Bár ezt a cikket még az óévre terveztem, de retrospektívan lehet nem akkora baj, hogy épp január elsejére csúszott. Ugyanis egy ilyen alkohol-utógőzös, álmosan romeltakarítós másnapon kevés jobb rekreációs tevékenység van, mint pár kör Balatro. Valószínűleg azt nem kell sokat bizonygatnom, hogy ez a játék kiváló. AAA játékokat megszégyenítő visszhangja van közösségi médián, kiemelkedően magas mind a kritikusi, mind a felhasználói értékelése, és a tavalyi TGA-n ezt jelölték az áldott-átkozott „token indie”-nek az év játéka kategóriában. Ugyanitt szeretném megragadni az alkalmat, hogy mindenkit arra biztassak: próbálja ki olvasgatás helyett. Ígérem, nem fogja megbánni.
Ezt a cikket ezért inkább annak szeretném szentelni, hogy kicsit tüzetesebben megvizsgáljam a Balatro dizájnját. Mert több ez a játék, mint az éppen aktuális indie-közönségkedvenc, amit pár hónap alatt az újrahasznosítóba dobnánk. Ez egy igazán kivételen megalkotott, kötöttségek nélküli, mégis hiperaddiktív roguelike, ami valahogy élvezhető mind belépő-, mind pedig profiszinten. Rettegem azt a napot, amikor az ipar pénzéhesebb felének sikerül megfejtenie, hogy mitől is működik ilyen jól ez a formula.
Megadta!
Pedig a Balatro első ránézésre egy egyszerű, már-már puritán egyszemélyes kártyajátéknak tűnik. Ha valaki valaha játszott vagy nézett már pókert, akkor pillanatok alatt ráismer az alapvető szabályokra. Egyszerre öt kártyát tudunk kiválasztani, amelyeket kirakhatunk az asztalra, vagy eldobhatunk jobb lapok reményében. Ezekből kell a klasszikus pókerkezeket kirakni, úgy mint full, színsor, flush, vagy póker. A lapoknak meghatározott értéke, a különböző kártyakombóknak pedig szorzója van – nyilván a komplexebb összeállítások magasabb szorzóval vannak ellátva. Ezen taktikák alkalmazásával kell egyre nagyobb vakokat (elérendő pontszámokat) és főellenségeket legyűrnünk. Utóbbiak esetén pedig még bizonyos megkötésekkel is szembesülünk, mint például, hogy a káró lapjaink nem érnek pontot.
Ez viszont eddig csak „natúr” póker-pasziánsz lenne. Ami valóban fűszeressé teszi a Balatro-t, azok a különböző Jokerek és lapmódosítások. A Joker kártyák a klasszikus kártyajátékokkal ellentétben olyan bónuszokkal kecsegtetnek, amik totálisan átformálják, hogyan keverjük a lapjainkat. Van olyan, ami minden kirakott treff után 3-al megnöveli a kör végi szorzónkat. Egy másik 15-szörös szorzót ad, ha már nem tudunk lapokat eldobni a kezünkből (erre vakonként alapjáraton 4-szer van lehetőségünk). De még ezeknél is vannak egzotikusabb Jokerek, például a „DNA”-re keresztelt lap, ami lemásolja a kirakott lapot és a másolatot a paklinkba rakja vissza, amennyiben a kirakott kéz ezt az egyetlen kártyát tartalmazza.
Összesen 150 Joker kártya közül válogathatunk a Balatro-ban, amelyeket a körök közti boltokban tudunk pénzért megvenni. Az általuk nyújtott bónuszokra pedig hatalmas szükségünk is lesz, ugyanis már az első 5-6 vak után olyan magas pontigényeket kell megütnünk, amire egy mezei franciakártya-paklival esélyünk sem lenne. Talán ezek a legfontosabb fegyverek a vakokkal szembeni arzenálunknak, és összességében a Jokerek nyomnak (vagy nyomhatnak) a legtöbbet a latban, amikor a végső pontszám meghatározásáról van szó. Ez azonban nem jelenti azt, hogy ezek lennének az egyedüli ütőkártyák.
Vak vezet
A Jokereken felül összeszedhetünk speciális kártyákat, vagy módosíthatjuk a már meglévőket. A játék elején egy egyszerű, 52 lapos franciakártya-paklival kezdünk. Azonban a vakok közti boltokban összeszedhetünk olyan kártyapakkokat, amikben megtalálhatóak extra lapok. Ezek pedig nem csak „sima” kártyák lehetnek, hanem mindenféle egzotikus képességekkel felszerelt csodapapírosok. Van például olyan ász, ami 11 helyett 41-et ér, vagy dáma, amely kijátszáskor rárak 1.5-öt a szorzónkra. Vannak arany kártyák, amik extra pénzhez juttatnak, amit a boltban tudunk elkölteni, de kő kártyák is, amiknek nincs sem színe, sem száma, cserébe fixen 50 pontot érnek a kijátszott kézben.
Ha pedig ez nem lenne elég, a Balatro még pár kártyatípust bedob a mixbe. A Tarot kártyák például egyszer felhasználható lapok, amik szorult helyzetben tudnak megsegíteni minket valamilyen átmeneti vagy permanens képességgel vagy átalakítással. Van olyan, ami megduplázza a jelenlegi pénzünket, vagy átalakít két kiválasztott lapot üvegkártyává (ezek nagyon magas szorzót adnak, de eltörhetnek). Végül pedig ott vannak a bolygó kártyák, amik talán első ránézésre nem tűnnek annyira érdekesnek, de ezek segítségével tudjuk növelni a különböző pókerkezek kiindulóértékét. Egy pár például 10 pontot ér (plusz a párt adó lapok értéke) szorozva kettővel, de egy fejlesztés után ugyanez a kombó már 25 pont háromszoros szorzóval. Ez azért fontos, mert a kiindulási szorzóra multiplikatívan adódnak rá a Jokerek és különböző spéci kártyák szorzói, tehát csak így lehet azokat az áhított milliós és milliárdos pontszámok elérni.
Már önmagában ez is elég komplex lenne, de erre jönnek még olyan nüanszok, mint a voucherek, amik egyszeri, permanens bónuszt adnak egy játék során – mint például, hogy egyel több lapot tarthatunk a kezünkben. Vagy például a különböző hátlapú paklik, amikkel más-más kiindulási bónuszt kapunk. Van, amelyikkel több lapot tudunk körönként eldobni, mással meg több pénzzel kezdjük a játékot.
Ici-pici-licit
A fenti rendszer igen komplexnek tűnhet. És bevallom, amikor hallottam, hogy a fejlesztő eredeti végzettsége gépészmérnök, akkor nagyon sok fogaskerék kattant a helyére a fejemben. Mérnöki precizitással van megtervezve minden kártya-interakció és egymásra épülő mechanika. Úgy van felépítve a játék, hogy a pókertudásunk a sikerkritériumoknak csak igen ki hányadát adja ki. Inkább az határozza meg, hogy sikeresen túljutunk-e egy vakon, vagy elbukunk, hogy mennyire tudjuk jól megtervezni a játékstílusunkat, és hogy ehhez tudunk-e megfelelő Jokereket és lapokat összeválogatni a boltokban.
Ami azonban a kiválóan rétegelt mechanika-szendvicsnél is figyelemreméltóbb, hogy a Balatro milyen kivételesen jól adagolja mindezt. Amint azt a cikk elején írtam, egy menet elején egy sima kártyapaklival kezdünk, és a szabályok mindenki által jól érthetőek. Ahogy azonban haladunk előre és gyűrjük le a bossokat, úgy egyre furább és elrugaszkodottabb taktikákat fogunk alkalmazkodni. Az egzotikusabbnál egzotikusabb Jokerek és lapok egymással interakcióba lépnek, és lassan, de biztosan távolodunk Korda Gyuri kedvenc kocsmasportjától, amíg végül amit játszunk, már köszönőviszonyban sem lesz a pókerrel.
Ennek egyik legszebb példája az volt, amikor valahol a tízedik vak környékén a paklim kábé negyven százaléka treff ászokból állt, amelyeknek mindegyike egyesével 4-szeres szorzót adott, de egy Jokerem minden egyes treff után megdobta ezt egy 3-as szorzóval. Elég volt csak addig dobálni a lapokat a kezemből, míg össze nem jött öt ász. Mit nekem a Full House?
Egy pár herbál
Ami viszont valóban lekerekíti az élményt, és egy nagyon okos, jól összerakott roguelike pakliépítőből időgyilkos, nyálcsorgatás-indukáló mesterművet alkot, az az atmoszféra. Ahogy fentebb írtam, a játék során egyre felismerhetetlenebb a klasszikus kártyajáték jellege, és valamiféle transz-dimenzionális lapháborúba csap át az élmény. Ennek megfelelően a Balatro vizuális dizájnja is furcsa és megmagyarázhatatlan.
Forgó, örvénylő, visszacsillanó hátterek, csillagporral beszórt kártyapaklik, visszapofázó, vigyori Jokerek furcsa világába repít el minket a játék. Eközben pedig a magabiztosan egyszerű, de nagyszerű pixelgrafika gondoskodik a megfelelően klasszikus megjelenésről, ami valamennyire a Föld felszínéhez celluxozza a játékérzetet.
Erre az i-re a pontot pedig a zene és a hanghatások teszik fel. A lapok kielégítő kattanással csapódnak az asztalra, majd a pókerzsetonok dobhártyasimogató csörgését a szorzók félkarúra emlékeztető csilingelése öblíti le a hangpalettánkról. Ha kicsit veszélyeztetettebb lennék, talán itt fordult volna meg a fejemben, hogy vicces lenne ellátogatni egy kaszinóba. A zene pedig, ahhoz képest, hogy egyetlen, kábé négy percenként ismétlődő loopból áll, valami fenomenális. Relaxáló, megkapó és azonnal ikonikus.
Showdown
A Balatro az idei (apropó, most már tavalyi) év talán legjobb játéka. Gyönyörű példája annak, hogy a nagy indie-telítettségben, a Steamturkáló-apokalipszis után, az úr 2024. évében is át tudja hágni a közfalat egyetlen tehetséges szóló fejlesztő. Csak a megfelelő ambíció, szakmai igényesség, egy csipetnyi hiperfixáció, na meg a csillagok szerencsés együtt állása szükséges. Megérdemelten virított ez a játék sok-sok év játéka lista tetején, és valószínű még fog is (spoiler alert! – szerk.). Valamint egészen biztos vagyok benne, hogy a következő pár évben nagyon sok indie kártyajáték fog ihletet meríteni a innen.