Sword Art Online. Az anime, ami talán a 2010-es évek egyik legmeghatározóbb darabja volt és ami egy generációval ismertette meg a virtuális MMORPG-k világát. A recept nem volt bonyolult, Reki Kawahara light novel szériájában egy VR sisak, a NervGear hozza el az áttörést a teljesen átélhető játékélmény terén, technikailag a játékos eggyé válik a karakterével, az elménkkel irányítva a választott avatárunkat. Felépítését tekintve egy dungeon-szerű kalandhoz hasonlít a SAO, az Aincrad lebegő palotájában fogunk szintekről szintekre haladni. Minden szintnek megvan a maga kis saját mini-ökoszisztémája, saját élővilággal, szörnyekkel, NPC karakterekkel és felvehető küldetésekkel. A játékosok célja, hogy az Aincrad központi oszlopaiban rejlő raideken legyűrjék az aktuális boss-t, ezáltal egy újabb szintet feloldva.
A célunk tehát egyszerű, eljutni a legfelső emeletig. A Sword Art Online valódi eszenciája viszont nem ebben rejlik. A béta teszt végén, a végleges verzió élesítésekor a fejlesztő, Kayaba Akihiko nemes egyszerűséggel kiveszi a kijelentkezés gombot a menüből. Plusz a kicsit istenkomplexusos csóka kihirdeti, hogyha valaki meghal a játékban, annak az agyát egyszerűen ropogósra süti a NervGear. Tehát a valóságban is Game Over. Csupán egyetlen egy kiút van a digitális pokolból: ha sikerül elverni az utolsó boss-t, azzal sikeresen lezárják a SAO-t a bent rekedt kalandorok. Az Echoes of Aincrad innentől válik érdekessé. Ezúttal nem a széria szereplőivel, hanem egy saját magunk által megkreált hőssel fogunk felfelé haladni a SAO szintjein.
Hová tűnt (A)suna?
A Bandai Namco ezúttal úgy döntött, hogy nem Kirito és Asuna sztoriját mutatja be ezredjére is, hanem egy önálló sztorit épít fel a SAO világában. A Cenega Hungary-nek köszönhetően ismét nagy elánnal vágtam neki a kalandnak, ami a Sword Art Online Fractured Daydream után szolgált azért némi meglepetéssel. A legfontosabb különbség, hogy habár megkapjuk az anime világát és a jól ismert rendszereit, ezúttal új szereplőkkel indulunk kalandozni. Kayaba Akihiko jól ismert beszéde után, a játékosok kénytelenek valamiféle megoldást és kiutat találniuk a szorult helyzetből. A főhős és a csapata is ugyanarra a konklúzióra jutnak, mint Kirito és Asuna: erősebbé kell válniuk, ha túl akarják élni a haláljátszmát. Innentől a feladat adott, rengeteg grind, küldetés és kaszabolás vár majd ránk. Ah shit, here we go again..
Azt azért meg kell jegyeznem, hogy a prológus elképesztően hosszú. Közel 4 órát töltöttem el az alap karakterrel, mire lezárult a béta fázis és végre megkreálhattam a saját hősömet. Az anime és a Echoes of Aincrad történetének egy pontján ugyanis a karakterekről lehullik az álca és felfedik valódi énjüket. Lehet, hogy ezen már nem kellene meglepődnöm, de itt is lesz olyan karakter, aki sokáig nem tud mit kezdeni ezzel a helyzettel. Szerencsére a narratíva elviszi a hátán a sztorit, pont elég érdekes karaktert kapunk az utunk során, akikhez lehet kapcsolódni. Persze egy ponton az animéből ismerős karakterek is óhatalanul felbukkannak, de szerencsére nem zavaró a jelenlétük. A küldetések struktúrája sajnos már annál inkább.
Aincrad nyílt világa helyett annyi történik, hogy az adott városban felvesszük a missziót, kiválasztjuk, hogy kit akarunk magunkkal vinni, majd elindulunk a kalandra. A rendszer nemes egyszerűséggel elteleportál bennünket az adott területre. Viszonylag szabadon bejárható zónákban barangolhatunk, viszont a szabadság illúziója hamar szertefoszlik. Hiába sejlenek fel a háttérben gigantikus tornyok, kastélyok és fura természeti képződmények, ha nem látogathatjuk meg azokat. A küldetés alapú struktúra miatt be leszünk zárva az adott területre, plusz a játék eléggé fogja végig a kezünket. Úszni mondjuk nem tudunk, a víz halálos ellenség, a falakra sem mászhatunk fel, a dungeonban bóklászva is csak arra mehetünk, amerre a rendszer engedi.
Ha rövid a kardod….
A ténylegesen bejárható területeken mindig akad felszedhető kincsesláda, begyűjthető crafting alapanyagokkal, fegyverekkel, páncélokkal, szóval érdemes körbejárni a térképet. A különféle safe zone pontoknál menthetünk és ezek között tudunk teleportálni is. Bizonyos részek lezárva maradnak egészen addig, amíg nem verjük le az adott boss-t. A ládákban talált tervrajzaink alapján aztán a helyi kovácsnál új páncélokat és kardokat kalapáltathatunk össze. Az adott tárgyakat a kovácsnál tudjuk fejleszteni és finomítani. Minden fegyver egy adott tulajdonságból skálázódik, a statok pontjait mi magunk fogjuk elosztogatni a kapott EXP alapján. Szerencsére eléggé változatos a fegyverpaletta, egykezes és kétkezes kardok, bárdok, fejszék, tőrök és kalapácsok közül is választhatunk. Ezeket kifejezetten élvezetes forgatni, tényleg érezni a súlyát egy-egy nehezebb bökőnek.
Persze a fegyverkészítést jó RPG módjára kicsit meg kellett bonyolítani, mivel az alap, szemétnek ítélt tárgyakból kell kibányászni az erősebb kardokhoz a nyersanyagot. Szóval bevásárolsz belőlük a kovácsnál, majd egyesével beolvasztod őket. Mindezt legalább három menüponton keresztül végigszenvedve. Az erősebb tárgyak rendelkeznek úgynevezett EX-MOD effektekkel, amik különféle módosítókat adnak. Legyen az több HP, nagyobb sebzés, valamilyen egyedi képesség, ezeket szabadon variálhatjuk és átpakolhatjuk a kedvenc husángunkra. Mivel nincsenek kasztok, így a fegyverünk határozza meg, hogy DPS karakterek vagy elpusztíthatatlan tankok leszünk-e. A tárgyakról még nem ejtettem szót, pedig a SAO világában ezek is kritikus fontosságúak.
Az Echoes of Aincrad-ban az alap gyógyitalok, mana-flaskák mellett egy rakat cuccot tehetünk a virtuális zsákunkba. A Blinking Talisman segítségével megnő a mobilitásunk, a harcok során könnyedén körbetáncolhatjuk a bossokat. A különféle aknákkal lezárt utakat nyithatunk meg, de tűzvarázslóként lángra is kaphatunk tőlük. Mivel az ellenfelek hajlamosak negatív buffokkal bombázni minket, a különböző kövekkel ezeket a nem kívánt effekteket tudjuk majd semlegesíteni. Mondanom sem kell, senki sem szeretne vakon bóklászni hosszú másodpercekig, miközben egy 6 méteres hústorony próbál minket felszeletelni a bárdjával.
Mindig kell egy barát..
Játékmenet terén nem az Echoes of Aincrad fogja feltaláni a spanyolviaszt. Az alapok ugyanazok, mint bármilyen hasonszőrű RPG-ben. Lesz egy gyengébb támadásunk, egy erősebb csapásunk, kivédhetjük az ellenfelek támadását és elsüthetünk egy egyedi képességet. Lényegében ennyi. A parry itt (is) kiemelten fontos, mert egy-egy jó ütemben végrehajtott hárítás nemcsak, hogy életmentő, de egyből mehetünk is utána az ellenfelek arcába. A támadásaink staminát égetnek, szóval ha lehet, megfontoltan csapkodjunk, máskülönben hamar kifulladunk. Összesen 3 Sword Skill lehet aktív az adott fegyverünkön, amikkel látványos módokon küldhetjük át a különféle koboldokat, farkasokat és vaddisznókat a virtuális túlvilágra. Strength, Dexterity, Agility, Intelligence, valamint Vitality, Endurance és Mind pontokra tudjuk elkölteni a megszerzett EXP-t.
A fegyverek statjai mellett ezek a karakterünk életerejét, stamináját és sebzését is alapjaiban befolyásolják. A játék nem igazán mondja el, de a Cardinal Rank befolyásolja, hogy milyen minőségű tárgyakat tudunk beszerezni a kovácstól, vagy éppen miket tudunk vele elkészítettni. Szóval a küldetések előtt érdemes felfejleszteni a fegyvereket és elosztani a Growth pontokat, máskülönben hamar bajba kerülhetünk. Az ellenfelek ugyanis változatos formában és módokon törnek az életünkre. A bossok hajlamosak megszívatni minket néha pár lehetetlen támadással, szerencsére normál nehézségi módon nem igazán tudott megizzasztani a játék. Annyira meg nem vagyok elvetemült, hogy az azonnali halállal járó Death Game Mode-al szívassam meg magamat. Szerencsére utunk során társak is szegődnek majd mellénk.
Minden egyes partnerünk rendelkezik egy support képességel, ami vagy gyógyít minket, vagy egy látványos átvezetőn keresztül végignézhetjük, ahogy kettesben legyakjuk az ellent. Miközben menő támadásokat sütünk el. A harc közben parancsokat is osztogathatunk a társunknak, nem kell azért komoly taktikai mélységekre számítani. A Switch Mode aktiválásával egy táposabb ellenfél figyelmét tudjuk megosztani köztünk és a partnerünk között. Ilyenkor egy sikeres kitérés után váltunk a karakterek között, szóval amíg az egyik a tartja a frontot, addig a másik kicsik kifújhatja magát és tudja magát gyógyítani. A Free Mode akkor hatékony, ha több ellenfelet kell legyőznünk, ilyenkor a társunk szabadon váltogat a célpontok között. Jópofa mechanika, még ha nem is veri át azt a bizonyos virtuális közfalat.
Annyi a világ, amennyit beletöltesz
Látvány terén azt kell, hogy mondjam, az Echoes of Aincrad hozza az elvárt szintet. Remekül lett eltalálva az anime és a modern JRPG-k közötti átmenet, a SAO-ra jellemző hangulat pedig minden képkockáról átjön. Az animés karakterdizájn szerencsére ezúttal is megmaradt, a környezeti elemek pedig szintén megkapták a kellő törődést. Napsütötte mezők, zöld dombok, virágos rétek között és középkori városok utcáin fogunk flangálni, az összkép korántsem annyira sötét és darkos, mint az anime. A textúrák nem fotórealisztikusak, inkább enyhén festett hatásúak és remekül passzolnak az összképbe. A kardcsapások, skillek és varázslatok sok fénycsíkot, szikrát és színes effektet használnak, ezek is az animéből köszönnek vissza.
Aincrad hatalmas szintjei gyakran nyitottak, sok helyről látszik a lebegő világ többi része, a háttérben felsejlenek a gigantikus tornyok. Ez folyamatosan emlékeztet minket arra, hogy egy óriási lebegő kastélyban járunk. Ami szerintem különösen jól sikerült, az a hangulat. A játék nem próbál fotórealisztikus lenni, hanem azt az érzést kelti, mintha tényleg az SAO anime egyik epizódjában sétálnál. Az erdőkkel tűzdelt táj, a kőből emelt épületek, a sötét barlangok és a háttérben magasodó Aincrad tornyai remekül idézik meg a SAO világát. Kár, hogy az egészet nem tudjuk szabadon bejárni. A zenét is ki kell, hogy emeljem. A háttérben felcsendülő dallamok remekül ágyaznak meg ennek a kalandozós, felfedezős hangulatnak, még ha nem is lettek túl emlékezetesek.
Sajnos technikai fronton már vannak problémák a VR-sisak alatt. Eleve én Steam Deck-en vetettem bele magát a kalandba, az Echoes of Aincrad és a kézikonzol kapcsolata eléggé viharosnak bizonyult. A Valve szerint sem támogatott jelenleg a program a gépen, szóval kicsit félve indítottam el. A zárt tereken meglepően jól fut, tartja a stabil 30 FPS-t. Nyitott helyszíneken már hajlamos bezuhanni a képkocka sebesség, harc közben pedig sokszor úgy ugrál az FPS számláló, mint az én vérnyomásom. Ezekkel még meg tudnék barátkozni, a technikai gubancokkal már kevésbé. Bugok, kifagyások akadnak azért néhanapján, fura módon volt olyan, hogy késett a hang az átvezetők alatt, vagy éppen a felirat töltött be később. Bízom benne, hogy idővel kapunk majd egy javítást a Steam Deck-re, mert ez egy remek kézikonzolos élmény lenne a hibák ellenére.
A szintlépés ezúttal elmaradt..
Összességében elképesztően felemás érzéseket keltett bennem az Echoes of Aincrad. Mint a SAO animék kedvelője, örömmel kalandoztam Aincrad szintjei között, a játék remekül idézi meg a sorozat hangulatát. A történetmesélés is rendben volt, a karakterek érdekesek, kellően rétegeltek, a narratíva végig fenn tudja tartani az érdeklődést. Látvány terén azt kell hogy mondjam, az eddigi talán legminőségibb Sword Art Online feldolgozást kaptuk meg. Az animés karakterdizájn a festett hátterekkel nálam telitalálat volt. Sajnos a szabadság illúziója pillanatok alatt szertefoszlott, nagyon bekorlátoz minket a játék. A küldetésalapú struktúra rákfenéje, hogy pár óra után elképesztően önismétlővé válik a program. Elmész az adott területre, levágod a szörnyeket, felszeded a loot-ot, otthon fejlesztesz a tárgyaidon és kezded újra. Ezen sajnos az sem segít, hogy menet közben nem tudjuk a frissen megszerzett tárgyainkra lecserélni a felszerelésünket, ehhez minden alkalommal el kell vánszorognunk a a városban lévő ládánkhoz.
A játékmenet ideig-óráig szórakoztató, a fegyverpaletta és a szörnydizájn is változatos. Sokat sajnos nem kell gondolkodnunk, a társaknak adható parancsoknak hála legalább egy kicsit tudunk taktikázni. Viszont egy idő után az eszetlen kaszabolás önismétlővé válik, a motivációnk pedig valahol elveszett félúton. Sajnos technikai fronton sem igazán remekel az Echoes of Aincrad. A nyílt tereken hajlamos bezuhanni az FPS, a harc közben pedig a legrosszabb pillanatban jönnek a mini-fagyások. A különféle bugokról, technikai anomáliákról nem is beszélek, szerencsére ezekkel viszonylag ritkán találkoztam. Pont emiatt fáj is a szívem, mivel egy nyitottabb világgal és egy kicsit stabilabb képkockaszám mellett az Echoes of Aincrad lehetne az új kedvenc Steam Deck-es játékom, viszont így egyszerűen belefullad a középszerűség mocsarába. Kár érte, mert a koncepció nem volt rossz. Vagy csak lehet én öregszem és az én agyamat már rég kisütötte a NervGear.
A tesztpéldányt ezúttal is köszönjük a Cenega Hungary Kft-nek! Az Echoes of Aincrad már elérhető PlayStation 5-re, Xbox Series S|X konzolokra és PC-re. Fizikai formában PS5-re és Xbox Series X-re tudjátok beszerezni a játékot.