Hogy őszinte legyek, nem kifejezetten szeretek animéket ajánlani. Néhány toronymagasan kiemelkedő példától eltekintve (mint mondjuk a Studio Ghibli munkái) általában az a baj, hogy sok komoly alkotás se tud leszámolni az ilyen sorozatok nagy közös jellemzőjével. Mégpedig a japán megalomániával, amit általában a galaktikus konszenzus jegyében úgy szokta lereagálni az emberek zöme, hogy „ez nekem túl japán”.
Persze mindig akad szabályt erősítő kivétel. Itt jön az én esetemben képbe a Production I.G csapata, akik számomra valahogy mindig betalálnak. Animációik, legyen szó sportról, tini románcról, fantáziáról vagy keményvonalas tudományos fikcióról, valahogy mindig az életből, a valódi világunkból táplálkozik. Így egyes történeteik szürrealitása ellenére is piszkosul életszerű, a nézőhöz közeli tud lenni.
Ezért tartom máig meghatározónak magam számára a Ghost in the Shell: Stand Alone Complexet. Ezért imádtam a Suisei no Gargantia-t és izgultam végig a Haikyuu!! és a Kuroko no Basket részeit. Ugyan ebből kifolyólag próbálok meg szembe menni a nem szeretésemmel és ajánlót írni a stúdió egyik legmeghatározóbb sorozatából, a Psycho-Passből.
Pszichológiai útlevél a disztópiába
A 22. századi Japánban járunk, ahol egy meg nem nevezett katasztrófa nyomán, az izolált szigetországban egy teljesen új társadalmi rend alakult ki. A psycho-pass technikai fejletségnek hála a felügyeleti szervek képessé váltak valós időben monitorozni a lakosság lelki állapotát és bűnözői potenciálját. Persze ez emberi felügyelet mellett szinte lehetetlen lenne. Így a lakosság teljes megfigyelésén alapuló rendszer tetejébe egy tökéletesnek kikiálltott mesterséges intelligenciát, a Sybil rendszert helyezik.
Ennek feladata az ország lakóinak kvázi menedzselése, miközben a befolyt adatokat elemezve folyamatosan igyekszik kiszűrni az úgynevezett látens bűnözőket. Embereket, akik ugyan még semmit nem követtek el, de pszichológiai képük alapján potenciális bűn elkövetőknek tekinthetők.
A bonyodalom akkor kezdődik, amikor elkezdenek megsokasodni a látszólag egymástól elszigetelt emberölési esetek a rendszer vakfoltjai környékén. Feltűnik egy személy, akit úgy tűnik, hogy Sybil képtelen érzékelni és képbe kerül a rendszer végrehajtó szerve. A Közbiztonsági Iroda, akik nyomozók és az alárendelt látens bűnözők, másnéven a végrehajtók segítségével, gyakorlatilag Sybil kardjaként súlytanak le és kezdik felgöngyölíteni az ügyeket.
Ennek folyományaként pedig olyan titkokra derítenek fényt, ami messze túlmutat majd magukon a gyilkossági ügyeken. És itt jön képbe a történet sorát kísérő számos karakter is, akik hol kívül, hol belül, hol körülálló szerepet töltenek be. Róluk külön-külön is lehetne írni, hogy mit szimbolizálnak, mit mutatnak be a múltjukon keresztül a készítők. Úgy összességében mi a szerepük. De a hangsúly egyértelműen a három, kvázi központi karakteren van. Ők pedig egy mérleg módjára egyensúlyoznak a történet elemei közt.
A fekete, a fehér és a szürke
A Psycho-Passban Kogami Shinya testesíti meg a mérleg alapját. Ő az, aki a rendszer előtti világból jön és az egyik szenvedő alanya annak. Őt pont azért ítélte el és fokozta le a Sybil rendszer, mert az általunk is ismert világrend szerint tökéletesen végezte a munkáját. Kiváló kopó volt, remek szimattal és betonstabil igazságérzettel. Ám pechére pont ebbe bukott bele, amikor az egyik alárendelt végrehajtóját különös kegyetlenséggel meggyilkolják. És bár forró nyomon járt, közben a bűnelkövetési együtthatója menthetetlenül megemelkedett.
Ennek ellenére, bár kritikus a rendszer hátrányaival szemben, nyíltan nem is ellenzője. Tisztában van a szociális berendezkedés hibáival, ám azt is látja, hogy a jelenlegi társadalom képtelen lenne a fennhatóság nélkül a saját lábán megállni.
A mérleg egyik nyelvény ül Tsunemori Akane felügyelő, aki abszolút zöldfülűként csöppen a történetbe. Mivel Sybil alatt szocializálódott, eleinte vakon hisz a rendszerben és annak abszolút valójában. Az ő hitét teszik a leginkább próbára az események. Habár sokszor megy el a karaktere a tipikus, nyafogó, értetlenkedő irányba, talán az Ő jellemfejlődése a leghangsúlyosabb eleme a történetének. Ahogy szép lassan ledobja magáról a deontológia alapelveit és átveszi Kogami helyét a történet végére.
Az ellentézise Makishima Shogo, az antagonista, aki a szó legszorosabb értelmében a rendszer kívülállója. Gyakorlatilag annak tökéletlensége, a porszem a gépezetben, a problémás 0,1%. Ő is a rendszerben szocializálódott, de a Sybil képtelen szkennelni, ezért sosem volt az új világrend része.
Habár gyorsan kiderül, hogy cseppet sem ártatlan, felbújtó és gyilkos egyaránt. Az igazán félelmetes benne, hogy a célja sosem közvetlenül az embereknek való ártalom. Ő a káosz ügynöke, aki belülről bomlasztja a rendszert. Ezért pedig az életét is képes lenne eldobni, ha azt valaki nem a Sybil parancsára, hanem szabad akaratából veszi el.
Symbian, szimbiózis, szimbolika
Az ő macska-egér játékuk és morális párbajuk adja a történet gerincét, ami mellett szép lassan mi magunk, a néző is próbára tétetik. Láthatjuk a rendszer tündöklését, annak folyamatos hanyatlását és végül a bukásának árnyékát is. És azt, hogy egy ilyen totalitáriánus rendszer nem riad vissza semmilyen eszköztől, hogy fenntartsa önmagát. Manipuláció, megfélemlítés, az értékes emberek megvesztegetése és a nem kívánatosak elhallgattatása. Miközben a rendszert karbantartóit egy cseppet sem érdekli hány indivídumon gázolnak át és kinek teszik tönkre az életét, a lényeg a status quo érintetlensége.
Így a sorozat végére, ahogy a karakterek kezében összefutnak a szálak, a kritikus pillanatban a néző is döntési kényszerben érezheti magát. Habár egy percig sem súlykolják az írók a saját nézeteiket, ha valaki hagyja magát, akkor a végén ő maga is elvből elítéli vagy mérsékelten elfogadja a Sybil rendszer kínálta jövőképet. Ehhez pedig remekül asszisztál a sorozat egészét kísérő szimbolika is.
Van itt minden, ami megdolgoztatja az ember agyát. Az egyszerű színelmélettől, a könnyed utalásokon át a keményvonalas filozófiai tanokig.
Az Psycho-Pass aktívan építkezik olyan klasszikusokra, mint George Orwell 1984, Joseph Conrad A sötétség mélyén vagy Friedrich Nietzsche Jón és gonoszon túl című munkája. A karakterek Jean-Jacques Rousseau, Charles Dickens és Plato írásaiból idézgetnek, a történet során pedig a karakterek jelleme és a világ felépítése is erőst táplálkozik a determinizmus, a nihilizmus, a haszonelvűség, a deontológia és Arisztotelész tanaiból.
Ezek pedig elsőre bár öncélúnak hatnak, ha szemfülesek vagyunk remekül sejtetnek a sztori egyes pontjain fordulatokat és eseményeket. Ezzel még jobban behúzva a figyelmünket az epizódok cselekményének hátterében húzódó mondanivaló irányába.
Az erényeinek hála pedig a sorozat 2012-ben nagyot durrant. Az első évadnak a mai napig kibérelt helye van a MyAnimeList és megannyi idevágó oldal népszerűségi listáján. Így nem csoda, hogy sorra jöttek a Psycho-Pass folytatások és a kapcsolódó médiákban az egyéb feldolgozások. Az általam is látott második évad például fele annyi epizódban próbálta, részben új stábbal tovább görgetni az eseményeket, számomra inkább kevesebb, mintsem több sikerrel. Az azóta eltelt 7 évben pedig számos filmmel, egy harmadik évaddal és pár vizuális novellával próbálták toldozgatni a Sybil rendszer uralma alatt nyögő világot. Így aki szívesen alá merülne könnyen talál magának szórakozást ebben a kissé önmagából kifordult világban. Csak aztán óvatosan, nehogy megnőljön a bűnelkövetési együtthatótok.