Sohasem voltam nagy rajongója a monoton, hétköznapi munkákat bemutató játékoknak. Hiába van lehetőség különböző szimulátorok formájában buszt vezetni, terményt betakarítani, kertészkedni, füvet nyírni, markolót kezelni vagy egy metró volánjánál ülni, sohasem szippantott be ez a világ. Például legutóbb talán óvodás koromban hozott lázba a közösségi közlekedés, amikor lelkesen berregtem végig egy-egy BKV-járat megállóin, környezetem legnagyobb örömére. A hasonló szimulátorok lényegét persze értettem: többek között ez egy remek lehetőség, hogy a stresszes hétköznapok közül egy pihentető, de legalábbis kellemes rutint kínáló munkában vesszünk el. Ez talán egyedül akkor nem működik, ha a való életbeli és a virtuális foglalkozás megegyezik, de hé, a focisták közül is sokan FIFA-znak, szóval ebben sincs semmi meglepő.
Hasonló dolgokra számítottam a Lake-től is, amely leginkább egy postás-szimulátorként írható le. Mivel a levélkézbesítés a többi említett foglalkozásnál egy fokkal több szociális interakciót ígér, az is teljesen helyén valónak tűnt, hogy valamennyi párbeszédet és történetet is kapunk. Értelemszerűen nem vártam sem hiperrealizmust, sem több évtizednyi forgatókönyvírást zavarba hozó, őrülten elragadó sztorit, csak egy kis kellemes, lazítós cirkálást egy furgonban és egy pár félig kínos, félig szívmelengető beszélgetést. Még szerencse, hogy nem volt több elvárásom, mert a Lake pontosan ennyit teljesített, sem többet, sem kevesebbet.
[h] Vissza a gyökerekhez [/h]
Meredith Weiss a 80-as évek egyik feltörekvő informatikai cégének túlhajszolt munkatársa. Miután elkészült a szoftverük, amelyen évekig dolgoztak, Meredith úgy dönt, eljött az ideje két hét szünetnek, és szabadságot vesz ki – hogy azt aztán jó WoW-játékos módjára munkával töltse. Hazatér szülővárosába, Provident Oaks-ba, ahol 22 éve nem járt, és átveszi apja pozícióját a postaszolgálatnál. Ezáltal újra találkozhat régi ismerősökkel, megismerhet pár érdekes embert, felidézhet egy rakás emléket, és közben talán a saját életét is megváltoztathatja. Minden csak rajtunk múlik.
Az egyedüli fix pont az lesz, hogy két héten át naponta kézbesítjük a város leveleit, és kiszállítjuk a helyiek csomagjait. A művelethez kapunk egy térképet, rajta a címzettekkel, egy fehér furgont, aztán indulhat a munka minden sietség és megkötés nélkül. A levelek bedobása abszolút semmi odafigyelést nem követel meg, a csomagoknál is csak arra kell ügyelnünk, hogy a megfelelő számnál rakjuk ki őket. Jóformán semmi nem áll annak az útjába, hogy nyugodtan, effektíven pipáljuk ki a listánk elemeit, ami minden maximalista álma.
[h] A nyugalom házhoz jön [/h]
A Lake egyértelműen egy pihentető játéknak készült, és ennek megfelelően kigyomláltak belőle mindent, aki akár csak egy minimális stresszt is okozhat. Nincsen semmilyen időkorlát, akárhány programunk és csomagunk van, minden bele fog férni. Arra megyünk, amerre akarunk, megállhatunk bármikor leülni egy rönkre, és csodálni a címszereplőt, vagy felfedezhetjük a vidéket megkötések nélkül. A helyi lakosoktól begyűjthető mellékküldetések sem kötelezőek, de választás elé sem állítanak minket: pontosan annyit vállalunk el, mint amennyihez kedvünk van. Ha szeretnénk, még plusz érdekességeket és elfoglaltságokat is vadászhatunk magunknak, belefuthatunk a fémdetektor-klub egy lelkes tagjába, vagy kamerát tesztelhetünk a vegyesbolt eladója kérésére, de ha ehhez nincs kedvünk, maradhatunk a postaszolgálatnál.
Ugyanígy a vezetést tekintve sem szigorú hozzánk a játék – elhozhatjuk a kisvárosi GTA-t Providence Oaks-ba, ha szeretnénk, és a parkolásra sem kell odafigyelni (ígérem, egyetlen női sofőrös poént sem fogok elejteni). Sőt, bizonyos pontok között autopilótára is állíthatjuk a kocsit, ami egy enyhén szürreális, de felettébb szórakoztató élmény. Az mindenképpen kiderül belőle, hogy a kocsi tényleg nem jogosítvánnyal, sokkal inkább hanyag programkóddal megy. Viszont ki is kell használnunk, hogy a volán mögött könnyű dolgunk van, mert amint kiszállunk, azonnal megbánjuk meggondolatlan tettünket. Meredith kriminálisan lassan közlekedik, és a „gyors séta” opció is alulmúl minden racionális várakozást. Szóval ha szépen nem is, de a célhoz közel érdemes parkolni.
[h] Feláldozva a béke oltárán [/h]
A játék a történetben sem büntet, ha nem akarunk vele sokat foglalkozni. Nem kell félni, hogy közutálat tárgyává válunk, nem kell Telltale-féle hatásvadász „erre XY még emlékezni fog” típusú sorokat olvasni, nyugodtan leszarhatunk mindenkit. Persze ha nem így teszünk, az jutalmazva lesz, hiszen számos párbeszédnek és érdekes jelenetnek alapfeltétele, hogy ne legyünk teljesen szociopaták. Csupán arról van szó, hogy ha minden este tévét néznénk, vagy az ács és a bárónő lebilincselő történetét hallgatnánk ékes biedermeier stílusban, akkor erre is lehetőségünk lesz.
Az akadályok elhárítása mellett arra is figyeltek a készítők, hogy a hangulat is rendben legyen. Providence Oaks egy kellemes, békés atmoszférát áraszt magából. Nem olyasmi, amiben nyakig elmerülök, (mellette simán lehet beszélgetni vagy gondolkozni az élet nagy dolgairól), vagy amiből komolyan ki tudna vetni pár kisebb hiba, de határozottan relaxáló ebben a vidéki környezetben létezni. A barátságos közeg mellett a zene is segíti a hangulatos munkavégzést – bár csak egy rádiócsatornát érünk el, és az is csak néhány számot tartalmaz, de ezek mégis fantasztikus életérzést és szabadságot árasztanak magukból. Ezek ráadásul mind szinte ismeretlen, underground előadóktól lettek licenszelve, így számos gyöngyszemre bukkanhattam rá a Lake-nek köszönhetően. Bár az is igaz, hogy a túl gyakran ismétlődő számok megviselőek egy idő után – bár én hajlamos vagyok ugyanazt az 50 zenét hallgatni újra és újra, ez még nekem is zavaró volt egy idő után. A helyi farmer-DJ-nek egyébként ezt meg is említhetjük, de erre ő csak annyit válaszol, hogy igaz, de „a krumplik nem fognak maguktól kiugrálni a földből”. Egy kis önreflexiót mindig jó látni.
Összességében tehát a Lake ideális környezetet kínál mindenkinek, aki kellemes napi rutint, tét nélküli közösségi élményt és nyugodt kikapcsolódást szeretne. Nem tagadom, én is szívesen jártam be a tóparti városka utcáit, barátkoztam össze a karakterekkel, és mindig a jól végzett munka elégedettségével fejeztem be a napokat. A Lake mindent teljesített, ami első körben a célja lehetett, és mégis felejthetőnek és középszerűnek érződik.
[h] Színes, üres képeslapok [/h]
A Lake egyértelműen egy pihentető játéknak készült, és ennek megfelelően kigyomláltak belőle mindent, aki akár csak minimálisan is érdekes lehet. Az alapmechanikák persze direkt nem izgalmasak, de egy idő után mégis annyira ismétlődővé válik a Lake, hogy emiatt érdemes több részletben végigjátszani. Egy huzamban kettő vagy még inkább három óra után nagyon könnyen bele lehet fásulni ugyanabba az ingerszegény tevékenységbe. A változatosság teljes hiánya nem tesz jót neki, de amíg a legtöbb sorstársa előtt nem szokás egy huzamban sokat ülni, addig egy történetalapú kalandjátékként is tetszelgő alkotásnál nem biztos, hogy a napi fél óra az ideális.
A monotonitás nem lenne ennyire zavaró, ha kicsit több lenne a felfedezni való, a felbukkanó érdekesség, vagy akár a belső monológ. Az becsülendő, hogy van néhány apróság szétszórva, de valójában nem éri meg nem csak a munkánkkal foglalkozni, ha így is mindent kézhez kapunk például a mellékküldetések alkalmával. Ezek egyébként tényleg színt visznek a hétköznapokba, de sokszor még csak csinálni sem kell közben semmit. Vigyázhatunk az öreg macskás néni kis kedvenceire, halászhatunk egy öreg ismerősünkkel, vagy stúdiófelvételben segédkezhetünk, de örülhetünk, ha egyáltalán egy átvezető videót kapunk a dologról.
Még így is a párbeszédek, és a fontosabb karakterek jelenetei lesznek a megmentőink, mert Providence Oaks nagyon sokszor kihaltnak és üresnek tűnik. Persze van néhány lézengő NPC mutatóba, és néhány autó is megfordul az utcákon, de alig van valami dinamika a környezetünkben. A csomagokért senki nem nyit ajtót, aki nem többé-kevésbé fontos, és további jelenetekben is szereplő karakter; senki nincs a kertekben, az ablakokban, sőt, a dedikált jeleneteken kívül a főbb szereplők sem igazán állnak szóba velünk. Nem éri meg letérni az útról, nem éri meg proaktívnak lenni, csak akkor fog történni valami, ha a játék azt nekünk szájbarágósan kijelölte.
[h] Sérült csomagok [/h]
Tényleg nem várnék semmit, ami a nyugalom rovására megy, és éppen ezért nem akarok nagyobb komplexitást, nem kellenek ajánlott vagy sürgősségi levelek, nem kellenek átvételi nyilatkozatok, minden úgy van jól letisztultan és egyszerűen, ahogy van. De ha nincs semmi más, csak technikai problémák, akkor a végeredmény sohasem lesz emlékezetes. Hiányzik a lélek, a kidolgozottság, a kreativitás, helyette felüti a fejét az igénytelenség.
A Lake ugyanis szerény méretéhez képest elég bugos. Nem hozza a Remothered: Broken Porcelain hiba/perc arányait, de van itt is minden, a betonban elsüllyedő autótól a telepátiával kinyitott postaládákon át az olyan anomáliákig, amikor egyszer csak átteleportáltam a város másik végébe, csak kocsi nélkül. A forgalmat alkotó NPC-k szórakoztatóan buták: ha leparkolsz egy forgalmas úton, szépen sorban megállnak, és udvariasan megvárják, míg odébbállsz. Az egyébként egyszerűen vezethető furgon is képes furcsaságokra: ha túl közel állsz meg valamihez, akkor kilő a levegőbe, és a fizikája sem mindig elégíti ki a Newton-axiómákat.
[h] Sebtében címezve [/h]
A Lake bár alapvetően korrekt összképet mutat, de ha csak kicsit is ránézünk a grafikára, kiderül, milyen vékony határ választja el a letisztultat az igénytelentől. Míg néhol nincs semmi baj a megjelenéssel, addig máshol már zavaróan kidolgozatlan, szögletes és jellegtelen minden, bizonyos modellek pedig egyenesen vállalhatatlanok. Az animációk sivárak, és gyengeségük tönkreteszi a legtöbb párbeszédet, a textúrák pedig az orrunk előtt töltenek be. Az audió-élmény sem úszta meg problémák nélkül: egyes jelenetekben a hangerő rossz, máskor csak elnémul minden. A párbeszédek mondatai között pedig pontosan megmondható, hol kezdődik új fájl, mert ott van határozottan kisebb szünet két mondat között, mint ahogyan az a beszélgetésből természetes lenne. A hibákat szerencsére folyamatosan javítják, és nagyon komolyan nem ásták alá az élményt, de ez semmiképpen nem volt egy jó rajt.
A felmentő sereg a történet lehetne, de természetesen ez is a tétnélküliségen ment el. Nem hiányzik, hogy érzelmileg manipuláljanak, vagy kötelező üzeneteket nyomjanak le a torkomon, nem hiányoznak az erőltetetten szélsőséges döntési helyzetek, de az sem jó, ha teljesen mindegy, mit csinálunk. Nem ütköznek programok, nem kell válaszút elé állnunk, és úgy összességében nem tudott magával ragadni a történet. Ez persze a jópofa, ám papírvékony karaktereken, a lényegi fejlődés hiányán és a gyenge szövegeken is múlott. Sosem jó érzés, ha üvölt egy sorról, hogy szándékosan úgy lett megírva, hogy az összes válaszopciónkat lefedje, ahogy az sem, ha érezhető zavar van a forgatókönyvben. A helyzetet egyedül a kis költségvetés, és a több szerepet játszó színészek ellenére is remek szinkron menti, meg az a néhány szívmelengető pillanat, amit közben kapunk.
Cím: Lake
Kiadó: Gamious, Whitethorn Digital
Fejlesztő: Gamious
Megjelenés dátuma: 2021. szeptember 1.
Műfaj: kalandjáték, szimulátor