Kalandozás és kempingezés a haverokkal – Final Fantasy XV kritika

ffxv windows edition

“A Final Fantasy for fans and first-timers”.

Ez a felirat fogad bennünket a Final Fantasy 15. részében; a játékban, amelyre közel 10 évet kellett várni a rajongóknak. A játékot eredetileg 2006-ban kezdték fejleszteni, a rendezői székben Tetsuya Nomurával, kinek neve szinte eggyé vált a sorozattal. A játékot akkor még Final Fantasy XIII Versus címen jelentették be, az előző generációs Playstation 3-ra. Már az első videók lenyűgöztek és izgatottan vártam, hogy hova fejlődik a játék. Később 2012-ben megváltoztatták a jelenlegi címére, Playstation 4-en folytatták a fejlesztést, valamint a rendezést is átadták Hajime Tabatának, akinek többek közt a Crisis Core-t is köszönhetjük. Lássuk, megérte-e az a sok év várakozás.


Őszintén bevallom, amikor bejelentették a PC-s verziót, nagyon megörültem a hírnek, ugyanakkor elég szkeptikus is voltam. A konzolos verzióról történő portolás PC-re, az esetek többségében igen gyengére szokott sikerülni. Rosszul optimalizált, akadó játékmenet még atomreaktorokon is, indokolatlan és súlyos FPS-esések, béna irányítás, az egér teljes mellőzése, bugok, stb. A konzolos és PC-s verzió között eltelt majdnem másfél év és meg voltam győződve, hogy szimplán üzleti fogás miatt nem adták ki hamarabb. Gondoltam, majd amikor csökkennek az eladások, kijön az összes DLC és jól lenyúzzák a rókabőrt is a címről, akkor majd egy gyors portolással odadobják a PC gémereknek, hogy: “itt van na, rágjátok csak a csontot”. Gondoltam. De nem így történt!

Azt kell mondjam, nagyon kellemesen csalódtam az FFXV PC-s verziójában. Minden eddig megjelent tartalmat belepakoltak, a játék csodálatosan néz ki és a stabil 60 FPS is elérhető egy izmosabb gépen, de bármikor állíthatunk a felbontáson vagy a részletes grafikus beállításokon hardverünknek megfelelően.

Az irányítás egy-két apróbb butaságot elnézve nagyon jól működik. A billentyűzet és az egér gomb kiosztásait is személyre szabhatjuk; állíthatjuk az érzékenységet, szóval minden benne van, ami egy PC-s játéknál ma már alap. Személy szerint nagyon örültem, hogy nem hagyták ki a japán szinkront. Számomra ez mindenképp egy plusz pont a fejlesztők felé, el sem tudnám képzelni a játékot más nyelven.

[h]A világ, és ami mögötte van[/h]

A történet Eos kitalált világában játszódik, amely négy nemzetre oszlik: Lucis, Accordo, Tenebrae és Nilfheim. Lucis uralja a hatalmas kontinenst, amelyet mi magunk is szabadon bejárhatunk. Eos déli részén található Accordo, ami leginkább egy szigetcsoportból álló nagyvárosra hasonlít. Nyugaton helyezkedik el a másik hatalmas kontinens, ahol a technológiailag fejlett Nilfheim és az orákulum által vezérelt Tenebrae nemzetek uralkodnak. Ezt a kontinens már nem tudjuk szabadon bejárni, hanem a történet részeként, lineárisan előre haladva ismerhetjük meg.

A világ felderítésére többféle közlekedési lehetőség is adott. Utazhatunk gyalog, kocsival és néhány mellékküldetés elvégzése után Chocobon (óriási, csirkeszerű madáron) lovagolva is. Eleinte főleg kocsikázni és gyalogolni fogunk… sokat! A városok között az autó a tuti befutó, mivel akkora távolságokra vannak egymástól, hogy még így is percekig tartott eljutni az adott célhoz. A játék közepe felé már kimondottan unalmas és fárasztó volt a rengeteg kocsikázás, de szerencsére a már felfedezett helyszínekre gyors utazással is eljuthatunk. A gyaloglás szintén elkerülhetetlen lesz, főleg amíg nem szerzünk Chocobot, mivel a feladatok és a levadászásra váró szörnyek a főbb közlekedési útvonalaktól távolabb találhatóak, egy kazamata vagy erdő mélyén.

final fantasy

A környezet nagyon szép és elég változatos ahhoz, hogy ne érezzük azt, mintha itt már jártunk volna. Homokos tengerpartok, mocsaras lápvidékek, sziklás puszták, sűrű erdők, elhagyatott bányák és romos épületek. Mindenből kapunk egy kicsit, ahogy egyre mélyebben belevetjük magunkat a vadonba. Annak ellenére, hogy ilyen nagy a bejárható terület, van egy komoly hiányossága is. Eos világa élettelen. Olyan érzésem volt, mintha a fejlesztők megragadtak volna a múlt évtized MMO hangulatánál. Itt egy hatalmas világ, ami szinte teljesen üres. Az utakon senkivel sem találkozni, egyetlen egy jármű sem halad el mellettünk, a városokban alig néhány emberke található, akik mint a szobrok, állnak egy helyben, arra várva, hogy odamenjünk hozzájuk és adjanak valamilyen feladatot számunkra. Függetlenül attól, hogy nappal vagy éjszaka van. Sajnos nincs ez másképp a lakatlan területeken sem. Ritkán és véletlenszerűen elszórva belefutunk 3-5 fős szörny csoportokba és ennyiben ki is merül a szörnyek népessége.

Ha már a szörnyeknél tartunk, akkor nem mehetek el a tény mellett, hogy igen fantáziátlanra sikeredtek. Alig néhány alap típusú szörnyet találunk a játékban (kivéve a vadászatban leölhető speciális lényeket), amelyeket úgy variáltak meg, hogy a nagyobb szintű szörny más színű. 2018-ban, tíz év fejlesztés után, ennél azért kicsit többet vártam a Square Enix-től.

[h]Meghalt a király, éljen a király![/h]

Lucis és Nilfheim évszázadok óta háborúban állnak. Nilfheim fejlettebb technológiájának köszönhetően uralja a világ nagy részét. Egyedül Lucist nem tudta még meghódítani, köszönhetően a Caelum dinasztiának, akik az ősi kristály védelmezői. A kristályt az Istenek adták a Caelum vérvonalnak, hogy erejével megvédjék a birodalmat, a sötétségtől és a démonoktól. A Lucis birodalom fővárosa Insomnia, uralkodója pedig Regis Lucis Caelum király, aki békét szeretne kötni Nilfheimmel. Az alku részét képezi, hogy fiának, Noctis Lucis Caelum hercegnek feleségül kell vennie Accordo hercegnőjét, Lunafreya Nox Fleuret-et. Így hát nincs mit tenni, elküldi az ifjú herceget, hogy beteljesítse a sorsát hogy majd boldogan éljenek, míg meg nem halnak.

ffxv
Mivel Accordo elég messze van, ezért Noctis megkapja a királyi autót, nevezetesen a Regaliát és hogy ne legyen olyan unalmas az út, három barátja és egyben védelmezője is vele tart: Gladiolus, Ignis és Prompto. Mivel minden adott egy jó kis kalandhoz, a fiúbanda felkerekedik és elhagyja a fővárost.

Megérkeznek a legközelebbi kikötőbe, ám aznap már nem indul több hajó Accordo fővárosába, ott kell tölteniük az éjszakát és másnap tudják csak folytatni útjukat. Reggelre azonban tragikus hírek érkeznek. A béketárgyalás alatt Nilfheim megtámadta Lucist, Insomnia elbukott, a kristályt ellopták, a király pedig halott (aki többet szeretne megtudni a Final Fantasy XV előzménytörténetéről, annak erősen ajánlott megtekintenie a Kingsglaive című egész estés animációs filmet, amely részletesen bemutatja a fő cselekményeket. És nem mellesleg magyar vonatkozásai is vannak.

ffxv

Noctis vállára mostantól hatalmas teher nehezedik. A dinasztia egyetlen örököseként most már neki kell megvédenie a birodalmat az ellenségtől, a démonoktól és az örök sötétségtől. Ahhoz, hogy visszatudja szerezni a kristályt és le tudja győzni ellenfeleit, nagyobb erőre van szüksége. Az istenek és a dinasztia előző királyainak erejére. A kaland innentől kezdődik igazán, ezért többet nem is árulnék el a történetről.

Számomra Noctis karaktere hiteles volt, az elejétől a végéig. A herceg, aki még fiatalosan, félvállról veszi a kötelességeit, egyik napról a másikra elveszíti a birodalmát és az apját. Érezhetően nem készült még fel arra, hogy felelősségteljes király legyen. Nem elég, hogy nem kap időt a gyászra, máris útnak kell indulnia és harcolnia kell, hogy beteljesítse a végzetét.

ffxv

Sokszor elbizonytalanodik, hogy biztos képese-e elmenni a végsőkig, megkérdőjelezve a saját elszántságát és erejét. Ezt az önmarcangolást barátai is észreveszik, akik próbálják vigasztalni, támogatni és olykor fegyelmezni, ami néha konfliktushoz vezet. A sorozat eddigi részeihez képest, úgy éreztem, hogy most próbálnak egy, a maga módján reális világot és történetet bemutatni. Ez a történet számomra a felnőtté válás rögös útjáról szólt, tele fájdalommal, hazugságokkal és pusztítással. Egy fiatal hercegről, aki megvívja a belső harcát, és bár nem önszántából választotta ezt az utat, kötelessége végig járni azt, mert ez az egész már nem csak róla szól.

[h]Haverok, kemping, szörnyvadászat[/h]

Anno, amikor megláttam az első Kingdom Hearts játékmenetét, rögtön az jutott eszembe, hogyha a Square ilyet is képes alkotni, akkor mégis mire várnak, miért nem készült még el egy ilyen Final Fantasy. Jelentem, végre megtörtént. Érezhetően sokat merítettek a Kingdom Hearts sorozatból, talán még néhány harci animációt is átemeltek onnan. Legalább nem Goofy és Donald kacsa a két legjobb barátunk.

ffxv

A sorozat korábbi részeire jellemző volt az “állunk egymás előtt, míg végre valakinek meg nem telik az akció sávja és végre hajtja a támadást” rendszer. Az új részben már teljesen valós időben harcolunk és a saját ügyességünktől függ, mennyi találatot viszünk be ,vagy kerülünk el. A játék mechanikája, még ha nem is tökéletes, számomra nagyon élvezetes volt.

Képzeljétek el, ahogy egy tucat katona lőfegyverekkel támad ránk, mi pedig Mátrix filmeket megszégyenítő ügyességgel kerülgetjük el a lövedékeket, miközben lazán odasétálunk ellenfeleinkhez és rendet teszünk köztük. Az elején néhány alap képességgel operálhatunk, mint például a támadás, kitérés, teleportálás, vagy ha jó ritmusban védekezünk akár rögtön ellentámadást is indíthatunk (nagyobb szörnyek esetében ez igen látványos animációkat eredményez). A harci stílusunkat személyre szabhatjuk, négy fegyver lehet nálunk folyamatosan, amelyekhez gyorsbillentyűvel bármikor hozzáférhetünk és akár a kombók közben is váltogathatjuk őket. Az eddig részekből jól ismert fegyverek nagyjából mind megjelennek a játékban, használhatunk egy- és kétkezes kardot, tőröket, lándzsát, pajzsot, pisztolyt, stb. A fegyverek váltogatásának célja, hogy minél hatékonyabban pusztítsuk el a szörnyeket, mivel mindegyiknek megvan, hogy épp melyik fegyver ellen szívósabb vagy érzékenyebb.

noctis
A mágia a korábbi részekhez képest viszont teljesen átalakult. Ahhoz, hogy mágiát használjunk, tűz, villám és jég esszenciát kell gyűjtenünk, majd kraftolással gyakorlatilag gránátokat készítünk belőle. Ezt feltudjuk még turbózni néhány értékesebb tárgy feláldozásával, így tudunk létrehozni pl. mérgező tűzbombát, többször egymás után becsapódó villámokat vagy egy mindenkit megbénító jégvihart. Egy valami kétségtelen: a mágia piszok erős lett. Ezt próbálták valamennyire kompenzálni azzal, hogy egyszerre csak nagyon limitált mennyiségű „gránát” lehet a kezünk ügyében. Főhősünk fegyvertárát tovább bővíthetjük még a dinasztia korábbi királyainak fegyvereivel, az Armiger Arsenal-lal, már amennyiben megkeressük őket. Ezek a fegyverek egyedi képességekkel rendelkeznek, csak Noctis használhatja őket, viszont minden egyes csapásért áldoznunk kell az életerőnkből egy keveset. A harcokban a bevitt és kapott találatok után töltődik az ún. Armiger sáv. Gyakorlatilag ez a képesség váltotta ki, a korábbi részekből jól ismert Limit Breaket. Amikor megtelik a sáv, kétféle támadást hajthatunk végre, melyek igen erősek és látványosak.

Természetesen kihagyhatatlan része a sorozatnak az idézés (summon). Ebben a részben ez is kissé megváltozott. A játék folyamán, ahogy követjük a történések eseményeit, szépen sorban szert tehetünk az istenek erejére. Van, amelyikkel epikus harcot kell vívnunk és van, amelyiket automatikusan megszerezhetjük. Négy klasszikus istent tudunk majd megidézni, Titan, Ramuh, Leviathan és Shiva (az ötödik a Bahamut, de őt sajnos csak egyszer tudjuk majd segítségül hívni), és csakis Noctis képes erre.

ffxv leviathan

Az idézések most teljesen véletlenszerűek, van, hogy csak akkor tudjuk segítségül hívni az erejüket, ha túl sokáig küzdünk egy erős szörnnyel, vagy ha már a halál ott kopogtat az ajtóban. Viszont ha az istenek kegyesek hozzánk, akkor – ahogy azt megszokhattuk a sorozattól – egy hosszú és látványos animáció keretén belül lesújtanak (garantált a győzelem, mivel kb. mindent egyből elpusztítanak). Ez számomra kissé szokatlan megoldás volt, mert korábbi részekben előszeretettel használtam őket, most viszont elég korlátozottak a lehetőségeink.

Ahogy az elején említettem, Noctist három barátja segíti kalandjai során és ez az a pont, amiben ez a rész nagyon erős és hangulatos lett. Noha a korábbi részekben a csapatunk általában több főből állt és cserélgetni is tudtuk őket, most ez a létszám három fix karakterre módosult (kivétel néhány beugró plusz karakter egy-egy küldetés erejéig). Barátaink az utazás során megjegyzéseket tesznek az eseményekre, beszélgetnek és tanácsokat adnak (pl. hogy ne hadonásszak a kardommal az orruk előtt, vagy erős ellenfél esetén megjegyzik, hogy ez nem a mi súlycsoportunk és inkább fussunk el). Ezek és még egy csomó apró szösszenet miatt még hitelesebbek a karakterek, és valóban azt érezhetjük, hogy ezek nem csak kényszerből csatlakozott társak, hanem régi jó barátok, akikre lehet számítani.

ffxv friends

Gladiolus gyakorlatilag a tank a csapatban, aki hatalmas kétkezes karddal csap oda jó nagyokat az ellenfélnek, vagy épp pajzzsal védelmezi a társait. Ignis a stratéga, tanácsadó és sofőrünk is egyben, harcban pedig a lándzsára, tőrökre és a mágiára hagyatkozik. Prompto a csenevész és a vidám karakter a csapatban, szeret sokat fényképezni, a harcban pedig a lőfegyverekre támaszkodik. Minden társunknak választhatunk egy egyedi képességet, amit akkor használhatunk, amikor megtelt a Tech sáv (hasonlóan működik, mint az Armiger sáv). Ezek a támadások igen hasznosak, mert nem csak nagy sebzést visznek be, hanem akár meg is vakíthatjuk az éjjeli démonokat, vagy megtalálhatjuk a gyenge pontjukat.

A harcok, – legyen szó egyszerű szörnyekről vagy egy óriási sárkányról -, stratégiát igényelnek, látványosak és iszonyatosan hangulatosak. Ez pedig számomra egy valaminek volt köszönhető, és az pedig a zene! A gyönyörűen és zseniálisan komponált hegedű, zongora és latin ének, egy olyan elegyet alkot, amit nem fogok egyhamar elfejteni és bármikor szívesen visszahallgatok majd. Számomra ez mentette meg a monoton, hosszú és nehéz harcokat (sőt talán az egész játékot), mert mindig megadta azt a ritmust és izgalmat, ami egy epikus harchoz szükséges. Egyetlen egy negatívumot tudnék felhozni a harcokra és az a kamera kezelés. Néha egyszerűen átláthatatlan volt mi történik, főleg ha szűk folyosókon vagy erdőben harcoltunk.

final fantasy xv

[h]Summa summarum[/h]

Félve kezdtem bele a sorozat immáron 15. részébe. Tartottam attól, hogy csalódni fogok, és ismét éveket várhatok majd egy igazán jó Final Fantasy-re. Az elején nagy izgalommal és élvezettel vetettem magam bele a világba, majd jöttek az első pofonok. Volt egy kis mélypont, amikor azt éreztem, hogy ez nagyon kevés ahhoz, hogy az FFXV jó játék legyen. Ennek ellenére azon kaptam magam, hogy már meghaladtam a 100 órát. Elértem a 99. szintre, bejártam minden kazamatát és legyőztem minden szörnyet, amire vérdíjat tűztek ki. A történet kissé kusza és sok kérdésre nem ad választ, de ez nem feltétlen baj. Így olyan a lezárás, amilyennek én megéltem és elképzeltem. A barátok nagyon sokat dobtak az élményen és a végére nagyon megkedveltem a csapatot. Minden harc egy látványorgia, csodálatos zenei kísérettel, igazi csapatharccal, gyönyörű animációkkal és átvezetőkkel.

Noha nem egy év játéka, én imádtam ezt a kalandot. Bízom benne, hogy ezen az úton haladnak tovább. Tanulva a hibákból, a következő rész egy kiforrott és teljes értékű Final Fantasy lesz. Hogy újra játszanám-e, háát… várj, mi ez? “Nixperience Band – preventing the party from levelling up … CHALLENGE ACCEPTED!!!”

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!

User Review
0 (0 votes)
Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Telegram

Create a new perspective on life

Your Ads Here (365 x 270 area)

Friss

Kapcsolódó

Iratkozz fel

Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb kritikáinkról, hírekről és szösszenetekről a geek világból, iratkozz fel heti hírlevelünkre.