Harmadjára is lecsapott a Netflix egyik kurrens húzósorozata. Az Esernyő Akadémia szókimondó, abszurd világa újra megpróbál maximális fordulatszámon pörögni, de egyre több homok került a gépezetbe és ugyan még képes elvinni minket a célig, rendre megáll köhécselni.
Az első két évad sem volt tökéletes, sőt teljes mértékben meg tudom érteni azokat, akiknek egyáltalán nem tetszett. Képregényadaptációként sem igazán állja meg a helyét, de az őrült szórakozást, amit kínált, eddig képes volt szállítani. A harmadik évadra az Esernyő Akadémia hibáit egyre nehezebb megbocsátani, de szerencsére maradt még benne annyi szufla, hogy lehessen értékelni.
[h]Világvége világvége hátán[/h]
A folyamatosan az idővonalakkal babráló esernyősök újabb nehéz helyzetben találják magukat: miután megakadályozták az éppen aktuális apokalipszist, otthonukba érve egy teljesen másik családot találtak ott. A Veréb Akadémia névre hallgató család egy olyan idővonal eredménye, amelyben az öreg Hargreeves (Colm Feore) nem a mi általunk ismert csecsemőket fogadta örökbe.
Egészen más kiképzést kaptak a verebek, ezáltal egy sokkal együttműködöbb, és fókuszáltabb szuperhőscsapattá válhattak. És ugyan a verebek valóban összeszokottabbnak tűnnek, családként még annyira sem funkcionálnak mint az esernyősök. Utóbbiakat már két évadon keresztül nézhettük, mennyire tragikusan diszfunkcionálisak, de amikor baj van, családként legalább számíthattak egymásra. Nagyjából.
[h]Csapkodó verébszárnyak[/h]
Az Esernyő Akadémia harmadik évadának első pár epizódja nem igazán fogott meg, és nem is csúszott igazán. Minőségben sem ütött meg egy színvonalas szintet, ráadásul tele volt olyan kellemetlen pillanatokkal, melyek garantáltan lemorzsolták az egyébként sem elragadtatott nézőket.
A történet kiindulópontja érthető és egyszerű volt, viszont a cselekmény nem tartott semerre. Az új szereplők egyszerűen nem érdekeltek eléggé, a már ismert csapat pedig csak csatangolt egyik jelenetről a másikra.
Nem sok kellett ahhoz, hogy még az évad fele előtt kaszáljam a sorozatot, és ne foglalkozzak vele soha többé. Aztán megmagyarázhatatlan okok miatt mégis folytattam, és végül kellemesen csalódtam. Nagyjából a szezon felétől éles váltás történt mind a sztori, mind a cselekmény és a karakterek szempontjából is.
Az új és régi szereplők egyaránt folyamatosan ütköztetve lettek egymással, és egyre több réteg került le róluk. A pálmát ismét a közönségkedvenc Klaus (Robert Sheehan) és Ötös (Aidan Gallagher) viszi. De egészen meglepő fordulatokat hozott Allison (Emmy Raver-Lampman) karaktere, aki gondoskodó nővérből váltott egy sokkal ellenszenvesebb figurává. Láthatjuk kissé izzadságszagú kivitelezésben az egyébként teljesen érthető Viktorrá átalakulását Vanyának (Elliot Page) és Diegót (David Castañeda) apaként. Luther (Tom Hopper) nem ment át látható fejlődésen, maradt továbbra is a legkevésbé éles kés a fiókban, de a szerelmi szála azért aranyos volt.
Nehéz ennyi karaktert mozgatni a képernyőn, és ahogy sokkal közelebb hozták őket a nézőkhöz, az mindenképpen kiemelendő teljesítmény. Ráadásul teszik mindezt akkora sikerrel, hogy a csúcspont előtti szentimentális, nyugis, mégis őrült esküvős epizód egyenesen meghatott.
[h]Hova tovább?[/h]
Az utóbbi évek popcorn-mozi és sorozatok termésében igencsak lerágott csonttá vált a család témája. És itt már nagyon nehéz bármi újat is mutatni, vagy olyat, amitől a néző ne kaparná le a saját arcát. Az Esernyő Akadémia viszont a számos kínos megnyilvánulásától függetlenül is képes volt szereplők érzelmeivel és egymáshoz való viszonyával úgy sakkoznia, hogy valamennyire hihetők legyenek.
Ahogy haladunk előre, úgy a szövevényesen felvezetett történet is kezd összeállni, végül a katartikus végkifejletben egyre jobban elszabadul a káosz és az idiótaság, ami kifejezetten jól áll a sorozatnak. Mintha nagyjából négy-öt részen keresztül kereste volna a hangját és az útját, mire végül megtalálta és csúcsra járatta mindazt, ami miatt kedvelhető a sorozat.
Az utolsó rész ellenben egy kicsit zsúfoltnak és összecsapottnak hat, és el nem tudom képzelni, hogy a készítők mit tudnak még lehúzni a szerencsétlen családról a folytatásban. Ugyanis Gerard Way és Gabriel Bá szerzőpáros tízkötetesre tervezik az alapanyagként szolgáló képregényt (most tartunk a harmadiknál), viszont Way egyéb elfoglaltságai révén (My Chemical Romance frontembere) egészen biztosan nem fog tudni haladni az írással.
Így hát, mint a Trónok harca esetében, a sorozat készítői szorosan összedolgozva a képregény alkotóival, ámde konkrét alapanyag nélkül haladhatnak tovább. Láttuk már, hogy ez hogyan sült el egy Trónok harca-szintű műsorral, de nem festem az ördögöt a falra.
[h]Verdikt[/h]
Összességében azért érződik, hogy a kitartó nézők számára is kezd megfáradni a tömény őrület, amit az Esernyő Akadémia kínál. Ugyan sikerült összeszednie magát az évad második felére, az első néhány epizód nehezen értékelhető. A hosszú és látszólag céltalan felvezetés után sikerült megváltania magát, és nagyjából képes volt feledtetni a kezdeti bolyongást, a lezárás azért hagyott bőven kivetni valót maga után.
A látvány erősen felemás képet fest. Egyszer tök jó és izgalmas fényképezést láthatunk, vagy legalábbis érdekes beállításokat, máskor meg ezt agyonütik béna CGI-jal, ügyetlen zöldháttérrel, totál idióta szögekkel és vacak vágással. A rendezésben sem tudtak konzisztensek maradni, ahogy a forgatókönyv minősége sem mutat egységességet. Ellenben a zenék szinte kivétel nélkül telitalálatok, a humor legtöbbször jól működik, és a szerencsétlenül ízetlen verebeket leszámítva a kémia is rendben van.
Az Esernyő Akadémia harmadik évadát nem tudom mindenkinek könnyű szívvel ajánlani. Akinek eddig is tetszett, valószínűeg ezután is fog, habár egyre jobban felszínre kerülnek a problémái, amiket eddig is cipelt magával. A középszernél valamivel jobb, de kiemelkedő teljesítményt semmilyen fronton nem szállít. Az is biztos, hogy nem fogjuk sorozattörténelmi mérföldkőnek nevezni az évadot, de magát a sorozatot sem. Ilyenkor szoktam a képregényeredetit ajánlani, de őszintén szólva, az sem egyszerűbb eset.