Annak ellenére, hogy temérdek Stephen King regényt fogyasztottam már el az évek során, a Carrie ezidáig mindig elkerült. Tudom, hogy mennyire fontos az író karrierje szempontjából, és hogy egy kifejezetten jó könyvről van szó. És lehet pont a magas elvárások miatt halogattam, hogy elolvassam. Nem rég viszont pótoltam, és annyira tetszett, hogy kíváncsi lettem a történetből készült első filmadaptációra. Az 1976-os verzió mellett 2013-ban készítettek egy remake-et Julian Moore-ral és Chloë Grace Moretz-cel a főszerepben. Most azonban előbbivel fogunk foglalkozni.
A Carrie egy nagyon érdekes, sőt kimondottan releváns történet. Az abúzív csonkacsaládban nevelkedő kirekesztett lányt mindig szekálják osztálytársai, otthon pedig a túlságosan hitbuzgó édesanyja igyekszik minden erejével ráerőszakolni hitvilágát.
[h]Közeledik az érettségiző bully[/h]
Az hollywoodi tinifilmek nagy népszerűségnek örvendő eseménye, a szalagavató, vagy érettségiző bál vészesen közeledik, és mindenki lázasan a partnerét keresi, akivel együtt mehet a buliba. Nem úgy Carrie (Sissy Spacek), akinek nem hogy pár sem jut eszébe, de még az sem, hogy egyáltalán elmenjen a bálba. Egy meglehetősen gonosz “tréfa” után egyik osztálytársának, Sue-nak (Amy Irving) megesik rajta a szíve, és ráveszi barátját, hogy pusztán jószándékból hívja el Carrie-t. Tommy (William Katt) kissé vonakodva, de teljesíti a kérést.
Miután a korábban megesett csíny miatt Sue és néhány osztálytársuknak meg lett tiltva, hogy elmenjenek a bálba, a legnagyobb bully Chris (Nancy Allen) bosszút forral. Ő és a pimaszul fiatal John Travolta által alakított Billy minden határon túlmenő tervet eszelnek ki a bál estéjére.
Az alap konfliktus tehát adott, a film íve szépen emelkedik, és a kissé lassú cselekmény is ügyesen építkezik. A középsulis szetting jól működik; igazából annyira, hogy az elmúlt 50 évben alig változott ez a fajta stílus, vagy megközelítés. Vagy az amerikai hagyományok sziklaszilárdak, ki tudja.
Tekintve, hogy egy 1976-os filmről van szó, nem illik felróni, hogy kicsit lassan halad a cselekmény. A kor emberének így is minden bizonnyal több helyen vérfagyasztó élmény lehetett, mert egyes jelenetek még mai szemmel is kimondottan jól működnek. Nem lennék meglepve egyébként, ha a Carrie ágyazott volna meg a későbbi tini-horrorok javának, és ha ez így van, nem is vitatom el az érdemeit.
[h]Ma is rendben van[/h]
A történet meglepően jól követi a könyveredetit, és utólag belegondolva simán a top 5 legjobban sikerült King-adaptáció közé tudnám sorolni. A sztori mellett a cselekmény is egészen közel áll az író által leírthoz (habár itt is van legalább kettő tök felesleges változtatás), sőt még a szereplők karakterisztikáját is ügyesen emelték át. Manapság ez miért nem megy a filmkészítőknek, ha könyvadaptációról van szó?
A Carrie egyik nagy hibája a színészek teljesítménye. Találkozhatunk egész okés alakításokkal, de jellemzően a teátrális ripacskodás és a “hogy a fenébe kerültem én ide?” végletek voltak jellemzőek. Ezen felül érezhető, hogy egy 45 éves alkotásról van szó: nem öregedett annyira rosszul, de ha a mai modern néző nem abban a tudatban ül le elé, hogy tiszteli és nagyra becsüli a korai filmeket, akkor az is elképzelhető, hogy végig unni fogja. Annyi biztos, hogy helyén kell kezelni a filmet, és akkor az értékei is jobban látótérbe kerülhetnek.
A tudatos, vagy tudat alatt elhintett gondolatmagvak viszont igenis kiállták az idő sarát. A bullying, a zaklatások, abúzív kapcsolatok mind aktuális témák, melyek ellen nem lehet elégszer fellépni. A jó megoldás nyilvánvalóan nem az, ha lemészárolunk egy fél várost, de az elfojtott szorongás és stressz kirobbanó pszichológiai hatásainak metaforájaként már helytálló tanmese a Carrie.
Összességében tehát a Carrie egy kimondottan jó horror, és egy jól sikerült King-adaptáció. A színészek ugyan a korszellemnek megfelelően párszor túlkapáson érhetők, és néha a cselekmény is elmegy aludni, de ez utóbbit nem biztos, hogy joggal róhatjuk fel negatívumként. A sztori néhány eltéréssel ugyan, de remekül követi a könyveredetit, és a speciális effektek és a “gore” is teljesen a helyén van. Horrorrajongóknak kötelező darab, de aki nem értékeli a régi filmek szépségeit, azoknak érdemes lehet elkerülni. A 2013-as remake-ről egyelőre nem tudok nyilatkozni, de van egy olyan gyanúm, hogy az már más szellemiségben készült.