Tudom, hogy nem túl kreatív a cím, de nem vagyok hajlandó több energiát feccölni bele, mint a Blizzard a Warcraft 3 felújított változatába. Igazából, ha tényleg stílszerű akarnék lenni, akkor ezt a kritikát most megírattam volna valami éhbéren tengődő malajziai kölyökkel, majd átfordítottam volna google fordítóval magyarra és eladtam volna harminc dolcsiért.
Ez a bevezető egy kicsit keserű és cinikus volt, de nézzétek el nekem. Annak idején a Warcraft 3 volt az első olyan játék, amit dobozosan megvettem. Úgy is mondhatnám, hogy ezzel kezdődött minden, de ez nem csak a játékos „karrieremre” értendő. Mikor még a Földet dinoszauruszok népesítették be, a Triász vége felé – tehát 2014 környékén – a worldofwarcraft.hu-n kezdtem publikálni a firkáimat, majd két egész évig a BlizzFeeden (igen, a régin – szerk.) és a FrostShock!-on rontottam a levegőt. Úgy is mondhatnánk, hogy ha annak idején nem lett volna Warcraft 3, most nem írnék kritikát a felújított változatból. Végre keretes szerkezete van a sztorinak. Ahogy azonban ránézek a Reforged-re, úgy érzem, nemcsak számomra, de a Blizzard számára is végleg lezárult egy korszak, ez pedig „a játékos az első” céges hitvallás korszaka.
[h]A figyelmeztetés[/h]
The warning has been given. Their fate is now their own.
Pörgessük vissza az időt a 2018-as BlizzConra. A Reforged bukásához szükség van egy kis kontextusra, hiszen az egyszeri játékos, de akár egy kevésbé figyelmes Blizzard-rajongó is simán elsiklik azok felett a tényezők felett, amik a mostani internetes parasztlázadást kirobbantották. Kicsit több mint két évvel ezelőtt a BlizzCon résztvevők ezt a demót játszhatták végig:
A Warcraft 3 egyik, ha nem a legemlékezetesebb és legdrámaibb missziójának felvezetője kapott egy csini, filmszerű körítést, kicsit kipofozott – bár még mindig az eredeti – szinkront és teljesen felújított karaktermodelleket. Sőt, Stratholme elrendezését is megváltoztatták, hogy jobban illeszkedjen a World of Warcraftben megismert verzióhoz. Nem csoda, hogy mind a régi, mint az új rajongók Pavlov kutyájaként nyáladzottak a felújított változatra. A Blizzard, jó marketinges módjára, meglovagolta a kezdeti érdeklődés szilaj paripáját és még ott helyben fűt-fát ígért, úgy mint online matchmaking, teljesen átdolgozott átvezetők, sok-sok kényelmi funkció és még sorolhatnám. Gyakorlatilag azt ígérték, hogy Reforged mindent tudni fog, amit az eredeti tudott és még sokkal, sokkal többet. Itt azért megjegyezném, hogy a jó PR-ra, amit az ígéretek hoztak, nagyon is szükségük volt abban az időszakban, hiszen ugyanezen a BlizzConon sikerült megejteni a katasztrofális Diablo Immortal bejelentést.
Teltek-múltak a hónapok és a szemfülesek szépen lassan ráeszméltek, hogy ez bizony nem az az eget rengető, teljesen a nulláról újraalkotott klasszikus lesz, mint például a Resident Evil 2 remake-je volt tavaly. Ennek ellenére sokan nem tudtak arról, hogy a projekt ez idő alatt sokkal szerényebb léptékben gondolta újra az eredeti játékot, mint ahogy azt a 2018-as BlizzCon idején tervezték. Részben a Blizzard is sáros, hiszen ahelyett, hogy egyértelműen kommunikálták volna a változásokat, legfeljebb egy-egy interjúban elejtett mondatrész utalt arra, hogy nagyobbat haraptak, mint amennyit meg tudnának rágni. A hivatalos honlapon mai napig díszeleg a „több mint négyórányi újradolgozott átvezető” felirat, de még sorolhatnám a csúsztatásokat, amiket a Blizz a marketingkampány során megejtett. Ez a figyelmeztetés tehát nem a Medivh-féle, drámai bejelentés volt, inkább csak ködös suttogások.
[h]Az árulás[/h]
You no longer need to bear the weight of your crown. I’ve taken care of everything.
A fentiek alapján már látszódhat, hogy miért is áll perpillanat 0,5 ponton a Warcraft 3: Reforged értékelése Metacriticen. Bár személy szerint úgy érzem, hogy körülbelül 2 pontig volt „őszinte” a harag, most már igazából csak azt próbálgatja az internet népe, hogy meddig tudják még letolni az értékelést.
Mielőtt belekezdtem ebbe a kritikába, sokat gondolkodtam rajta, hogy egy felújított változat esetén mekkora súlyt kapjon a „hozott anyag” és mennyit a hozzáadott érték. A véleményem az, hogy 2020-ban a felújítás minőségét kell elsősorban vizsgálni, hiszen a Warcraft 3 kapott már értékelést körülbelül tizenhét éve, ráadásul elég jókat.
A bevezetőben már írtam, hogy a Blizzard a látványtervezést kiszervezte egy malajziai cégnek, a Lemon Skynak. Abszolút nem arról van szó, hogy a maláj srácok zöldfülűek vagy tehetségtelenek lennének. Olyan neves projekteken dolgoztak, mint a Dark Souls 2, Spider-Man vagy az Uncharted, de többször működtek együtt a Blizzarddal is, talán esetünkben a legfontosabb munkájuk a Starcraft felújított verziója volt. Nem nagyon szeretnék kertelni, magával a grafikával nincs is baj. Pusztán „kilóra” nézve a Warcraft 3: Reforged lényegesen jobb grafikával rendelkezik, mint az eredeti verzió, bár tizenhét év távlatából ez valahol el is várható.
Azt azonban bármelyik régi Warcraft 3 rajongó észreveheti, hogy a karaktermodellek dizájnjával valami nincs rendben. Nehéz is ezt megfogni. Ha a poligonszám kielégítő és minden ráncot gondosan kivasaltak, akkor mi a baj? A Reforged látványáról az első pillanattól kezdve ordít, hogy nem Blizzard-munka, és itt most – ahogy már említettem – nem feltétlenül a minőségre gondolok. A „régi” Blizzardnak volt egy nagyon specifikus, bármikor jól felismerhető, kicsit karikatúrába hajló karakterdizájnja és általános művészeti irányvonala. Egyértelmű, hogy a Lemon Sky, bár technikailag jó iparos munkát végzett, csak kevés helyen tudták megragadni az eredeti látvány ízét. Kicsit olyan ez, mint mikor anyám receptkönyvéből lekoppintom a bakonyi sertésbordát. Sertésborda? Igen. Bakonyi? Naná! Azonban amint valaki belekóstol, azonnal észreveszi, hogy valami azért nincs teljesen a helyén.
Ezen felül a karakter animációk sem sikerültek a legjobbra. A szájmozgás sokszor elveszíti a fonalat és a szinkrontól teljesen külön utakon jár, az animációk darabosak. A képernyő alján megjelenő karakterportrék az „ehh, oké”-tól egészen a „anyám borogass, mi történt veled???”-ig terjednek. Az sem sem segít sokat a helyzeten, hogy az mimika szörnyen merev és kifejezéstelen. Ez utóbbi 2002-ben egy rajzfilmszerű grafikával még működött is, sőt, megkockáztatom, hogy az eredeti arcmimika kifejezőbb és kreatívabb volt, még ha sokszor csak azért, mert kicsit vicces volt, ahogy a bal alsó sarokban nyilvánvalóan csak egy GIF-fájl futott.
A karakterek dizájnja legjobb esetben is közepes. Talán a legnagyobb bűnös Mannoroth új modellje, aki leginkább egy komoly alkoholproblémákkal küzdő kisnyugdíjasra hajaz, de van probléma az alig tizenöt évesre varázsolt Jainával vagy a szexi, felfújt ajkakkal megáldott Arthas herceggel is. Rexxar is kapott egy alapos ráncfelvarrást, aki perpillanat egy agresszív, kigyúrt hústoronyra emlékeztet. Most pedig mindenki felszólalhat, hogy „de hát Rexxar mindig is egy kigyúrt hústorony volt”. Igaz, de legalább régen az a jóarc, kigyúrt hústorony volt, aki leveszi rólad januárban a súlyt a fekvenyomó padon, mert azt hitted, hogy a petyhüdt testeddel ki tudsz tolni a karácsonyi zabálás után nyolcvan kilót. Ezúton is köszi, Peti!
Az átvezetőkkel nem sokat szórakoztak. Az előre renderelt bejátszások nagyobb felbontást kaptak, a missziók közti átvezetők pedig – az eredeti trailerrel szemben – maradtak a régi kameraállásban, itt csak a felújított modellek jelentenek újdonságot.
A kezelőfelület is maradt a régi. Megjegyzem, ezzel lehet jobban jártunk, azzal viszont már kevésbé, hogy a harctérnek majdnem a negyedét lefedi. Kis igazítás nem ártott volna ezen a téren, de most már csak tényleg szőrszálakat hasogatok.
A grafika tehát nagyjából rendben van, – még ha kicsit el is marad a 2018-as BlizzCon-on mutatott verziótól – az animációkat kicsit kellemetlen nézni, a karaktermodellekbe pedig kétségkívül sok befektetett munka van, de abszolút nem adja vissza az eredeti egyedi és emlékezetes látványát.
[h]A pusztítás[/h]
Now, they shall be consumed by the very flame they sought to control.
Ami valószínűleg ténylegesen kicsapta a biztosítékot a rajongóknál, az a Reforged állapota a megjelenés napján. Volt „szerencsém” múlt kedd éjfélkor nekiülni a játéknak, és már az intő jel kellett volna, hogy legyen, amikor a menü egy diavetítés FPS-ével operált. Az igazi tökön rúgás azonban csak akkor következett, mikor elindítottam az első missziót, amit 5 perc múlva – mindenféle előzmény nélkül – elveszítettem. Gyorsan lecsekkoltam mindent, hogy nincs-e időkorlát vagy egyéb turpisság, de a Blizzard fórumokra tekintve úgy tűnik, hogy ez egy egész elterjedt probléma volt. Ezt a problémát elvileg egy későbbi javítás orvosolta, bár én még hétvégén is kaptam egy „Defeat” feliratot a semmiből.
Amikor a játék nem dönt úgy, hogy meglep egy váratlan visszatöltéssel, akkor a kőkemény szaggatás keserítheti meg az életünket (mindezt egy GTX 1080-on – szerk.) és megannyi apró hiba teszi kellemetlenné a játékot. Sosem emlékszem például az eredeti játékban, hogy a katonáim egymáson fennakadtak volna, majd ott álltak volna széttárt karral, mint két alulfizetett közmunkás, hogy „na, most akkor mi van, főnök?”
Ezen felül nagyon sok területen kifejezett visszalépés a „felújított” változat. Nincs többé régiók közti játékra lehetőség, nincsenek klánok, játékos profilok (a battle.net integrációnak köszönhetően ezek kvázi megegyeznek a B.net profilunkkal), a chat elvesztett egy csomó funkciót, ráadásul, ha valakinek nem fűlik a foga az új grafikához, vagy egyszerűen csak maxra akarja tekerni a nosztalgia-potmétert, az azt tapasztalhatja, hogy mintha a régi modellek is kicsit rosszabbul festenének az új verzióban.
A rajongói haragot az is csak még inkább feltüzelte, hogy a régi kliens is automatikusan megkapta a frissítést, természetesen az új modellek nélkül. Ez két nagy változást hozott, az egyik az, hogy aki esetleg a battle.net-en vásárolta az eredeti Warcraft 3-at, az kénytelen elfogadni azokat a változásokat, amiket a Blizzard megálmodott. Talán ezek közül a két legfájóbb a LAN opció elvesztése és az új EULA. Ez utóbbi egyrészt kimondja, hogy a pályaszerkesztőben nem csinálhatunk más szellemi tulajdont tartalmazó pályákat, másrészt pedig minden, amit ott alkotunk, a Blizzard kizárólagos birtokát képezi. Jómagam nem voltam lelkes pályaszerkesztő, de kétségkívül haszonélvezője voltam annak a végtelen kreativitásnak, ami a klasszikus Warcraft 3 közösségben burjánzott. Sőt, ha ezt olvasod és játszottál a DOTA-val vagy a LoL-lal, akkor bizony te is, ugyanis a MOBA, mint műfaj, egy Warcraft 3-as rajongói pályaként kezdte világhódító útját.
Ha pedig már itt tartunk, hadd említsem meg, hogy a battle.net infrastruktúrája piszkosul megbízhatatlan. Az alatt a kevés kör FFA alatt, amit lenyomtam egy hét alatt, pár alkalommal úgy nyertem meccset, hogy egy ellenfelemet egyszerűen kidobta a hálózat. (nem, nem adta fel – szerk.) A harctér átláthatósága is problémásabb az új grafikával. A kampányban ezt úgy oldják meg, hogy egyrészt ritkán harcolunk a saját frakciónk ellen, másrészt pedig a szemben álló felek erősen kontrasztos színekben pompáznak, de ember legyen a talpán, aki egy háromoldalú ütközetben meg tudja különböztetni a világoskék és a szürke Night Elf játékost. Ez az eredeti Warcraft 3-ban sosem volt probléma.
Ezeken felül is van ezer meg egy probléma, mint a chatablakra rálógó kezelőfelület vagy egyes katonák színváltása halálukkor, hiányzó szövegek és fura textúra hibák, de egyrészt ezek túl apró dolgok, hogy nagyon zavarjanak, másrészt pedig itt ülnénk estig, ha mindet megpróbálnám felsorolni. Ha valaki mégis kíváncsi, milyen ínyenc hibákkal kecsegtet még a Reforged, az látogasson el a hivatalos fórumokra vagy a Redditre.
[h]Az áldozat[/h]
No, old friend. You’ve freed us all.
Amellett azonban nem tudok elmenni, hogy a Reforged mégiscsak minden idők egyik legjobb stratégiai játékára, a Warcraft 3-ra épül, és amennyire frusztrált vagyok azért, amit tettek gyerekkorom egyik meghatározó élményével, legalább annyira látom azt is, hogy az egyetlen megmentője ennek a játéknak, hogy szilárd alapra építették. Elvégre, ha a tető lyukas és a fal reped, legalább szilárd talaj legyen a lábad alatt.
Engedjétek hát meg, hogy pár sorban összefoglaljam, miért is volt annyira eszméletlen király 2002-ben a Warcraft 3. Ez egyébként egy teljes cikket érdemelne (és ki tudja, lehet lesz is – szerk.), úgyhogy most csak fussunk át az alapokon.
A 2000-es évek elejére a Blizzard bebetonozta magát mint a játékipar egyik kikerülhetetlen szereplője. A Diablo-sorozat a hack-n-slash RPG-k közt kapott kitüntetett helyet, a Starcrafttel pedig betörtek a kompetitív RTS-piacra (lényegében a mai e-sport szcéna előfutára), azonban kellett nekik valami, ami első ránézésre azt ordítja „Igen, ez már a jövő!” Ez a játék volt a Warcraft 3.
Az egyik feltűnő elem a Blizzard 2002-es RTS-ében, hogy a nagy hadseregek helyett a hősökre helyezte a hangsúlyt. Nem arról van szó, hogy azelőtt nem voltak emlékezetes karakterek stratégiai játékokban, éppen a Blizzard adott nekünk olyan, ma is széles körökben ismert karaktereket, mint Jim Raynor vagy Sarah Kerrigan, de ott még kicsit azt éreztem, hogy inkább a hosszú kampány során nőttek hozzám. Ezzel szemben a Warcraft 3-ban a hősöket az első pillanattól kezdve a reflektorfénybe állítják és az ő személyiségük és motivációik hajtják előre a sztorit. Ennek egyik hozadéka, hogy a főszereplők nemcsak nevükben azok, hanem teljesen külön kezelik őket a „hétköznapi” egységektől. Különleges képességeik vannak, felszerelhetjük őket, itathatunk velük különböző varázslöttyöket, tehát mindent tudnak, amit egy valamirevaló RPG-hős is tud, és egy-egy ütközetben (főleg meccsek elején) hatalmas súlyuk van. Előtte a legtöbb RTS-ben ezek a hősök maximum kicsit feltuningolt verziói voltak egy-egy alapegységnek.
A másik érdekes következménye a karakterorientált történetmesélésnek, hogy a Warcraft 3-ban sokkal kevesebb „hagyományos” misszióval találkozunk. Ezt értsétek úgy, hogy az azt megelőző stratégiákban a sztori sokszor csak gyenge indok volt arra, hogy hatalmas seregeket ugrasszunk egymásnak. A Warcraft 3 azonban megfordítja ezt a dinamikát és a küldetések struktúráját alakítja át úgy, hogy azok beilleszkedjenek a történetbe. Tudom, ma már ez nem hangozhat akkora durranásnak, de 2002-ben ettől bármelyik pincelakó geek fehéret pisilt. Pontosan emiatt nagyon nehéz két ugyanolyan küldetést találni a Warcraft 3-ban, és a más stratégiákból megszokott „rombold le az ellenfél bázisát” típusú sablonokkal is csak elvétve találkozunk.
A Warcraft 3 világa ráadásul sokkal agresszívebben átüt a játékmenet során. Persze, a Warhammer-univerzum is egy végtelenül mély és szinte minden részletében kidolgozott világ, (és emelem kalapom, hogy a Warcraft innen „nyúlta” az alapjait – szerk.) de ember legyen a talpán, aki egy Warhammer RTS-el játszva a felszínkapargatáson túl bármi mást le tud szűrni a háttértörténetből. A Warcraft 3 ezzel szemben minden mozzanatával elejt egy kis morzsát, ami egy nagyobb, komplex világra utal. Megjegyzem, ez a dizájnfilozófia szükséges is volt, hiszen valahogy meg kellett nyitni a világot a pár éven belül megjelenő World of Warcraft számára. Ez utóbbi aztán úgy rázta fel a játékipart, mint talán semmi azóta.
[h]Hellscream halála[/h]
The boy believed you could be saved…
Összességében tehát a Warcraft 3: Reforged egy összeszart aranyrög. Még mindig értékes és fényes, csak büdös, koszos és harminc dollárba kerül. Ami igazán lenyűgöz az egészben, hogy a Blizzardnak nagyon sok dolga nem is lett volna ezzel az egésszel, csak ráállítani egy tehetségesebb művészcsapatot és nem hitegetni a vásárlókat feleslegesen. Ami azonban a legfontosabb dolguk lett volna, hogy ne elvegyenek az alapműből, hanem hozzáadjanak ahhoz. Ez sajnos nem sikerült, és mint fentebb említettem, 2020-ban számomra fontosabb szempont, hogy mennyi a hozzáadott érték.
Úgy tűnik, sokaknak egy vödör jéghideg vízként hatott ez a játék. Egyik WoW-os ismerősömmel beszélgettem a minap, aki azt mondta, hogy ha az utóbbi 4-5 évben előfizettem volna a Classicon kívül bármire, akkor pontosan tudtam volna, hogy a Blizzard, amit szerettem, már rég más vizeken evez. Tény, a 2010-es években lassan, de biztosan láthattuk a Blizzardot, ahogy beleolvad a véges, mainstream játékkiadók sokaságába, az utóbbi pár évük pedig másból sem állt, mint PR-katasztrófákból.
Anno J. Allen Brack 2019-es BlizzCon köszöntőjét én fordítottam, ahol a következő mondatok hangzottak el: „Jobban fogunk teljesíteni a jövőben. Azonban a tetteink többet számítanak, mint ezek a szavak.” Nos, itt vannak a tettek. Egy felajzott rajongótábor, egy megrontott remekmű, kiszervezés, inkompetencia és még sorolhatnám. Abban igaza volt a Blizzard újdonsült vezetőjének, hogy a tettek többet jelentenek a szavaknál, elvégre én is mondhatom, hogy többet nem beszélek politikáról a cikkeimben, aztán nézzétek meg, megint valami oppurtunista gyökérről van szó.
A Blizzard ezen a héten nagyon sok rajongót veszített. Nekem már mindegy volt, sok-sok év telt el azóta, hogy nekiültem WoW patch változtatásokat fordítani éjfélkor puszta elhivatottságból a wow.hu-ra. A legfontosabb dolog azonban, amit a Blizzard most elvesztett, az a bizalom utolsó morzsája.