A pénteki nap volt az utolsó, amikor használhattam a sajtóbilétás privilégiumomat korai belépésre. Ezt pedig arcátlanul kihasználtam arra, hogy az elsők között tolakodjak az Alien Isolation 2 demóstandjához. Benne volt az önérzetem is, előző nap hoppon maradtam. Mire átsuhant a gondolat az agyamon, hogy talán meg kéne nézni, akkorra 3 órás sor alakult ki a bejáratnál. Nem mondom, hogy megbántam a reggeli sietséget. De tekintve, hogy az első részt a legjobb „Amnesia-stílusú” horrorjátékok közt tartják számon, kicsit több innovációt vártam. Ezeket a kijelentéseket azonban kezeljétek fenntartásokkal. Ha új játék kerül a kezeim közé, általában az első kérdésem az, hogy mivel ad ez mást, vagy többet, mint a többtucat másik mű a piacon. Ha viszont valaki szerette az első részt és csak annyi a kívánsága, hogy kicsit áramvonalasítva, szebben és jobban kapja kézhez a másodikat, akkor ezt a Creative Assembly maradéktalanul teljesíti.
Szevasz Béla! Szevasz Topol!
Kicsit azért rosszul érintett, hogy a demó előtt végig kellett állni egy kábé negyed órás fejlesztői interjút és gameplay bemutatót. Persze, lehet mondani, hogy legalább addig sem a sorban kellett tétlenül vesztegelni. Másrészt viszont nekem mindig visszás volt, amikor teljes eseményt akarnak csinálni a demó köré. Hiszen maga a demó kipróbálása az esemény. De legalább annyit megadok nekik, hogy hangulatos volt a környezet. Egy egész futurisztikus űrhajóátjárót épített fel a SEGA gőzgépekkel meg villogó jelzőfényekkel csak azért, hogy rettegve nézzek egy csókát, ahogy az animációs munkáról beszél.
Mire odajutottam a bekészített PC-khez már kellőképp fel voltam csigázva. Nyálkával együtt, mert akkor már bennem volt másfél liter víz és nyilván nem állok ki a sorból, hogy mosdóba menjek. Történetünk egy apró felszíni felderítőcsapattal indul. Terepjárójuk megtorpan a viszontagságos talajviszonyok és az egyre közeledő, földönkívüli viharnak köszönhetően. Na meg mert épp előttük szántja fel az erdőt egy hatalmas, zuhanó űrállomás. Ahelyett, hogy továbbmennének a dolgukra, természetesen jó horrorszereplők módjára muszáj addig babrálniuk a hajótesttel, míg a beltérbe nem jutnak. Csend és hullaszag, pislákoló fények, néha bevillanó villámlás. Minden adott egy kis popcornhorrorhoz.
Az Alien Isolation 2 mentségére szóljék, a környezet minden sablonja ellenére lélegzetelállítóan gyönyörű. Hihetetlenül részletes a textúramunka, lenyűgöző és tűpontos a fényezés és a részecskeeffektek is csodásan néznek ki. Talán az interaktálható tereptárgyaknál vettem észre valamennyi kispórolt grafikai energiát, de ez sem tudott sokat csorbítani az összképen.
Randevú a kétszájúval
Főhősünk gondtalanul téblábol egy sort az állomás köröndjén egészen addig, míg az orvosi szobában húsz centire tőle talajt nem fog egy gigantikus xenomorph. Nyilván innen indul be igazán a játékmenet, minden előtte csak bemelegítés. A földönkívüli sorozatgyilkos lassú, kimért léptekkel járkál az általunk éppen bejárt területen. Nekünk pedig minél halkabban és minél nagyobb sötétségben kell összeszednünk a továbbjutáshoz szükséges cuccokat. Hogy hozadéka vagy deficite az Alien Isolation 2-nek az, hogy nem rázták fel markánsan a gameplayt, azt mindenki döntse el magának.
De ami itt van az továbbra is kitűnően működik. A xenomorph súlyos léptei messze visszhangoznak a kihalt acélfolyosókon. Ez kiváló támpontot ad számunka azt illetően, hogy merre menjünk magabiztosabban, és merre óvatosabban. A műszerek babrálása továbbra is hatalmas feszültséggel jár, főleg ha azok jelentős hanghatással is járnak. De még teljes csendben is képes volt felállni a szőr a nyakamon, ha hallottam, hogy a lépések egyre hangosabban dübörögnek.
A rejtőzködés és a xenomorph mesterséges intelligenciája is kapott egy kis ráncfelvarrást. Az már az első részben is alapvetés volt, hogy ha hangosan trappolunk, akkor a léptek zaját követi a szörnyeteg. Ez most annyival van megfejelve, hogy az AI nem csupán a zajforrás aktuális helyzetét figyeli, hanem azt is, hogy van-e valamilyen „iránya”. Ha elfutunk egy folyosón, akkor az alien céltudatosan abban az orientációban kezd utánunk kutatni, amerre hallotta elhalkulni a lépéseinket.
Sajnos ennél sokkal többet nem tudtam kiszűrni a demóból. Gyönyörű játék kevés finomítással, nullához konvergáló tényleges innovációval. Ahogy a cikk elején írtam, ez nem feltétlenül főben járó bűn. Nekem azonban egy kicsit több merészség belefért volna a fejlesztőktől. Talán majd a teljes játékban.