A black metal szcéna egy különös és megfoghatatlan világ lehet a külső szemlélő számára. E szubkultúra befogadása sokkal többről szól, mint a zene. A black egyszerre stílus, hitvallás, az apátia és nihil manifesztációja, és a normák alapvető elutasítása. A Fém – Egy nagyon metál történet című regény pedig arra tesz kísérletet, hogy egyrészt hitelesen bemutassa a színtér közép-kelet-európai ősélményét a 90-es évekből, másrészt meg egy felforgató disztópikus sci-fi, ahol a metál a törvény.
A metálosok titkos élete
Már egészen kisgyerekként körülvett és magába szippantott a metál, aztán később az életem meghatározó részévé vált. Első kézből láttam, hallottam és át is éltem egy csomó mindent, amit a Fém bemutat, és noha jómagam nem voltam tagja a hazai black közösségnek, egészen közelről figyelhettem meg ezt a szubkultúrát. És amik mára vicces közhelyekké váltak velük kapcsolatban, azokra alap igazságokként tekintettünk.
Aztán ahogy cseperedtünk, cseperedtek a körülöttem lévő zord arcok, egyre többen megváltoztak. Az igaz, hogy mai napig vannak olyan szereplők ebből a világból, akik életük végéig sem fogják tudni elfogadni a társadalmi normatívákat, és képtelenek lesznek beállni a sorba. De vannak olyanok, akiket mégis utolért a komformizmus, és maguk mögött hagyták a szcénát. Valamit mégiscsak melózni kellett, ahová disztingvált ruhákba kellett járni, mert nem tűrték a Mayhemes, Burzumus meg Darkthrone-os pulcsikat, aztán mire kettőt pislogtak jött a család, gyerek, vasárnap esti reality bámulás a tévé előtt.
A társadalmi elvárásoknak való megfelelést, vagy egy jobb életről való álmodozást a black hardcore követői egyfajta árulásnak vették. De a metál az olyasmi, aminek ha a külsőségei le is építhetők az egyénről, a belsőből kiirthatatlanná válik.
Karel Veselý, cseh zenekritikus és író mindezt olyan hitelesen fogta meg a Fémmel, ahogy csak olyasvalaki képes, aki szintén saját bőrén tapasztalta meg ezt a világot.
A könyvben szereplő figurák, vagyis Nik, Tökfej, Evil, Komancs, és Sátán lepukkant arcok, akiket összeköt az apátia. A közös, belülről fakadó értetlenség a világ felé. Az élet totális értelmetlensége, a traumatikus élményekből származó merő düh. És persze a zene feltétel nélküli szeretete.
Innen meg már csak egy lépés a közös banda. Jöhet a pincében való hangzavar keltése, és a csapat elválaszthatatlan legjobb barátokká való formálódása. De ahogy a black közel hozhatja a hasonló gondolkodású embereket, természetéből adódóan ugyanennyire könnyen éket is verhet közéjük.
Metál az ész
Egy kicsit talán elkapott a nosztalgia, ezért a kelleténél több mondatot szántam a könyv múltidézős részére. Viszont a Fém csak egy kis szelete foglalkozik az ifjú wannabe zenészekkel, habár ennek a szegmensnek a fontossága megkérdőjelezhetetlen, ha a teljes egészet vizsgáljuk.
A különböző időkben játszódó cselekményt viszont egészen sokáig nem keretezi központi történet. Az egyetlen biztos pont a főszereplő Nik, akinek a narrációjának keresztül ismerhetjük meg életének fontos állomásait.
A történet, már amikor tényleg kezd kikerekedni valami, sosem válik szájbarágóssá. Nik teljes életéről nem fogunk definitív képet alkotni, és olyan is előfordul, hogy jövőbeli események adnak értelmet a múltbelieknek, vagy fordítva.
Az ilyen fajta nem-lineáris narratíva roppant könnyen félresikerülhet, ha nincs átgondolva a teljes alkotás. Általában nem is szoktam együtt rezegni azokkal a könyvekkel, ahol már az elején nem látom magam előtt, hogy hová fog tartani a sztori. Ugyanis nem jó kezekben, a pusztán cselekményből és adott szituációkra való reakciókból álló szóhalmaz kicsapongó, öncélú lehet.
A Fémben is akad néhány fejezet, ami a még alap hangulatához képest is jóval elvontabb, vagy egyenesen kizárólag szimbolikusan értelmezhető. Jellemzően pont ezek a részek azok, melyek kizökkenthetik az olvasót, sőt talán itt mutatkoznak meg az író kisebb-nagyobb lírai hiányosságai is.
Ellenben, ha a regény egészét nézem, akkor Veselý az epizodikusság ellenére is egyben tartotta annak struktúráját. Remek kontrasztot képzett a múlt fájdalmas, de őszinte nyerssége, és a disztopikus jövő homogén, minden egyéniséget kilúgosító világa között.
Irgum-burzum
Az előbbiek fényében a könyv történetéről nem is nagyon lehet mit elárulni. Pillanatképeket kapunk csupán Nik életéből, melyekre ő valahogy reagál, vagy átadja magát a szűnni nem akaró apátiának. Emiatt az egész céltalannak is tűnhet, de ez meg tökéletesen együtt rezonál a főszereplő jellemével, aki egy számtalan traumát átélt blackes arc, akinek az élet inkább fölösleges fájdalom, mint egy séta a parkban.
A Fém az összes hozott témájával, és nyomasztó gondolatával együtt távolról sem egy könnyed olvasmány. Az elemi felütés, ami a black metal koncepciójából ered önmagában predesztrinálja, hogy valószínűleg nem a remény és optimizmus lesz a fő mozgatórugó. Ehhez képest is az első két fejezet már elég volt ahhoz, hogy engem is lehúzzon az életről. Mondhatnám, hogy a többi már csak ráadás volt, de őszintén szólva egészen a végéig képes volt meglepni a komfortostól igen messzire került témáival.
Éppen ezért a Fém egy olyan érzelmi hullámvasút, ami csak lefelé megy.
A teljesség igénye nélkül, csupán a felsorolás kedvéért a könyv az alábbi kérdésekkel, témákkal foglalkozik: black metal (nyilván), a banda érdeke és az individuum egója, drogok, sátánizmus, társadalmi kirekesztettség, generációs trauma, autizmus, rák, öngyilkosság, csonka családok, depresszió.
Ezeknek már a fele is túl sok lenne egy könyvhöz, de mindezt felvonultatva a Fém rendesen képes megülni az olvasó lelkét.
Verdikt
A Fém – Egy nagyon metál történet nem egy olyan könyv, amit a világba kiáltva bárkinek ajánlanék. Egy nagyon szűk rétegnek szól, olyan utalásokkal, kikacsintásokkal melyeket nem valószínű, hogy egy átlagos olvasó lehoz általános műveltségből.
Veselý nagyon sok mindenbe belekap a szűk 300 oldal alatt, de koncepcióit gyakran elvarratlanul, vagy kidolgozatlanul hagyja. Legalábbis többször is úgy éreztem, hogy valami még hiányzik a történetből, és hogy egyes események, szereplők nem kaptak elég reflektorfényt ahhoz, hogy jobban megértsük őket.
Ettől függetlenül, ha az életed bármely pontján részese voltál akármelyik metálos közösségnek, akkor simán érdemes adnod egy esélyt a Fémnek. Úgy gondolom, hogy a kollektív metál kommunába való tartozás nagyon sok hasonló ősélménnyel szolgál. Ennek ékes példája ez a könyv is, mely sok tekintetben összecseng azokkal az élményekkel, melyekkel én is találkoztam annak idején.
Ha azonban eddig nem ismerted ezt a szubkultúrát, és automatikusan átmentél az út túloldalára, ha egy csapat fekete pulcsis, nagyon morcosnak látszó fazon jött veled szembe, akkor meg pont azért lehet érdemes elolvasni a könyvet, hátha egy kicsivel árnyaltabb képet alkothatsz erről a közösségről.
A recenziós példányért ezer köszönet a Metropolis Media kiadónak.
Ha tehetitek, akkor pedig uzsgyi a Könyvfesztiválra. Ugyanis a szerző október 4-én, szombaton 15 órától dedikálni fog a kiadó standjánál (1. emelet, AG9 stand), illetve egy könyvbemutatót is tart 14 órától a Visegrádi Pódiumon, amit a Cseh Centrummal közösen szervezünk.