Ted Bundy nem csak az amerikai, de a világtörténelem egyik leghírhedtebb sorozatgyilkosa volt. “Pályafutása” során (1974 – 1978) több, mint 30 nőt bántalmazott, ölt és erőszakolt meg (legalábbis ennyit vallott be később). Noha a bíróságnak sikerült néhány bűntettet rábizonyítani, – ami egyébként elég volt a villamosszékhez -, de Bundy több évtizeden keresztül markánsan tagadta, hogy ő követte volna el ezeket a rémségeket.
[h]Más megvilágításban[/h]
Az Átkozottul veszett nem a gyilkosságokat mutatja be, hiszen kis túlzással, de ezer helyen láthattuk már Ted Bundy történetét. De úgy még nem sűrűn, hogy a sorozatgyilkost úgy ábrázolják, mint szerető élettárs és mostoha apa. Pedig a beszámolók és visszaemlékezések alapján Ted Bundy egy igazán megkapó és karizmatikus személyiség volt, akiről lehetetlen volt elképzelni, hogy bármi rosszat tett volna.
Zac Efron elég jól hozza a karaktert, bár néha “szépfiúságán” nehezen lehetett átlátni, de ha ez volt a koncepció a filmészítőknek, úgy el tudom fogadni. Hiszen tényleg képtelenség belelátni a “főhős” fejébe, sosem tudjuk min gondolkodhat, és hogy vajon ő maga elhiszi-e, hogy ártatlan.
A film tempójával akadtak azért problémáim. Néha hagyták, hogy nagyon leüljön a cselekmény, és helyenként a drámainak szánt képsorok sem működtek. Amennyire utánaolvastam, a filmbéli történések korrektül követték a valóságban is lezajlott eseményeket. Habár többször a Wikipedia bejegyzését hatásosabbnak tartottam, mint a filmet, végső soron egész jól szórakoztam rajta.
[h]Sokkolóan meh[/h]
A legnagyobb bajom talán az volt, hogy gyakran súlytalan volt az egész, és nem volt erősebben pellengérre állítva Bundy. Komplikált kérdés, hiszen korántsem szeretnék azonosulni a karakterrel, de csupán annyit érezhet a néző, hogy “tudom, hogy ő a gyilkos, de a film mégis az ellenkezőjét állítja”. Ez a visszásság egyfelől érdekes megvilágításba helyezi a filmet, másfelől pedig könnyen kizökkenthet az élményből. Nem mellesleg, hiába jellemezték Bundy-t megkapó, vonzó és művelt férfinak, itt úgy éreztem, mintha valami varázsereje lenne, amivel pillanatok alatt kivívja mindenkinek a szimpátiáját, semmint tudatos manipulációról lenne szó.
Mindenesetre a film utolsó jelenetei azért elég erősen tudnak hatni a nézőre, ha elvonatkoztatunk Jim Parsons jelenlététől, akit mára sajnos képtelenség megkülönböztetni a bogaras Sheldon Coopertől.
Ha ez egy mezei dráma lett volna, simán lehúztam volna a francba. De így, hogy igaz történetet mutat be, nem is tudom mit gondoljak. Többször borsódzott a hátam, ha belegondoltam, hogy ez az ember ott mászkált mások között. Mindeközben mindennemű megbánás és lelkiismeret nélkül, több tucat szerencsétlen áldoztatot hagyott maga mögött. És szinte élete legvégéig küzdött ártatlanságáért, mire bevallotta szörnyű tetteit.
Bundy magánélete igazából plusz adalék volt, de ugyanazt a disszonanciát éreztem a párkapcsolatával, mint a film többi részével.
Összességében tehát az Átkozottul veszélyes elég semlegesen hatott rám. Nem imádtam, de túl sok bajom sem volt vele. Akadtak szuper jelenetek, és unalmasok egyaránt. A színészi alakítások a pont okés szintjén mozogtak. A történet és a cselekmény pedig haladt előre a végkifejlet felé, de lélegzetvisszafojtva egyszer sem maradtam. A megtörtént mivolta dobott rajta valamennyit, és ha a néző is belegondol, hogy ez az ember kapcsolatban élt, és a saját igazáért küzdött, – mindaközben, hogy sorra szedte brutális és kegyetlen módon áldozatait, – rettentően rémisztő tud lenni.
Igazából semmit nem vesztetek, ha megnézitek ezt a filmet, lehet hogy még emlékezetes is marad néhanyatoknak. De ha kihagyjátok és csak bővebben utánaolvastak Ted Bundy életének, lehet, hogy ugyanott lesztek. Döntsétek el magatok.