Ahogy ráfordulunk az év célegyenesére, még mi is beköszönünk egy utolsó cikkel. Könnyes búcsút veszünk hát 2023-tól. Ezzel együtt pedig, ahogy az már hagyomány a GeekVilágon, összeszedtük a szerkesztők magvas gondolatait az óévről. Nem is szaporítanánk hát tovább a szót, következzen egy kis évértékelő még az ünneplés előtt, alapozás mellé, vagy a virslifőzés aláfestésének. Először a főszerkesztőnk, Gabe kap szót, majd mindenki jön szépen ABC-sorrendben.
Gabe évértékelője
2023 brutális volt. Életemben nem dolgoztam annyit, mint ebben az évben, és visszatekintve karakteridegennek is tűnik a sztahanovista jellemfejlődésem. Ugyanakkor szörnyen büszke vagyok arra, amit elértünk idén a GeekVilágnál. Új szerkesztők csatlakoztak, szinte minden rovatunkba rendszeresen debütált friss cikk, rengeteg új olvasóval gazdagodtunk, és lehetőségünk nyílt olyan dolgokra, melyekről korábban álmodni sem mertem volna! Sőt, még a webshopunk is elindult, nehogy véletlenül úgy tűnhessen, hogy unatkoznánk.
Tehát itt ülök most a sápadt monitor előtt, álmosan, kimerülten, bejglitől kómásan, és azon töprengek hogyan kéne értékelnem az évet videojátékos szemszögből. Minden évben megjelenek az évértékelők hasábjain kurrens pesszimizmusommal, és noha akadt mivel játszani idén is, ráadásul a minőségre sem lehet okunk panaszkodni, mégis úgy érzem, hogy az ipar változása elkerülhetetlenül is kinyírta a videojátékok báját.
Igen, én is öregszem, nincs is már annyi időm játszani, és el is jutottam arra a szintre, amikor már csak azzal foglalkozok, ami érdekel. Vissza-visszajárok komfortcímeimhez, ahelyett, hogy szélesítsem ismereteimet. A játékok egyre drágábbak, egyre több alkotás kerül félkészen a virtuális (és helyenként még fizikai) polcokra, és egyre kevesbé szólnak már a jó történetekről, érdekes karakterekről és fantasztikus játékélményről. A diskurzusok már nem a játékokról szólnak, hanem az alkotó stúdiókról, kiadókról, és azok gusztustalan botrányairól. Jelölésekről, nem jelölésekről, rajongó niche-ek egymásnak ugrásáról, hardveres farokméregetésekről, elmaszatolt eladási adatokról, disztopikus megavállalatok felvásárlásairól.
Utóbbi bekezdéseim nyomorultul lehangolóak lehetnek, de azért idén is sikerül párszáz órát belehajítanom egy csomó játékba, melyek ki tudtak zökkenteni a mókuskerékből. És nagyon boldog vagyok, hogy megjelenhettek olyan fantasztikus alkotások, mint a Baldur’s Gate 3, a Super Mario Bros. Wonder, vagy az új Zelda.
És természetesen szeretném megköszönni minden szerkesztőtársamnak, hogy ennyi melót beleraktak az oldalba, és ennyi szuper, minőségi cikk jelenhetett meg (nem csak gaming kategóriában). Szeretnék köszönetet mondani a kiadóknak, forgalmazóknak, akik idén nagyban segítették munkánkat teszt- és recenziós példányokkal, sajtóvetítésekkel, vagy csak néhány jó szóval, mellyel a GeekVilágot dicsérték. És persze köszönjük, hogy Ti, kedves olvasók idén is velünk tartottatok, várunk vissza 2024-ben is!
Mikee évértékelője
Az idei év minden szempontból a szélsőségek éve volt nálam. Végre felmondtam a toxikus munkahelyemen, majd érkezett a fény az alagút végén. Szerencsére nem a menetrend szerint érkező gyorsvonat, hanem a GeekVilág mozdonya. Ezúton is szeretném megköszönni a srácoknak azt, hogy bevettek a csapatba, Gabe uramnak pedig a lehetőséget! Videójátékos fronton egy eléggé mély vízbe sikerült beleugrani, az idei év mélységekben és magasságokban egyaránt bővelkedett.
Sok szempontból elmondható, hogy az idei év a hangos sikerek mellett egy hattyúdal is volt a videójátékok szerelmesei számára. A nagybetűs “AAA” cégek szenvednek csak, egymást érték a leépítések és a különféle stúdiók bezárásai. Kicsit úgy voltam vele, hogy a live service címek erőltetésével az ipar maga alatt vágja csak a fát. A fásultságomat is tetézte, hogy a gamer közösség állapota is lesújtó. Legyen az aktuális hír, bejelentés, az egész nem szól másról, mint hardveres farokméregetésről, átpolitizált diskurzusokról meg egymás anyázásáról. Szóval inkább csendben kivonultam ebből a közegből, a felesleges szócséplés helyett visszaültem játékokat tesztelni.
Szerencsére nekem nem volt szerencsém olyan förmedvényeket kritizálni, mint a Skull Island: Rise of Kong vagy a The Day Before. Mindenesetre azt egy életre megtanultam ezek után, hogy háromszor is meggondolom, hogy mire is adok ki pénzt a jövőben. A bőség zavara idén engem is megcsapott, csak kapkodtam a fejem, annyi remek játék debütált idén. Mint az ügyeletes Nintendo-fanboy, elsősorban Switch címeket toltam, a The Legend of Zelda: Tears of the Kingdom és a Super Mario Bros. Wonder rögtön be is lopta magát a szívembe. Meg persze a Hi-Fi Rush, amit nem győzők elégszer reklámozni, hogy mennyire egy kurva jó game.
Új vizekre is eveztem, a Baldur’s Gate 3 jóvoltából egészen elképesztő kalandokban lehetett részem. Rirald és Gabe jóvoltából pedig megtanultam tisztelni a robbanó hordók és a csapdák istenét. Ezt tessék felvenni a jegyzőkönyvbe. A remake és remaster hullám engem annyira nem csapott meg, habár jó látni, hogy a régi kedvenceket megújult köntösben is élvezhetjük. Persze, néha sok a jóból, meg eléggé kényelmes módja így megdézsmálni a rajongók pénztárcáját. Bízom benne, hogy nem ez lesz az új trend. 2024 kicsit csendesebbnek ígérkezik, mint az idei, de ezt igazából nem is bánom. Legalább lesz időm pótolni az idei termést.
Rirald évértékelője
Év elején nehezen találtam a lendületet. Az ország egyik végéből, sürge költöztem az ország másik végébe. Amit követően egy jó negyed évre megismerkedhettem a számomra tizen éve ismeretlen munkanélküliség fogalmával. És bár ennek hála kijutott a szorongásból is. Így év végéről visszatekinte mégis mosolyra görbül a szám széle. No nem csak azért, mert játékok terén bőszen volt időm pótolgatni és még belefért a szívemnek oly kedves retrománkodásból is egy kicsi. Hanem a jelenben járva is olyan évet zárhattam, amire az előző generáció közepe óta nem volt példa.
Ehhez persze hozzá tartozik, hogy 2023 bővelkedett az általam kedvelt műfajok jeles képviselőiben. És bár a komfortzónából kikacsintva (és ugyanitt elhagyva isten tudja hány száz órát a szabadidőmből) bőven jól esett gamernek lenni idén. Talán ez volt az az év amikor rekord mennyiségű időt töltöttem ezen zónán kívül. Legyen az műfaji ismeretek tágítása vagy független, netán korai hozzáférésű produktumok. És ha nem is lettem akkora indie connoisseur, mint Tanár úr vagy Tyrion. Kiruccanásaim bőven szélesítették látóköröm és színesítették a játékokba ölt időmet annyira, hogy ne csak a fősodor mentén maradjon emlékezetes az év. És bár az egyik szemem nevet, viszont a másik meg sír. Mert ugyanez az “iparról”, az azt kísérő médiáról és a végfelhasználók közti diskurzusról már nem mondható el.
Sose éreztem magam ennyire távol a nagybetűs ipartól és a “gamer közösségtől”, mint 2023 egésze alatt. Nem mintha nem érdekelne. Egyszerűen csak idén jutottam el arra pontra, hogy belefásultam. Borzasztó mértékű kakofónia lengi be a videojátékos diskurzust, bármelyik irányból közelítünk is. Amihez játékos oldalról bántó mértékű polarizáltság is társul. Előbbi csak az aktuális hírektől, bejelentésektől és a megjelenések naprakészen követésétől vette el a kedvem. Utóbbi meg néha az életről is lehoz.
De hogy ne merészeljem ilyen keserédesen zárni az évet: idén 107 cikk ment ki a GeekVilágon játék kategóriában. Az több, mint a duplája a tavaly publikált mennyiségnek. Idén is elképesztő tempót diktáltak a srácok. Mindezt úgy, hogy ez egyikünknek se főállás. És bár a 2024 szerényebbnek tűnik felhozatal terén, nem tervezünk alább adni.
Tanár úr évértékelője – A legjobb rossz év
A többiek biztosan elégségesen ki fogják vesézni, hogy miért érződött a 2023-as év egyszerre az egyik legjobb évjáratnak, és miért került mégis ennyi hihetetlenül rossz játék reflektorfénybe. Úgyhogy ezt a részt meg is hagyom nekik. Én a saját bekezdéseimben a játékipar egy másik érdekes kettősségére szeretnék rámutatni, ami talán a hétvégi gémer figyelmét nagyrészt elkerülte.
Mert az elmúlt év kocajátékosok számára tényleg lenyűgözőnek tűnhetett. Mind indie, mind AAA fronton, de még a skála két végpontja között is annyi elképesztő játék jelent meg, hogy mi sem tudtuk mindet beszorítani az év végi toplistáinkba. Én, akinek a videojátékok az elsődleges szabadidős tevékenysége és az ipar nyomon követése a hobbija, sem tudtam teljesen lépést tartani. Év végére csúszott egy csomó kritika és játék, amivel illendő lett volna év közben játszani vagy tesztelni. De még így is azt érzem, hogy az idei évem volt eddig a legtermékenyebb a GeekVilágon.
A pofás külcsín ellenére azonban valami csúnya fortyog a játékipar motorházteteje alatt. Nevezzetek borúlátónak, alufóliasisakosnak, vagy aminek akartok. A sokéves tapasztalat, a játékipari munkaügyi helyzet és a gazdasági környezet arra enged következtetni, hogy 2023 talán az utolsó hattyúdal volt a játékipar stagnációja előtt. Hogy ez az időszak meddig fog tartani, és hogy mennyire lesz súlyos, az még kérdéses, de az biztos, hogy valami pállott és kellemetlen van a levegőben.
A csitt után, a csatt előtt
Sokan már 2020 körülre prognosztizálták a játékipar növekedésének lassulását, akkor azonban éppen beütött a pandémia. Nem tudom túlbecsülni, hogy ez mekkora csoda volt a kiadók számára. Míg majdnem minden más iparág az életéért küzdött, addig a játékipar évek óta nem látott növekedést tudott felmutatni. Mindenki otthon ült a hátsóján, és túl sok mindenre nem tudta elkölteni a pénzét film streamingen, videojátékokon és kajarendelésen kívül. Ez azonban egyszersmind hamis önbizalommal is felruházta a mainstream játékipart. Talán az exponenciális növekedés tényleg fenntartható?
A válasz egy egyértelmű “nem”. 2023-ban elképesztő mennyiségű embert bocsátottak el a stúdióktól. Októberben a számot 6000 főre becsülték, év végére pedig akár 10000 fejlesztő is elveszíthette a munkáját. Több stúdiót is bezártak, az Embracer Group éppen összeroskad a saját súlya alatt, az Insomniacot ért kibertámadásból közzétett adatok szerint pedig a fejlesztési költségek olyan magasra rúgnak, ami egyszerűen hosszú távon tarthatatlan. Mindeközben a live service modellel szemben egyre kevésbé toleránsak a játékosok. Ráadásul a jövő évi megjelenési naptár feltűnően kopárnak néz ki.
És bár talán nem teljesen nyilvánvaló még a krach, idén már csak egy tizedszázalékos növekedést sikerült felmutatnia a játékiparnak. Igen, az idén megjelent kiváló játékokkal és általánosan jó eladási számokkal, valamint közel tízezer ember kirúgásával együtt is. Szóval a mainstream játékipar most kívülről kicsit úgy néz ki, mint a prérifarkas a meséből, aki alatt már nincs ott a talaj, de a poén kedvéért vár még pár másodpercet, mire észreveszi, és zuhanásba kezd. Azért ne pánikoljon senki, lesznek itt jó játékok, és akármi is történik, az ipar megy tovább valahogyan. De elképzelhető, hogy hamarosan máshogyan és máshol érdemes keresni a figyelemreméltó játékokat.
A középosztály kora
Meg is mondom, hogy hol: középkategóriás stúdióknál és indie fejlesztőknél. Amíg a mainstream kiadók alig tudnak mozdulni a saját hájuktól, a középmezőnyben lévő, főleg független stúdióknak jobbak a kilátásai, mint az utóbbi cirka 10 évben bármikor. Ki hitte volna, hogy megvan annak az előnye, ha nem kell egy rakás túlhízott részvényest kielégíteni, meg többszázmilliós bónuszokkal dobálni a felsővezetést, csak kifizetni tisztességesen a dolgozóidat és összegereblyézni annyi zsetont, hogy a következő projektet megcsináljátok?
A közepes és annál kisebb fejlesztőcsapatok mozgékonyabbak, flexibilisebbek, és kevésbé vannak kitéve a publikum csapongásának. Erre egyébként néhány nagy kiadó is rájött. Ezért láthattunk az utóbbi években kisebb, de kiváló játékokat az Xboxtól, mint a Pentiment, vagy a Hi-Fi Rush. De valószínűleg ez sarkallja most a Ubisoftot is arra, hogy a jövő évi első játékuk egy kis költségvetésű Prince of Persia kaland legyen. Az optimista bennem pedig azt mondja, hogy ez játékok és zsánerek szélesebb választékához vezethet a vásárlók számára.
De erre az újmódi működésre a nagy kiadóknak át kell állniuk. Ezzel szemben a függetleneknek már előre be van készítve a munkafolyamat, a tehetség, és a tapasztalat, hogy ilyen környezetben dolgozzanak. Nem, nem vagyok annyira naiv, hogy azt gondoljam, hogy majd a Supergiant több Hades 2 példányt ad el, mint mondjuk a következő Assassin’s Creed. A marketingisten nagy úr. De egy ritka alkalmat látok arra, hogy a kisebb stúdiók a szélesebb publikumot is meghódítsák pusztán azzal, hogy minőséget gyártanak.
Tyrion évértékelője
Jól esik kicsit megállni, és visszatekinteni erre a mozgalmas évre. Mindig is az álmom volt, hogy egyszer a nagy magazinok mintájára tudjuk végigkövetni a friss megjelenéseket. Ez, bár némi utólagos pótlással, de sikerült, a 10 Év Játéka-jelöltünk, és a 10 citromdíj-aspiráns egyaránt tesztelve lett. Párszor megjelenés előtt is elkezdhettünk tevékenykedni, adtunk első benyomásokat a masszívabb projektekről. Több co-op kritikánk is megjelent, és életet leheltünk az IndieMix-rovatba is. A podcastba több vendéget is hívtunk, és idén is érdekes témákat dolgoztunk fel. A gép forog, de az alkotó sem pihent. Nem tehetek róla, de némi elégedettség tölt el, ahogy végiggondolom, mennyi mindenről írtunk az óévben. Persze volt is miről.
Bizonyos szempontból ez a szélsőségek éve volt. Nem tudom, mikor fordult elő utoljára, hogy ennyi túlzás nélkül kiemelkedő alkotással találkoztunk, de akkor még biztosan nem foglalkoztam kritikaírással. Ugyanakkor az sem gyakori, hogy ennyi hitvány, igénytelen szart kapjon fel a mainstream. Mert legyünk őszinték, aki keres, az mindig talál szemetet a webshopok turkálórészlegében, de most igazán kutatni sem kellett, hogy szembejöjjön egy Gollum vagy egy The Walking Dead: Destinies. Ahogy ez tőlem megszokható volt, ezúttal is a termetemnek megfelelően az alsó polcról válogattam, igaz, idén ezt különösen megbántam.
Ha valami fontos tanulság volt idén, az az, hogy érdemes jobban nyitni új műfajok felé. Pláne, ha a komfort-zsánereim éppen gyengélkednek, és nem akarok örökre én lenni a kiskakas a szemétdombon. A toplistánk összeállítása közben is fájó volt nézni, ahogy a tíz legjobból csupán kettőt teszteltem én, abból is a másodikat mindössze tegnap. Szóval itt az ideje elkezdeni elmerülni más vizekben is, elvégre nem a homokbányában fogok gyémántra bukkanni.
Ezt a mentalitást tudnám ajánlani a játékiparnak is: idén minden eddiginél több remake és remaster jelent meg. Nem mondom, ezek közül jó pár kifejezetten minőségi szórakozás, de mégsem lehet őket jó ízléssel ideinek nevezni. Furcsa, kettős érzésem van a jelenséggel kapcsolatban. Egyrészt örülök neki, hogy sok tényleg régi klasszikus kerül mai szemmel fogyaszthatóbb állapotba, viszont maga az irány nem tetszik. Megvan a helyük a palettán, de jobb lenne, ha nem vennék át a hangsúlyt az új, kreatív ötletektől. Ez idén nem fenyegetett, de a sokkal csendesebbnek tűnő 2024-ben ez nem ilyen egyértelmű. Azért nem kívánom előre temetni az új esztendőt, van bőven mire várni, ki tudja, talán a Silksong és a Plucky Squire is napvilágot lát.