Egészen biztosan nem mondok újat azzal, hogy a S.T.A.L.K.E.R. világa kimeríthetetlen. Az 1970-es évektől kezdve meghatározó része az SF műfajnak, és az irodalomnak. Az évek során kismillió novella, regény, és egyéb adaptáció került az olvasók elé, ami a STALKER univerzumban játszódott. Most azonban menjünk vissza a történet legelejére, ahonnan elindult a kultusz.
1972-t írunk, a Szovjetunió területén egy testvérpár nagy nehezen, de megjelentet egy regényt, melynek címe Stalker (később Stalker – Piknik az árokparton). Arkagyij és Borisz Sztrugackij munkásságának talán leghíresebb darabja, ez lesz a STALKER univerzum alapköve. A hánytatott sorsú regény 1972 és 2005 között többféle módon jelent meg, több kiadásban, megcsonkítva, kiegészítve, más-más fordításokban szerte a világon.
2013-ban a Metropolis Media gondozásában jelenhetett meg végre eredeti formájában; úgy, ahogy azt a Sztrugackij fivérek is szerették volna. A történet végén pedig mindenféle kulisszatitkot, interjút olvashatunk, melyből érdekes információk derülnek ki a Piknik az árokparton című regényből készült filmmel, és magával a mű kiadásával kapcsolatban.
[h]De mitől olyan különleges a Stalker?[/h]
Sokan sokféleképpen képzelték el az első találkozásunkat a földönkívüliekkel. Van, ki úgy fantáziál, hogy egy hatalmas anyahajóval fölénk repülnek, majd az űrlények követe a mi világunk elnökével kezet fog, és megalkotják az első csillagközi szövetséget.
Van, aki szerint az ide látogató űrlények ellenségesek lesznek, és leigáznak bennünket. Végül akadnak olyanok is (meghökkentően sokan), akik szerint az undok, alakváltó marslakók már köztünk járnak, s a megfelelő pillanatra várnak, hogy átvegyék a hatalmat bolygónk felett. Vagy valami ilyesmi.
A Piknik az árokparton című kötet az első találkozást kicsit másképp látja. A Látogatás megtörtént, azonban mi, emberek ebből vajmi keveset fogtunk fel. Nem tudjuk kik, vagy mik a látogatók. Jöttek és mentek, oly hirtelen, hogy feleszmélni sem tudtunk. Azonban néhány rejtélyes nyomot maguk mögött hagytak: a Zónákat.
A Zónák olyan területek, melyek zord otthonai különféle anomáliáknak, furcsaságoknak, a későbbi STALKER könyvekben pedig különböző vérszomjas, mutáns lényeknek.
A történet központi hőse Redrick Schuchart, azaz a Róka fedőnevet viselő sztalker. Többnyire az ő szemszögéből láthatjuk a Zóna ijesztő furcsaságait.
Előre leszögezném, hogy aki még nem olvasta a regényt, ne egy akcióval telepakolt történetre számítson. Ha jól emlékszem, akkor talán egyetlen lövés sem dördül el az egész „Piknik” alatt. De nincs is szükség a lövöldözésre. Filozófiai kérdéseken viszont annál nagyobb a hangsúly. A Piknik az árokparton az emberi érzelmek széles skálájáról szól.
Mit jelent boldognak lenni? Mit az, amit megadunk a boldogságért? Meddig számít az önfeláldozás áldozatnak, és honnan kezdődik az önzőség? A pénz vajon tényleg boldogít? Mi is az igazi szeretet, bajtársiasság, becsület, becsvágy? Az egész regényre igazi orosz hangvétel jellemző, ami a szereplők világlátásában tökéletesen megmutatkozik. Ne feledjük, hogy még bőven a Szovjetunió idejében íródott a könyv.
A regény története, folyama zavaros. Rengeteg rejtéllyel szembesül az olvasó szinte minden oldalon. Amint sikerül egy kérdésre választ találnunk, azonnal még több kérdés kerül előtérbe. Nem is igazán lehet tudni, hogy „szimpla” SF lenne a piknik, vagy afféle társadalomrajz. Netán az akkori kelet és nyugat ellentétei hangsúlyosak?
A fő kérdések azonban mindig ott motoszkálnak az olvasó fejében: kik az űrlények? Honnan jöttek, s mit akarnak? A regényben nagyszerű megfogalmazással találkozunk e kérdések kapcsán, miszerint teljesen mindegy a látogatók kiléte, vagy céljuk. A lényeg, hogy itt voltak. Mi, emberek, nem vagyunk egyedül a világmindenségben, és ez roppant ijesztő.
Rengeteg tehát a megválaszolatlan kérdés, és ettől működik igazán a STALKER univerzum. Mindenki a maga módján próbálja feldolgozni a könyvben olvasottakat, és mindegyik STALKER-regény hangvétele ezért annyira más, mint a többi.
Nem létezik jó, vagy rossz válasz, csak emberek vannak, akik túlélni szeretnének, akiknek a család az első, és nem ártana néhány csepp boldogság sem a felborult világukban. Kicsit olyan, mint egy kisgyermek, aki ahogy cseperedik, úgy szembesül a szürke, zord világgal. Vagy valóban csak egy kozmikus piknik maradékait hagyták itt az idegenek?
Összességében a Piknik az árokparton minden SF-rajongónak kötelező darab. Nincs mese! Aki még nem olvasta, annak az életében legalább egyszer mélyre kell mennie a Zónában. Aki pedig már olvasta, gondolkodjon még többet a felvetett kérdéseken. A Piknik letette az alapokat, melyet ki-ki a maga módján felhasznált, átalakított, és továbbadott. A sztalkerek és a Zóna mára igazi kultusszá vált.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!