A magyar romantikus vígjáték nem feltétlenül az a szókapcsolat, amely pozitív visszhangokat kelt bennem. Olyan “remekműveket” juttat eszembe, mint az S.O.S szerelem!, a Szinglik éjszakája (és ide lehet sorolni melléjük az egész Sas Tamás-életművet), vagy akár az Álom.net. Persze ezek egy másik korszak termékei voltak, és megítélésem szerint azóta sokat fejlődött a magyar filmipar. Problémák persze most is szép számmal vannak, elég csak a politikai propagandafilmek moziban vetítését említeni, de ha egy magyar filmről hallok, nem az azonnali elutasítás a reakcióm. Elvégre született már Oscar-díjas alkotásunk, jó pár erős független produkció és megkapó rajzfilm egyaránt.
A hazai romkomok azonban nem tudták visszanyerni a bizalmam, a mainstreambe ugyanis azóta is főleg az igénytelenebb alkotások kerültek be. Nem tápláltam hát sok reményt a Cicaverzummal kapcsolatban sem. Hiába a beharangozott macska-kavarás, egy tipikus, ezerszer látott szerelmes történetet vártam erőltetett poénokkal. Ennek az előbbi része végül igaznak is bizonyult, viszont az utóbbi kellemes csalódás volt. A Cicaverzum egy vállalható vígjáték, szórakoztató pillanatokkal, korrekt üzenettel és raklapnyi klisével.
Szia cica, van gazdád?
Főszereplőnk Fáni (Törőcsik Franciska), egy harmincéves építész, akinek még sohasem volt párkapcsolata. Ennek legfőbb oka, hogy amint megtetszik neki valaki, egyből az illető halálát látja maga előtt. Így inkább távol maradt a szerelemtől, és a munkára fókuszál, hiába akarja anyja (Udvaros Dorottya), és barátnője (Csobot Adél) is fűvel-fával összehozni. A munkahelyére frissen érkező kollégája, Mihály (Polgár Csaba) azonban fontos fordulópontot hoz az életében. A gazdával együtt ugyanis egy fekete macska is érkezik, aki beszélni is tud, igaz, ezt csak Fáni hallja. A rámenős kandúr pillanatok alatt az ujja köré csavarja Fánit, aki örömében, hogy végre nincs több sötét látomása, összejön vele. A cica azonban sokkal manipulatívabb, mint azt Fáni elsőre gondolná, és a furcsa idillt gyorsan földi pokollá változtatja.
Fáni egy elvarázsolt, kallódó, kicsit szerencsétlen karakter, így először Reisz Gábor filmjeinek főhősei ugrottak be róla. Az olyan szereplők, akikkel legszívesebben üvöltöznék a vásznon keresztül, hogy szedjék már össze magukat, olyan szemléletesen játsszák újra az emberi élet legfájóbb töketlenségeit és legkínosabb pillanatait. Akiknek ennek ellenére nem lehet nem szurkolni, és akiket egy szürreális, de megkapó képi világ és hangulat vesz körül. Nos, ezen a ponton tűnik fel, hogy a Cicaverzum mennyire nem hasonlít ezekre a filmekre. Nem arról van szó, hogy Szeleczki Rozália rosszul rendezte volna meg első nagyjátékfilmjét. Egyszerűen csak nem látom, hogy a Cicaverzum egy pillanatig is több ambíciót tartalmazott, minthogy egy könnyed randifilm legyen.
A fele királyság
Ez nem is feltétlenül nagy hiba, csak sajnos a romantikus komédia első fele nem igazán működik. A macskás szálon túl minden szerelemtől fűtött pillanat tocsog a sablonosságban. Legyen szó a fő- vagy mellékszereplőkről, egy pillanatig sem kérdés, hogy ki kinek az oldalán ünnepli a vége főcímet. A romantika pedig a bejáratott receptek ellenére sem működik. Nem én vagyok a műfaj legnagyobb ínyence, de azt még én is látom, hogy nem normális, ha a szereplők nagyjából tíz másodperc alatt jutnak csók-közelbe, anélkül, hogy legcsekélyebb jelét látnánk annak, hogy a köszönőviszonynál jobban ismerik egymást. Nem életszagú és nem is olvasztja meg a szíveket, és így teljesen hatástalan marad.
Még szerencse, hogy a komédia-szekcióra nem lehet sok panasz. A viccek többsége persze az ember-macska kapcsolat abszurditására épít, így azért nem kellett komolyan megizzadnia az íróknak, a szituációk adták magukat. A helyzetkomikum mellé aztán megjelenik a jellemkomikum is, amiben ismét a cirmos viszi a pálmát. Van annak egy eredendően humoros hatása, ha egy macska szájából hallunk vissza kicsavartan macsóskodó sorokat. Mondjuk a Csobot Adél által játszott influenszer-karakter kicsit erőltetett volt, de ezzel a kivételek közé tartozik – amikor mégsem működik a humor, akkor is inkább semleges, mint kínos a kiváltott hatás.
Azért a kínosságot nem sikerült teljesen elkerülni. Na nem azért, mert rossz lenne az írás vagy a színészi játék, hanem azért, mert a szereplők sorra kerülnek menthetetlenül kellemetlen helyzetekbe. Nem tudom, miért elengedhetetlen vígjátékokban, hogy szenvedélyesen szórják a szociális szekunder szégyent a szemünkbe, de itt nem fukarkodtak az adaggal. Ennek ellenére végig jól szórakoztam a szellemes szereplőkön, a jól megkonstruált vicceken vagy az alanyi jogon abszurd szituációkon.
Balszerencsét hoz
A Cicaverzum azért nem elégedett meg teljesen a habkönnyű szórakoztatással. A fekete macska ugyanis nem más, mint a manipulatív, toxikus férfiak metaforája. A film nem is túl diszkrét ezzel a képpel kapcsolatban, miután elhangzik a cica szájából, hogy “főleg a magányod vonz”. Módszeresen végigzongorázza egy kihasználásra és érzelmi zsarolásra épülő kapcsolat lépéseit, majd egy korrekt lezárást ad a történetnek. A hasznos tanulság ellenére a Cicaverzum nem mélyed el a feldolgozott témában, igaz, nehéz is lenne, miközben a macska nemcsak egy valós probléma megtestesítője, de a humor fő forrása is. Hasonlóan felszínes marad a Fánit meghatározó traumával kapcsolatban is, de a hozzáállás ott is tisztelhető.
Az egy-két drámaibb jelenetben pedig szerencse, hogy olyan rutinos színészek kísérik a főszereplőket, mint Udvaros Dorottya, aki könnyedén hozza a lányát a saját hibái megismétlésétől féltő anya figuráját. Törőcsik Franciska kiválóan alakítja a protagonistát, mellette pedig Alföldi Róbertet tudom kiemelni, aki lubickol a főnök szerepében. A gárda többi része ugyan nem alakít igazán emlékezeteset, de kifejezetten gyengén sem játszik senki. Ez nem rossz úgy, hogy a mellékszerepekben bőven találunk olyanokat, akiket alapvetően nem színészként ismerünk. Utóbbiak közé tartozik Beton.Hofi is, aki epizódszerepe mellett egy rapszámot is írt a macskának, amely tökéletes bűnös élvezet lett.
Elvitte a cica
A Cicaverzum egyébként egy különösebb gond nélkül elzakatoló film. A forgatókönyv nem merít mélyre, de legalább nem is tartalmaz ordas lyukakat (láttunk már “csodát” bőven ebben a műfajban). Minden építőelem összeáll a tisztességes rendezés alatt, igaz, közben nem sok egyedi művészi vízió villan meg. Vannak ugyan kreatív képi megoldások, de láthatóan több energia fordult Fáni színes ruháira, mint egy megkapó hangulat kialakítására.
Belekötni nem nagyon tudok a filmbe, de felmagasztalni sincs nagyon miért. A Cicaverzum egy vállalható, sőt, időnként kifejezetten szórakoztató romantikus vígjáték, és ennél egy tapodtat sem közelít a nézőhöz. Nem túl emlékezetes, sablonos, de legalább foglalkozik egy fontos témával is. Nem fogok senkit ostorral a mozikba hajtani miatta, de például randifilmnek nem rossz választás.