HorrorGeekMozgókép

HorrorGeekMozgókép

HorrorGeekMozgókép

American Horror Story Apocalypse – Évadbeszámoló

Szerző

Közzétéve

2018. nov. 22.

Kommentek

0

Az American Horror Story Apocalypse évadajánlójában sok jót jósoltam ennek az évadnak. Több szempontból is érdekesnek tartottam a felütést és úgy gondoltam, hogy a sok kaotikus cselekményszálat ügyesen kezelték. Végül mégsem lett igazam, most le is írom nektek, miért.


[h]Itt a világvége![/h]

Az évad egy nukleáris apokalipszissel nyit, aminek befolyásos túlélői úgynevezett előőrsökbe tömörülve próbálják átvészelni a kinti zord világot. Az első néhány rész a túlélő bagázzsal foglalkozik, és nyilvánvalóan némi horror jelenség is bekerül a repertoárba. Aztán a maradék epizód még a katasztrófa előtt zajlik, ahol bemutatják mi is váltotta ki a világégést.

Amit először javasolnék az újonnan érkezőknek, hogy eszetekbe se jusson ezzel a szezonnal kezdeni. Az AHS híres arról, hogy mindegyik évad antológiaként működik. A színészek hellyel-közzel ugyanazok, de más karaktert alakítanak, más korban, más környezetben. Volt eddig is némi áthallás a különböző évadok között, de most több szezon cselekményeit is felöleli az Apocalypse. Aki először néz AHS-t, annak borzasztó fura lehet három helyen látni Sarah Paulson-t, vagy Evan Peterst. Van kapcsolat a Gyilkos házzal (1. évad), a Coven-nel (3. évad), a Hotellel (5. évad), és lehet még többel is, amit nekem nem sikerült kiszúrnom.

A fő cselekmény egyébként a Gyilkos ház, vagy mindinkább a Coven környékén zajlik, így lényegében újfent a boszorkányoké lesz a főszerep. Noha a Coven volt az egyetlen évad, amit képtelen voltam végignézni, itt mégis elkapott az elég jól megteremtett hangulat, ami miatt képes voltam élvezni a szezon legtöbb epizódját.

[h]Sátán fia, a megváltó[/h]

A kezdeti lelkesedésem az évad felére most is alább hagyott, pedig a végéig élt bennem a remény, hogy a második szezon után megkapjuk végre a “legjobb AHS szezont”. Azonban sajnos mégsem így történt, mert a káosz-jelleggel a nézők elé vágott cselekmény az avatott nézőknek is gyakran értelmetlen, vagy logikátlan. Ismét sok cselekményszállal próbálkoznak a készítők egyszerre zsonglőrködni, de nem is tudom mikor fognak észbe kapni, hogy ha állandóan kiejtik a kezükből a dobálgatott bábukat – hogy a hasonlatnál maradjak -, akkor nem sok értelme van ezeket a bravúrokat erőltetni.

Michael Langdon, ez a Kylo Ren-szerű fiatal antagonista, a sötét oldal szülötte nagyon nem lett egy kedvelhető, vagy szimpatikus karakter az évad végére. Maga, a Sátán fia nem találja a helyét a világban, és mindinkább átmegy hisztis kisfiúba. Míg nálam a Kylo-féle narratíva jobban fekszik, az AHS Michal Langdonja már jóval kevésbé volt szimpatikus. Értettem mit szerettek volna elérni a karakterrel, mégsem tudtam vele azonosulni.

Úgy néz ki, hogy idén a sátánizmus az egyik legnépszerűbb horrortéma, hiszen a Sabrina is jócskán az okkulttal és a Sátán dolgaival operál, de az American Horror Story fő vonulata is a sötét úr köré épül. Érdekes és izgalmas téma, remélem nem fogják csontig rágni.

A színészi alakítások hozták a szokott minőséget, sőt talán még az átlagosnál is erősebben teljesítettek. Sarah Paulson nem véletlenül a kedvenc AHS-sztárom, hiszen játszi könnyedséggel tudja hozni a szociopatát, a rémült, törékeny nőt, és a gondoskodó, szerető legfelsőbb boszorkányt. A többiekre sem lehet panasz, mindenki megtette a magát. Még a Michael Langdont alakító Cody Fern is frankón hozta az összezavart, ripacs fiút.

Megint van társadalomkritika, közéleti, politikai fricska. De belekeverték a történetbe az Illuminátusokat, sátánizmust, és gyakorlatilag minden egyebet, ami a készítők fejéből kipattant.

Összességében tehát az új American Horror Story évad végső soron nem lett borzasztóan rémes. Tele van logikátlan marhaságokkal, és megint 10 részbe próbáltak belesűríteni kábé egy tucat cselekményszálat, de láttunk már sokkal rosszabbul kivitelezett szezont is. Az utolsó egy-két epizódra ismét feltankolhattunk WTF-pillanatokkal, és bármennyire is szeretném, nem mondhatom, hogy nem szórakoztam jól az Apocalypse-en. Az utolsó cliffhanger pedig rendesen ad gondolkodnivalót a következő évadok kapcsán.  

[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!
Csatlakozz a Geek Világ Facebook csoporthoz, ha beszélgetni szeretnél velünk bármilyen geek témában!


patreon
Támogass bennünket a Patreonon!

Friss

Kapcsolódó

User Review
0 (0 votes)