FilmKiemelt cikkekMozgókép

FilmKiemelt cikkekMozgókép

FilmKiemelt cikkekMozgókép

Pókember: A Pókverzumon át kritika: Pókolian jó szórakozás

A Pókember: A Pókverzumon át sok tekintetben fantasztikus alkotás lett. Igazi csemege bárkinek, akit érdekel az animáció vagy a képregények.

Szerző

Közzétéve

2023. jún. 4.

Kommentek

0

Phil Lord és Chris Miller bőven túlteljesítette az elvárásokat az első Spider-Verse (Pókverzum) animációs filmmel. A Spider-Man: Into The Spider-Verse (Pókember: Irány a Pókverzum) 2018-ban egy meglepően jól sikerült mozi lett. Brutálisan jó látvány, dögös zenék, tisztességes történet és frankó karakterek jellemezték. Innen nagyon nehéz megfelelő és méltó folytatást készíteni, főleg, ha már egy első részben ilyen szinten kifacsarták a kreatív csakrákat. De a Lord és Miller által fémjelzett sorozat második része mindenben emelte a színvonalat. A Pókember: A Pókverzumon át (Spider-Man: Across the Spider-Verse) jóval több, mint egy nyári blockbuster. Ráadásul kiváló szórakozás lehet tősgyökeres képregényrajongóknak és újoncoknak egyaránt.

Pókok minden mennyiségben

A szakma és a nézők is nagyon szerették az első Pókverzum filmet, ami egyedi, de nagyon autentikus módon közelítette meg a képregényfilmek világát. A művészi extravaganza gondoskodott arról, hogy szem ne maradjon szárazon, a remek karakterek, a megannyi utalás pedig csak még jobban mélyítette a nagyszerű élményt.

Egyértelmű volt, hogy a már sikeres receptet tovább kell vinni a folytatáshoz. A Pókverzumon át pedig önmagában sokkal jobban megfogta a multiverzumos témát, mint a MCU 4 és 5. fázisa eddig összesen. Igaz, “csak” a Pókember kultúrkörrel foglalkozik a film, de úgy tűnik így is annyi kiaknázatlan lehetőség rejlik benne, hogy a 2 óra 20 perces játékidő sem volt elég rá. Így van, érkezik a harmadik, egyben záróepizód, és ha lehet hinni a készítőknek, akkor már jövőre nézhetjük is a mozikban.

A Pókverzumon át tele van szemkápráztató akcióval, mégis képes megállni, hogy összeszedje magát, illetve megfelelő mennyiségű és minőségű időt tölthessen szereplőivel. A film először Gwen (Hailee Steinfeld) és Miles (Shameik Moore) személyes drámájával indít. Megismerhetjük problémáikat, és hogy mi foglalkoztatja őket, miután az első rész cselekménye véget ért. Aztán aprólékosan és kifejezetten humorosan bevezetik a főgonoszt, aki a plakátokon sincs rajta, szóval a kilétét övezze csak homály tovább. Sőt, a film még csavar is rajta egyet, majd a történet egy pontján egészen más ölti magára az ügyeletes rosszarc gúnyáját.

Hálóhinta a világok között

Meg kell hagyni, hogy a film meglepően ügyesen laviroz a személyesebb, kvázi intimebb karakterívek és a grandiózus Pókverzum szemkifolyatós adrenalinbombái között. A cselekmény remekül adagolja a sztori-porciókat, és hiába a hosszú játékidő, nincs üresjárat, a film képtelen unalomba fulladni.

Az élményhez nem keveset tettek hozzá a hangulatos és baromi ütős zenék. Akár csak a score-okat nézzük, akár a betétdalokat, mind abszolút telitalálatnak bizonyult.

És a látványvilág… Önmagában csak a technikai oldalról oldalakat lehetne íni. Minden képkockáról üvölt, hogy elképesztő munka van – nem csak az egyes jelenetekben, de az egész alkotásban. A koreográfiák, a részletesen megkomponált akciójelenetek, vagy a jobb szó híján “eseménytelen” képsorok is mind-mind annyira jól néznek ki, hogy arra nehéz megfelelő szavakat találni. Szinte hihetetlen, hogy az ennyi különféle Pókember- és multiverzum ábrázolás hogyan képes megmaradni egymás mellett. Egyszerre rendkívül eltérőek, egyediek és mégis tökéletesen illeszkednek bele a film határozott látványvilágába.

Képtelenség kiemelni egy-egy példát, hogy mely részek voltak a legemlékezetesebbek, mert a maga módján mind az volt. Mégis, amitől legelőször lehidaltam, az a reneszánsz Keselyű megjelenése volt. Az egy képkockára jutó “hűha” mennyiség a plafont verte. Ezután pedig egymást érték a jobbnál jobb képsorok, melyeket csak egy (vagy több) újranézés után lehetne megfelelően rangsorolni.

Az is tény, hogy egy művészetileg és látvány terén ennyire zsúfolt alkotás rendesen igénybe veszi a néző felfogóképességét. Több mint két órában folyamatosan követni az eseményeket egyrészt baromi fárasztó, másrészt annyira kimerítette a szememet, hogy a vetítőteremből kijövet legszívesebben fél órára kikapcsoltam volna a látásomat.

Egy pók nem csinál nyarat?

A Pókverzumon át közben akaratlanul is jegyzeteltem fejben, és a kontra oldalra felírtam, hogy nagyjából a film közepétől teljesen negligálják a főgonoszt. Ezt először elég nagy csalódásnak éltem meg, mert a debütálása parádés volt, az íve pedig kiszámítható irányba ment, de a kivitelezés és tálalás brutál menő volt. Így nem értettem, mi a jó fenének kell őt figyelmen kívül hagyni. Aztán beindult a következő sztoriszál, ami egészen másra fókuszált, ami szintén izgalmas volt, de vártam volna, hogy összeérjenek a szálak.

Majd amikor két óra után beindult volna a gépezet… a film végetért. A stáblista után valamennyire újraértékeltem a látottakat, de a Pókverzumon át egy olyan pofátlan cliffhangerrel ér véget, amihez foghatót nagyon rég nem láttam.

Ugyan visszamenőleg magyarázható, miért nem vették kapkodósra a sztorit és próbáltak mindent belesűríteni a játékidőbe, és ez egyfelől megsüvegelendő döntés, másrészt talán eggyel jobban is el lehetett volna varrni a szálakat.

Verdikt

Összességében a Pókember: A Pókverzumon át minden tekintetben fantasztikus alkotás lett. Témájával, és történetével egyszerre tudja megszólítani a fiatalokat és az eggyel idősebb generációt. De még a képregényrajongókat és még talán azokat is, akik azt sem tudják mi fán terem a Pókember.

Továbbá igazi csemege művészeti aspiránsoknak, de igazából bárkinek, akit kicsit is érdekel az animáció, rajzolás vagy a képregények. Rendkívül jól játszik megannyi művészeti formával, perspektívákkal, színekkel, hangulatokkal, vagy akár a filmnyelvvel. Már csak hab a tortán, hogy teljes kreatív szabadsággal szárnyal végig a játékidő hosszán.

A zenék, hangok és a magyar szinkron is egyaránt emlékezetesek, mind-mind hibátlanul illik az aktuális jelenethez, vagy karakterhez.

Cselekményével és a jó ütemben vezetett jelenetekkel végig képes fenntartani az érdeklődést. Jól mozgatja a szereplőket, így a drámájuk és személyes motivációjuk sem válik unalmassá, vagy szájbarágóssá, és nem is akasztja meg a hálóhintázó kavalkádot.

A Pókember-rajongóknak meg aztán különösen kötelező darab, mert egyáltalán nem fogták vissza magukat a készítők. Az iszonyatos mennyiségű easter egg, kikacsintás vagy utalás garantálja, hogy mindenki megtalálja a számára kedves geek-pillanatot.

Aki csak teheti, váltson rá jegyet, mert ez az a fajta moziélmény, ami nem nő minden fán.

Friss

Kapcsolódó

10/10

TLDR;

A Pókember: A Pókverzumon át minden tekintetben fantasztikus alkotás lett. Témájával, és történetével egyszerre tudja megszólítani a fiatalokat és az eggyel idősebb generációt, a képregényrajongókat és még talán azokat is, akik azt sem tudják mi fán terem a Pókember.