Még valamikor tavaly októberben jelentette be a DC a new york-i Comic Conon, hogy egy távol-keleti koprodukció keretében bedobják Batmant és kompániáját a feudális Japánba. Mindezt annak a Takashi Okazaki közreműködésével, akinek írói és karaktern dizájni munkájának köszönhetjük az Afro Szamurájt. A projekt az első pillanatban felkeltette az érdeklődésem, mert a cím indukálta elképzelés és a szállingózó promo anyagok láttán az évtized popkultúrális párosítása bontakozott ki a fejemben. Ne vicceljetek, Batmant isten is nindzsának teremtette. Ennek ellenére a megjelenésre valahogy csak kiment a fejemből az egész és a Netflixes debütálásig eszembe sem jutott. De bárcsak ne jutott volna…
Ha az első gondolatommal kéne jellemeznem a filmet, ami a végig nézése után támadt: ez egy hektikus baromság. Pedig alapesetben nem ördögtől való gondolat ütköztetni a nyugati elemeket a keleti értékrenddel (és fordítva). Ezt már megtette számtalan animációs és élőszereplős film és sorozat, a világ mindkét oldalán. Igazából a Batman Ninja első fele ilyen téren nem is veszedelmes. A Gorilla Grodd tér-idő manipulációs kísérlete nyomán a Sengoku-korba került szuper-gonoszok és a két év lemaradással felbukkanó Batman akklimatizálódása a 16. századi Japánban izgalmas lenne. De a baj az, hogy ez nagyjából 20 percig tart. A film kb. ennyi idő alatt letudja a negatív karakterek itt eltöltött két évét és Batman bevezetését az általuk uralt világba. Innentől kezdve indul a szokásos acsarkodás és kerül elemébe a japán stáb.
És éppen ez a legnagyobb baj; a Batman Ninja nagyon japán, de nem a jó értelemben. Én vagyok az utolsó ember, aki a japánok megalomániája miatt panaszkodik, mert szerintem jól kezelve azt piszkosul jó dolgokat lehet produkálni. Azonban Batman esetében átestek a ló túloldalára. Először megkapja a Batmobilt, rendben van. De amikor hazavágja, ebből előbb egy Batwing, majd egy Batmotor ugrik elő, végül a motort magára öltve ő lesz Iron Bat. Ezen a ponton már vártam, hogy a lestrapált ruhából még gyorsan origamizzon egy vállról indítható batarang vetőt. De joggal merülhet föl, hogy ez miért zavar? Ez egy ismert karaktert középpontba állító, a japán szemlélet által újradolgozott mítoszon keresztül szórakoztatni kívánó alkotás. Nos csak azért, mert ezzel együtt az írók arra futtatják ki Batman felesleges jellemfejlődését, hogy nyíltan a képernyőbe mondja: a cselekmény fordulópontja azért történik meg, mert megijedt attól, hogy nem tudja használni a játékszereit.
Ezen a ponton kezdtem elveszíteni az érdeklődésem. Pláne, hogy a történet szakkönyvszerűen folyik le. Van egy halom karakterünk mindkét oldalon, de például Pingvin, Deathstorke, Kétarc és Poison Ivy a teljes Batman famíliával karöltve csak háttértáncosok. Behoznak egy nindzsa-klánt, akik amolyan tradícionális Batman fanklubként funkcionálnak, de igazából nem kezdenek velük semmit. Grodd az egyetlen akinek van bárminemű motivációja, ám őt is gyorsan a háttérbe tolják, hogy helyet szorítsanak ugyanannak a két szupersztárnak, akiknek a párviadalát évtizedek óta csodálhatjuk. És ez rendben van, elvégre a teljes DC univerzum legnagyobb szembenállása a Batman vs Joker örök rangadó. Csakhogy ez sem kap semmilyen új dimenziót. Sem a korszak által, sem az animés köntösnek hála. És még ezzel sem lenne gondom, el tudnám engedni, de…
a film egyharmada egy istenverte Gundam robotharc. Egy teljesen
felesleges, látványosnak vagy izgalmasnak kicsit sem nevezhető
tökéletes katyvasz, ahol mindenki átver mindenkit.
Aminek a végén a palotákból transzformált óriásrobotok egy fordulatot követően átalakulnak egy hatalmas Megazorddá. Itt már a furulyával bűvölt majmoktól kezdve a denevér istenen át minden játszik. Mielőtt a film teljesen átmenne debilbe, bedobnak egy kardpárbajt. Pont akkor és úgy, hogy ne tűnjön fel, hogy a minden promóanyagon karddal pózoló Batman ellenére is ezt csak egyszer kapjuk meg. Lehet én vártam sokat, de a karddal hadonászó szamurájok és az árnyakba olvadó nindzsák korában kicsit több , a korszakot jellemző összezörrenésre számítottam. Ám mindezek ellenére sem mondanám teljesen reménytelennek a filmet.
[h]Öröm az ürömben[/h]
A látvány tökéletesen a helyén van. Ugyan a karaktereknél eléggé kilóg a lóláb a háttértől látványosan elütő CG animáció miatt, ami feltehetőleg a történet akció-központúsága miatt kellett. Azonban a dizájn kárpótol mindenért. Egyszerre idézi meg a képregények stílusát, mégis remekül alakították át a közismert karaktereket, hogy azok beleilleszkedjenek a feudális Japán világába. A hátterek és úgy általában a környezet pedig hibátlanul idézi meg az edo-kori festészet stílusát. A grafikusok pedig nem voltak restek a vizualitást is a narratíva szolgálatába állítani. Például a történet első felében a kirívóan elütő, elnagyolt égbolt az események forduló pontjánál, Batman jellemfejlődésének csúcsaként finoman átváltozik a hagyományos animés mennyboltra. Mintegy alátámasztva, hogy itt bizony Batman elhatározásra jutott.
Persze itt is kicsit átestek a ló túloldalára. Van egy kifejezetten fontos jelenet a félidő környékén, ami olyan elnagyolt lett, mint a kiscsoportos vízfestő szakkör első találkozójának termése, aminek gyakorlati jelentőségét nem láttam. Inkább amolyan feleslegesen művészkedősre sikerült. Cserébe a hangrészleg remekül lett összeállítva. Aki angolul nézi vagy nem foglalkozik annyira a szinkronhangokkal, annak semmi kiemelkedőt nem nyújt a film. Összességében elmondható, hogy remekül lettek összeválogatva a karakterek orgánumai, kevés kiugróan visszás párosítással. Viszont akik kicsit is jártasabbak a seiyū-k világában, azoknak tartogat meglepetéseket a stáb. Nekem például azonnal fület ütött Akira Ishida jelenléte Piros Sisak szerepében, aki több ismert széria kisebb-nagyobb szerepe között a Naruto Gaara-ja és a Gintama Katsura kotaro-ja mellett Persona 3 protagonistájaként is ismerhet a nagyérdemű.
A Batman Ninja összegezve egy izgalmas alapötlet nagyon távol-keleti megvalósítása lett. Nyilvánvaló, hogy a túlnyomóan Japán stáb első sorban a saját szálízükre szabták a projektet, aminek hála nyugati szemmel vannak jobb pillanatai, de hajlamos túllőni a célon és alávágni a karaktereinek. Egyszer érdekességképpen megéri tenni vele egy próbát, hátha csak az én keleti dolgokra nyitott, de menthetetlenül európai gyomromnak nem sikerült megemésztenie.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról! Vagy csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármiről!