Meg kell hagyni, nem vagyok elkötelezett híve a Match 3-típusú játékoknak. A párosítsunk össze három dolgot, hogy történjen valami jellegű játékmenet nálam a Candy Crush-sal kezdődött és egyúttal ért is véget. Most kivételt tettem, hiszen Dávid kollégám meglepett a Metropolis: Lux Obscura nevű csodával, amiről vajmi kevés pozitív jellemzőt fogok leírni a következő néhány bekezdésben.
[h]Hogyan legyél frusztrált 5 perc alatt szimulátor[/h]
Már idejét sem tudom, mikor idegesített fel úgy játék, mint a Metropolis. Ráadásul alig öt perccel a Play gomb megnyomása után. A noir-körítés számomra alapból egy jól csengő dolog. Bár ugyanennyire furcsa is egy ilyen játéknál a sötét felütés. Mindenesetre felcsillant a szemem, hogy egy képregényes, grim, Sin City-s sztorival leszek gazdagabb, és mellékesen közben tologatnom kell a különböző bigyuszokat, hogy ha legalább három egyezik egy sorban, akkor az nekem frankó lesz.
Na jó, azt sem tudom, miről akar szólni a játék. Főszereplőnk, Lockhart kiszabadul a sittről, de azonnal el is szegődünk verőlegénynek, gyakorlatilag minden nemű morális kérdések esetleges feltételezése nélkül. Jó, ez egy ilyen világ, lépjünk tovább.
Máris szembe találjuk magunkat a helyi kocsmában a tutorial ellenféllel, akit könnyedén legyakunk. Aztán találkozunk a mafia-vezérrel, Falcone-val, aki kiadja az ukászt, hogy intézzük el a közeli dílert. Eközben megnyílik a sztriptíz bár, ahol a kidobóval küzdhetünk meg. Miközben ezeket a sorokat írom, a könnyeimmel küszködök nevetés közben, annyira abszurd az egész. “Gyerünk, beszélgessünk keményen, mert kemény fickók vagyunk! Vesszünk is össze mérgesen! Helyes, most húzogassunk 3 bogyót egy sorban, aztán ha nyersz én elterülök a földön, és meghalok.” Innen már nincs visszaút, beszélek egy kicsit a játékmenetről.
A küzdelem a következőképpen néz ki: adva van egy klasszikus kirakós pálya, rajta különféle ikonokkal. Száz életerővel kezdünk, amit gondosan be kell osztani. Az ikonok között van ütés, rúgás, elektromos kisülés, méreg, rendőrség, életpont és dühpont. Minél többet raksz ki egy sorba, annál nagyobbat vágsz az ellenfeledbe. A rendőr jelvényeket kerülni kell, mert instant magunkat sebezzük vele. Ha dühpontokat szerzünk, akkor pedig növeljük a sebzésünk szorzóját. Illetve adott mennyiségű lépéspontunk is van, amit ha ügyesen költünk el a körben, akkor okoskodhatunk remek kombókkal – elviekben. Az alap elgondolás egyébként abszolút bejött. Kicsit felfrissíti az efféle játékok egyhangúságát, csak sajnos a végső kivitelezés rosszabb, mint egy liter sósav a szembe.
Tehát a naiv játékos a tutorial ellenfél legyőzése, és Falcone-val való megbeszélés után két helyszín közül választhat. Én jellemzően nem szeretek egyből minden játékban a sztorival foglalkozni, mindinkább eltöltenék néhány percet a világ kiismerésével, esetleg elérhető mellékküldetésekkel szellemülnék át a hangulatban. Most is így tettem, és a sztriptízbár szintre nyomtam. Ahol találkoztam a 150 életpontos kidobóval, aki akkorákat sebez, mint az állat. Bárhogy taktikázgattam, tízszer nekimentem, sajnos eredménytelenül, megalázottan kellett otthagynom a helyszínt. Gondoltam ez ilyen bónusz szivatás, később visszatérek.
A díler következett. Király, őt lecsapom hamar, jöhet a következő – gondoltam nem helyesen. Mivel neki is alapból húsz hápéval több van, előre láttam, hogy nem lesz számomra könnyű küzdelem. Nem hittem el, hogy ennyire béna vagyok, néztem videókat a játékról. Meglepően kevés anyag van fent a neten, de az a minimális is valami hardcore Metropolis rajongótól lehet, mert olyan kombókat toltak, hogy csak pislogtam. Nekem valahogy ez nem ment, és őszintén szólva nagy türelmem sem volt már hozzá. Rengeteg minden múlik a vak szerencsén, amit nehezen viselek egy skill alapúnak szánt játék esetében.
Szintén érthetetlen számomra, hogy mi szükség volt konzolos kiadásra. A Metropolisnak legfeljebb egy mobilos megjelenést adnék, azt is mondjuk 5 dolcsiért. Steamen 8$-ért, Playstationön 10 euróért, Xbox One-hoz pedig szintén 8 zöldhasúért lehet egyébként bezsákolni a játékot. Utóbbira van Xbox One X Enhanced fícsör is, ami nyilván sokat dob a játékon.
Összességében tehát a Metropolis egy nem rossz ötleten alapulú párosítós játék, szörnyű kivitelezéssel. A játékmenet egyáltalán nem működik, a zene irritáló és ismétlődő, a noir-képregény pedig semmit sem ad hozzá az alaphangulathoz. Jobban teszitek, ha kerülitek. Ha megátalkodott Match-3 rajongó vagy, akkor talán le fog kötni néhány percig, de nagy csodát senki se várjon.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!