Nem ártana finomítani a Netflixnek a műfajmeghatározásokat. Mikor vasárnap este görgetjük a kínálatot, és azon töprengünk, hogy mit nézzünk, elég hasznos tud lenni a zsáner alapján való besorolás. Így hamar eljutottunk a thrillerekig, ahol rögtön az első ajánlás a spanyol A Platform című film volt.
Mivel sokat nem tudtam erről az alkotásról, csupán annyit, hogy eléggé “mindfuck“, így elindítottam, és vártuk a csodát. Az nyilvánvaló volt, hogy nem egy családi moziról van szó, de azért érdemes lett volna feltüntetni a gore, vagy horror jelzőket is. Legalábbis nem ártott volna.
[h]Mindannyian felelősek vagyunk[/h]
A fogyasztói társadalom és az emberi ignorancia soha nem látott mértékben van jelen világunkban. Hogy a világ népessége korábban is hasonló jellemzőkkel bírt volna, vagy hogy ekkora denzitással lett volna jelen az ostobaság, és nemtörődömség, nehéz megmondani. Az internetnek hála azonban előtérbe kerültek a szélsőséges gondolatok, eszmék. Ezek mögé pedig tömegek képesek beállni; vagy azért mert trendi, vagy mert tényleg így gondolják.
Mivel minden nagyjából egy kattintásnyira van tőlünk, egyre elkényelmesedünk. És rohadt egyszerű lenne egy csomó, emberiség számára előnyös értéket képviselő csoporthoz tartozni, saját önzőségünk és lustaságunk miatt mégis inkább azok felé húzunk, amelyek nem fognak kimozdítani bennünket a saját komfortzónánkból.
Idén pedig mintha még jobban elszaladt volna velünk a ló. A 2020-as év nem kevés mémet termelt már ki. Igen, abban a posztmodern korban élünk, amikor a dolgok súlyosságát mémekben mérjük. Megannyi katasztrófa, vírusjárvány, zavargás ütötte fel a fejét – de mégis: békeidőket élünk. Békeidőben az ember hajlamos megfeledkezni múlandóságáról. Társadalmunk tehetősebb polgárai két marokkal habzsolják az életet, de a kifinomult marketinggel minden társadalmi réteget meg tudunk már szólítani, hogy fogyasszák termékeinket. Így mindegy, hogy az ember szegény, gazdag, vagy középosztálybeli: ha pazarlásról és meggondolatlan fogyasztásról van szó, mind bűnösek vagyunk.
[h]Nincs mértékletesség[/h]
A Platform lényegében a társadalmi egyenlőtlenségeket igyekezett megcélozni, és elkalauzolt bennünket a fogyasztói társadalom legmélyebb bugyraiba. Az alig több, mint másfélórás alkotás legalább duplájának érződött, hiszen alapvetően lassú a tempója, mégis minden jelenet jelentőségteljes és csontba mar. Noha a történet és a cselekmény is a végére átcsapott valami egészen másba és furába, az üzenete ettől nem lesz kevésbé releváns.
A filmben Goreng (Ivan Massagué) útját követjük végig, aki önként jelentkezett az Adminisztráció Vertikális Önmenedzselő Központjába. Mások kényszerből kerülnek ide, de a férfi valamiért mégis úgy gondolta, hogy magától vonul be, hogy leszokjon a cigarettáról. Mivel nem tudott sokat a bent lakók által Gödörnek nevezett létesítményről, nagy reményeket fűzött bentmaradásának idejére.
Goreng egy nem túl komfortos, és egészen apró betonszobában ébred. A helyiségben van két ágy, egy csap és egy alulról-felülről tátongó lyuk. Szobatársa is van, Trimagasi (Zorion Eguileor), aki láthatóan elég hosszú ideje tartózkodik már a Gödörben. A kezdetben távolságtartó öregúr később kissé felenged, és mondhatni barátok lesznek Gorenggel.
Vertikálisan helyezkednek el a különböző szinteken a teljesen ugyanolyan betonszobák. A középen található lyukak arra szolgálnak, hogy a fentről érkező terülj-terülj asztalkám kiszolgálja az éhes szájakat. Na, itt jön a bibi.
Az étel a nulladik szintről érkezik. Minden szinten megáll, így egyszerű kikövetkeztetni, hogy minél alacsonyabb szinten van az adott illető, egyre kevesebb esélye van, hogy ételhez jut. És mivel a szintek lakói folyamatosan, havonta cserélődnek, így simán lehet, hogy aki alacsonyan volt, egyszer csak feljebb kerül. Nyilván, ha valaki egy hónapig csak maradékot eszik, majd szembetalálkozik a legfinomabb ételekkel, képtelen lesz ellenállni. Ezzel szinte lehetetlen a mértékletesség betartása.
Pedig ez lenne a kulcs az életbenmaradáshoz. Ha a szolidaritás jegyében egy kicsit is visszább vennénk elképesztő pazarlásunkat, a Föld készleteit és a magunk által megtermesztett javakat hatékonyabban tudnánk kihasználni. Most azonban olyan időket élünk, amikor elképesztő, emberi aggyal felfoghatatlan mennyiségben hajítunk ki mindenféle szemetet, szennyezve lakókörnyezetünket és kollektívan, az egész világot.
[h]Egyszer fent, egyszer lent[/h]
Azonban fentről rohadt egyszerű lehet azt szajkózni, hogy legyünk mértékletesek. Az alattunk lévő rétegek (ne feledjük, mindig lesz valaki, aki a társadalmi egyenlőtlen hierarchiában alattunk lesz) miért fogadják meg azok szavát, akik azt tehetnek, amit akarnak, amikor akarják.
A lentieknek gyakran szó szerint az életbenmaradás és a túlélés a célja. Ők már csak azt kapják, ami fentről marad. Ha azonban a lentiek kerülnek valamilyen oknál fogva előnybe, akkor a kicsinyes bosszú és a világ elleni ellenszenv miatt garantálhatjuk, hogy nem lesznek mértékletesek, és nem mutatnak szolidaritást az alattuk lévők felé.
A Platform zseniálisan laviroz a különböző érzékeny témák között. A gyakran fennkölt dialógusok is azt a célt szolgálják, hogy a néző folyamatosan gondolkozzon. Ahogy haladunk előre, egyre gyűlik a gombóc a torkunkbak, ami biztosan nem fog eltűnni a stáblista vége után sem. Az erre fogékonyak biztosan napokig fognak agyalni a történteken. Mindenkinek van benen tanulság, és ha nem is tudunk változtatni a világ menetén, legalább érdemes lenne mindenkinek megpróbálni.
A film azonban nem áll meg az elmére gyakorlott kiképzésnél; szinte egyik pillanatról a másikra válik gore-ban nem szűkölködő horrorrá. Kegyetlen, és roppant nyers jeleneteket láthatunk, ami már a lelkünkre fog eszméletlen nyomást helyezni. Megismerhetünk néhány egyedi szereplőt, és a Gödör rájuk gyakorolt hatását.
[h]Nem-hollywoodi iskola[/h]
A Platform kb kétharmada konzekvens és a maga túlkapásai mellett összeszedett, érzékletes és abszolút tudatos alkotás. Az utolsó etap viszont mintha kicsúszott volna a készítők irányítása alól. A számomra vallásinak tűnő megközelítés nehezen érthető, és el is üt a korábbi koncepciótól.
A vége így elég ködös lehet sokak számára, és a lezárás sem biztos, hogy mindenkinek ugyanazt az üzenetet hordozza. Mindezek mellett akad egy-két logikai baki, vagy olyan cselekménybeli adalék, ami nincs kidolgozva. Vagy csupán nem kaptunk megfelelő infót róla. Ezek azonban nem hatalmas hibák, csak utólag lehet gondolkozni azon, hogy “akkor ez most hogy is volt?”.
A Platform végig metaforákkal és szimbólumokkal kommunikál, így sokszor a kimondott szavak is kettős jelentéssel bírnak. Nem beszélve az egész szettingről, de ez úgy gondolom, hogy az első percekben már kiderül a nézőknek.
Összességében a Platform egy remek film. A társdalmunk jelen problémáira hívja fel a figyelmet, gyakran erős túlkapásokkal, túltolt művészkedéssel, de végeredményben sikeresen. Ezeket a túlkapásokat viszont ellensúlyozza a történet kétharmadáig kiváló gondolatokkal, erős idegzetűeknek való gore-ral és érdekes megközelítéssel. Utána ha nem is romlik el a film, az összképen némileg árnyal. Az utolsó fél órában fura irányt vesz a cselekmény, és ez biztosan összezavarja a nézőt, vagy ott fog lemondani róla. De érdemes a végéig eljutni, hiszen csak utána alkothatunk véleményt, még akkor is ha kissé zavaros a lezárás.
Ne riasszon el senkit, hogy spanyol a film. Egyrészt van hozzá rettenetes angol szinkron, amit senkinek sem ajánlok, másrészt adott a magyar felirat. A nem-hollywoodi gondolkodás és eszközök pedig külön jót tettek ennek az alkotásnak. Minden horror-rajongónak nyugodt szívvel tudom ajánlani, és minden olyan nézőnek is, aki szeret gondolkodni a film közben és utána is. De készüljetek, a Platform napokig ott lesz, és biztosan kiszakít egy darabot a lelketekből.
Cím: A Platform
Megjelenés éve: 2019
Készítő: Galder Gaztelu-Urrutia
Producer: Carlos Juárez
Szereplők: Iván Massagué, Antonia San Juan, Zorion Eguileor
Hálózat: Netflix
Műfaj: sci-fi, thriller, horror
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
[h]Támogatlak[/h]
