Az erő felébredt – Az Utolsó Jedik kritika (spoilermentes)

Megint itt a december, ami a karácsony mellett egy új Star Wars film eljövetelét is jelenti. Ezúttal Rian Johnson alkotásáról van szó, amellyel szemben értehető módon hatalmas volt minden elvárás. Szerencsénkre nem okozott csalódást, a megoszló vélemények ellenére a rendező remek munkát végzett, melynek eredménye egy egyedi és rendkívül élvezhető Star Wars film lett.


A történet közvetlen az Ébredő Erő befejezése után folytatódik, két különböző szálon. Míg Rey az öreg Skywalker mestert próbálja meg rávenni a Jedi rend felélesztésére, addig a lázadók éppen az őket üldöző Első Rend elől menekülnek. Az utóbbi szál szükséges ugyan, mégis feleslegesnek hat vontatottsága miatt, és lényeges cselekményeket sem igazán láthatunk benne. Persze Skywalker mester és tanítványának kalandja sem éppen egy pörgős eseményáradat, mégis leköti az embert. Mark Hamill ugyanis az őt ért kritikák ellenére hibátlanul játszotta a megtört legendát, és élvezhetően magyarázza el mi is valójában a mindent átjáró erő és a Jedi Rend. Daisy Ridley pedig tartja az előző részben mutatott teljesítményét, amely bőven túltesz az elvárásokon. Erre sikerült még egy lapáttal rátennie a sokak által dühös kisgyerekként emlegetett Kylo Rennek, Adam Driver ugyanis mindenkit lejátszott tökéletes színészi alakításával. Nagy kihívás volt ez számára, hiszen az ő karaktere ment át a legtöbb változáson, mégis megbirkózott a feladattal, és képes volt önmagát is felülmúlni. A többi szereplőre sem panaszkodhatunk, egy-két kivétellel minden karakter jól működik a vásznon köszönhetően a jó forgatókönyvnek és a kiváló színészgárdának. A kettéágazó történetről is hasonlóképpen lehet vélekedni, ugyanis összességében jól működik, mégis akad benne pár kisebb bökkenő a lázadók szenvedése mellett is. Az előző részhez hasonlóan itt is szembe ütközünk pár megválaszolatlan kérdéssel, amelyekre most sem kapjuk meg a választ. Akad itt továbbá pár kínos és érthetetlen jelenet is amelyekről spoilerek nélkül lehetetlen beszélni, valamint a poénok egy része se hozta meg a kellő hatást.
star-wars-the-last-jedi-trailer-17.jpg
Az előző rész után sokan jogosan féltek attól, hogy Abrams munkája után a mostani darab egy Birodalom Visszavág utánzat lesz, azonban ez nem történt meg. Az Utolsó Jedik ugyanis egy olyan Star Wars film lett, amit még sosem láttunk. Hűséges ugyan a nagy elődökhöz, mégis több téren képes volt megújulni. Egészen más szemszögből látjuk az univerzum történéseit, a karakterek érzelmeit pedig teljesen új szintre tudta emelni. Próbálja részletesebben bemutatni a háttércselekményeket, egy kitérőnek köszönhetően példáulbetekintést nyerhetünk a háború hátterében álló gazdasági tevékenységeknek is, amely felszínesen ugyan, de felidézi a Zsivány Egyes egyik legerősebb tanulságát, mely szerint egy háborúban a jó és a rossz nem sokban különbözik egymástól. Láthatóan a képi világot is igyekeztek emlékezetessé varázsolni, amelynek eredményeként a film ebből a szempontból igazi csoda. Néhány felvétel egyszerűen ámulatba ejtő, a különleges színvilág és a majdnem tökéletes CGI pedig verhetetlen párosnak bizonyult. John Williams zenéje viszont ezt is igyekezett felülmúlni. A karakterzenék és az egyéb jelenetekhez komponált darabok is emlékezetesek lettek, mind adnak egy plusz löketet  a filmnek.
fid16153_trid15447.jpg
Nem ez a film lesz a Birodalom Visszavág méltó utódja, de mindenféleképpen emlékezetes darab marad. Szerethető karakterei, Pazar látványvilága és brutális tempója miatt mondhatjuk, hogy olyan alkotás lett, amelyről évek múlva is beszélni fogunk. Ezt az érdemet még az említett hibái ellenére sem vehetjük el a filmtől. Az igazán nagy fanok sem igazán csalódhatnak benne, a semleges nézőknek pedig mindenféleképpen egy pozitív élmény lehet. Ajánlott, sőt kötelező legalább egyszer moziban megnézni. igaz a szinkron csapnivaló, de a 3D egészen jó párost alkot a gyönyörű látvánnyal, és mégis csak egy Star Wars filmről van szó.

+ Profi színészi munka  Megválaszolatlan kérdések
+ Jó rendezés Néhány értelmezhetetlen és kínos jelenet
+ Elképesztő látvány és zene
+ Kylo Ren
+ Egy teljesen új Star Wars élmény

 

Ha tetszik a munkánk és úgy érzed szívesen támogatnál:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..