Fear Street Part 2: 1978 (nem)ajánló

Tudom, a Fear Street 1994 bejegyzés végén fogadkoztam, hogy nem fogok bajlódni a folytatással. Mégis valami miatt úgy döntöttem, szavazok egy esélyt az 1978 alcímű második résznek. Én és a fene jó szívem…

[h]Don’t fear the reaper[/h]

A hajsza tovább folytatódik a korokon átívelő boszorkányátok után. Az 1994 főszereplői rátalálnak a ’78-as tábori mészárlás túlélőjére, aki annak ellenére van még életben, hogy a boszi átka még kísérti. C. Berman visszaemlékezés formájában tolmácsolja Deenának, Josh-nak és persze a nézőknek, hogy mi történt a Nightwing táborban, 1978-ban.

A bajok megint ott kezdődtek, amikor népszerű dalokkal akarták elhitetni velem, hogy az adott korszakban járunk. Oké, a ruhák nyilván a 70-es évekre jellemzőek, ja meg mindenki füvezik. Ezen kívül ismét minden x-edik percben felcsendül egy hatásvadász dal a 70-es évekből, csak hogy tudjuk, éppen ott zajlik a film cselekménye. És nem hiszem el, hogy képtelenek kevésbé elhasznált dalokat találni, mint a Don’t Fear The Reaper, vagy a Carry On My Wayward Son. Tényleg ez a két dal határozza meg az évtizedet? Vagy a Supernatural miatt már önmagukban mémmé váltak, így könnyebb azonosulni?

Tehát itt vagyunk a 70-es években, ahol Ziggy (Sadie Sink), nővére Cindy Berman (Emily Rudd) és egy halom másik fiatal a Camp Nightwingben táboroznak. Nem tudom, hogy az USA-ban ez mennyire volt jellemző, de talán a tábori védőnő/orvoson kívül nem láttam felnőtteket. Ez akkoriban tök jó ötletnek tűnt, hogy egy halom hormonoktól majd’ felrobbanó drogozó fiatalt egyedül elengedünk az erdő közepére? Lehet így történt, egészen fura volt az amcsi 70-es évek. Az számomra nem derül ki, hogy mi a tábor célja, miért vannak ott a két versengő kisváros fiataljai, de a horror kedvéért ezt el is engedtem.

[h]Carry On My Wayward Son[/h]

Oké, szóval adott egy tábornyi túlbuzgó fiatal, és egy boszorkány legendája. Mi baj lehet? A film első 30-40 percében gyakorlatilag megint nem történik semmi. Vánszorog előre az amúgyis foghíjas történet, de legalább megismerhetjük a papírmasé karaktereket, és előkerülnek az alap konfliktusok a szereplők között. Aztán a következő másfél órában szintén alig van bármi izgalom. A Fear Street 1978 még akkor is dögunalom, amikor végre valahára átmegy slasherbe.

A túlzásokba eső tinidráma minden élét kicsorbítja az egyébként is gyengécske horrornak, és emellett képtelen vagyok elmenni. Ha legalább a Young Adult, vagy a horror vonal önmagában működne, akkor lehet megbocsátóbb lennék, de az egyik totál kiüti a másikat. Nem azt mondom, hogy maga a két műfaj nem fér meg egymás mellett, mert szerintem simán van benne potenciál. Egész egyszerűen végig az látszik, hogy a rendező akart olyan dolgokat, amiket saját tapasztalatlansága miatt képtelen volt kivitelezni.

Az easter eggek és kikacsintások is inkább kínosak, mint menők. Nem értem, miért kellett Stephen Kinget ennyire erőltetni, hogy állandóan visszatérő téma volt. A tábori környezet önmagában lehetne omázs is klasszikus slasherekre (Péntek 13), de inkább hatott túlhasznált formulaként.

[h]Super Freak[/h]

A színészek viszont eggyel jobban teljesítettek az első részhez képest. Közülük is a Ziggy-t alakító Sadie Sink, aki ismerős lehet a Stranger Thingsből. A többi főszereplő is igyekezett kitenni magáért, bár a közepesnél azért itt sem nyújtottak sokkal többet.

Hiába a boszorkányos szál tartja egyben a három epizód cselekményét, továbbra is alig érthető, ködös és valamiért abszolút súlytalan számomra. A megőrülő, majd élőhalottá váló gyilkosok most is felkerekednek, hogy üldözzék szerencsétlen szereplőinket, de arra mindig gondosan ügyelnek, hogy az 5-10 perces lelkizős melodramatikus jeleneteket kivárják, mielőtt újra támadása lendülnének.

Legalább az első részhez képest valamennyit fejlődött a gore ábrázolása. Végre van vér, és még ha nem is explicit történnek a gyilkosságok, jóval több brutálisabb jelenetet láthattunk, aminek azért tudtam örülni. Tele van még a film drogozó és szexelő fiatalokkal, amik egy ilyen 70-es évekbeli tábori slasher elengedhetetlen kellékei, így hiába a sablonos recept, erre nem tudtam haragudni. Ez azt hiszem jól működött.

A Fear Street 1978 borzasztó hosszú film, cserébe tele van kínosan elnyújtott lelkizésekkel, ostoba párbeszédekkel és teljesen oda nem illő képsorokkal. A vége felé szó szerint felröhögtem, amikor abszolút indokolatlanul, a jelenetbe nem illő módon az egyik szereplő beállt pontosan egy ajtónak háttal és nekiállt elmesélni élete történetét. Kiszámítható, kellemetlen és nevetséges volt. És hasonlókból akadt jó néhány a film során.

Összességében tehát a Fear Street 1978 talán egy hangyányit jobb volt, mint az 1994. Az első részre jellemző hibákból igazából egyet sem sikerült kicsiszolni, legfeljebb annyit, hogy néha tényleg egy horror hatását kelti. A színészek valamelyest jobbak voltak, de nagyjából itt ki is merülnek az erényei. Túlnyújtott játékidő, borzasztó párbeszédek, rettenet unalmas cselekmény és kínos hangulatteremtés jellemzi. Ha már kínoztam magamat a második résszel, már nem fogom parlagon hagyni a bejező epizódot sem, ami stílusosan 1666-ban játszódik. De ezen a ponton az elvárásaim megszűntek létezni.

Fear Street 1994 FILM(NEM)AJÁNLÓ

Fear Street 1666 FILM(NEM)AJÁNLÓ

[h]Csatlakozz a GeekVilág közösséghez![/h]