John Carney író, rendező, forgatókönyvíró és komponista neve lassan már egybeforr a zenés, romantikus dramedykkel, hiszen a direktor legújabb filmje sem szakadt el ezen sémáktól. Sőt a Sing Street, Szerelemre hangszerelve és az Egyszer után megint egy dallamokra hangszerelt alkotást kapunk a Flora és fia képében.
A váratlan szerelem
Történetünk Dublinban játszódik, ahol Flora (Eva Hewson) és fia Max (Orén Kinlan) élik mindennapi életüket. Flora elvált, fiatal anyuka, aki próbálja exférjével megosztva nevelni az egyre pimaszabb kamasz gyereküket. Derült égből villámcsapásra megváltozik az életük, mikor az addig alkalmi munkákból élő és hedonista életmódot élő Flora elhatározza, hogy megtanul gitározni. A hirtelen ötlet indikátora egy Los Angelesben élő, online gitár tanár Jack (Joseph Gordon-Levitt), aki ámulatba ejti főszereplőnket.
Flora egy eléggé rámenős személyiség, akinek sikerült Jacket kimozdítania a saját komfortzónájából. Utóbbi inkább egy tartózkodó, magának való, ezek mellett picit gátlásos ember a múltban átélt kudarcai miatt. Azonban a kettőjük közötti ellentétek kiegészítik egymást, aminek a végeredménye az lesz, hogy egyre mélyebbre ásnak egymás érzéseiben. A kialakult lelki és szerelmi vonzalom szépen van kibontva, abszolút emberi párbeszédek hangoznak el a közös jeleneteikben. Ezek egy kicsit sem mesterkéltek vagy giccsesek.
Múlt, jelen és jövő
Max szerepe sem lóg ki a fősodorból, sőt épp színesíti azt, és hozzá tesz Flora személyéhez. Hiszen a protagonistának tükröt tart gyermeke, és pont ezért képletesen utálja, és bánik vele szigorúan. Az exférj Ian (Jack Reynor) sem elhanyagolandó, bár kisebb gegeken kívül nem sok mindenben tett hozzá a történethez. Inkább egy picit sztereotip képet festettek fel róla, hogy ő a beképzelt, de olykor vicces és furcsán szerető apa. Egyértelműen Flora és Jack momentumai a legjobb pontjai a filmnek. A háttérben felsejlenek olyan komolyabb témák, mint korai gyerekvállalás, vagy felősségteljes szülőnek lenni.
Mindemellett a Flora és fia egy útkeresés, ami Flora karkaterén keresztül próbálja prezentálni, hogy az életünk zavaros lapjai között kik is vagyunk valójában, és mi hozhat ki minket a sötétségből a fényre. Azt éreztem, hogy párszor túl idealistának állítja be a témáit a forgatókönyv és egyszerű megoldásokat kínál jelen esetben a problémák feloldására, de ezek viszonylag megfelelően keverednek a realista elemekkel.
“Zene nélkül mit érek én?”
A produktumhoz írt betétdalok között akadnak mind hangzásvilágban és kreativitásban ötletes darabok (Meet in the Middle High Life, Talking To You, I Hope That Don’t Fall in Love with You). De összességében egy korrekt minőséget képvisel, se többet, se kevesebbet.
Sem a rendezői megoldások, vagy a fényképezés nem tartogat ámulatba ejtő megoldásokat, de a megszokott Apple TV+ minőséget magabiztosan tudja tartani.
A Flora és fia mindenképpen az év egyik legjobb zenés drámája, még úgyis, hogy nem mutat semmi újdonságot a műfaján belül. Azonban a bevált sablonokat jól implementálja a saját kis keretrendszerébe, amit a rendező stílusjegyeivel nyakon öntve egy személyes hangvételű, kedélyes balladát eredményez. Mely végén akár minket is elkaphat a szeretetteljes hangulat, vagy egy kis inspirációs az önmegvalósításhoz.
Verdikt
A Flora és fia szerelemprojektként is értelmezhető alkotás, ami nem árul zsákbamacskát. Hozza az effajta jól működő zenés romkom/dramedy receptet, de mindezt egyedi módon, a saját hangján prezentálja. Valahol emiatt lesz más hangvételű és ezért nem fogjuk még egy rókabőrnek érzékelni a látottakat, bármennyire lesz ismerős az elmesélési mód.