Az alábbi cikk egy korábban megjelent írásom remaszterizált kiadása.
A történelem során számtalanszor szembesültünk a vallások mindent elsöprő erejével. A különböző hitek sokszor véres háborúkat eredményeztek, pedig a vallások általában a békét, együttélést és elfogadást hirdetik. Michael Walden második regénye, az Eshtar – Második könyv minden szemszögből megvizsgálja a vallás létjogosultságát a világban. Feltesz olyan kérdéseket, amiktől legtöbbe óvakodni szoktak. Azonban az Eshtar nem csak erről szól: főbb témaként előkerül a kitartás, háború, szerelem, szabadság, politika, és még sok más egyéb is.
Mielőtt újra elmerülnénk Inisfael társadalmi, és politikai helyzetében, mindenképpen ki kell hangsúlyoznom: az Eshtar megérdemelne egy megfilmesítést. Egyrészről, mert gyakran a regényben leírtak inkább hasonlítanak egy ütős forgatókönyvre, másrészről a monumentális jelenetek üvöltenek egy hollywoodi produkcióért. Az első könyv után az író sokkal nagyobb léptékben foglalkozik maró kérdésekkel, melyek mellett nem lehet elmenni. Első nagyregényes alkotóként folyamatában érződik Walden fejlődése. A bár néha kaotikusnak ható cselekményvonalak még mindig összezavarhatják az olvasót, azért látszódik az összeszedettség, és a pontos tervezés eredménye. A mű emeli a téteket, roppant epikussá, monumentálissá válik, és ettől válik igazán kiemelkedővé.
Az Eshtar 2 történetébe és mellékszálaiba nem kívánok részletesen belemenni, ennek két oka van: minden hozzáfűznivalóm potenciális spoiler lehet, illetve képtelen lennék érthetően összefoglalni mindazt, amit ötszáz oldalon keresztül olvashatunk. A politika, a társadalom és vallás kéz a kézben járva, összeolvadva képezik Inisfael mindennapjait. Mindez egy roppant masszív keretet biztosít az Eshtar 2-nek. Sok nagyszabásúnak látszó művel ellentétben nem összetömörített információgombócokat kapunk a történésekről, hanem hosszasan, mégsem elnyújtva kifejtett okokat és okozatokat olvashatunk minden taktikai lépésről.
A szereplők egyéni motivációi viszik előre a fejleményeket. Hűség, árulás, gyűlölet, imádat, hazaszeretet, diktatúra, demokrácia, büntetés, kíméletlen harcok, felelősségtudat; mindez egyetlen regényben, és nem is soroltam fel az összes összetevőjét. Igen, gyakran túlzsúfoltnak tűnhet, de Walden igyekszik minél szellősebben hagyni a mondandóját, hogy legyen időnk felfogni, amit olvastunk. A mindent elsöprő erejű gonoszok, a Férgek nem csupán ijesztgetésnek vannak, de ezt már észrevehettük az első kötetben is. Tényleg léteznek, a káoszt szolgálják, el akarnak pusztítani mindent, ami ellenük van. Óriásiak, veszedelmesek, és gyilkolásra készek. Walden remek leírást ad minden Féregről, az elképzelhetetlennek tűnő monstrumok valamiért mégis belső szemeim előtt vannak – és nagyon ijesztőek. Bár ehhez lehet hozzásegített a Lovecraft-rajongásom is.
A címszereplő Eshtarból (Szintén irónia: Vittorya ki nem állhatja, ha Eshtarnak nevezik – rengeteg ütközőpont lesz ez a regényben), a határozatlan lányból felfoghatatlan erejű vezető, királynő válik, de mellé Walden alkotása is felér hozzá. Ismét több idősíkon, több helyszínen van egyszerre jelen Eshtar pátosza. A tér és idő nem szabhat határt egy ekkora hatalomnak, csak igyekezzünk minél figyelmesebben követni a cselekményeket. Walden elkalauzol bennünket a reneszánsz Itáliába, ahol egy titkos rend veszi fel a harcot a sátáni čessk lovaggal. De visszautazunk kicsit Gilgames korába, Mezopotámiába, és Inisfael világán is két külön idősíkon keresztül követhetjük az eseményeket, több különböző helyszínen.
A regény különlegessége még, hogy nem csak beszél a csatákról, nem csupán néhány oldalt szentel nekik az író. Az Eshtar 2 maga a harc, maga a véres háború. Nem kívülállók vagyunk, hanem egytől egyig mi is az ütközetek részeivé válunk. Minden szereplő a csatában van, néha két hadakozás között megállunk ugyan erkölcsi fejtegetésekbe, de alapvetően minden pillanatunkat a harcmezőkön töltjük. Azért helyeztem ezt a részt erősen többes szám első személybe, mert valóban én is, mint olvasó aktívan részt vettem az események folyásában. Vittorya megítélése kortól és helytől is nagyban függ (ahogy az olvasó is többféleképpen értelmezheti őt). Van, aki istennőként tiszteli, van, aki féli hatalmas erejét, és van, aki szkeptikus vele szemben.
Ha az előző regényben nem volt kimondottan jó és gonosz karakter, az itt hatványozottan igaz. Hatalmas pálfordulásokat követően néhány szereplőről megváltozik majd eddigi véleményünk. Lesz, aki jó útra tér, de lesz a gonoszok között is olyan, akivel valamivel könnyebben tudunk majd azonosulni. De még mindig nem lehetne élesen elválasztani a jókat és rosszakat, hiszen (majdnem) mindenki húsvér ember, akik országaik élén próbálják a legtöbbet kihozni helyzetükből, motivációikhoz mérten. Más az álláspontjuk, mást szolgálnak, így érthető, ha más lesz a hozzáállásuk a világhoz.
Külön megér egy misét az Eshtar rendhagyó világépítése is. Nincs szokványos SF-környezet, de a fantasyk unásig olvasott kliséi sem tűnnek fel. Még mindig leginkább valamiért a Dűnéhez tudnám hasonlítani a regény hangulatát, de csak egy kis részben. Walden nem foglalkozik fölösleges tudományos magyarázatokkal, mert az Eshtar nem akar minden technológia részletére magyarázattal szolgálni. Egyszerűen csak vannak többszáz tonnás hajók a levegőben, létezik az Áramlás, és nem mellesleg gigászi űristenek próbálják leigázni egy távoli bolygó összes létformáját. Fogadjuk el, hogy ez egy SF-szerű fantasy, és akkor nem lesz gond. Minden karakter élettel tölti meg Inisfael bolygóját. Cselekedeteikkel, párbeszédeikkel alakítják maguk körül a világot. Minden politikai döntés, minden nép önálló akarata, államformája folyamatosan változtatja az ismerni vélt világot. Lehet,az író nem így gondolta, de számomra rengeteg aktualitással is szolgál az Eshtar 2. Pattanásig feszült politikai acsarkodások, országok kifordulása önmagukból, államférfiak megkérdőjelezése mind-min jelenkori világunk geopolitikáját juttatja eszembe.
Összefoglalva az Eshtar – Második könyv egy roppant komplex olvasmány. Rengeteg szálon fut, nagyon sok szereplővel, azonban megéri odafigyelni a részletekre, mert rengeteg tanítás, tanulság rejlik benne. Nem egy egyszerű könyvről van szó; minden oldalon kiérződik a gondolkodásra sarkallás, és az igyekezet, hogy ismerjük meg saját környezetünket – meg persze Eshtar világát is. Epikussága magyar színtéren páratlan. A világ, a leírások mind-mind elképesztően részletesek, szinte teljes valójukban megelevenednek.
Ha negatívumot is említenem mindenképpen, akkor a sokszor váltakozó nyelvezetet tudnám felhozni. A könnyedebb részeknél is furcsán tekintek a szleng szavakra, de egy-egy komolyabb hangvételű eseménynél egyenesen kizökkent az olvasásból, ha furcsán trendi szlenghasználat van jelen. Azt hiszem értem mire próbált apellálni az író, de nálam valahogy mégsem működik ez a fajta nyelvezet.
Aki szerette az első részt, a másodikat imádni fogja. Már úgy érezhetjük, hogy Walden ellőtte minden rakétáját, de valami mégis azt súgja, érnek még meglepetések bennünket a harmadik könyvben.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren. Ha pedig szeretnél támogatni egy jelképes összeggel, az alábbi Patreon linken teheted meg: PATREON.