A Pixartól már megszokhattuk, hogy szereti az animációs filmjeit egy komolyabb központi tematika köré építeni. Ezek nemcsak egy tanulságként jelennek meg bennük, de az átlaghoz képest jobban átszövik a film egészét. Legutóbb, az Elioban ez a valahova tartozás és a magány volt. Előtte eggyel, az Agymanók 2-ben pedig a kamaszkor és a megfelelési kényszer. Ez pedig segít abban, hogy ne csak a legkisebbek, de a felnőttek is kapjanak valamit, amin elgondolkodhatnak. Persze mivel alapvetően a gyerekek a célközönség, ezek az üzenetek mindig optimisták és talán kicsit naivak is. Ezt pedig sokan nem is restek felhánytorgatni, ahogy ez most az Agyugrásszal és a természetvédelemmel kapcsolatban is történt.
Félreértés ne essék, egy elsősorban felnőtteknek szóló filmben én is annak a pártján vagyok, hogy egy témát vagy rendesen dolgozzunk fel, vagy sehogy. Ott nemcsak belefér, de talán szükség is van rá, hogy megjelenjen a kiábrándultság, a tanácstalanság, a tehetetlenség, és helyet kaphatnak radikálisabb vélemények is. Azonban nem tudom hibáztatni a Pixart azért, mert a gyerekeknek még egy derűlátóbb képet mutat. Mert az már egy hatalmas dolog, hogy komoly témákat mutatnak be nekik. Hogy jelen esetben a természet szeretetével és a környezetvédelem gondolatával hagyhatják el a mozitermet. És emellett egyáltalán nem baj, ha egy szebb jövő reménye is él bennük. Kiábrándulni ráérnek majd felnőttként.
Mable vagyok és visszahódítani akarok
Mable már kislányként is lázadó természetű volt, és nagyon szerette az állatokat. Rendszeresen kilopta az osztálytermek házi kedvenceit a ketreceikből, hogy szabadon eressze őket, amiért persze mindig bajba került. Távolságtartó szülei helyett a nagymamájától kapott támogatást, aki egy gyönyörű erdei tisztás mellett élt. Ő mutatta meg Mable-nek, hogy milyen megnyugtató a természet közelében, a nagy egész részének lenni. Mable végsőkig a nagymamája mellett maradt, és fiatal felnőttként is a tisztás és a környező erdők védelmét tűzte ki céljául. Ebben azonban komoly ellenfele akadt az ambiciózus polgármester, Jerry személyében, aki egy autópálya-körgyűrűt szeretne felhúzni, amely áthaladna a kis tisztáson.
Mable egy darabig kétségbeesetten küzd az építkezés ellen, de erre már jogalapja sincsen, miután az állatok elhagyták a területet. Elhatározza, hogy szerez egy hódot, amely gátat építve újra élhetővé tenné a tisztást és környékét. Azonban az egyik példányt követve egy egyetemi titkos kutatásra talál. Egy professzor kifejlesztette az élethű állat-robotokat, amelyekbe átültethető az emberi tudat. Így a kutatók beépülhetnek az állatok közé, hogy így jobban megismerhessék őket. Mable kapva kap az alkalmon és beköltözik az egyik hód-avatarba, majd megszökik. Így már állatként próbálja kideríteni, miért tűnt el az élővilág a tisztásról, és hogyan hódíthatná vissza azt a polgármestertől. Azonban a kelleténél jobban belenyúl a természet rendjébe, és ezzel egy olyan lavinát indít el, amely az embereket és az állatokat egyaránt veszélybe sodorhatja.
Hódolat a kékségnek
Biztosan mindenkinek az az első gondolata, hogy az Agyugrász az Avatar, csak hódokkal, és valószínűleg tényleg így nézhetett ki az alapgondolat is. Természetesen nem is próbálnak úgy csinálni, mintha a párhuzam nem lenne egyértelmű, még egy (az előzetesben is látható) kiszólást is szenteltek neki. Nincs is ezzel semmi baj, az már más kérdés, hogy a rokon vonások nem fulladnak ki annyiban, hogy valaki egy másik testbe költözik, hogy jobban beilleszkedjen az őslakosokhoz. Nagyon sok narratív fordulópont köszön vissza, amelyek szinte egy az egyben megfeleltethetők James Cameron megalomán, kék emberes filmjeinek.
Ez kevésbé jelenti Cameron zsenialitásának másolását és sokkal inkább közösen alkalmazott narratív sablonok használatát. A főhős mindkét esetben először fogalmatlanul érkezik meg az új közegbe, majd egy befolyásos barát által lassan kitanulja az erdő szabályait. Ezután fontos szerepe lesz a helyiek életében, amíg meg nem jön a menetrendszerű bizalomvesztés, amikor kiderül, hogy nem is igazi na’viról / hódról van szó. Aztán bár a főhős először úgy látszik, csak kárt okozott, végül jóvá tehet mindent a természet védelmében.
Nem mondom, hogy nem adják magukat ezek a fordulatok az alapkoncepcióból, de mégis ad egy bizonyos fokú kiszámíthatóságot a történethez. Így az Agyugrász nagyjából feléig egy lendületes, szórakoztató, de többnyire ismerős film bontakozik ki. Egy komfortélmény, amely ugyan nem lep meg, de nem is annyira banális, hogy kivessen az átélésből. Azonban a Pixar tudott egyet csavarni a recepten, és a második felvonásra olyan mennyiségű abszurditást öntött rá a filmre, hogy arra csak pislogni lehet.
A káosz egy hódvár
Nem szeretnék túl sok konkrét dolgot lelőni, de talán elég annyit megemlíteni, hogy egy ponton a Sharknado készítői is elszégyellték volna magukat, hogy nem nekik jutott eszükbe az adott mozzanat. Az Agyugrász egy pontján felbukkan az állatkirályok tanácsa, és ők terelik teljesen új mederbe a cselekményt. Az ő megérkezésükkel az egyszerű ember-természet szembenállás kibővül, és trónharcos intrikákkal, őrült megoldásokkal és meglepően univerzális viccekkel bővül az addigi paletta. Közben pedig nagyjából mindenre találunk utalásokat, például horror-klasszikusokra is.
Ez persze azt is eredményezi, hogy az Agyugrász fináléja már végképp egy izgalmas káosz. Korábban is jó pár műfaj keveredett benne, legyen az királydráma, személyes tragédia és slapstick-komédia, de ezen a ponton az akció és a horror is felveszi a kulcsot a recepción. Ez egy végtelenül szórakoztató kalandfilmmé teszi a Pixar munkáját, amely még pont nem lépi át azt a határt, hogy a gyerekek helyett inkább a felnőtteknek szóljon. A használt humor ugyanis amellett, hogy bőven fogyasztható minden korosztály számára, remekül oldja is a hangulatot a feszültebb jelenetekben. Az Agyugrász tehát simán a Pixar egyik legőrültebb animációs filmje, és csak egészen a legvégén kormányozza vissza magát egy tipikusabb, szívhez szóló nagy tanulsághoz.
Azért nem hódol be
Talán valahonnan innen érkezhetett az az elvárás sokak felől, hogy itt tényleg ökoterrorizmusról legyen szó, mert nem egy pillanat volt, ahol simán lehetett volna ez a konklúzió. És azt sem állítom, hogy ne működhetett volna, ha a fékpedál helyett eggyel jobbra csúszik a láb a lezárásnál. Azonban nincs baj ezzel a mérsékeltebb üzenettel sem. Sőt, még a nagy összeborulásnak is sikerült megágyazni, hogy ne legyen teljesen idegen az addig történtektől. Ettől persze még joggal érződhet kicsit hirtelennek a konklúzió, és az sem véletlen, ha magát a feloldást esetleg mesterségesnek érezzük. De sajnos furcsa is lenne, ha a világ nagy kérdéseire a konkrét, végrehajtható válaszok egy gigavállalat százmillió dolláros nagyságrendű animációs filmjéből jönnének ki.
Mert egyébként az Agyugrász korrekten áll a feldolgozott témához. Mable karakterében remekül tükröződik a tehetetlen düh, amit az átlagember érezhet. Hogy hiába tesz egyénileg bármit, sem a társadalom közönyével, sem a szabályozásokra fittyet hányó nagyvállalatokkal nem tud mit kezdeni. Ahogy egyre radikálisabbá válik, egyre nehezebben talál támogatókra is a környezetéből, hogy aztán egy befogadó, hasonszőrű társaságban tudjon kiteljesedni (jelen esetben az állatok között). És az is szimpatikus volt, hogy az ellenoldal is saját arcot kapott a polgármester szemszögéből. Nem egy szimpatikus figura, de mégis kézzel foghatóbb, mint egy halom buldózer, akikkel Az erdő kapitányától a Kojot négy lelkéig találkozhattunk.
Azért arról is meg kell emlékeznem, hogy az Agyugrász nagy ritmusváltása az üzenetnek sem tett teljesen jót. A különböző állatcsoportok bevonása például megkérdőjelezhető módon történt. Valószínű, hogy nem az állatfajok önkényes osztályozásáról van szó, és csak szükség volt egy tényleges főgonoszra, akivel nem kell kibékülni a végén, de azért érdemes észben tartani, hogy nem minden mozzanat akar tényleg üzenni is valamit. Az Agyugrász azért alapvetően egy gyerekeknek szóló animációs film. Néhány irreálisan gyors béküléssel, elszórtan együgyű párbeszéddel, de alapvetően egy szép üzenettel, és egy kifejezetten megható befejezéssel.
Elhódítja a szíveket
Az, hogy utóbbi ilyen jól sikerült a sablonossága ellenére is, az annak köszönhető, hogy a mellékszereplők között számtalan fantasztikus karakter kerül elő. George, az emlősök királya egy végtelenül szerethető figura, de az egész udvartartása tele van érdekes és önmagukban is értelmezhető karakterekkel. De az Agyugrász-kísérletért felelős tudósok is jópofák, és még Jerry, a polgármester is egy szórakoztató jelenség, és egy értékelhetően sikerült politikai karikatúra. A film végére már mindannyiuk felé lesznek érzelmeink, akár egyik, akár másik irányban. És pont ezért a könnyes összeborulások, a nagy békülések és a szürreálisan hirtelen fordulatok is hatással volta rám, akár könnyeket, akár nevetést kicsikarva belőlem.
És persze egy animációs filmben a dizájn is egy megkerülhetetlen része a karakterek vonzerejének. Ebből a szempontból sem lehet okunk panaszra. Az emberi figurák még tipikusabbak, de az állatok viszont egészen kifejezőek, és nem egyszer hihetetlenül aranyosak. Ritkán látni ennyire jól megoldott kvázi-antropomorf állatokat, akik egyszerre őrzik meg a valódi testfelépítésük és viselik az emberi vonásaikat. És remek ötlet volt az is, hogy az emberek szemszögéből máshogy is festenek az állatok: nemcsak a beszédüket nem értik, de a szemük is kisebb lesz, sőt, összességében jóval kevésbé lesz kifejező az arcuk is.
És nagy általánosságban sem lehet panasz az animációs minőségre. Talán annyi pontja nincs az Agyugrásznak, ahol igazán lehet villogni a poligonszámmal meg a milliós effektekkel, de amit látunk, az így is több mint korrekt. A víz remekül fest, vannak kifejezetten festői és látványos pillanatok is, és nincsenek bántóan spórolós megoldások sem. Cserébe van egy megkapó, felismerhető stílusa, amelyhez egy egész jó zenei anyag is járt. És bátor, de egyben stílusos választás volt a Bikini Kill Rebel Girl című száma is.
Verdikt
Az Agyugrász egészéről talán egy ekkora fokú bátroság nem mondható el, de így is egy a Pixar jobban sikerült filmjeiből. Elképesztően szórakoztató, kicsit sablonos történetét pedig egy tényleg kiszámíthatatlan, örült második félidőre cseréli. Persze ez nem segít egy egységes üzenet megfogalmazásában, és a végső konklúzió is fontolva haladó lett. Mégis úgy érzem, többet tesz hozzá egy fiatal generáció világnézetéhez, mint a hasonló témákba belemártózó, cselekményben is rokon Avatar. Ez pedig nem rossz egy gyerekeknek szóló animációs filmtől.