Az utóbbi időben különösen megszerettem a puzzle-játékokat. Nemcsak azért, mert jó érzés nagy nehezen megfejteni az agyfacsaró feladványokat, de azért is, mert ebben a műfajban sokszor elég pár jó ötlet, és máris egy egészen egyedi élményben lehet részünk. Ha megvan a nem mindennapi megközelítés, már csak fel kell építeni rá jó néhány minőségi fejtörőt, és nem is várja el senki, hogy mély történetet vagy a valóságot megszégyenítő grafikát csomagoljanak mellé. A zseniális Baba Is You erre a legjobb példa, amelyről egy uborkaszezon alatt mindenképpen írok, hiszen túl ritkán adok valamire 10 pontot.
Viszont egyetlen jó ötlet nem elég az üdvösséghez. A 2019 végén megjelent Superliminal hiába rendelkezett egy fantasztikus, perspektívákon alapuló mechanikával, ha erre nem sikerült érdemben építeni, vagy ezt továbbfejleszteni. Kicsit olyan volt, mintha kutatás-fejlesztésénél megállt volna a projekt, és később csak felragadták a tervezőasztalról, hogy „hát ez mégiscsak egy király ötlet, adjuk ki”. Ehhez hasonlóan a Maquette készítői is egy fecskével akartak nyarat csinálni, így eléggé bizonytalan voltam, képesek lesznek-e legalább a játékidő végéig fenntartani a változatosságot. Nos, ha nem is egy maratoni receptet találtak, de a Maquette mindenképpen tovább megőrzi szavatosságát, mint másfél évvel ezelőtti kollégája.
[h]Lilliput és Brobdingnag között[/h]
A köztük való hasonlóságok ugyanakkor nem állnak meg a fentiekben. Ahogy a Superliminalban a megfelelő nézőpont kiválasztásával manipulálhattuk a tárgyak nagyságát, úgy a Maquette-ben is a méretekkel kell bűvészkednünk. Itt a középpontban (nemcsak átvitt értelemben) egy makett lesz, egy díszes pavilon kupolája alatt. Ezt a pavilont egy épületegyüttes veszi körül, amelyik történetesen a maketten is le van modellezve. Ezen kívül még egy koncentrikus világban is megfordulhatunk, amelynek óriási méreteihez a „való világ” szolgál terepasztalként. Kinézve látjuk, hogy elvben később tovább folytatódik a rekurzió, de odáig már nem merészkedhetünk el.
A világ alapvetése, hogy ami megtörténik az egyik maketten, az arányosan lezajlik a többi méretben is. Ezzel már játszadozni is érdekes, elvégre van egy varázsa annak, ha egy kis kocka arrébb gördítésekor kint háztömbnyi tömegek ütköznek a földnek, de ez a feladványokat is egészen érdekessé teszi. Gyakran kell majd tárgyak méretét változtatni úgy, hogy eggyel kisebb vagy nagyobb körbe visszük őket, és így egy kulcsból könnyedén híd válhat, ha a makett megfelelő részén helyezük el.
Ez egy kötöttebb alaprendszernek tűnik, mint a Superliminal esetén, ugyanis míg utóbbinál a határ szó szerint a csillagos ég volt, addig itt a mi lehetőségeink száma meglehetősen korlátozott. Viszont az is igaz, hogy gyakorlatilag bármilyen puzzle-mechanika megvalósítható ebben a környezetben, és ennek megfelelően a fejlesztők igyekeztek is kihasználni a receptben rejlő lehetőségeket. A máshol oly egyszerű ötletek így kapnak egy érdekes fűszerezést, és ennek köszönhetően érződik egyedinek a megoldás élménye. Kapunk például csak egy adott színű kristály jelenlétében átjárható falakat, amelyek normál esetben nem szülnek bonyolult helyzeteket, de több méret közt ugrálva már sokkal izgalmasabb. Ennek megfelelően eleinte határozottan szórakoztató a Maquette, még ha itt nem is történik több az alapok bemutatásánál.
Később azért meredekebb lesz a kihívás görbéje: bár ezután sem lesz lehetetlen megtalálni a megfejtést, lesz pár feladvány, ahol nagyon nem leszünk rávezetve a nyerő ötletre. Ez nem feltétlenül baj, hiszen van néhány kreatív megoldás és remek csavar ismert elemeken, csak érdemes számítani rá, hogy nem fog magától értetődni a megoldás. Még akkor sem, ha van egy út, amelyik nemcsak logikusnak tűnik, de a rendelkezésre álló információk szerint nagyon is lehetséges.
[h]Menthetetlen mentés[/h]
Itt jön képbe a Maquette l’art pour l’art szigora, amely biztosítja, hogy pontosan egyféleképpen haladhassunk végig a fejtörőkön. Például a már említett kristályokat bárhova lerakhatjuk, pont csak a falak közelében nem, természetesen minden indoklás nélkül. Nyilván, ha nem így lenne, sokkal alaposabban meg kellene tervezni a pályákat, hogy ne legyenek triviálisak, de sok más helyzetben is érezhetően korlátozva van a szabadságunk. Mivel a „kötelező” megoldások a legtöbbször tényleg okoznak egy heuréka-pillanatot, és tényleg van bennük ötlet, ezért ez megbocsájtható.
Az viszont már kevésbé, hogy nagyon könnyen el lehet akadni csaknem végérvényesen. Ha letérünk a kijelölt útról, és kísérletezünk, nagyon hamar kerülhetünk olyan helyzetbe, ahonnan nincs kiút. Ez még nem gond, viszont a remek automatikus mentés ilyenkor is szorgalmasan végzi a dolgát, így mire kiderül, hogy bajban vagyunk, már csak a fejezet újrakezdése segíthet. Ez nemcsak, hogy kellemes, mint egy kiadós hasmenés a fehérnemű-bemutatón, de teljesen felesleges is. A Baba Is You példáján is látszik, hogy lehet egy játék nehéz és zseniális akkor is, ha minden eszközt megad a felhasználónak a hibái korrigálására. És persze itt van manuális mentés is, de ha az ember nem számít a megtorpanásra, akkor lehet ötpercenként menteni, ami egy kicsit abszurd ebben a műfajban.
[h]Ahova a puzzle is gyalog jár[/h]
Aztán később a pályák fantasztikuma is kopik. Hiába van jó néhány pazar ötlet, szépen lassan azért felszínre kerül, hogy a lényeg mindenhol ugyanaz. Persze bármilyen mechanika, sőt bármilyen műfaj működhet ebben az új megközelítésben, csak kérdés, mikor válik ez öncélúvá. Földhöz ragadtan meg kilóg a lóláb, hogy bizony lényegében tényleg csak tárgyak kicsinyítése és nagyítása történik némi variánsokkal, így pedig nem lehet a végtelenségig megújuló tartalmat gyártani. Sőt, már a két-három órás végigjátszás kétharmadánál elkezd fáradni a recept. A készítők szerencsére felismerték ezt, mielőtt ellaposodott volna a Maquette, és idejében elkezdték átalakítani a központi motívumot… Miről is beszélek, dehogy, átvitték az egészet sétaszimulátorba, mint minden normális ember csinálná.
Még az a szerencse, hogy a játékmenet korábban is be volt szegve a hangulatos sétálgatás aranycérnájával, sőt, kifejezetten hatásosak ezek a jelenetek. Így nem érződik idegennek a Maquette-től ez a kis kitekintő, különösen, hogy dramaturgiailag jó helyen történik. A helyszínek, a történet és a feladványok ugyanis nemcsak jól megférnek egymás mellett, de egészen összeillenek, és így az atmoszféra végig következetesen jó marad. Ehhez nem kell csoda, elég egy-egy ötletesen elhelyezett felirat, egy-egy jazz-zel aláfestett környezetváltás, és máris sokkal jobb a légkör. A kevésbé mozgalmas részeken a szimbolika is rendben van, így nem nevezném unalmasnak ezeket a szakaszokat sem műfajon belül, sem úgy általában.
Ráadásul nem is pusztán menekülésnek használták ezt a kitérőt, mert a fináléra mégiscsak kapunk módosításokat az eddigi elemekhez. A puzzle-részek szépen, apránként kúsznak vissza, és végül megint csak kiváló ötleteket és egészen újszerű feladatokat kapunk, és ez az új lendület már kitart egészen a stáblistáig. Jó lett volna, ha sikerül ezt a reformációt valamivel hamarabb megkezdeni, hogy végig friss maradhasson a játék, de így sincs ok panaszra. Minden jó, ha a vége jó, nem?
[h](Fél)kész őrület[/h]
Sajnos olyannyira nem, hogy a legelejétől a befejező képsorokig bármikor előjöhetnek a bugok. Ezek alapból is legalább annyira kéretlenek és bosszantóak, mint a YouTube-ot megfertőző közösségi posztok, de a már említett mentési problémákkal együtt teljesednek ki igazán. Mert azt még el lehet viselni, ha két textúra közötti lyukon át lehet megcsodálni a naplementét, de ha a beragadás nem önhibánkból történik, hanem erős programozói rásegítéssel, akkor tényleg könnyű felbosszantani magunkat. Borzasztó idegesítő azért újrakezdeni egy teljes fejezetet, mert hirtelen a pálya fölött találom magam, vagy mert egy kristály beragad egy ajtóba. Sajnos az ilyen frusztrációk többször is kizökkentettek az élményből, remélhetőleg ezeket idővel kijavítják.
[h]Egy kapcsolat evolúciója[/h]
A bugok időnként a történetbe való beleélést is akadályozzák, pedig ez utóbbi egészen korrekt lett. A Maquette egy klasszikus kapcsolaton zongorázik végig. A szerelmesek lassú egymásra találása után úgy sugárzik a boldogság, mint még Csernobilban sem soha, aztán szépen lassan felszínre törnek a problémák és a konfliktusok, amelyeket végül nem is nagyon lehet elsimítani. Nincs itt semmi egyedi vagy különleges, de mivel az egész sztori rendkívül emberi és természetes, ezért mégis fent tudja tartani a figyelmet.
A szövegkönyvek meglepően jók, minden természetesnek hat, és tényleg hús-vér emberként viselkednek a főszereplők. Nincsenek igazán kínos párbeszédek sem, mármint az első pár találkozás magától értetődő kínosságán kívül, és eközben a színészek alakítása is meggyőző. Sosem játsszák túl a jeleneteiket, és mindig hitelesen adják át az érzelmeket, ez pedig nagyon ritka kisebb költségvetés mellett. A történet elmesélésében pedig egy erős szimbolika és néhány igényes falfestményen megelevenedő, szintén jelképes átvezető is segédkezik.
[h]Zenedoboz[/h]
A Maquette egyébként kinézetre sem utolsó. Technikailag nem egy nagy durranás, de így is inkább letisztult, mint csúnya, a látványtervezés pedig túlzás nélkül remek. A makettek építészetileg is igényesek, a színvilág nagyon hangulatos, és úgy általában jó ránézni a játékra. Mármint a két belső szinten, mert a legkülső gyűrű gigászi méretei között sem a textúrák felbontása, sem a részletgazdagság nem követi az arányokat. Ez azzal jár, hogy itt már nem lesz igazán esztétikus a környezet, a hangulat is gyengébb, és egyébként a mozgás is túlságosan lassú. A sebességünk, amely máshol egy szolid kocogásnak is elmegy, itt már körülményes cammogásnak tűnik, és így nagyjából annyira izgalmas a közlekedés, mint egy telefonkönyvből forgatott szappanopera.
A zene viszont következetesen hoz egy nagyon erős színvonalat. A néhány saját anyagon kívül elsősorban licenszelt számokra épül az OST, de ez nem gond, ha sikerül ennyire magával ragadó, és a hangulatot sokszor önmagukban meghatározó dallamokat összeválogatni. Lesz itt kortárs underground és Szabó Gábor 60-as évekbeli jazze, a változatos zenék egy részét pedig a játék befejezése után is hallgattam.
Cím: Maquette
Kiadó: Annapurna Interactive
Fejlesztő: Graceful Decay
Megjelenés dátuma: 2021. március 2.
Műfaj: puzzle, kaland