Már több mint 20 éve, hogy Tom Cruise először kémnek állt, azóta pedig még négyszer bújt Ethan Hunt bőrébe. Bizony, a Mission: Impossible Utóhatás már a széria hatodik része. A legtöbb ehhez hasonló filmsorozat el sem éri ezt a számot, a kivételek pedig szinte mind egyre csak rosszabbak lesznek. Jó példa erre a Halálos iramban, melynek első részei még a jó ízlés határain belül voltak, de a tokiói kitérő óta egyetlen egy értékelhető epizódot sem láthattunk. A Mission: Impossible ennek szerencsére szöges ellentéte, hiszen itt inkább az első részek sikerültek gyengébbre, majd minden egyes darab jobb és jobb lett. Így örömmel vártuk, hogy mit hoz Ethan Hunt következő kalandja, és nem félve ültünk be a moziba.
A történet szerint az előző rész eseményei még nem értek véget. Bár a szindikátust irányító Solomon Lane fogságban van, követői még mindig veszélyt jelentenek a világra. A magukat Apostoloknak hívó ex titkosügynökök most éppen a világ megreformálását tervezik elég szélsőséges módon. Ehhez szükségük van pár atombombára, amelyeket hamar meg is kaparintanak, pont Ethan Hunt csapatától. Nincs mese, hamar vissza kell szerezni az atomot, de az előző sikertelen akció miatt erősítést kap a csapat egy CIA ügynök személyében. Így történt tehát, hogy a bajszos Henry Cavill és az örökifjú Tom Cruise együtt igyekeztek megmenteni a világot.
[h]A szike és a kalapács kalandja[/h]
„Ethan Hunt szike módszereihez képest August Walker a kalapács.” Mondta a CIA egyik fejese, majd egy Párizsba tartó repülőre ültette a két ügynököt. Ezt alapul véve jogosan gondolhatjuk, hogy jó kis páros lesz ez a két fickó, és nem is nagyon csalódtunk. Közös jeleneteik (igen sok van belőle) jól működnek, kellőképpen kiegészítik egymást, és párbeszédeik is rendben vannak.
Nem alakul ki fölöslegesen a bromance, a film teljesen helyén kezeli kettejük kapcsolatát. Lényegre törően dolgoznak, és nem visznek túlzásba semmit. Hiába szöges ellentéte egymásnak a két figura, ez csak a szükséges esetekben mutatkozik meg. Mondjuk ez pont Cavill karakterét szorítja kicsit a háttérbe, hiszen nem tudott kalapácsként kiteljesendni. Csak néha mutatta meg igazi erejét, legtöbbször inkább ő is az eszét használta. Tom Cruise viszont most is teljes mértékben odatette magát. Eszméletlen kaszkadőrmutatványai, lazasága a feszült helyzetekben és problémamegoldó készsége azt mutatja, hogy semmit sem változott az évek során.
Melléjük szerencsére visszatértek régi karakterek is, akik pont elég időt kaptak a vásznon. Külön kiemelendő Rebecca Fergusson, aki új színt vitt a sorozatba, és még mindig a film egyik nagy erőssége. És itt nem csak a színészi teljesítményt dicsérném, sokkal inkább a karakterével járó pluszt, ami sokkal izgalmasabbá varázsolta a legutóbbi két részt. A régebb óta résztvevő színészek pedig hozzák a szokásos formát, kivéve Jeremy Renner, aki most nem kapott szerepet.
Na de térjünk a lényegre. Az Utóhatás egy baromi jó film lett. Moziba kerülése előtt az volt a legfontosabb kérdés, hogy vajon a nyár akciófilmje lesz-e, de megnézése után akár már most is odaadhatjuk neki az év legjobbja címet. Bővebben kifejtve ez a film olyan, mint a pár éve megjelent Mad Max; egy hatalmas nagy akciójelenet. Itt azért a helyszínek néha változnak, és jut pár pillanat kipihenni az izgalmakat, de hamar benne találjuk magunkat a következő összecsapásban.
Persze pár akciójelenet nem garancia egy jó filmhez, de az Utóhatás minden téren igyekszik a maximumot nyújtani. Minden egyes fegyverpárbaj, ökölharc vagy autós üldözés fantasztikusan koreografált munka, és a 3D csak tovább fokozza az élményt. Bevallom, mindig rettegve veszem fel a filmek elején a 3D szemüveget, és általában tök fölöslegesnek érzem azt, most le nem tettem volna.
A kivételes látvány mellett természetesen a sztori sem elhanyagolható. Nem feltétlen vártuk azt, hogy az Utóhatás ezen a téren is lenyűgözzön minket, mégis sikerült neki. A forradalmi újítások elmaradtak, de kémfilmhez hűen bánik a szálakkal. A viszonylag egyszerű alapkoncepciót teljesen logikusan rakták össze, majd pár csavarral igyekeztek a néző figyelmét végig fenntartani. Sikerült is, hiszen amikor már azt hisszük, hogy mindent tudunk, és rájöttünk a következő trükkre, akkor koppanunk egy igazán nagyot. Itt kell megdicsérni a forgatókönyvet, ugyanis a rengeteg fordulat egyáltalán nem erőltetett, minden egyes momentum logikus és érthető. Hiába nem tudjuk, hogy ki kivel van igazán, vagy hogy kinek milyen szándékai vannak, végül minden a helyére kerül anélkül, hogy lyukak maradnának a történetben.
Gyengeségek is akadnak persze, de nehéz rájuk találni. Talán a rejtélyes gonosztevő karaktere ilyen, mert értjük ugyan, hogy mit akar tenni, de az őt hajtó motiváció teljesen hiányzik. Emellett ha már rosszfiúk, az előző részben nagyobb szerepet vállaló Lane karaktere sem érthető annyira, mint amennyire szükséges lenne. Ezektől függetlenül az Utóhatás egy pazar rendezés. Remekül működik együtt minden, és ennek eredményeként megszületett az utóbbi évek legjobb akció és kémfilmje, valamint a Mission: Impossible sorozat legjobb darabja.
Ez a film tehát egy biztoskezű rendezés és egy kivételesen jól megírt forgatókönyv szerelemgyermeke, amely akciófilmként és kémmoziként is tökéletesen helyt állt. Ehhez hozzátársult még a nagyszerű színészgárda is, meg az a remek látvány. Meglepő talán, de a széria nemhogy tudja tartani az előző részek által felállított szintet, folyamatosan túl is tesz azon. Ahogy feljebb is említettem az Utóhatás kétségtelenül a sorozat legjobbja lett, és évek múlva is a műfaj kiemelkedő darbjai közt fogjuk emlegetni. Nem is kell mondanom tehát, hogy a film kötelező kaland mindenkinek. Felüdülés a rengeteg blockbuster között, sőt a legtöbbet simán le is veri. Minden fronton kiválóan megállja a helyét, így jó szórakozás lehet akárkinek, még a szériát nem ismerő nézők is teljes élménnyel távozhatnak majd a moziból.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!
