- A népszerű amerikai sci-fi, fantasy és weird író Neil Gaiman 2001-ben megírta az Amerikai istenek című regényt
- A könyv hatalmas sikereket ért el a tengerentúlon, 2003-ban jelent meg először magyarul a Szukits Könyvek gondozásában
- 2012-ben kiadtak egy jubileumi kötetet (ez már az Agavénél jelent meg), ami hemzseg az író megjegyzéseivel, kimaradt részekkel. Rengeteg hozzáadtak a könyv hátteréhez
- 2017-ben pedig élőszereplős sorozat debütált azonos címmel.
Neil Gaiman – jelenleg az egyik legfelkapottabb SFF író könyvéből –, az Amerikai istenekből készített sorozatot a Hannibal tévésorozat rendezője, Bryan Fuller, és a hatalmas sikert aratott Logan forgatókönyvén is dolgozó Michael Green.
Az Amerikai istenek alapvetően nem egy könnyen követhető regény, rengeteg álomszerű képpel, metaforával dolgozik, amit képernyőre ültetni több, mint nehéz feladat. Már az első epizódból le lehetett vonni a következtetéseket, hogy bizony ez jól sikerült! Ahogy haladt az évad, voltak ésszerű változtatások, hogy azért a kusza történetvezetésben mindenki el tudjon igazodni.
Az első rész erősen indítja a sorozatot. Ha túltettük magunkat az LSD-parádéként is helytálló főcímen, máris láthatjuk a prológusként szolgáló fejezetet, amiben bemutatják azokat az embereket, akik először mentek Amerikába. Nos, ha az alap felvezetés egyelőre nem tiszta azoknak, akik még nem olvasták a könyvet, könnyebb dolguk lesz, mert a sorozat megpróbálja következetesen bemutatni az egyébként kissé kusza történéseket. Az első vérgőzös jelenet után megismerkedhetünk Árnyékkal (Ricky Whittle), a történet főszereplőjével.

Árnyék jó magaviselet miatt 3 év után szabadul a börtönből, ahová testi sértés miatt került. Azonban visszatérve a nyüzsgő világba, csak tragédiák érik. Végül megismerkedik egy nagyszájú svindlerrel, Szerdával (Ian McShane), aki munkát ajánl Árnyéknak.
A hagyományos értelemben vett történet, mint olyan ritkán kerül elő. Fogalmunk sincs, sokszor mi történik a képernyőn, de emiatt ne aggódjon senki, hiszen a regény lapozgatása közben is akadtak „ez meg mi a f…” pillanatok. A végére azonban minden összeáll majd. Főleg, hogy több évadra tervezték az Amerikai isteneket, így a cselekmény biztos jobban ki lesz bontva a továbbiakban.

A sorozat, – csak úgy mint a könyv – Amerika lelkét hivatott bemutatni. Az embereket, a társadalmat, a városokat, minden olyan dolgot, amit az emberek alapból nem feltétlen látnak az országból, vagy épp nem azokra a fontos dolgokra asszociálnak, amikor meghallják az Amerika szót. A nagy poliszok, a gazdag üzletemberek, felhőkarcolók „mögött” ott vannak a kis porfészkek, az egyszerű dolgozó emberek, a vendégszeretet, a vallás. Mindez szembeállítható a sorozat (és a könyv) mondanivalójával: a régi folyamatos harca az újjal. A régi istenek kimennek a divatból, már ha szabad ilyen szavakkal illetnem őket. Öregek már, nem áldoznak nekik, az emberek nem fogadják be őket a szívükbe, lelkükbe. Nem fohászkodnak hozzájuk esőért, jobb termésért. És mivel az istenek imákból, áldozatokból táplálkoznak, sajnos bizony éheznek az USA hatalmas területén. Nem úgy az új istenek, a digitális kor fiatal, erős rakoncátlan istenei. Az internet, a tv, a telefon mind-mind csupán mindennapjaink egyszerű eszközei, de több időt töltünk velük, mint szeretteinkkel, ismerőseinkkel, vagy akár munkánkkal. Ez erőt ad az új isteneknek, ez táplálja őket.

Az Amerikai istenek sorozat remekül követi a regény fonalát. Néhol ugyan eltér az időben, de egyáltalán nem olyan mértékben, hogy az zavaró legyen (ugye, Térség?). Sőt, néhol még szükséges is az apró változtatás. A megvilágítások, a helyszínek, a karakterek rendkívül találóak, roppant kreativitásról adnak tanúbizonyságot. Amellett, hogy Fuller már letett nem keveset az asztalra, az is hozzájárult a dologhoz, hogy Neil Gaiman személyesen is végig beleszólhatott a sorozat készítésébe. Erről példát vehetne minden könyvadaptációt készítő csatorna (vagy hollywoodi gigavállalat), hiszen hogyan is hívják életre az író által megálmodott világot maga az író nélkül?
Egyébként a Hannibal forgatásai után ilyen sok kellék-vér maradhatott ki? Szó szerint vödörszámra öntik egymásra a szereplők az Amerikai istenekben…

Árnyék jó magaviselet miatt 3 év után szabadul a börtönből, ahová testi sértés miatt került. Azonban visszatérve a nyüzsgő világba, csak tragédiák érik. Végül megismerkedik egy nagyszájú svindlerrel, Szerdával (Ian McShane), aki munkát ajánl Árnyéknak.
A hagyományos értelemben vett történet, mint olyan ritkán kerül elő. Fogalmunk sincs, sokszor mi történik a képernyőn, de emiatt ne aggódjon senki, hiszen a regény lapozgatása közben is akadtak „ez meg mi a f…” pillanatok. A végére azonban minden összeáll majd. Főleg, hogy több évadra tervezték az Amerikai isteneket, így a cselekmény biztos jobban ki lesz bontva a továbbiakban.

A sorozat, – csak úgy mint a könyv – Amerika lelkét hivatott bemutatni. Az embereket, a társadalmat, a városokat, minden olyan dolgot, amit az emberek alapból nem feltétlen látnak az országból, vagy épp nem azokra a fontos dolgokra asszociálnak, amikor meghallják az Amerika szót. A nagy poliszok, a gazdag üzletemberek, felhőkarcolók „mögött” ott vannak a kis porfészkek, az egyszerű dolgozó emberek, a vendégszeretet, a vallás. Mindez szembeállítható a sorozat (és a könyv) mondanivalójával: a régi folyamatos harca az újjal. A régi istenek kimennek a divatból, már ha szabad ilyen szavakkal illetnem őket. Öregek már, nem áldoznak nekik, az emberek nem fogadják be őket a szívükbe, lelkükbe. Nem fohászkodnak hozzájuk esőért, jobb termésért. És mivel az istenek imákból, áldozatokból táplálkoznak, sajnos bizony éheznek az USA hatalmas területén. Nem úgy az új istenek, a digitális kor fiatal, erős rakoncátlan istenei. Az internet, a tv, a telefon mind-mind csupán mindennapjaink egyszerű eszközei, de több időt töltünk velük, mint szeretteinkkel, ismerőseinkkel, vagy akár munkánkkal. Ez erőt ad az új isteneknek, ez táplálja őket.

Az Amerikai istenek sorozat remekül követi a regény fonalát. Néhol ugyan eltér az időben, de egyáltalán nem olyan mértékben, hogy az zavaró legyen (ugye, Térség?). Sőt, néhol még szükséges is az apró változtatás. A megvilágítások, a helyszínek, a karakterek rendkívül találóak, roppant kreativitásról adnak tanúbizonyságot. Amellett, hogy Fuller már letett nem keveset az asztalra, az is hozzájárult a dologhoz, hogy Neil Gaiman személyesen is végig beleszólhatott a sorozat készítésébe. Erről példát vehetne minden könyvadaptációt készítő csatorna (vagy hollywoodi gigavállalat), hiszen hogyan is hívják életre az író által megálmodott világot maga az író nélkül?
Egyébként a Hannibal forgatásai után ilyen sok kellék-vér maradhatott ki? Szó szerint vödörszámra öntik egymásra a szereplők az Amerikai istenekben…