Egy majdnem átlagos srác története – Love, Simon kritika

Az írás egy csodálatos dolog, és rengetegen is tudják ezt, viszont kevesen képesek igazán érvényesülni vele. A Young Adult műfaj megalkotóinak szerencsére összejött ez a bravúr olyannyira, hogy elismert alkotásaikat manapság már éves rutinnal viszik a nagyvászonra. Ezen írók többsége csak egykönyves sikereket ért el ugyan, de műveik így is emlékezetesek maradnak. Persze nem mindegyik lett siker a nézők körében, a kasszáknál kivétel nélkül remekül teljesítenek. A Young Adult műfajon belül több témakörrel foglalkoznak az írók, melyek között az egyik legnépszerűbb a fiatalkor nehézségeit felelevenítő darabok. Ilyen lesz mai alanyunk is a Love, Simon, amely Becky Alberratti, Simon vs the Homo Sapiens Agenda című könyvét dolgozta fel.


    Kszi, Simon

 

Simon állítása szerint egy átlagos fiatal, pont mint te vagy én. Mindennapjait a körülbelül nyolc hálószobás házukban kezdi, ahol a tökéletes családjával eltöltött reggeli után beszáll saját autójába és elindul iskolába. Ezzel veszi fel sablonokban fuldokló barátait, akikkel minden reggel jegeskávét isznak az iskola előtt. Délutánonként gofrit kajálnak és közben a főiskoláról álmodoznak, mert ugye oda fognak menni mindannyian érettségi után. Igen, a Young Adult még mindig nem tudta kinőni az amerikai álom szindrómát. Na szóval ahogy azt Simon is mondta ő is egy tök áltagos srác, akár te vagy én, vagy bárki más. Kivéve egy dolgot, van ugyanis egy féltve őrzött titka: Simon a saját neméhez vonzódik, és senkinek sem merte még elmondani.

Simon tehát éli “unalmas” hétköznapjait, és közbe minden nap őrli magát a témán. Rengeteg kérdés fogalmazódik meg benne a dologgal kapcsolatban, és próbál nem beleőrülni. Tudja, hogy titkát nem tartogathatja örökké, de fél a világ reakciójától. Hiába van tisztában vele, hogy szülei és barátai, sőt még a környezete is képes lenne elfogadni nemi hovatartozását, nem mer lépni. A film egyébként remekül mutatja be az egész szituációt, köszönhetően főleg Simon narrálásának, és az őt alakító Nick Robinson alakításának. Külső látszatra ugyanis tényleg egy teljeses átlagos fiút látunk, de megismerve belső örlődését a néző is átérezheti a rá nehezedő nyomást.

Szóval ebbe a nem túl egyszerű helyzetbe csöppent tizenéves fiút ismerhetjük meg klasszikus Young Adult körítéssel megfűszerezve. Igen, a műfaj nem igazán képes megújulni, még mindig a pár éve megismert sablont használja fel. Ott vannak a barátok, akik közt van buta, szerelmes, és hánytatott sorsú, mellettük pedig menő szülők és a segítőkész testvér. Az iskolában vannak a szemetek, a srác aki azt hiszi magáról hogy menő, és ott van a rémesen idegesítő tanár is. Lesz itt persze szerelem, kavarás és természetesen nézhetetlenül kínos jelenetek. Összességében viszont  ez még mindig egy működő recept, nem is csoda hát, hogy nem akarják elengedni.

A film kellően drámai, de inkább lazább, sokszor kifejezetten vicces. Ami fontos még, hogy rendkívül intelligens, akárcsak maga Simon, és igényes is. Tele van popkultúrális utalásokkal, ízléses poénokat használ, és kifejezetten jól megírt szövegekkel dolgozik. A szereplők minden sablonosságuk ellenére szerethetőek, főleg Simon családja, de a barátaitól sem mászunk a falra.

Nem árulok el nagy dolgot azzal, hogy Simon nem tartja végig magában féltve őrzött titkát, és egy idő után bevallja azt. Nagy fordulópont ez a filmben, hiszen itt dől el, hogy milyen irányban halad tovább a történet. Nos eddig a pontig a Love, Simon végig jól működött, a fent leírt erősségeinek köszönhetően. Itt viszont megváltozik a helyzet és elkezdkissé romlani a helyzet. Persze a már említett pozitívumok többsége megmarad, főszereplőnk továbbra is szimpatikus, ahogy társai is. Sőt a film hangulata is kellőképpen megváltozik a drámai hatás eléréséhez, a Simon környezete is igazodik ehhez. Külön kiemelendő a szülői reakciók kidolgozottsága, melyek nem merültek ki egy “nem baj fiam, mi így is szeretünk” szövegben. Mindezzel a film el is érte azt amit akart, de sajnos úgy gondolták hogy ehhez még hozzá lehetne dobni valamit.

És akkor itt jön képbe megint a már sokat emlegetett sablon, kellett egy szerelmi szál. Félreértés ne essék, legyen Simon boldog meg minden, de a film kiteljesedéséhez fölösleges volt erőltetni. Főleg úgy, hogy a másik fél kilétét csak a film vége előtt öt perccel fedik fel. Na igen a film vége… A Love, Simon mindaddig jól teljesített, szórakoztatott és könnycseppeket csalt elő a néző szeméből, amíg el nem jött a finálé. Itt az egész átcsapott egy életidegen baromkodásba, amolyan középszerű romantikus vígjáték formulát felhasználva. Nem részletezném, de a film vége komoly csalódást okozott, és végül egy kisebb pofára esés kerekedett ki az egészből. Oké, van egy fontos üzenete a szituácónak, hogy merjük felvállalni önmagunkat, és most itt nem csak a nemi hozzátartozásról van szó. De ezt a film már átadta nekünk az első másfél órában is, nem kellett egy fölösleges kirakati műsor is ahhoz, hogy minden néző torkán le tudják nyomni a nagy mondanivalót.

Végül a Love, Simon egy tök jó film lett, amolyan klasszikus a saját műfajában. A jól megírt forgatókönyvhöz nagyban hozzátesz a profi színészi játék és a remekül eltalált soundtrack. Még a vége is megbocsájtható valahogy, bár nehezen lehet elfelejteni. Bátran merem ajánlani mindenkinek, főleg a hasonló korban járó fiataloknak, de az idősebb korosztály is könnyedén  megtalálja benne a számára szórakoztató részeket.

 

Rendhagyó módon nem hagynám itt abba a cikket, hanem belekötnék valamibe, mégpedig a magyar címbe (Kszi, Simon). Biztos észrevették a kedves Olvasók, hogy egyszer sem használtam a cikk során, nyilván szándékosan tettem mindezt. Először azt hittem, hogy az én szegénységi bizonyítányom, hogy nem tudom mit jelent a Kszi, de szerencsére nem így van. Gondoltam, valami számomra ismeretlen rövidítés, amelyet a nálam fiatalabb generáció használ, vagy valami fura jelentéssel bíró betűösszetétel, de egyik sem talált. Az internetnek köszönhetően viszont ráleltem a megoldásra, pontosabban a Sorok Között könyves blog oldalán, melynek írója utánajárt a dolognak. Egy levélben megkereste a film magyar forgalmazóját, és a következő választ kapta:

“A film alapjául szolgáló könyv címét a stúdió nem találta filmcímként is megfelelően funkcionálónak, a helyette választott Love, Simonról pedig mi úgy véltük, hogy már túlontúl általános kifejezéssel él (ráadásul a Love fordításának örök problematikáját is magában hordozza: szerelem vs. szeretet – az angol nyelvben érezhetően nagyobb súllyal bír a “love” használata emiatt, mint a magyarban), és egy ilyen kivételesen jó filmhez mindenképpen olyan címet szerettünk volna, ami kiemeli az átlagból, és bárkit elér a könyv kedvelőin túl is.

A lehetőségek közül a Thanks, Simon / Thx, Simon-t tükrözőre esett a választás; a Kszi, Simon (“Köszi, Szájmon”) így éppen jó arányt mutat az általános és az egyedi között azzal, hogy a fiatalok körében egyre jobban teret nyerő kommunikációs forma (rövidítések) felé nyit.

Végezetül, Simon – a filmben bemutatott – története is nyújt lehetőséget e cím megfelelő befogadására – ennek júniustól mindenki utánajárhat a mozikban!”

Hát igen… Ennek az egésznek bizony semmi értelme, de már megszoktuk ezt a „profizmust” a csodás magyar címeknél. Még a film megnézése nélkül is sejteni lehet, hogy a levélben leírtaknak nincs érlelme, de utána egyenesen röhejessé is válik a forgalmazó válasza.

 

Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!

Ha tetszik a munkánk és úgy érzed szívesen támogatnál:

Vélemény, hozzászólás?

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

Ez a weboldal az Akismet szolgáltatását használja a spam kiszűrésére. Tudjunk meg többet arról, hogyan dolgozzák fel a hozzászólásunk adatait..