Playstation Vita: egy megismételhetetlen siker?

A Sony márciusban nagy dirr dúrral bejelentette, hogy idén PS3-on és Vitán is bezárja a digitális boltjait. Ezzel szemben április 19-én jelent meg a blogposzt, amiben Jim Ryan, a Sony Interactive Entertainment feje szánva-bánva visszakozott a döntéstől. Ezek alapján joggal merülhet föl bárkiben a kérdés: he? A Playstation 3 idén tölti a tizenötöt, 2017 óta a világon sehol sem gyártják már. A Playstation Vita pedig egy köztudottan bukott konzol, nem? Nos, átugorva a játékoktörténelem megóvásának kérdéskörét – ami főként a PS3 digitális felületének megszűnésével, legálisan örökre elérhetetlenné váló játékokkal válik igazán égetővé – utóbbira a válasz igen is és nem is. A 2018-ig bezárólag nagyjából 16 millió példányban fogyott Vita ugyanis a mai napig halk, de erős népszerűségnek örvend.

Jól lehet, sokak számára a Playstation Vita nem jelent többet egy sikertelen PSP utódnál. Mások számára mégis az volt, amit ma mondjuk a Switch Lite jelent. A(z indie) fejlesztők szerették mert relatív könnyű volt rá fejleszteni. Egy időben pedig kifejezetten ajánlható kiindulási pont volt kezdő játékkészítők számára, akik később könnyen portolhatták tovább projektjeiket más platformra. A tulajdonosok egy része pedig máig imádja kiaknázatlan képességei, a technológia széleskörű terjedése előtt implementált OLED kijelző és más erényei miatt. Akkor mégis miért hagyta magára a Sony relatíve gyorsan és vonult be a kollektív köztudatba, mint sikertelen konzol? Ennek megválaszolására először utazzunk egy kicsit az időben.

A töpörödött Playstation ördög

Ahhoz, hogy megértsük mi vezetett a Vita bukásához érdemes megvizsgálni, hogy minek is próbált a Sony utódot állítani. 2004-2005-öt írtunk. A Nintendo köszönte szépen, még mindig uralkodott a kézikonzolok piacán. Éppen ekkortájt hozták ki a DS-t, amivel nem kívánták megtörni ezt a hagyományt. Steve Jobs maximum még csak álmodott a hordozható számítástechnika és a mobil-ipar forradalmasításáról. És hogy egy kicsit személyesebbé tegyem a múltba révedést. Jómagam és csöppnyi barátaim örültünk, hogy egy SonyEricsson K700i-n már három darab zenét tudtunk lejátszani borzasztó minőségben. Miközben a jövőben élve lőttük a 0,3 megapixeles fotókat, amik kivehetetlenek voltak megdöbbentő 176×220-as felbontású színes kijelzőn.

Ekkor jelent meg Playstation Potable, vagy ismertebb nevén a Sony PSP is. A szaksajtó és úgy általában mindenki jól fogadta, hisz a vasban volt potenciál. A Sony célja a szó legszorosabb értelmében az volt, hogy miniatürizálja a Playstation márkát és ennek megfelelően rakták össze a konzolt. Ennek hála akkora szakadék tátongott grafikailag a Portable és a DS között, hogy csak képzett hegymászókat mertek leengedni oda. Ehhez jött még a kicsike multimédiás lehetőségei is, aminek hála zenéket vihettünk magunkkal, videókat és filmeket nézegethettünk. Ami az akkori iPod és más MP3/4 lejátszóktól tömött világban kifejezetten csábítóvá tették a fiatalok számára a gépet. Emellett pedig a PSP kiváló támogatást kapott mind a belsős, mind a külsős stúdiók részéről. Később pedig az internetre is csatlakozhattunk, a Network-ről digitális vásárolhattunk és akár Skype hívásokat is lebonyolíthattunk.

Ennek hála a tíz éves életciklusa alatt el is passzoltak belőle kb. 80 millió példányt, ami még így is csak nagyjából a fele a Nintendo több, mint 150 millió leszállított konzoljának. Ugyanis a Sony mindent elkövetett, hogy tökön szúrja a saját gépét.

playstation-vita-portable-100

Előszöris, a nagyobb címek zöme messze ambíciózusabb volt, mint amit a konzol egy darab, csonka analógkaros irányítási lehetősége elbírt volna. Másodszor az UMD (Universal Media Disc) formátum a japánok elképzeléseivel ellentétben sosem vált igazán életképessé. Fizikai jellege okán sérülékeny, végfelhasználók számára nem írható és a mérete okán véges a tárkapacitása. De cserébe még így is több helyet foglal egy kártyával szemben. És mivel sosem terjedt el, így a PSP-n kívül semmivel sem volt kompatibilis. Továbbá a Sony a konzolra erőltette a saját bővítőkártya formátumát, a Memory Stick PRO Duo-t. Ez akkoriban a kapacitásához képest piszkosul drága volt. Például 2006-ban a ScanDisk 300 dolláros áron jelentette be a saját 4 gigabájtos variánsát, ami 50-nel több volt egy PSP alapáránál.

Ám a valódi probléma az volt, hogy a Sony túl komolyan vette a miniatürizált Playstation koncepcióját. A játékaik zöme tényleg egy kicsinyített asztali konzol programjainak hatottak. Kevés volt az egyedi, rövid etapokra belőtt, a teljes fókuszt kevésbé igénylő cím. És hát kevesebb zavaró dolog van, mint amikor egy történet csúcspontján a fülesen átszűrődik a 6-os villamos hangosbemondója, miközben óhatatlanul is befutunk a célállomásunkhoz.

Viva la Vita

Persze pusztán számisztikailag a PSP még így is a Sony első nekifutására siker lett. És mint ilyen, adta magát a folytatás. Közben a technológia is rohamos fejlődésnek indult. 2007-ben az Apple bemutatta az első iPhone-t, amiből 2012-re egy virágzó okosmobil-piac nőtt ki, ami elképesztő számokat produkált. A mobilok hírtelen elkezdtek mindent is tudni, amivel a hagyományos telefonok funkcionalitásán túl a handheld konzolok nyakára is ráülhettek. Multimédiában gyakorlatilag egyre verhetetlenebbé váltak az okosherkentyűk, miközben egyre inkább jelentek meg rajtuk az alkalmi játékosok számára igencsak csábító játékok. De csak hogy ne menjünk ennyire messze, a Nintendo is 2011 elején dobta piacra a DS utódját, a 3DS-t. Ez pedig lépésre késztette a Sony-t, akik le is rántották a leplet a Playstation Vitáról a 2011-es E3-on.

playstation-vita-oled-1000

A konzollal a Sony látszólag ráduplázottt mindenben a PSP tudására. Jóval nagyobb teljesítményt, kétszer akkora felbontást, két analógkart és az érintés érzékeny hátlapnak és kijelzőnek hála kétszer annyi beviteli felületet kínáltak a játékosoknak. A gép pedig év végén Japánban, majd 2012 elején mindenhol máshol is megjelent és látszólag röpstartot vett. Ám ez a lendület gyakorlatilag egy hónap alatt ki is fulladt. Az év végére nagyjából 4 millió Vita talált gazdára. Míg mondjuk a Nintendonak ugyanennyi idő alatt háromszor ennyi 3DS-t sikerült eladnia.

És hogy mi történt? Nos, ha a bennem élő toporzékoló kisgyerekre hallgatok, akkor azt mondanám: a Sony történt. A megjelenés dátuma szerény véleményem szerint amúgy sem volt túl szerencsés. Ha csak a közvetlen környezetemre gondolok vissza, az embereket az éppen időszerű generáció váltás gondolata tartotta lázban. Senkit nem érdekelt holmi kézikonzol. Ezt pedig megfejelték egy töketlen árazással. A Vita 250 dollárról indult (volt egy 300 dolcsis 3G modell is) és nehéz lenne szó nélkül elmenni amellett, hogy akkoriban 20 dollárral többért már PS3 Superslimet lehetett venni. Jól lehet a Vitát nagygépes játékélménnyel marketingelték. De a hülye is látta, hogy az olyan kiherélt spin-offok, mint az Uncharted: Golden Abyss vagy a Call of Duty: Black Ops: Declassified csak erős jóindulattal hasonlíthatók bármelyik nagytestvérhez.

Emellett a Sonynak megint sikerült lábon lőnie magát a tárhelybővítéssel. Ugyanis a Vita memóriakártyája teljesen egyedi volt, csak a konzollal kompatibilis. Ami önmagában nem lenne probléma, elvégre konzolgenerációkat élt túl a társadalom, miközben a mentéseiket pici nyomtatott áramkörökön hurcolták konzoltól konzolig. Azonban az akkoriban már laptopokkal, telefonokkal és szinte bármivel kompatibilis SDHC kártyák árának nagyjából az ötszöröséért adták ezeket. Ami a legnagyobb, 32 gigabájtos kártya esetén egy kellemes 100 dolláros felár volt, amihez, ha hozzátettük még az alapgép árát, akkor akár vehettünk volna két darab Nintendo-t is.

Egy eltékozolt élet

Az utolsó szöget a Playstation Vita koporsójában mégis maga a Sony ütötte be. Ahogy 2012 végétől egyre csak nem közöltek eladási adatokat, úgy szépen lassan elkezdtek lemondani a konzolról. Előbb a PS4 megjelenésével párhuzamosan kezdték ledegradálni a masinát egy egyszerű Remote Play kütyüvé (ami azóta ironikus módon egy telefonnal is működik). Majd nyilvánosan kijelentették, hogy ők bizony két év után nem hajlandóak játékot fejleszteni a gépre. Végül szépen fokozatosan elkezdtek megfeledkezni a Vita létezéséről is.

kaz-hirai-playstation-vita-e3

Emlékszik még valaki a tiszavirág életű cross-buy funkcióra, aminek keretében mindegy, hogy melyik konzolon veszed meg a játékot, élvezheted azt PS3-on és Vitán is? A Sony is csak elég haloványan. Vagy arra tonnányi PS1 és PSP játékra, amit azután tettek elérhetővé, hogy bejelentették mennyire lesz visszafelé kompatibilis a gépük? Sajnos senki sem. PS2-es játékok? Ne viccelj, volt legalább egy féltucat. És ugye te is emlékszel a PS Vitás Bioshockra? De legalább lett helyette egy borzasztó Borderlands 2 port. De azért az a rengeteg EA, Activision vagy Ubisoft játék csak megvan. Nem? De arra a rengeteg Playstation Vita exkluzívra biztosan mindenki emlékszik. Mármint arra a két tucatra, aminek az egyik fele senkit sem érdekelt, a másik fele meg egy másik platform játékának az ideportolt valamije. Pedig igény lett volna ezekre.

És a legszomorúbb az egészben, hogy hagyták kivérezni a platformot, miközben élő példaként állt velük szemben a Nintendo. A 3DS megjelenése elég langyosra sikerült. Még én is emlékszem, hogy az egyik korabeli magazin hasábjain értetlenkedett a cikkíró a konzol milyensége és a 3d feleslegessége fölött. Azonban a kyoto-i óriás gyorsan lereagálta ezt árcsökkentéssel és egy rakás exkluzívval, aminek hála a későbbi hardver revíziókra is nagyobb lett a kereslet. Ezzel szemben a Sony inkább lapos, mellébeszélő nyilatkozatokban húzta rá a vizes lepedőt a “megváltozott légkörre” és a mobil gamerek fejére. Miközben dobtak egy utolsó szál virágot a sírjára a nevében életre való konzolnak.

Facebook
Twitter
LinkedIn
Pinterest
Telegram

Create a new perspective on life

Your Ads Here (365 x 270 area)

Friss

Kapcsolódó

Iratkozz fel

Ha nem szeretnél lemaradni a legújabb kritikáinkról, hírekről és szösszenetekről a geek világból, iratkozz fel heti hírlevelünkre.