Élt a hetvenes évek Amerikájában egy fekete férfi, akit nem igazán foglalkoztatott a rasszizmus, és az ez által szított gyűlölet. Ez a férfi beállt a Colorado Springs-i rendőrség kötelékébe, ahol a kor szelleméhez képest bőrszíne miatt senki sem ítéli el környezetében. Társa egy zsidó felmenőkkel rendelkező fiatalember, aki partneréhez hasonlóan mit sem törődik a társadalom által ráaggatott címkékkel, csupán átlagos állampolgárként tölti mindennapjait.
Az első fickó neve Ron Stallworth, de egy meggondolatlan akció miatt társával együtt mindketten fel kell vegyék ezt a nevet, hiszen csak így tudnak hatékonyan beépüni a Ku Klux Klán tagjai közé. Ezen abszurd helyzet miatt lesz a Csuklyások egy pofátlanul tabudöntögető és különleges alkotás.
Mielőtt jobban belefolynánk a film kivesézésébe, megjegyezném, hogy ez egy rendhagyó cikk lesz. A filmajánlót Mecger készítette, de mivel mindketten kicsit máshogy éltük meg a Csuklyásokat, én is kiegészítem a saját véleményemmel . Remélem, tetszeni fog!
– Gabe
[h]This Is America[/h]
A film néhány napja hat Oscar-jelölést is begyűjtött, melyek közül a legfontosabb egyértelműen az év filmje díj. Ezen elismerés a választott témának köszönhetően nem túl meglepő, de Spike Lee rendezése olyat is mutat nekünk, amit eddig még talán sosem láthattunk.
Szóval a történet szerint Ron a rendőrség kötelékébe kerül, ahol a többnyire elfogadó embereknek hála remekül érzi magát. A többnyire alatt azt kell érteni, hogy néhány félreérthetetlen utaláson kívül nem csesztetik társai bőrszíne miatt. Rendfelvigyázó karrierjét nem éppen ideális munkakörben kezdi, de kitartása hamar meghozza gyümölcsét.
Ron először a világ legunalmasabb aktatologató melóját kapja az őrsön, de ambíciói túlmutatnak ezen a munkakörön; szeretne beépített zsaru lenni. Mindeközben Colorado Springs fekete közösségének lázadó része egy híres szónokot invitál a városba, Ron pedig pont kapóra jön. Elküldik a szélsőséges nézeteket valló fekete aktivista előadására, hogy kiderítse milyen célja van az összejövetelnek. Küldetése talpraesettsége miatt olyannyira jól sikeredett, hogy másnap már egy irodában találta magát új társával karöltve.
Érdekes egyébként, hogy Spike Lee nem csak azt mutatta be, hogy “minden fehér egy gyökér”, hanem mert a másik oldal szélsőségeivel is foglalkozni. Noha nem sokat, és nem is ezen volt a hangsúly, de érzékelhető volt, hogy bizony az áldozatok között is akadnak renitens személyek.
– Gabe
Főszerplőnk aztán gondol egyet és telefonon felkeresi a környékbeli KKK tagjait. Emlékezetes bemutatkozó beszéde után nem volt kérdés, Ron kell a klánnak. Vagyis a szervezetnek, hiszen a tagok tevékenysége szervezeti szinten működik, és egyenesen sértőnek találják a “klán” jelzőt. Na de a Csuklyások nem emiatt az abszurt helyzet végett különleges, inkább az ellentétek bemutatása és a kontroverzális komédia lesz a film legerősebb pontja.
Valljuk be, általában egy ilyen kényes témát feszegető film mindig a sanyarú fekete sorsot igyekszik bemutatni egy, az elnyomást tűrni kényszerűlő személy szemszögéből. Van pár rasszista arc, vagy éppen közösség, akik embertelen módon bánnak velük. Na meg persze vannak olyanok, akik mindezt mélységesen megvetik, mert számukra az emberek bőrszínüktől és nemi hozzátartozásuktól függetlenül egyenlőek. A befejezés persze nem mindig ugyanaz, de az átadott üzenet sosem változik. Működik ez a recept is, több hasonló alkotás nyert megérdemelten Oscar szobrocskát valamilyen kategóriában, de ez a film inkább egy eddig járatlan ösvényen át akarja elérni ugyanazt a célt.
[h]A fekete KKK-tag[/h]
Spike Lee inkább elengedte a sablont, és másik irányból közelítette meg a témát. A hetvenes évek Amerikája tökéletes helyszínt kínál ehhez, hiszen ekkor az emberek bőrszíne már kevésbé volt mérvadó, de még mindig volt olyan közeg, ami osztotta a rasszista nézeteket (ne feledjük azért, hogy alig pár évvel vagyunk a ’67-es detroiti lázadások után, ami minden sallang nélkül faji alapú, rengeteg halálos áldozattal járó konfliktus volt – Gabe).
Na de kik is? Mindenki. A társadalom. Ez a film nem fél megmutatni azt, hogy a gyűlöletet mindkét oldal szította a másik ellen. Nem csak a KKK és pár rasszista fehér ember akarja a mélybe taszítani fekete embertársait, hanem a színesbőrűek egy része is ugyanúgy el akart nyomni mindenkit, aki nem közéjük tartozik. Mindezt tökéletesen mutatja be a film. Ron elmegy arra az ominózus gyűlésre, ahol a feketéket szinte felsőbbrendű fajként emlegetik. Forradalmat, sőt háborút akarnak indítani a rendfenntartó szervek ellen, mert szentül hiszik, hogy minden rendőr rasszista.
Persze a KKK egy fokkal sem jobb, viszont nem is rosszabb. A tagok többsége ok nélkül utálja a nem fehér személyeket (vagy nem keresztény vallásúakat), valamint szentül hiszik, hogy bőrszínük miatt mind egy felsőbb rendű “faj” leszármazottai.
Meg persze mókából kereszteket égetnek, de legtöbbjük csak szánni való tudatlan bolond, akik még csak ideológiát sem társítanak vak gyűlöletükhöz.
– Gabe
[h]Céltalan gyűlölet[/h]
A különleges megközelítés mellett a film nagyszerű humorral dolgozik. Néha nevettet meg, de akkor nagyot ütöttek a poénok. Persze vannak azért üresjáratok, főleg a film vége felé közeledve, viszont még így is érdekes tud maradni. Ehhez persze kellett két jó főszereplő, akik eljátszhatták Ron karakterét. Kissé meglepő módon Adam Driver kapott Oscar jelölést, pedig nem nagyon erőltette meg magát. Nem úgy társa John David Washington, aki láthatóan nagyon élvezte a neki írt szerepet. Dícsérendő még az operatőri és a jelmeztervezői munka is, hiszen ezen elemek miatt a film remekül adta vissza az adott korszakot. De ami még ennél is fontosabb, hogy a csodás képi világ sokszor beszédesebb volt a szereplőknél.
Adam Driver szerintem sem adott bele mindent, de természetes kisugárzása nagyon sokat adott a hangulathoz. Washington viszont zseniálisan lubickolt szerepében, láthatóan élvezte a felvételeket. A film humora nagyon rendben volt, sőt a felütés drámaisága ellenére jobbakat nevettem, mint az átlagos vígjátékokon. Tényleg sok volt az üres járat, egy húsz perccel lazán lehetett volna rövidebb a Csuklyások, nem beszélve az egyáltalán nem beleillő művészieskedő jelenetekről, amiket nem éreztem indokoltnak. A sokszor pörgős és remek sodrású képsorok mellé egyáltalán nem illettek bele néhány helyen a túlnyújtott, szájbarágós tanulságként funkcionáló jelenetek. Ettől eltekintve igazán szórakoztató és határokat feszegető alkotás a Csuklyások.
– Gabe
Őszinte leszek, előszőr nem szerettem a filmet. A fent említett üresjáratok miatt sokszor percekig unalom uralkodott el rajtam, de a figyelmem egyszer sem lankadt. Pár nap múlva aztán megemésztettem a látottakat, és megvilágosodtam. A Csuklyások klasszis alkotás, egészen sajátos, abszurd módon csinál viccet egy amúgy halálosan komoly szituációból. A hat Oscar jelölés talán egy kicsit erős, de a legjobb adaptált forgatókönyv kategóriában remélem győztesként emlegethetjük majd a filmet. Biztos vagyok benne, hogy a Csuklyások nem mindenki számára befogadható, de aki vevő egy nem mindennapi mozira és szereti a jó humort, az tuti élvezni fogja.
Összeségében leginkább azt imádtam a filmben, ahogy érzékletesen be tudta mutatni, hogy mennyire elvakult baromság a rasszizmus. Logikátlan ideológiát társítanak egy tudománytalan hülyeséghez, és mégis a legtöbb ember ezeket mellőzve csak úgy heccből utál másokat. Mert más, mert nem illik bele az általa kialakított világképébe, mert csak úgy. Ez egy roppant kényes és végtelenül aktuális téma. Egyre erősödik társadalumban a polarizáltság, a széthúzás, és én úgy látom, hogy erősődnek a kirekesztő eszmék is. Spike Lee filmje humoros formában hívja fel a nézők figyelmét egy régóta tartó, fölösleges harcnak, amin ideje lenne túllendülnünk végre.
– Gabe