Bár egyre nehezebb lázba hozni egy régivágású AAA-megjelenéssel, a 007 First Light mégis a kevés kivételt erősítette. Ez egyrészt köszönhető a címszereplőnek, akinek filmjei a Craig-korszak alatt ismét korszerűek lettek. James Bond történetét ráadásul sikerült egészen méltóan lezárni, így megnyíltak a nyílászárók az új, független történetszálak előtt. Az öreg Bond ráadásul rá is szorult némi jó hírre a videojátékos médiumban. Talán a Nintendo 64-es GoldenEye 007 óta nem volt igazán jól sikerült interaktív kaland őfelsége titkosszolgálatában.
Itt jön be a képbe a várakozásom másik oka, az IO Interactive. Ők a legújabb Hitman-trilógával megreformálták a 47-es ügynök vérzivataros tevékenységét, és AAA berkekben az egyik legfelismerhetőbb játékmenetet alkották meg. Egy nagy, álruhákkal, lopakodással és balesetnek álcázott gyilkosságokkal teli játszóteret, amit lényegében szabadon közelíthetünk meg. Ahol nincs rossz ötlet, csak kevés elszántság, és nincs az a biztonsági rendszer, amiből ne lehetne bohócot csinálni. Ha eléggé hunyorítunk, azért ez nincs messze egy 00-szériás, szabadon garázdálkodó titkosügynök mindennapjaitól. A First Light ráadásul tisztességes akciót is ígért, ami a Hitman-játékokban inkább egy utolsó szalmaszál volt, így pedig minden készen állt Bond nagy visszatéréséhez. És ugyan örültem volna, ha egy fokkal hitmanesebb a végeredmény, csalódott egyáltalán nem lehetek.
Felelet a Bondolatra
Történetünk a fiatal Bond 007-essé válását meséli el, kezdve ott, hogy Izland felett lelövik a SAS-osztaga helikoptereit. Bond az egyetlen túlélő, és egy titokzatos MI6-ügynök távoli utasításai alapján kell megmenekülnie egy nemzetközi terroristaszervezet szorításából. Amikor megtudja, hogy a táborukban még több MI6-kutatót tartanak fogva, Bond (nem éppen karakteridegen módon) megszegi a parancsot és kiszabadítja őket. Ezzel természetesen felhívja magára az MI6 figyelmét, és felveszik az újrainduló 00-programba, ahol az ügynökség elitjét képzik. Bond tehát Máltára utazik, és megpróbálja felvenni az iramot, hogy beérje már hónapok óta készülő évfolyamtársait.
Mind Izland, mind Málta egy-egy masszív tutorialként szolgál majd, igaz, kifejezetten ízlésesen és jól adagolva. Sokszor a tutorial csak rá van szigszalagozva a már meglévő játékra, esetlen, órmótlan és feleslegesen túlmagyarázott. Itt ehhez képest organikusan belesimul Bond kalandjaiba. Minden pontosan akkor tanulunk meg, amikor szükséges. A lopakodás már a fagyos kutatótáborban is elkerülhetetlen, de tisztességesen bokszolni már elég a kiképzés alatt megtanulni. Sodró lendületű, filmes érzetű fejezetek alatt ismerjük meg az alapvető mechanikákat, szinte észre sem véve, hogy nemcsak Bond ismerkedik a titkosügynökséggel, hanem mi is.
Ezek a fejezetek ráadásul narratív szempontból is erősek. Mindössze egy-két óra alatt képesek expozíciót adni, és meg is szerettetni velünk egy fél tucat karaktert, akiknek fontos szerepe lesz Bond első évében. A pallérozódó 00-sok közül új barátokat szerez, kap egy mord kiképzőtisztet Greenway képében, és persze olyan ikonikus karakterekkel is megismerkedünk, mint M, Q vagy Moneypenny. Mire apránként bevetésre készek leszünk, és különösebb rohanás nélkül elsajátítjuk az alapokat, addigra kellően bevonódunk a történetbe is. Így amikor egy dezertőr, 009-es a világbéke megbontásával fenyeget, már teljes gázzal hajthatunk bele ebbe az összeesküvésekkel teli Föld körüli utazásba.
Száguldás, parkour, szerelem
Ha pusztán elemeire bontjuk, a 007 First Light nem ápol közeli barátságot a spanyolviasszal. Van benne parkour és mászás, lopakodás, verekedés, lövöldözés és kütyühasználat – ezek alapján akár egy Watch Dogs-játékkal is lehetne dolgunk. Persze eszem ágában sincs megsérteni az IOI-t azzal, hogy össze-ubisoftozom őket, csupán fontos látni, hogy az alkotóelemekben semmi forradalmi nincsen. Ez egy klasszikus AAA akció-kalandjáték, amelynek ráadásul még egy olyan frappáns alapötlete sincs, mint amilyen a Nemesis-rendszer volt a Shadow of Mordor esetén.
Ez ugyanakkor nem jelenti azt, hogy ne lehetne egy végtelenül igényes és szórakoztató dolgot ácsolni a kipróbált gerendákból. Kezdjünk rögtön a parkourral. Ugyan senki nem fog megilletődni rajta, aki az elmúlt tizenöt évben játszott csak egy játékkal is a műfajból, mégis egy lendületes és áramvonalas mechanika, amely kellemesen ellensúlyozza a hosszú lopakodós, vagy éppen ólomszórós szekciókat. Kellemes felfrissülés néha végigkapaszkodni egy havas sziklafalon, pedig azért egy viszonylag lecsupaszított rendszerről beszélünk, ahol sem kötélen lengedezés, sem jégcsákány nem vár minket. Viszont van néhány környezeti fejtörő, alternatív útvonal és menekülés, ahol remek érzés megtornáztatni elgémberedett tagjainkat.
Közlekedni gondolom nem csak gyalog fogunk, hanem jó pár verdába is bepattanhatunk, a kukásautótól a sportkocsikig. Itt fontos megjegyezni, hogy a First Light nem egy nyílt világú játék. Ennek megfelelően az autókázás mindig lineáris, szkriptelt esemény lesz, nem pedig egy praktikus járműhasználat. Ugyanakkor ez nem vesz el abból, hogy sikerült tökéletesen eltalálni az irányításukat. Pont elég árkádos ahhoz, hogy ne dobjon ki az üldözések adrenalinlöketéből, de nem is vezet helyettünk. Elképesztően lendületes és pörgős jeleneteket ad, amelyek közben érezzük a kocsik erejét magunk alatt, akár a lóerőknek, akár a tonnáknak köszönhetően.
Bondoskodó szeretet
A többi mechanika már jóval kevésbé izolált, és emiatt nem is lehet teljesen külön kezelni őket. Nézzük először, hogy hogy néz ki Bond egy átlagos bevetése! Amikor megérkezünk a helyszínre, a legtöbbször inkognitóban vagyunk, és jó esetben egy civil közegben kell elvegyülnünk. Itt senki nem tör az életünkre, maximum néhány biztonsági őr ripakodik ránk, hogy akkor most el kellene hagyni az ingatlant. Ennek megfelelően itt a békés információszerzés lesz az elsődleges feladat. Hallgatózással, emberek győzködésével, zsebtolvajlással, figyelemeltereléssel boldogulhatunk.
A legtöbbször ráadásul többféle út is állhat előttünk. Ha eleget fülelünk, olvasunk és beszélgetünk, számos nyomot kapunk, amelyek alapján elindulhatunk. Ha be szeretnénk jutni egy szállodába, akkor azt megtehetjük egy elhagyott sajtóigazolvány begyűjtésével, de úgy is, ha egy gazdátlan öngyújtóval lángra lobbantunk egy talicska avart, hogy a szigorú házőrzők inkább arra fókuszáljanak. Az egyes nyomokból néha hosszabb láncolatok is összeállnak, amelyek nem egyszer keresztezik is egymást. Utóbbi miatt nem ritka, hogy valójában egy-két értelmezhető megoldást fedezhetünk fel a szabadság illúziója mellett. De lesz olyan is bőven, ahol tényleg rajtunk áll, milyen eszközöket szentesít a célunk.
Itt egyébként már be is vethetjük a különböző kütyüket, amelyeket Q bocsát a rendelkezésünkre. Ha okosan állítjuk össze a küldetés felszerelését, akkor például megvakíthatjuk vagy megbetegíthetjük az őröket, vagy meghekkelhetünk valamit, hogy amíg arra figyelnek, addig besurranhassunk a pult mögé. Ez már-már csalásnak tűnhet, de egyrészt sokszor tényleg szükség lesz az ilyen trükkökre, másrészt nincs ingyen a technológiai fölény: akkumulátorokat és vegyi anyagokat kell gyűjtenünk a pályákon, hogy legyen üzemanyagunk. Ha pedig mindezek ellenére rajtakapnak minket, még mindig megpróbálhatjuk kidumálni magunkat. A szájhősködéshez csak limitált szociális energiánk van (tisztára magamra ismertem), de kifejezetten szórakoztató kifogásokkal érhetünk el meglepő eredményeket.
A nevem Man, Hitman
A missziók eleje ennek megfelelően kellemes kísérletezéseknek ad teret. Remek élmény feltérképezni a lehetőségeket, összegyűjteni az információkat, és kisebb, csendes csínyeket elkövetni, amíg össze nem áll a nagy terv, vagy be nem jutunk oda, ahova szerettünk volna. Ebben nagyon hasonló is a Hitman-játékokhoz. Talán az álruhák szerepe kisebb, a küldetések irányítottabbak, de azért ne feledjük azt sem, hogy a 47-es is kapott néhány jól kikövezett utat a megbízásaiban. A fő különbség az lesz, hogy a küldetések kisebb egységekre vannak osztva, így a struktúrájuk is irányítottabb, és az egyes részfeladatokban kapunk szabad kezet.
Időnként persze elkerülhetetlen lesz, hogy ellenséges területre tévedjünk. Enyhébb esetben csak egy tiltott zónáról van szó, járőröző biztonságiakkal, de olyan is lesz, hogy kibiztosított fegyverekkel vadásznak ránk. Mindkét helyzetben először a lopakodással érdemes megpróbálkozni. Itt sem lesznek nagy meglepetések, de sikerült az osonást átgondoltan összerakni. Ellenfeleinket elkaphatjuk hátulról, fedezék mögül, vagy egy kiszögellésről lógva is, de akár rájuk boríthatunk egy polcot, vagy a fejükre is ejthetünk egy csillárt. A környezetünket felhasználhatjuk figyelemelterelésre vagy csalogatásra is, és a kütyük itt is jó szolgálatot tesznek, például egy jól időzített füstbomba.
Maguk a területek pedig több útvonalat is biztosítanak, a célunknak itt is lehet több megoldása, a helyszínek adottságai pedig tovább növelik a lehetőségek számát. Egyedül a hullákat nem cipelhetjük el, amit kicsit sajnáltam. Persze ezt is lehet taktikusan kezelni, hiszen az elesett társuk is odacsődíti az őröket, de a tökéletes orgyilkosságokhoz hiányzott néha ez a plusz kontroll. De ennek ellenére remekül szórakoztam a figyelmes, de azért nem kifejezetten agyafúrt őrök kicselezésével és élveztem a kreatív lehetőségeket a megbízások rövidre zárására.
Az ököl elnököl
A lelepleződés persze nem mindig elkerülhető – akár egy elhagyott hulla, akár egy figyelmetlen manőver miatt. Ilyenkor általában egy kiadós verekedés következik, amelyet ha rövidre zárunk, még van lehetőség visszatérni a csendes megoldásokhoz. A bunyók alapja a támadás-ellentámadás vonalon mozog (a la Batman Arkham-széria), kiegészítve néhány hasznos mozdulattal. A védekező ellenfeleket megragadhatjuk és kirúgdoshatjuk őket a blokkjukból, vagy nekifutásból is elsodorhatjuk őket. Azonban ők is előszerettel ragadnak meg minket, ez elől pedig érdemes kitérni. Aztán a környezetünket is kiaknázhatjuk. Arcon vághatjuk őket a mindenfelé heverő tárgyakkal, nekilökhetjük őket poroltóknak, vagy csak simán sarokba szortíhatjuk őket.
Ezek a viszonylag egyszerű elemek egy egészen dinamikus harcrendszerré állnak össze. A védekezés és támadás jó ritmusban jön, az ütéseknek van súlya és egészen bűnös élvezet három bögrével és egy téglával földre küldeni valakit. A kütyüket itt is előkaphatjuk, sőt, lesznek kifejezetten konfrontációkra készült darabok is. Az ellenfelek pedig nem lesznek teljesen egyformák, néhányan szívesen fűznek össze hosszabb kombókat, vagy az is lehet, hogy csak szeretik a nagy öleléseket. Így egy kompakt, korrekt rendszerrel van dolgunk, de szerencsére elsősorban tűzoltásra vannak ezek a bunyók. Több ellenféllel szemben már nem annyira működik a recept, és annyira nem is összetett, hogy ez legyen az elsődleges megközelítés.
Letehetetlen küldetés
A fegyveres összecsapások már jóval gyakoribbak lesznek, mert ezeket sokszor nem is lehet elkerülni. Itt egy klasszikusabb fedezékrendszerrel operáló TPS bontakozik ki. Ezt persze szintén sikerült megfűszerezni. Általában kevés tölténnyel futunk neki az összecsapásoknak, ennek megfelelően fontos lesz, hogy sokat mozogjunk, és vagy lőszert, vagy új fegyvert szerezzünk. Ez annyira fontos eleme lesz a lövöldözéseknek, hogy számos mechanika van az ellenfelek lefegyverzésére. Kilőhetjük a kezükből a fegyvert, vagy a láukat eltalálva, esetleg fedezék mögül előugorva is hatástalníthatjuk őket. Ha pedig kifogytunk, az üres fegyver is fáj, ha arcon találunk vele valakit.
A fedezékrendszer maga semmi különlegeset nem tartalmaz, lehet ugrálni felettük, meg gyorsan bevetődni mögéjük, de azért nem is a Gears of War-széria babérjaira tör a First Light. Van helyette egy tisztességes arzenál, a már említett, aktivitásra sarkalló rendszer, és alapvetően jól kialakított pályák. Egyrészt a legtöbbször alkalmasak lopakodásra is, másrészt egész sok tereptárgy várja, hogy szét lehessen lőni, vagy fel lehessen robbantani. A húzósabb pillanatokra pedig be is lassíthatjuk az időt, hogy könnyebben jöjjenek azok a fejlövések.
Az összélmény itt is kifejezetten szórakoztató. A fegyverek kellően változatosak és remek visszajelzést adnak, a fejlövésekért járó kis pukkanás egészen kielégítő. A robbanások szintén remekül szólnak, és úgy nagy általánosságban egy gyors, de mégsem kaotikus rendszerről beszélhetünk. Ráadásul kitűnően érzékeltetve van, hogy nincs az a szorult helyzet, ahonnan ne tudnánk kijönni. Annyi lehetőség van egy trükkre, vakmerő kirohanásra és okos helyezkedésre, hogy tényleg egy Bond-filmben érezhetjük magunkat. Talán ez a First Light egyik legnagyobb erénye, hogy a hangulatban, az életérzésben ennyire megjelenik a 007-es, és ez az, ami megadja az egyéniségét is.
Bondolatok a könyvtárban
És ez nem kevésbé igaz a történetre, különösen, ha a legutóbbi Bond-filmeket nézzük. Lássuk be, a Mission Impossible és a 007-es kölcsönösen hatottak egymásra, és ez tagadhatatlanul megjelenik a First Light narratívájában is. A globális összeesküvések és több egzotikus helyszínt érintő bevetések, a köpönyegforgató szövetésgesek és beépített emberek mindkét helyről ismerősek lehetnek. De a James Bond-védjegynek számító karakterek, szófordulatok, a brit humor és persze a Bond-lányok is itt lesznek, amely miatt fel sem merül, hogy a First Light bármi más is lehetne, mint egy 007-es játék.
Az pedig remek döntés volt, hogy még nem a megkeseredett, nőgyűlölő Bondot irányítjuk, hanem egy fiatal, még kicsit naivabb változatot, aki út közben szedi össze hamisítatlan stílusjegyeit. Ennek megfelelően repkednek majd az egysorosok, a pimasz beszólások és az ötletes replikák, ez pedig bearany(pisztoly)ozza az egyébként is remekül megrendezett átvezetőket. A karakterek viszont nemcsak humorforrásként szuperálnak, mind érthető motivációkkal rendelkeznek, és tényleg a szívünkhöz nőnek a személyes és kellemesen terebélyes bevezetés miatt.
A nagy összeesküvésben persze, ahogy az lenni szokott, van némi lyuk. A csavarok működnek, és nem teljesen neandervölgyi a főgonoszok terve sem, de vannak megkérdőjelezhető részletek. Ez viszont már inkább műfaji ártalom, és nem vesz el az élvezeti értékből. A First Light cselekménye izgalmas, párszor át is tud verni, és úgy is végig fenntartja az érdeklődést, hogy azért vannak benne kiszámítható pillanatok. Hiába, ennyi Bond és (Mission: Impossible) után nehéz teljesen újat mutatni és elszakadni a sablonoktól. Sokkal fontosabb, hogy az érdekes cselekményből olyan (szkriptelt) jelenetek másznak elő, hogy az állunk is leesik tőle.
Fiatalság, Bondosság
Ebben a hatásban persze nagy szerepe van a látványak is, amely elsőrangú. A technikai oldal is impersszív, legyen szó a bevilágításról, a remek arcmodellezésről és mimikáról, vagy éppen a grandiózus díszletek részletgazdag megjelenítéséről. A látványtervezés szintén pompás. Lesznek modernebb, minimalistább helyszínek is, de a vietnámi szigetvilághoz, a máltai erődökhöz vagy éppen a havas hegyvidékhez csak ódákat lehet írni. Mindegyik remek első benyomást tesz, és később is tud meglepetést okozni, és közben a gépem sem akart spontán öngyulladást végezni. Úgy látszik, volt ráció abban a halasztásban.
És a hangzás is remek, sőt, ritkán találkozni játékkal, ahol ennyire egyben van minden. A színészi játék egészen kivételes, Patrick Gibson fantasztikus Bondként, de a mellékszereplők is kitesznek magukért. Ismertebb nevek is helyet kaptak a gárdában, mint a Greenwayt játszó Lennie James, vagy az afrikai fegyverkereskedőt alakító Lenny Kravitz, de az olyan újoncok is remekelnek, mint Noémie Nakai. A játékmenetet szinte tökéletes hangkeverés és zörejek támogatják meg, a zene pedig szintén kitűnő. Az OST természetes lazasággal teremt feszültséget, vagy éppen hagy elmerülni az érzelmekben. A Lana Del Rey előadásában érkező főcímdal pedig semmivel sem marad el a Bond-filmektől.
A 007 First Light úgy tud az elmúlt két évtized legjobb három Bond-élménye között lenni, hogy a filmszériának egész jó időszakáról beszélünk. Ráadásul mindez a fekete báránynak számító videojátékos médiumból érkezett. A First Light ugyan nem tökéletes, és nem is igazán egyedi, de egyszerre felfrissítő és felismerhető Bond-kaland. Egy lendületes, szórakoztató, de mégsem felszínes játék, amely könnyen magával ragad. Biztos, hogy nem ez lesz a játékipar nagy mentőöve. Nem ez a legújítóbb, legforradalmibb játék, még AAA-körökben sem. De ha valaki klasszikus akció-kalandjátékot csinál, azt valahogy így érdemes. Összeszedetten, kellő komplexitással fűszerezve, szórakoztatóan. Reménykedjünk, hogy ez most egy nagy jövőjű széria kezdete.