Ugyan idén nem zártunk rossz évet, ami a filmeket illeti, azért így is akadt bőven arcpirítitóan förtelmes alkotás, melyek nézése során legalább egy tucatszor felmerültek hasonló kérdések, mint: ezt ki hagyta jóvá? Ki szerint volt jó ötlet? Miért nézem ezt a szart? Mikor lesz már vége a szenvedésnek?!
Szerencsére a legtöbb ramaty darabot, amit a 2022-es esztendő termelt streaming szolgáltatón keresztül néztem, így bármikor meg tudtam állítani, vagy szünetet tartani, netán csak napokkal később volt bátorságom újra a folytatás gombra bökni és végigszenvedni az adott remekművet. Azért volt olyan is, aminél azóta is a megboldogult mozijegy árát gyászolom. Nézzük meg közösen melyek azok a filmek, melyeket bárcsak ne láttunk volna 2022-ben!
[h]Texasi láncfűrészes mészárlás (Texas chainsaw massacre)[/h]
Szerintem pár évvel ezelőtt a producerek sem vártak igazi sikert a Halloween sorozat újraélesztésével. A 2018-as reboot azonban jött, látott és ha nem is lett egy új slasher-mérföldkő, arra jó volt, hogy kikövezze az útját néhány régi sorozat feltámasztásának. Így eshetett meg, hogy a slasher-filmek pionírjának, a Texasi láncfűrészes mészárlásnak is elkészítették a közvetlen folytatását; tehát kidobtak mindent, ami az első rész után történt, és annak a sztorinak a fonalát kapták fel néhány évtizeddel később.
Azonban ez a próbálkozás egyáltalán nem tisztelte az alapokat, de mellé ráadásul egy szörnyű filmélmény is. A karakterek rémesen ostobák, szinte önként szaladnak bele Bőrpofa karjaiba, hogy elpusztuljanak, a történetnek semmi értelme, és a cselekmény is egy összecsapott ritmustalan kóválygás a sötétben. Az új Texasi megpróbálta lemásolni a Halloween háziját, épp csak mindent kihagyott, amitől legalább megütött volna egy bűnös élvezet szintet. Könyörgöm, még a Halloween sem tudta saját magát jól másolni.
[h]Halloween véget ér (Halloween Ends)[/h]
Miért? Legtöbbször ez a kérdés merült fel bennem, amikor a vásznon az új Halloween-trilógia záróepizódját igyekeztem értelmezni. Átgondolatlan, minden logikától mentes fércmű lett, ami a Michael Myers-féle slasher-örökséget rúgja agyon, de úgy egyfolytában. A készítők megpróbáltak egy harmadik részbe belehúzni egy csomó mindent, aminek egyáltalán nem lenne szabad létezni egy trilógia befejező etapjában. Az még hagyján, hogy egy totál idióta történetre építik a filmet, de a megvalósítás is elég lagymatagra sikeredett. A film első fele rettenetesen unalmas, a párbeszédek nevetségesek, de a karakterek is olyan hülyék, hogy majd’ kiesnek a képernyőről.
Az már csak hab a tortán, hogy a nagy fordulat legfeljebb egy fojtott röhögést tudott kiváltani a nézőkből, de ami igazán fájt, az Myers konzekvens mellőzése. De amikor éppen ő volt előtérben, az sem sikerült túl emlékezetesre. A Halloween ends egy szörnyű film, ami úgy próbált észt vinni egy slasherbe, hogy közben azt sem tudta mit akar mondani. Legalább nem volt annyira káros, mint a következő jelöltünk.
[h]Szöszi (Blonde)[/h]
A Szöszi egy közel háromórás nyomorpornó, amiben Ana de Armasszal pontosan azt csinálják, amit a film kritikaként igyekszik mindenáron áttolni a képernyőn Marilyn Monroe-val és hánytatott életével kapcsolatban. A Szöszi viszont nem tud mit kezdeni sem a roppant tehetséges színésznővel, sem pedig Monroe-val, ezért inkább egymás után behajigál egy halom jelenetet, amik rendszerint rosszul néznek ki, a vágás miatt meg olyan, mintha egy hullámvasúton ülnénk. Simán elmentem volna mellette, ha csak egy szimplán vacak alkotást látok, de mellé nagyon káros is. Minden percében.
A Szöszi teljesen fókuszt vesztett és soha nem tudjuk, hogy mégis mit akar üzenni nekünk. Amikor felfedezhető némi gondolatiság, az rendre a visszájára sül el. A marketingje egyáltalán nem rohan kihangosítani, hogy a film egy fiktív történet, tehát ha a néző nem keres utána, vagy nem ismeri már alapból Marilyn Monroe életét, simán el fogja hinni, hogy amit lát, az valóság. Pedig ez csak egy hatásvadász, bénán kivitelezett lázálom, amit veszettül rossz nézni.
[h]Troll[/h]
A Troll a norvégok válasza egy olyan kérdésre, amit senki nem tett még fel. A kaiju-filmek sosem az emberi szereplők miatt lesznek emlékezetesek, de ha kicsit odafigyelnek a készítők, még akár adhatnak is hozzá valamit a megalomán zúzáshoz, amit egy-egy felhőkarcoló méretű szörny rendez az éppen aktuális nagyvárosban.
Mondjuk ez nem érdekelte a norvégokat. Az északi mitológia és folklórból ismerős troll került főszerepbe, akit felébresztenek álmából az emberek, és dühös lesz. A Troll megpróbál nagy hangsúlyt fektetni az emberekre, dehát a mondvacsinált karaktereknek itt aztán tényleg semmi értelme. Ehhez hozzájön a botrányos színészi játék is, meg hogy az ég világon semmilyen kémiát nem tudtak kicsikarni belőlük.
A látványtól sem fogunk hasraesni, a bődületes marhaságoktól, amiket láthatunk és hallhatunk legfeljebb a rekeszizmunk fog megedződni miután idegrendszerünk inkább kármentési állapotban próbálja átvészelni a játékidőt.
[h]A buborék (The bubble)[/h]
Ha csak rágondolok erre a filmre, elönt a szekunder szégyen és a tehetetlen düh különös elegye. Rettenetesen infantilis, cseppet sem vicces, de leginkább fárasztóan kínos hollywoodi próbálkozás az abszurd humor bemutatására. Nincs egy jó pillanata sem, pedig az alap koncepcióban egy csomó lehetőség rejlett. Lehetett volna egy kiváló covid-szatíra, de kihagyott minden ziccert, és az egyébként remek színészek sem tudtak egy hangyányit sem emelni a színvonalon.
[h]Morbius[/h]
Azt gondoltam magamban, hogy ha már év közben nem fejtettem ki a véleményemet a Morbiusról, most legalább jól megrugdoshatom. Aztán eszembe jutott, miért nem készült róla cikk: ez a film olyan szinten bebetonozta magát a jellegtelen, semmilyen, ízetlen és sótlan középszerűségbe, hogy fizikailag képtelenség beszélni róla. Egy-két pillanatában, amikor igazán rossz, legalább lehet nevetni rajta, de a valamivel kevesebb, mint két óra játékideje alatt egész egyszerűen nem történik semmi említésre méltó. Jared Leto nevetségesen túltolt alakításában Morbinkodik ide-oda, Matt Smith pedig a meg nem értett ripacs szerepében tetszeleg.
Minden igyekezete ellenére nem működik trash-filmként, vagy bűnös élvezetként, a Morbius simán csak egy rossz film, ami legjobb pillanataiban is legfeljebb közepes. Nem más, mint kicsivel több, mint másfél óra, amit soha nem kapunk vissza az életünkből.
[h]Nincs baj, drágám (Don’t worry darling)[/h]
Feminista Mátrix, ami Jordan Petersonról mintázta a főgonoszát, és ami körül a botrány érdekesebb volt, mint maga a film. A Nincs baj, drágámnak egy valami viszont tökéletesen sikerült: úgy is képes volt egy borzasztó szinten megragadni, hogy Florence Pugh alakította a női főhőst.
Ez a film minden létező szinten félrement: az üzenetét nem tudta rendesen átadni (már ha volt neki), a thriller és a rejtély egyáltalán nem működött, de maga a filmrevitele, rendezése is annyira steril volt, hogy fájt nézni. A Nincs baj, drágám, ha egy személy lenne, akkor ő lenne a magát folyamatosan okosnak láttató figura, akire először senki sem kíváncsi, később pedig az idegesítő hülyegyerek, aki görcsösen próbál okoskodni és magára terelni a figyelmet.
Nem tudom, hogy ez a film lehetett-e volna sokkal jobb, mint amennyit a premisszája kínált, de az is biztos, hogy ebben a formájában megérdemelt helye van a legrosszabb alkotások között.
Nos, ezek voltak szerintünk azok a filmek, melyeket bárcsak ne láttunk volna 2022-ben. Ha nektek is van olyan, amit megbántatok, hogy megnéztek, írjátok meg nekünk kommentben!