Remélem minden rendszeres olvasónak van időről időre legalább egy olyan élménye, amikor egy igazán jó könyv befejezése után nem tudja mihez kezdjen magával. Amikor annyira mélyen megérint egy történet, vagy közel kerülnek hozzánk a szereplők, hogy nehéz elengedni őket. Ez egy furcsa kiüresedést idéz elő, majd még minimum napokig, de az is lehet, hogy életünk végéig megmarad az élmény, amikor azt a könyvet olvastuk. Megpróbálhattam volna kevésbé szentimentálisnak mutatkozni, de bátran merem vállalni, hogy Daniel Kraus Bálnahullás című regénye pontosan így hatott rám.
Mélyvízben
Jayre egyedüli fiúgyermekként nehéz feladat hárul: meg kell felelnie az apjának. A lánytestvéreivel ellentétben őt folyamatosan a vízi életre trenirozta a tenger és óceánvilág abszolút megszállottja, a legendás búvár apjuk, Mitt Gardiner.
Jayt egészen kicsi korától próbálta a saját képére faragni, de a fiú nem mutatott sok affinitást a búvárkodás, az időjárás részletekbe menő ismerete, a vagy a vízi élőlények biológiája iránt. A nyomásra még így is, megfelelési kényszerből megtanulta mindezt, de Mittnek sosem volt elég. A szakadék irgalmatlan hatalmas és áthidalhatatlan apa és fiú között. Egy ponton Jay inkább megszökik otthonról és más családoknál húzza meg magát, minthogy otthon legyen. Minthogy az apja közelében legyen.
Mittnél később rákot diagnosztizálnak, és úgy megy el, hogy a fia egyszer sem látogatta meg. A család és a helyiek mind neheztelnek emiatt Jayre, miközben az ő álláspontjára valójában nem is kíváncsiak.
A könyvben egymást követik a jelenben játszódó fejezetek (a fejezetcímek zseniálisak) és Jay korábbi életét meghatározó momentumok visszaemlékezései. Emiatt a történetben relatíve későn kerül a fiú az ominózus cetbendőbe, de az író alaposan megágyaz az eseménynek. A felvezetéssel el kellett érnie az olvasónál, hogy nem csak egy, a fizikai síkon történt szerencsétlen balesetről van szó. Hanem egy komoly jelentéssel bíró, spirituális utazás is egyben egy férfivé váló fiúnak, aki saját jogán akar dönteni az érzései felett.
A hal Jaynek fájt, Jay a halnak
Az ámbráscetben folytatódó cselekmény pedig egyszerre földhöz ragadt és ugyanakkor fantasztikus. Az állat biológiáját Kraus érzékletesen ismerteti, miközben kiegészíti tudományosan még nem elfogadott elméletekkel. De mindezt hitelesen és hihetően teszi, egy pillanatra nem vontam kétségbe, hogy az itt leírtak akár meg is történhetnének.
Ha pedig leválasztjuk ezt a részt a fizikai síkról, akkor meg ott van egy csodálatos, cetméretű szimbolika, aminek a rétegein újra és újra elmerenghet az olvasó. Hiszen a Bálnahullás nem csupán egy újraértelmezett Jónás-történet, vagy egy tengerbiológiai óda. Ezek is jelen vannak, de sokkal inkább egy nagyon mély történet ezernyi, fájóan emberi érzelemmel.
Bántalmazni sokféleképpen lehet. Gyakran még úgy is lehet mély sebeket ejteni máson, hogy a bántalmazó még csak nem is tud róla. Mert csak jót akar. Mitt fizikailag nem bántja a fiát, vagy a családját. Legalábbis nem úgy, amire egyből mindenki asszociálnia. De e történet esetében a megalázottság a folytonos verbális abúzusból ered. Az éveken át tartó állandó szóbeli megsemmisítés hosszútávon kemény traumákhoz vezethet.
Mitt egy igazi tengeri medve, akinek egyetlen szerelme a nagy kékség volt. Romantikus, nihilista lélek, aki utált a társadalmi normák szerint élni. Mindent csupán kötelességből tett, nem állta a komformista munkákat, vagy a családdal járó kötelezettségeket.
A Bálnahullásban egy traumatizált, dühös fiú szemszögéből ismerjük meg az apjával való viszonyát. Mivel egy szemszögből érkezett az információ, egy rövid ideig éltem a gyanúval, hogy Jay minden áron a saját igazát akarja bizonyítani. Kizárólag az ő perspektívájából ismerhetjük meg Mittet, akit mindenki csak istenített, és aki általában normálisan viselkedett más emberekkel.
De apró, Jay narratívájától független jelekből szépen össze lehet rakni, hogy Mitt valóban nem volt mintaapa, vagy egy kifejezetten jó ember. És ekkor döbbentem rá, hogy milyen rohadt egyszerű áldozathibáztató szerepbe kerülni. Akármi is történt Jayjel, az érzései valódiak, én meg egyenesen szarul éreztem magamat, hogy kétségbe vontam egy fikciós karakter traumáit. Na ennyire jó könyv a Bálnahullás.
Alámerülés
Sok tekintetben rendhagyó ez a regény. Mind a struktúrájában, mind pedig a történetmesélési formájában. Ránézésre a Bálnahullás egy átlagos méretű könyv, de terjedelme kissé csalóka. Nagyon rövid, legfeljebb 2-3 oldalas fejezetekből áll össze, sőt egy csomó oldalon csak egy-egy sor, vagy bekezdés szerepel. De ne aggódjatok, ez nem egy művészkedős húzás, hanem a dramaturgia szerves része.
Nem csak fejezetekre jellemző, de a könyv minden alkotóeleméből pontosan annyit kapunk, amennyire szükségünk van a történet megismeréséhez. A mondatok addig lettek csiszolva, amíg tökéletes gyémántokká nem váltak. Rövidek, tömörek, nincs egy fölösleges szó, vagy mondatrész az egész regényben. Mégis minden leírás, tudományos magyarázat, vagy belső vívódás érzékletes, sőt gyakran egészen lírai.
Nem tartom kizártnak, hogy ha behúz a sztori, akkor egy huzamban a végére lehet érni. Az átlagosnál hamarabb befejeztem én is, de a következő napokban még annyira a hatása alatt voltam, hogy képtelen voltam hozzáfogni ehhez az ajánlóhoz.
Verdikt
Ez a könyv, biztos vagyok benne, hogy egyáltalán nem azt nyújtja, mint amit elöljáróban bárki elképzelt róla. A felütése alapján akár valóban lehetne egy modern Jónás-feldolgozás, a párhuzamokat nem nehéz észrevenni. Azonban a Bálnahullás annál sokkal-sokkal személyesebb és bensőségesebb történet, ami meglepő szemszögből hántja le egy apa-fiú kapcsolat sokszor roppant keserű rétegeit.
Rengeteg szimbólummal dolgozik, és legemberibb érzelmeinket hozza felszínre. Mesél nekünk gyászról, bűntudatról, bántalmazó kapcsolatról, haragról és elengedésről. Mindemellett csak úgy árad belőle a természet csodái iránti szeretet, és hogy emberként mennyire túlbonyolítunk mindent.
A Bálnahullás nem biztos, hogy az a könyv, amit bárkinek nyugodt szívvel tudnék ajánlani. Ez egy olyan intim, bensőséges és magányos történet, ahol végig betolakodónak éreztem magamat. Egyszerűen nem éreztem helyénvalónak, hogy én is ott vagyok, és szemtanúja lehetek Jay megpróbáltatásainak. És közben nem tehetek semmit. A regény lelkileg megterhelő, ugyanakkor van egy olyan aspektusa is, amitől csodálattal tekinthetünk a természetre, és a világ rendjére. Ha képesek vagyunk emberi mivoltunktól egy kis időre eltávolodni.
A recenziós példányt köszönjük az Agave kiadónak.