god of war ragnarök

Nagyobb, hosszabb, vágatlan – God Of War: Ragnarök KRITIKA

A God Of War sorozat 2018-as visszatérése Playstation 4 konzolokra össznépi lelkesedést váltott ki a játékosokból. Az akkori next-gen élményt maradéktalanul szállította az alkotás, és Kratos történetét is sikerült emlékezetesen folytatni, illetve soft rebootolni. Aztán ahogy teltek az évek, egyre több éles kritika érte a Sony belsős címeit, aminek áldozatul esett végül a God Of […]

Elolvasom

Easy Mode #29: God of War PC, Intézkedések a Blizzardnál

Miután hetekig hír-aszályos időszakban szenvedtünk, úgy éreztük, hogy talán megengedhetünk magunknak egy kis pihenőt. Tévedtünk. Az utóbbi két hétben több érdemleges hír érkezett, mint előtte egy egész hónapig, úgyhogy tartsatok velünk, ahogy fejvesztve próbáljuk minél tömörebben feldolgozni a közelmúlt híreit és játékmegjelenéseit. Az adás tartalmából röviden: Játékmegjelenések: InscryptionEcho GenerationMy Friend Peppa PigDark Pictures: House of […]

Elolvasom
kratos

TOP 7 Játékok 2018-ban

Szerencsére idén sem kellett unatkoznunk. Szeretett (és kevésbé szeretett) fejlesztő stúdióinknak sikerült bennünket meglepni, szórakoztatni, haragra gerjeszteni, és sikeresen rá tudtak venni minket, hogy most is hosszú órákon át odaragadjunk képernyőink elé. Voltak jobb és kevésbé jobb pillanatok 2018-ban, de az biztos, hogy ez az esztendő emlékezetes marad egy darabig. Remake-ek, remasteredek, nagy bejelentések, régóta […]

Elolvasom
troll

Trollok alkonya ajánló

Szeretted a Vikingek sorozatot? Odáig voltál az új God of Wartól? Mindened a skandináv, északi mitológia? És szeretnél kicsit még többet olvasgatni a témában? Akkor a Trollok alkonya című könyvet neked találták ki. A következő cikkünk alanya nem a szokványos módon kapcsolódik a Geek Világhoz. Valamilyen szinten azonban ez is velejárója, ha az ember aktívan […]

Elolvasom

A medve és a farkas utazása – God of War kritika

A PlayStation tulajdonosoknak 5 évet kellett várni a görög félisten legújabb kalandjára, ami látszólag az alapoktól kezdve lett újra felépítve. A megjelenés napján mi is magunkhoz ragadtuk a fejszét, hogy utat vágva magunknak kiderítsük, a Santa Monica Studio képes volt-e megreformálni a 3 generáción átívelő vérgőzős kalandot és tovább öregbíteni mindazt, amitől a God of […]

Elolvasom

RetroGeek: God Of War 3 – A vég kezdete

2007-ben végleg lezárult a hatodik generáció. Ugyan a PlayStation 2 csak 2010-ben ment hivatalosan nyugdíjba, de a konzol utolsó nagy Sony-s címe a God of War 2 volt, ami végül egy éra szép lezárásának bizonyult. Ezek után a rajongók joggal gondolhatták, hogy a következő és egyben befejezőként beharangozott része a sorozatnak az akkor már egy […]

Elolvasom

RetroGeek: God Of War 2 – Az istenek a fejükre esnek

2005 novemberében az Xbox 360 megjelenésével beköszöntött az új generáció és a Sony szívott is rajta rendesen. Hiába jártak ekkor már 100 millió eladott PS2-nél, a konkurencia olyan szinten beelőzte őket, hogy az egy évvel később esedékes PlayStation 3 megjelenés a magas ár és a gyenge játék kínálat miatt a Microsoft malmára hajtotta a vizet. […]

Elolvasom
god of war

RetroGeek: A bosszúszomjas spártai regéje

5 év várakozás után, április 20-tól a PlayStation tulajdonosok ismét belebújhatnak Kratos bőrébe, ám ezúttal kicsit más interpretáció és miliő közepette. Ennek apropóján mentem végig a trilógián, felfedezve újra azt az élményt, ami a morcos görög félisten bosszúhadjáratát a Sony egyik legprominensebb exklúzív címévé tette.

Elolvasom

Első benyomások: God Of War

Elérkezett hát a nagy nap. Elég régóta vártam már az új God Of War megjelenését, úgy nagyjából 2016 óta. Kisebb-nagyobb szünetekkel újra fellángolt bennem a hype, és egészen az elmúlt kb két hétig még akadtam kétségeim afelől, hogy beszerezzem-e megjelenés napján, végül Kratos apafigurája és a skandináv mitológia iránt érzett csillapíthatatlan szerelmem eldöntötte helyettem a […]

Elolvasom
the last of us

TOP 10: A legjobb Remastered kiadások

Jelen korszakban szinte kikerülhetetlen, hogy itt-ott ne botoljunk valamiféle újra kiadásba. Most tekintsünk el a moziktól, és minden egyébtől, koncentráljunk mindinkább a játékokra. Az előző (és az azt megelőző) konzolgeneráció rengeteg emlékezetes programot termelt az utókornak. Azonban, ha mondjuk egy 2005-ös játékkal szeretnénk játszani, ott bizony kompromisszumok nélkül aligha lehet jutni valamire. Ezért és persze […]

Elolvasom