Philip K. Dick az egyik legzseniálisabb SF-író, ezzel kár lenne vitatkozni. Egyedi látásmódja és kreativitása messze kiemelkedő, akár kortársai közül is. Ezzel semmiképpen nem szeretném az SF-triumvirátus másik két tagjának (Asimov, Lem) érdemeit kicsinyíteni, hiszen a zsáner borzasztóan sokat köszönhet nekik. A Figyel az ég című korai PKD regény rengeteg érdekes kérdést feszeget, viszonylag kevés, nagyjából 250 oldalon.
A huszadik századbeli tudományos fantasztikumokkal rendszerint vagyok szkeptikus. Na jó, ez talán erős szó. Mindinkább fenntartásokkal kezelem, hogy az adott író valószínűleg időutazó. Rengeteg alkalommal visszalapozok az első oldalakra, hogy megnézzem, mikor is írták a könyvet. És mindig csodálattal hajtok fejet a nagyok munkája előtt. Alig pár évvel (esetleg évtizeddel) a második világháború borzalmai után nem kevés máig alapműnek számító alkotás látta meg a napvilágot. Ezekben a művekben rendszerint kemény, társadalmunkat érintő témák szerepeltek egy tudományos-fantasztikus köntösbe bújtatva, gyakran olyan “jóslatokkal”, amikbe sikeresen beletrafáltak. Egyszerre válhattunk részeseivé bolygókat átszelő kalandoknak, izgalomnak, esetleg romantikának, de ha többre vágytunk, mondjuk valamilyen mögöttes tartalomra, hát azt is megkaptuk. PKD, Asimov és Lem pedig a műfaj koronázatlan királyaiként mindent megtettek azért, hogy az olvasók egy kicsit elgondolkodjanak a körülöttük zajló történéseken.
A Figyel az ég 1957-ben jelent meg, alig tizenkét évvel a második világháború végét követően, a hidegháború kelletős közepén, egy esztendővel a magyar fiatalok szovjet elnyomásával szembeszálló forradalom után. A világ még nem tette túl magát az előző évtizeden, és ahogy tudhatjuk, az amerikai-orosz farkasszemnézés rendesen beárnyékolta az emberek hétköznapjait.
A történetről
Jack Hamilton egyszerű ember. Nincsenek nagy életigazságai, nem törtető személyiség, ellenben remek szakember. Feleségét azonban csaknem kommunistának titulálják, ezért elküldik őt munkahelyéről, a Kaliforniai Védelmi Laboratóriumból. Immár munkanélküliként megy el nejével megnézni valamiféle új találmány bemutatóját. Egy baleset következtében a részecskegyorsítóba esik Jack, a felesége, és rajtuk kívül még 6 ember. Mikor akkut eszméletvesztésükből feleszmélnek, elsőre úgy tűnik minden rendben van, de hamar rájönnek, hogy a világ már nem az, ahogy megismerték. A részecskegyorsítóban bekövetkezett robbanás miatt egymás fejében létrejött párhuzamos világokba kerülnek, melyekből korántsem egyszerű a kiút.
“A hétfő minden lehetséges világban ugyanolyan.”
A bekezdés címének tehettem volna valami frappánsabbat is, de azt hiszem a fenti megállapítás elég univerzálisnak bizonyul. Hamilton és a különös kalandban résztvevő társai egymás elméjébe csöppennek, ahol ki-ki saját világának istene. Találkozhatunk vallási fanatizmussal, rasszizmussal, sztereotípiákkal, fasiszta őrülettel – és ez még csak az első alternatív világ. Ezen kívül fog még érni meglepetés, ezt garantálom.
Összehasonlításként: ha egy olyan ember kap hatalmi pozíciót, aki vasmarokkal, vallási fanatizmustól vezérelve ténykedne ugyanannyira veszélyes lehet, mint egy prűd személy, aki mindent megvet, vagy fél mindentől, és egész egyszerűen módot talál mindazon dolgok megsemmisítésére, amik nem tetszenek neki.
A Figyel az égben szerepet kap még a kor politikája, a félelem egy esetleges következő háborútól, a paranoia, de mindez nem fogja megülni a gyomrunkat. A regény kiegyensúlyozott fekete humorral dolgozik, és szerencsére jókat lehet mosolyogni. A kérdést, miszerint a témát rá lehet-e húzni napjaink aktuálpolitikájára, társadalmára, mindenki maga döntse el, de vannak félelmetes hasonlóságok. A műben PKD remekül játszik a műfajokkal is, mert lesz itt vallási thriller-komédia, horror, és valami egészen abszurd Tim Burton-jellegű rész is.
És még ki sem tértem a filozófiai részére a regénynek, amit magának az olvasónak kell önmagában lejátszania. Hiszen mindannyian másképp látjuk a világot. Mindannyian saját eszmerendszerünk istenei és egyben rabszolgái vagyunk. Nem tudunk szabadulni egy-egy lelombozó gondolattól, de saját világunkban ezer másik dologra van ráhatásunk. Ha kell, ostoba dolgokat szuggerálunk magunkba, és nem engedünk belőle, vagy akár élhetünk önnön egónk árnyékában is. Egyértelmű, hogy nem szeretnénk mások fejébe kerülni, de az is kerülendő, hogy más emberek mászkáljanak a mi elménkben. De ami a legfontosabb: a gondolat a miénk, azt nem veheti el senki.
Összességében, ahogy megszokhattuk a múltszázadi SF-íróktól, most is remek szórakozást kapunk, némi gondolkodni valóval megspékelve. Tudom mindenkinek ajánlani a könyvet, hiszen könnyen érthető, humoros és végig fenntartja az érdeklődést és az izgalmat. Minden mozzanat újdonságként hat az olvasóra, és a helyzetekben egyáltalán nem várt poénok pedig továbblendítenek a feszültségeken.
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor lájkolj minket Facebookon, vagy kövess Twitteren.