Az Immortal Legacy: The Jade Cipher a Viva Games VR-szökevény alkotása, amely sajnos új környezetben sem tudja megmutatni, hogy több lenne, mint egy gagyi utánzata sikeresebb játékoknak.
Sok örömet nem okoztak eddig a VR-címek az igényes játékosoknak. A méregdrága készülékek megvásárlóinak jutalma többnyire félórás techdemókban és igénytelen minijáték-gyűjteményekben merült ki. Egy platform pedig nem ér sokkal többet, mint a rá megjelenő játékok, ez alapján pedig nem valami fényes a VR helyzete. A túlságosan szűk célközönség miatt a legtöbb nagy, profitorientált cég is kerüli a virtuális valóságot, a kisebb csapatoknak pedig egyszerűen túl drága erre a technológiára fejleszteni.
Zavarba ejtően kevés ambiciózus, kampánnyal rendelkező projektet termelt ki magából az ipar az elmúlt években, és ezek sem lettek mind jók. Pedig ahhoz, hogy vásári mutatványon túlmutató jelenségként beszélhessünk róla, szükség lenne rá, hogy a VR-ra megjelenő alkotások a „szemfényvesztés” nélkül is megálljanak a saját lábukon. Nos, ez az, ami nem igazán sikerült a tavaly PSVR-on debütáló, és idén Steamre látogató Immortal Legacy: The Jade Cipher-nek.
[h]Szigeti veszedelem[/h]
A történetünk meglehetősen kaotikusan kezdődik. Főhősünk, Tyre egy csendes-óceáni sziget felé repül, hogy egy titokzatos tárgy után kutasson. Dekoratív útitársával beszélgetve előkerül a természetfeletti, az ősi kínai legendák, és az extrém sokáig élő emberek egyaránt, és mindennek van valami köze a szigethez, és Tyre anyjának halálához. Mielőtt fel tudnánk dolgozni az információkat, a gépünk egy sárkány közreműködésével lezuhan, mi pedig a tutorial elvégzése után megbilincselve térünk magunkhoz. Szorult helyzetünkből egy Cookie Pie nevű streamer szabadít ki minket, aki sárkányokat keres a helyszínen, ahol egy kisebb magánhadsereg is elszállásolta magát.
Remek kezdés, nem igaz? A legszebb, hogy ezután egy fél óráig csak fokozódik a helyzet, ezáltal az Immortal Legacy első szakasza igazi bűnös élvezet. Csak sétáltam egy kijelölt úton a streamer-kiscsaj oldalán, és nem tudtam hova tenni, amit láttam. Nem tudom, hogy a komikusan rossz karakterek, az ordas logikai bakik, vagy a fapados mechanikák miatt, de valami átkattant bennem, és az élmény kezdett az „annyira rossz, hogy már jó” -tartományba esni. Azonban az abszurd szituációk és arcpirító pillanatok szoros kereszttüzében is kezdett feltűnni, hogy a környezetünk messze nem fest valami gyönyörűen.
[h]A menzán jobb a tálalás[/h]
Az Immortal Legacy nem mindenhol ronda – ezt gyorsan le kell szögezni. Sőt, meg merem kockáztatni, hogy a távoli sziklaormok és bércek kifejezetten mutatósak tudtak lenni, és ez három dimenzióban lélegzetelállító lehetett. Ennek a fejlesztők is tudatában voltak, mert a játék első fele szinte exkluzívan kanyonokban és szurdokokban játszódik, ezáltal a varázs lassan, de biztosan semmivé foszlik. Nem kell azonban eddig várni vele, hogy feltűnjön, milyen kidolgozatlanok közelről a textúrák. A karaktermodellek is felemásak, míg a női szereplőkre érezhetően több figyelem jutott, addig az ellenfeleink vagy két generációval le vannak maradva. Egy eredetileg VR-ra kiadott játéknál márpedig szar kifogás, hogy kicsi a költségvetés, hiszen az egész technológia többnyire a látványról szól. Ezen pedig a 3D csak ront, ha testközelből akarok ronda dolgokat látni, inkább ellátogatok egy régi gyártelepre.
Zene füleinknek, hogy a játékba pakolt dallamok nem lettek rosszak. A többségük nem lett maradandó, de a nagyobb harcok alatt felcsendülő melódiák meglepően ütősek lettek, pedig az általános technikai állapotok közepette nem erre lehetett számítani. A fegyverek hangjai és egyéb zörejek már jobban teljesítik a papírformát, és megtartják a social distancing-et a minőségtől. A szinkronmunka számára viszont ujjgyakorlat volt ennek az alulmúlása, mind színészi játék, mind a felvétel kvalitása szintjén. Csak azt nem értem, hogy Geralt angol hangja, Doug Cockle hogyan került ide (ő játssza Tyre-t), de láthatóan ő sem, olyan kevés beleéléssel játszik.
[h]Klausztrofób népirtás[/h]
Ebből a posványból nem a játékmenet fog kihúzni minket. Az irányítás borzasztóan nehézkes, és magán hordozza a VR-örökség minden hátulütőjét. A karakterünk lassan mozog, ugrani nem tud, a lehetőségeink pedig le vannak korlátozva. Annyi láthatatlan fallal találkoztam út közben, hogy Lovecraft Eryx falai között című novellájában érezhettem magam. Az Immortal Legacy amúgy is akkora csőshooter, hogy egy csatornapatkány is klausztrofóbiás lenne benne. Szinte nincsenek leágazások vagy kinyíló területek, sokszor még az összecsapások közben sem. Ez utóbbiak legalább működnek, a lövöldözés élménye nem szörnyű, de minden annyira kőegyszerű, hogy nehéz valódi szórakozást kisajtolni a tűzharcokból. Csak lőni kell egy fedezékből, amíg mindenki meg nem hal, a területek ötlettelenek és szűkek, kihívást csak néhány ólomzabáló ellenfél nyújt. Egyéb lehetőségeink természetesen nincsenek, egyszer próbáltam lopakodni, akkor is tüzet nyitottak rám egy átlátszatlan sátorponyván keresztül. Egy öt éve lejárt székelykáposztához pozitívabb emlékek fűznek, mint ehhez a tákolmányhoz. Csak az arzenálunk méretéről tudok elismerően nyilatkozni, tényleg számos lehetőségünk lesz (a pisztolytól a gépfegyvereken át a szögbelövőig), talán több is, mint amennyit szűkös eszköztárunk és a háromórás játékidő megkívánna.
[h]Szegény ember lakó gonosza[/h]
Gyéren kezdődő kalandunk ugyanis kiherélt FPS-ből diszkont Resident Evil-be csap át egy idő után, és itt már bőven féltávnál vagyunk. Itt már szó szerint alagutakban közlekedünk, de paradox módon ennek ellenére nem egyértelmű, mégis mi történik körülöttünk. Nincs baj azzal, ha nem kötnek az orromra minden részletet, csak akkor ne legyenek váratlan instant halált jelentő csapdák út közben. Egyébként akcióhorrorként is bukdácsol az Immortal Legacy, az ellenfelek nem elég fenyegetőek, az idő nagy részében csak lófrálunk, és az eszköztár kezelése is katasztrófa. Már a fegyverváltás is kényelmetlen, de a tárolóládák hiánya, a csak örökre eldobható tárgyak és a kevés információ miatt különösen nem nőtt a szívemhez ez a megoldás. Ráadásul eddigre már bukjuk a bűnös élvezetet is, így marad az unalmas középszer néhány mélyrepüléssel.
És hogy valami pozitívat is említsek, kapunk kisebb feladványokat is, amelyek egészen változatosak lettek. Ha nem is nagyon nehezek, legalább jó érzés volt megoldani őket. Kivéve azokat a minijátékokat, ahol egy kis golyót kell egy labirintusban terelgetni, ott a baltával faragott irányítás miatt sikerült komoly gourmet szart alkotni. Még jó, hogy nem kell QTE-kkel is foglalkozni, nem igaz? Na várjunk csak, de.
[h]„Csöcsök és segg, a kurva élet” /BSW/[/h]
Sok köszönet az eposzi történetünkben sem lesz. Ha a bevezető kissé zavarosnak tűnik, az nem véletlen, maga a sztori is ilyen. A misztikum jelenléte olyan fantasztikus, hogy a csavarokat lényegében az első tíz percben látni lehet, de az a végéig nem derül ki, hogy tulajdonképpen mi az anyánkat keresünk ezen a szigeten. A fókusz ugyanis folyamatosan elveszik, a történetvezetés a rendszeres belső monológok ellenére csapong, és ezen nem néhány elszórt feljegyzés fog segíteni. Minden teljesen véletlenszerű, logikátlan és még általában nettó hülyeség is, egy intellektuális napalm az egész. A hab a tortán a karakterek lesznek, akiket rettenetesen nehéz elviselni, különösen Cookie Pie-t. Az egy dolog, hogy valószínűleg egy kanos tinédzserrel designoltatták a szereplőt, de az első húsz perc „felhőtlen szórakozását” az ő interakciói szolgáltatták. A többi női karakteren is inkább a külső értékek dominálnak (igaz, a férfiakon azok sem), pedig seggeknél és egy bicskanyitogató anime-személyiségnél többre vágyom. Fene tudja, lehet korral jár. A szájukba adott mondatoknál már elgondolkoztam, hogy szatíra az egész, de egyébként meg kellemetlenül komolyan veszi magát az Immortal Legacy, így pedig inkább szomorú a végeredmény. További rossz hír, hogy megpróbáltatásaink nem kaptak korrekt lezárást, így további virtuális ámokfutás várható a jövőben.
Zárásként ejtek egy pár szót a PC-s portról, pedig ez volt az első aspektus, ahol láttam, hogy bajok lesznek. Mindig jó előjel, amikor egy alapméretezett Unity-ablakban kell elvégezni a beállításokat (fix képarány mellett). A beállítások között nincs is további grafikai testre szabhatóság, szóval ennyi erővel akár a konzolos verziót is játszhatná az ember. Bár lehet van benne valami, mert a főmenüben lévő felirat is erről árulkodik. További örömhír, hogy bő egy év alatt sem sikerült kigyomlálni a különböző bugokat, például ragdoll-animációkhoz ördögűzőt kellene hívni. A nehézkes irányításról már volt szó, tehát ebből látható, hogy nem nagyon izzadtak meg a steames kiadással. De végül is nem tudok haragudni a fejlesztőkre: inkább rossz játékot gyártsanak, mint metamfetamint.