Játék

Játék

Játék

RetroGeek mini: Jedi Power Battles – A jedik akcióban

Szerző

Közzétéve

2017. okt. 10.

Kommentek

0

Filmekből készíteni játékot (és vice versa) igencsak szerencsétlen vállalkozás. Egyrészt, ha történet központú játékot készítünk, akkor nem árt behatóan ismerni az alapanyagot és az alapján eldönteni, hogy feldolgozást vagy egy spin-offot készítünk. Centiről-centire követi majd az adott játék a film eseményeit vagy kiegészíti azt, esetleg az alapműtől függetlenül létezik majd. Míg egy játékmenet központú alkotásnál elég lehet, ha a film stílusjegyeire vagy egyes részleteire ráismer az ember. Másrészt, az alapanyag ismeretében nem árt mérlegelni, hogy az adott műhöz milyen zsáner passzolna. Elvégre egy Rambo filmből elég nehéz lenne egy Mass Effect szerű akció-szerepjátékot csinálni. Harmadrészt, nem árt feltennie a kiadónak és a fejlesztőknek azt a kérdést, hogy egyáltalán van-e értelme hozzányúlni az alapanyaghoz. 


Persze a bevezetőben leírtak csak egy olyan idealizált világban működnének, ahol nem a pénz és a marketingesek diktálnak. Így adódik is a kérdés: mit kapunk, ha a Star Wars franchise egyik legunalmasabb szeletét adaptáljuk az interaktív szórakoztatás világába? Nos, a középszernél egy hajszálnyival jobb akciójátékot, ami a kritikusokban nem mozgat meg nagy köveket, viszont a játékosok zabálják. Ez volt 1999-ben a Big Ape Productions által fejlesztett Star Wars: Episode I – The Phantom Menace, ami ugyan vegyes értékeléseket kapott a szaksajtótól, de a kasszáknál meglepően jól teljesített akkoriban. Gondolom ezen felbátorodva (addig üsd a vasat amíg meleg), a LucasArts alig 1 évvel később a piacra dobta a belsős fejlesztésű Jedi Power Battles-t, ami elődjétől eltérően a film cselekményét csupán katalizátorként használva, inkább a játékmenetre fektette a hangsúlyt.
maxresdefault
Rögtön a dolgok közepébe csapva, a játék olyan szerény – szándékosan megkerülve az “egyszerű” jelzőt – mint egy füzet sarkára rajzolt, egész estés pörgetős animációs kisfilm. Adva vagyon 5 karakter, akik csupán minimálisan térnek el egymástól és 10, a film főbb momentumai által ihletett pálya. Ezeken kell az általunk választott jedivel lekaszabolni (akár többed magunkkal) a főként rohamdroidokból álló ellent, miközben farmoljuk a pontokat, gyűjtögetjük a “continue” lehetőségeket biztosító vackokat és a power-upokat.
A tapasztaltabb olvasók ennyiből is rájöhettek – a Jedi Power Battles egy arcade stílusú, erősen beat ’em up szagú alkotás, ami néhol lazán kezelve a eredeti történet baljós árnyait, inkább az ész nélküli darára koncentrál. Ezzel alapvetően nem is lenne probléma, ha a végeredmény játékmenetében nem a sithek bosszújának érződne.


Persze maga a koncepció önmagában működhetne (pláne kooperatív módban), azonban az ördög a részletekben lakozik. A pályák, a karakterek és azok animációi is bőven messze vannak a generáció végi standardoktól. E mellett az irányítást a PS kontrollert közelebbről ismerőknek sem árt szokni, amin a feleslegesen erőltetett platform részek sem feltétlenül segítenek. Azonban ezeken még bőven túl lehetne lépni, ha lenne ami ezt feledtetné. Viszont a játékidő legnagyobb hányadát képező gyilok, egyszerűen nem elég ehhez. És az első szöget az élmény koporsójába a mesterséges intelligencia teljes mértékű inkompetenciája veri be. Nem tudtam rájönni 17 év után sem, hogy az AI eredendően hülye vagy csak annyira fejlett, hogy a távolsági fegyverrel közelharcba bocsátkozó társaikat kegyelemből lövik rendszeresen keresztül. Ahogy az is furcsán veszi ki magát, hogy látó távolságon belül sem mindig sikerül nekik célba találni. Ám ez még könnyen betudható némi könnyítésnek az egyébként korántsem sétagaloppnak ígérkező végigjátszáshoz.

A valódi probléma ott kezdődik, hogy a játék egész egyszerűen unalmas. Hiába a pályánkénti 2 főellenfél és a variálás az alapanyag adta lehetőségekkel. A Jedi Power Battles kb. a második pálya után érdektelenségbe fullad, annak ellenére, hogy idővel további kombókat és a végigjátszás után magát Darth Mault is kioldhatjuk játszható karakterként. Ez vajmi keveset változtat a tényen, hogy az irány gombok mellett a 3 ütés gombot püföljük szüntelenül nagyjából 5-6 órán keresztül reménykedve, hogy a következő sarkon nem egy újabb csoport droid vár minket. Ha mégis, akkor hamarabb fogynak el, mint a kontrollert szorongató játékos türelme, aki kínjában elkövette azt a hibát, hogy nem a másik Baljós árnyak feldolgozást dobta be a gép lemezfaló nyílásába.
Ettől függetlenül, aki nagyon keres az találhat némi élvezeti faktort a játékban, ami minimálisan növekszik egy pajtás bevonásával. De én személy szerint inkább visszatérnék a bevezetőm záró gondolatához. Volt értelme hozzányúlni az alapanyaghoz?  Így semmiképp sem.
 

Sending
User Review
0 (0 votes)