A krimi, vagy mostanában közkeletűbb becenevén, a whodunit egy olyan műfaj, aminek alapvetései és szabályai régóta kőbe vannak vésve. Nagyon nehéz bármi újjal előrukkolni, de akkor hogy lehet, hogy a mai napig ennyire népszerű a zsáner? Nos, lehet, hogy az alapszabályok változatlanok, és a főbb mérföldkövek is szinte mindig jelen vannak (rejtélyes gyilkosság(ok), fineszes nyomozó színrelépése, mindenki gyanúsított, nagy összegzés és leleplezés), de a megoldandó bűnügy és rejtély automatikusan beindítja az olvasó fantáziáját. És lehet még játszani a stílussal, a körítéssel, vagy éppen a formaságokon. A családomban mindenki gyilkos című regény pedig úgy rúgja fel a krimi alapvetéseket, hogy az utolsó oldalig a szabályok szerint működik.
Meta-krimi
A regényt Benjamin Stevenson, ausztrál standupos írta, és amikor a kezembe fogtam a kötetet, bevallom, nem tudtam mit kezdjek ezzel az információval. Egyből összekötötte az agyam a magyar megfelelőjével, Kőhalmi Zoltán A férfi, aki megölte a férfit, aki megölt egy férfit – avagy 101 hulla Dramfjordban című regényével. Így kialakult egy prekoncepció a fejemben. Utólag már látom, hogy felületesen és elég távolról nézve hasonlónak tűnhet a két alkotás, de aki olvasta Kőhalmi könyvét, annak érdemes előre elvonatkoztatni tőle.
Míg utóbbi egy erősen szatirikus kifigurázása a skandináv krimiknek, a A családomban mindenki gyilkos sokkal inkább metaszinten kommunikál. Illetve leginkább a műfaj alapvető sajátosságaira, szabályszerűségeire és kulisszáiba nyújt betekintést.
És ugyan Stevenson regénye sem mellőzi a szatírát és öniróniát, de itt inkább a krimi-klasszikusok és a műfaj nyugati nyúlványa került előtérbe. Az író pedig olyan ügyesen zsonglőrködik, hogy a regény egyszerre klasszikus-, anti-, és meta-krimi.
Sírba ejtve
A történetet Ernest Cunningham szemszögéből követjük nyomon, aki egy családi összeröffenésre érkezik egy ausztrál síparadicsomba. Három éve, emberölés miatt a saját bátyja ellen vallott, és mondhatni, hogy most nem ő a család kedvence. Azonban már az első oldalaktól kezdve láthatjuk, hogy a többi családtag sem éppen ma született bárány. Ahogy haladunk előre, úgy folyamatosan és szisztematikusan megismerhetjük a szereplőket, és azok sötét titkait. Tudjátok, hogy a végén mindenki gyanússá váljon.
Természetesen az író nem lövi el előre az összes patront, fokozatosan derül fény a számos rejtélyre, ami a Cunningham klán tagjait övezi.
Ernest nem éppen a sztereoítp detektív archetípusa, de sokat tud a bűnügyekről. Önsegítő könyveket ír wannabee íróknak, hogy hogyan írjanak krimit. Mindent tud a krimiregények alapszabályairól, és annak mentén próbálja megoldani azt az ügyet, amibe ő és az egész család belekeveredik a hófödte hegyen.
Hóból is megárt a sok
Stevenson már az első oldalakon leszögezi, hogy nem árul zsákbamacskát, és egyszer sem hazudik. Utóbbit többször el is ismétli a könyv során. Van olyan állítása, amit nem szó szerint kell érteni, van amit pedig pontosan úgy kell. Sok minden ki van forgatva kontextusából, de hazugság valóban nem hangzik el. A bevezetőben még az oldalszámokat is megadja, ahol gyilkosság történik.
Mindamellett, hogy az A családomban mindenki gyilkos egészét átitatja a humoros megközelítés és a zsánerre jellemző kőbevésett formulák alapos kiforgatása, mégis képes rendes krimiként is funkcionálni.
Az elején még azt hittem, hogy érdemes egy vicces műfajfricskának felfogni, és akkor nem érhet csalódás. De működnek a megvezetések, és az olvasó altatása. A nyomokat együtt követtem Ernesttel, és végig izgultam, hogy ki lehet a rejtélyes gyilkos. A főszereplő hiába narrálta végig a történéseket, és tesz kikacsintásokat a végkifejlet felé, a regény abszolút konzisztens marad.
Stílusa és parádés szerkesztése miatt a könyv letehetetlenül izgalmas marad végig. El sem tudom képzelni milyen megfontolt és alapos tervek kellettek, hogy a kronológiai ide-oda utalgatások és konkrét oldalszámok mentén is képes legyen ennyire működni és egyben maradni.
Verdikt
A családomban mindenki gyilkos egy végtelenül intelligens krimi, amiben az író folyamatosan felhívja az olvasó figyelmét az apró részletekre, és közben úgy vezet félre, hogy egyszer sem hazudik.
Hangvétele könnyed, humoros (nem a térdcsapkodós fajta, hanem inkább a szellemesség jellemzi), még a komorabb részeket is gyakran sikerül elcsapni egy-egy poénnal. Azonban ez is tudatos. Nyilvánvaló, hogy az író onnan merített, amihez ért, tehát főként a komédiát használta fegyvereként, de a főszereplő nem titkolt tulajdonsága, hogy a nehéz helyzeteket kelletlen humorral igyekszik feldolgozni.
A cselekmény folyamatosan fenntartja az érdeklődést. A történet során nincs üresjárat, mindig jön egy következő esemény, ami tovább görgeti a nyomozást. Mindenre, ami metaszinten, a krimik aranyszabályai mentén történik, van magyarázata a főszereplőnek. Amit rendszerint a körülmények és a véletlenek egybeesésével képes racionalizálni.
A családomban mindenki gyilkos egy szükséges és helyánvaló felrázása a műfajnak. Úgy tud klasszikus krimi maradni, hogy minden ízében megpróbál annak ellenszegülni, vagy kicsavarni a bevett szokásokat és szabályokat. Több metaréteg is jelen van, melyeket külön-külön is élvezetes felfedezni, de összegészében is kiválóan működik.
Ha valaki már attól karácsonyi hangulatba kerül, hogy szerepel hó a történetben, akkor ez az ő könyve lesz. Természetesen az A családomban mindenki gyilkos nem egy karácsonyi regény, hiszen dugig van gyilkosságokkal, gyarló emberekkel és száraz humorral. De van benne hó.
Deríts fényt a Cunningham család sötét titkára, szerezd be a könyvet kedvezményesen webáruházunkból: A családomban mindenki gyilkos