Ahogy azt az előző cikkben írtam, a februári Steam Games Festivalon demók tömkelegét lehet kipróbálni. Olyannyira sok, hogy kénytelen voltam a szokásos demóbemutató cikkemet két részre szedni, és még így is szelektálnom kellett a játékok között.
De ha már két cikk kerekedett a témából, még egyszer bátorítanék mindenkit, hogy próbáljon szerencsét a fesztiválon; én például soha nem jöttem volna rá, hogy totálisan rá tudok kattanni az erőforrás-gazdálkodós logisztikai játékokra, ha nem nézek be a “simulation” kategóriába.
[h]Orbital Bullet[/h]
Az Orbital Bullet egy sidescroller roguelike lövölde, ami a zsáner minden egyes kötelező tulajdonságával rendelkezik. Véletlenszerűen generált pályákon kell végigverekednünk magunkat, miközben fegyvereket gyűjtünk, vagy vásárolunk, fejlesztjük a karakterünket, és persze megpróbáljuk minimalizálni az elvesztett életerőt. A csavar az, hogy minden pálya kör alakú, és ennek megfelelően mind karakterünk, mind az ellenfelek, de még a lövedékek is körpályán mozognak. Ez nagyon meg tudja bolygatni a térérzékelésünket, de amint sikerül hozzászokni, egész nagyot dob az élményen.
Mindezen felül a játék egy nagyon kompetensen összepakolt roguelike, élvezetes a játékmenet, érdekesek a fegyverek és a fejlesztések, változatosak az ellenfelek, kellemes az aláfestő zene, a látvány pedig csodás három dimenzióból visszapixelesített nosztalgiabomba. Mindenkinek ajánlom legalább egy körre. Kívánságlistára került.
[h]Black Book [/h]
A Black Book egy érdekes műfaji kavalkád. Játékmenetét tekintve a kártyajáték, a kalandjáték és a visual novel egyvelege. Mindez egy nem túl szép, de kimondottan stílusos grafikával tálalva, nyakon öntve jó adag szláv folklórral. A játékban egy kezdő boszorkányt alakítunk, aki parasztoknak segít átkokat leemelni és démonokat elűzni – természetesen megfelelő fizetség fejében.
Töredelmesen bevallom, a játék elején átpörgettem a bevezetőt, de a körítés annyira érdekes, hogy pár percen belül azon kaptam magam, hogy orosz babonákról meg gonosz szellemekről olvasgatok. Sajnos ehhez a kiváló atmoszférához csak közepesen élvezetes, és kihívásoktól jórészt mentes játékmenet társul. A felhasználható kártyák sem túl kreatívak, és a taktikai aspektus sincs teljes mértékben a helyén. Ellenben a karakterekkel folytatott párbeszédek sokszor elviszik a hátukon a játékot. Kívánságlistára tettem, de csak nagyon óvatosan.
[h]Roguebook[/h]
Újabb kártyajáték, ezúttal roguelike mechanikákkal fűszerezve. Jóval kellemesebb a vizuális dizájn, mint a Black Book esetében, azonban minden más aspektusban csupán a kötelezőt teljesíti. Közepesen szórakoztató játékmenet, fantáziátlan kártyák, sablonos fejlesztési rendszer. Pár érdekesség azért van, mint mondjuk a kártyák fejlesztése különböző kristályokkal, amik más-más bónuszokat tesznek hozzá az alapkártyákhoz, vagy a térkép folyamatos felfedése összeszedhető tárgyakkal. Sajnos nem hiszem, hogy ezek kiemelik majd a játékot a megannyi roguelike kártyajáték tömegéből.
[h]The Last Stand: Aftermath[/h]
A Last Stand első ránézésre szörnyen sablonosnak tűnik, és az igazat megvallva, valamennyire az is. Tartalmazza az indie játékok majd’ összes, fáradt kliséjét: roguelike mechanikák, craftolás, lopakodás, túlélés, zombik, és még sorolhatnám. Ennek ellenére a játék kiváló atmoszférát teremt, a fent felsorolt mechanikák pedig nagyon kompetensen lettek összerakva. Annak ellenére, hogy itt sem érzem a túlcsorduló kreativitást, vagy bármelyik zsáner új üdvöskéjét, kifejezetten szórakoztató volt a demó. Kívánságlistára került, mindenki másnak pedig ajánlom, hogy csekkolja le ezt a címet.
[h]Narita Boy[/h]
Ez a játék minden porcikájával a nyolcvanas éveket idézi. A látvány, a zene, a játékmenet olyan összhangot alkotnak, ami még úgy is nosztalgikus érzéssel töltött el, hogy akkoriban még nem is éltem. Persze a harcrendszer, a platforming, és a grafika is jócskán turbózott, annak ellenére, hogy megtartották a régies báját.
Főhősünk, az átlagos tinédzser, valamilyen szerencsétlen baleset következtében a Digitális Királyságba kerül, ahol hőssé kell válnia. Itt vannak az akció-platformer zsáner legfontosabb elemei – kitérés, kombók, ügyességi feladatok, többféle támadás, ráadásul ezek kiváló szimbiózisban dolgoznak össze, hogy egy nagyon sima és élvezetes élményt adjanak. Akár még egy erősebb történettel is megfejelhetik mindezt. Talán egy kivetnivalóm van, hogy a demó nem mutatott túl érdekes pályadizájnt, de az ítélettel várjunk a teljes megjelenésig. Addig is feldobtam kívánságlistára.
[h]Genesis Noir[/h]
Ebbe a játékba teljes testsúlyommal beleestem. Eszméletlen kreatív, igényes látvány, absztrakt szimbolika, kellemes zene. Műfaját tekintve a Genesis Noir egy logikai kalandjáték, ami az univerzum születését próbálja elmesélni film noir elemekkel és liftjazzel. Ha videót néztek róla, akkor nem biztos, hogy átjön, mennyire szórakoztató az, amikor egy kozmikus nagybőgőssel impróztok a galaxisokon keresztül. Hihetetlen menő, erre a játékra figyeljetek! Ja, persze, hogy kívánságlistás.
[h]Minute of the Islands[/h]
Ez a játék egy gyönyörű, kézzel rajzolt világban játszódó logikai platformer. Sajnos a demó nem mutatott meg túl sokat a megoldandó feladványokból, de látom benne a potenciált, hogy egy kimondottan érdekes játék kerekedhet belőle. A világ ráadásul nagyon érdekes, absztrakt és álomszerű, ami jó táptalaja lehet egy kiváló történetnek. Főleg kíváncsiságból került fel a kívánságlistámra.
[h]Dwerve[/h]
A Dwerve egy meglepően nehéz valós idejű taktikai játék. Egy apró törpét irányítunk, akinek ellenfelek hordáit kell legyőznie. Mivel azonban a törtpék nagyon picik, és kevesen is vannak ezért ebben mindenféle gépezetek és csapdák fognak segíteni bennünket. A játékmenetben nagyon nagy hangsúlyt kap a pozicionálás, a helyzetfelismerés, és a valós idejű erőforrás-menedzsment, és már a demóban található limitált ellenfél, és csapdafelhozatal mellett is egész érdekes szcenáriókkal találkoztam. A történet nem túl érdekes, a látvány viszont megnyerően régimódi, kicsit a 90-es évek Pokémon játékaira emlékeztetett. Nem rohantam fejvesztve az előrendelés gombért, de szerintem érdemes figyelni erre a játékra – legalább a műfaj rajongóinak.
[h]Siege Survival: Gloria Victis[/h]
Mi lenne, ha egy ostrom alatt álló várban ragadnánk? Nagyjából ezt a kérdést teszi fel a Siege Survival, ami műfaját tekintve egy túlélős, nyersanyag-gazdálkodós stratégiai játék lopakodással és craftinggal megfűszerezve. A vár lakóit kell irányítanunk az ostrom alatt, segíteni a csapatokat és rendben tartani a placcot nappal, míg éjszaka a szétberhelt városban kell lopakodva nyersanyagokat lejmolnunk. Mindeközben a várat bizonyos időközönként az ellenfél ostromolja, és bár ezekben az ütközetekben közvetlenül nem veszünk részt, a katonáknak csata előtt például nyilakat küldhetünk, míg utána kötszert, ételt, vagy követ a javításhoz.
Az atmoszféra megfelelően sötét és kilátástalan, a látvány nem hatalmas eresztés, bár talán az unalmas vizuális dizájn is a védők kilátástalanságát hivatott szimbolizálni. A játékmenet kissé lassúnak és repetitívnek tűnt a demó alapján, de lehetséges, hogy sokaknak nálam jóval magasabb a toleranciája a monotonitásra. Én jó eséllyel kihagyom, de ha a fentiek alapján érdekesnek tűnik, akkor ne hagyd, hogy eltántorítsalak.
[h]The Riftbreaker[/h]
A Riftbreaker egy meglepően pofás, gyűjtögetős-védekezős stratégiai játék, de enyhe RPG elemek is szorultak azért ide a nagy műfaji kavalkád közepette. Feladatunk, hogy egy robotot irányítva megvessük a lábunkat egy idegen planétán, itt erőforrásokat gyűjtsünk, kialakítsunk egy bázist és az energiaellátó-rendszert, és persze jobb belátásra bírjunk minden helyi lakost, hogy nem jó ötlet a torkunknak ugrani.
A játékmenet meglepően dinamikus, és nagyon igényli a figyelem megosztását. A bázisunk fejlesztése mellett természetesen a robotunkat is felvértezhetjük új páncéllal, fegyverekkel és képességekkel. Ezekre szükségünk is lesz, mert így tudjuk felderíteni – és kitakarítani – a pálya többi részét, hogy tovább terjesszük a bázisunkat. A Riftbreaker nem csinál semmi olyat, amit ne csináltak volna már előtte, de egy kimondottan érdekes időkitöltő lehet, ha élvezed az ilyen jellegű játékokat. Kívánságlistára került.
[h]Reshaping Mars[/h]
Látjátok, mi van ott a képen? Én sem, nyugi. A Reshaping Mars egy végtelenül puritán vizuális dizájnnal megáldott erőforrás-menedzselős játék, ahol a feladatunk a Mars kolonizálása. Gondoskodnunk kell a kolónia energia-és nyersanyag-ellátásáról, lakhatásról, adminisztrációs épületekről, és kutatásokkal is foglalkoznunk kell. Sajnos sem a játékmenet, sem a sztori, sem a látvány nem tud sokat javítani azon, hogy ez a játék csak a zsáner kötelező elemeit pakolja össze egy excel-táblánál csak egy kicsit érdekesebb kezelőfelülettel. Hacsak nincsenek valakinek Elon Muskhoz hasonló ambíciói – esetleg nem hatalmas rajongója a Football Manager szériának, nem tudom jó szívvel ajánlani ezt a címet.
[h]Slipways[/h]
Maradjunk kicsit az űrben, de a perspektívánkat húzzuk ki egészen galaktikus méretekre. A Slipways elsősorban egy logisztikai játék; az alapkoncepció, hogy bolygókat tudunk kolonizálni úgy, hogy megadjuk, milyen termelési folyamat játszódjon ott le. Természetesen a termeléshez erőforrás is kell; ennek az ellátását egy másik bolygó tudja szolgáltatni féregjáratokon keresztül.
Ha az alapszükségletek megvannak, a bolygóknak további erőforrásokat biztosítva egyre sikeresebbek lesznek. A feladat minél szerteágazóbb, elégedettebb, és virágzóbb birodalmat kiépíteni a rendelkezésre álló egy óra alatt. Ebben segítségünkre lesznek még küldetések, különböző fajok, akik más-más bónuszokkal kecsegtetnek, és persze a saját problémamegoldó és tervezési készségünk. Biztos szakmai ártalom, de nekem a gráfelmélet jutott eszembe, ahogy a bolygókat összekötögettem különböző feltételek szerint. Meglepően relaxáló élmény, bátran ajánlom mindenkinek, meg persze a saját kívánságlistámra is felkerült.
[h]The Last Spell[/h]
Nagyon sötét, szinte már a Warhammer világát idéző fantasy világ, depresszió, golyóőrlő nehézség, metál, synthpop, igen, synthpop! A Last Spell egy körökre osztott stratégiai játék, amelyben hőseinkkel a betörő szörnyhordákat kell éjszakánként megállítani, hogy mágusaink be tudjanak fejezni egy rituálét.
Nappal építünk, regenerálódunk, új hősöket veszünk fel, felszerelést veszünk, éjjel pedig megpróbálunk túlélni. A játékmenet meglepően komplex – és minél több hősünk van, annál komplexebb -, ráadásul piszok nehéz. Töredelmesen bevallom, az első éjszaka pillanatok alatt bedaráltak, mert azt sem tudtam, mi az isten történik, de még sokszori próbálkozás után sem sikerült a negyedik éjszakánál tovább jutni. Mindenesetre élvezetes a játékmenet, megnyerően retró a látvány, és zseniális a zene, szóval ha valakinek erre van fétise, akkor hajrá, hajrá! Még én is felraktam kívánságlistára, pedig nagyon ódzkodom az ilyen játékoktól.
[h]Despot’s Game[/h]
Ez a játék egyszerre szörnyen vicces és rohadtul elborult. Műfaját tekintve egy körökre osztott roguelike stratégiai játék. Apró emberkékkel kell kitörnünk valamilyen komplexumból, és minden szobában robotokkal, zombikkal, meg mindenféle más szörnyűséggel kell megküzdenünk. Illetve az embereinkkel, mi látszólag csak nézők vagyunk, illetve mi választjuk ki, hogy melyik kisember milyen fegyvert kapjon – ezzel meghatározva a szerepét is.
Vannak gyógyítók, bunyósok, tudósok, mágusok, és ezek mindenféle szinergiákkal tudnak együtt dolgozni, úgyhogy annak ellenére, hogy közvetlen befolyásunk nincs a harcokra, nagyon érdekes taktikai döntéseket kell meghoznunk játék során. A Despot’s Game amúgy telis-tele van popkult utalásokkal és egyéb ökörségekkel – az egyik fegyver például egy Zanussi hűtő, a másik meg egy sósperec. Mindeközben persze jót röhögünk, és nézzük, ahogy alattvalóink különböző, szörnyűbbnél szörnyűbb módokon haláloznak el a mi szórakoztatásunkra. Kívánságlistára raktam, és nektek is ezt ajánlom.
[h]Potion Craft[/h]
Nehéz behatárolni, hogy mi is pontosan a Potion Craft; a logikai, az erőforrás-gazdálkodós, és a kereskedőjátékok elemeit ötvözve kapunk valami fura, de végtelenül szórakoztató amalgámot. Különböző növényeket az üstbe dobva, törve, keverve, hevítve más-más bájitalokhoz juthatunk, miközben a falubéliek a pultnál állnak és sorolják, mi a gondjuk-bajuk. Minél jobb főzeteket készítünk, annál több pénzért tudjuk azokat eladni, annál több újabb alapanyagot tudunk venni, és úgy tudjuk az alkímia-térkép újabb és újabb szegleteit felderíteni. Relaxáló, fejtörő játékmenet, stílszerű zene, eszméletlen vizuális dizájn. Melegen ajánlom mindenkinek.
[h]Draft of Darkness[/h]
Lehet, hogy azért is ütött nálam ekkorát ez a játék, mert nem számítottam semmire. Amikor letöltöttem a demót, valami 2D horrorjátéknak tűnt, amikor elindítottam, horror kártyajátékot láttam, de amikor jobban beleástam magam, világossá vált, hogy a Draft of Darkness a kártyajáték, a felfedezős, és a túlélős játék furcsa szerelemgyereke. Elképesztő, hogy ez volt a legjobban kigondolt kártyajáték, amit sikerült az utóbbi napokban kipróbálni.
Egyszerre több karaktert is irányíthatunk, az pedig, hogy milyen kártyákat használhatunk, nemcsak a karaktertől, de a hordozott fegyvertől is függ. Azon túl, hogy nagyon érdekes kombinációkat lehet kihozni a lapjaink összjátékával, sok kártya energián (az itteni mana) felül más erőforrást is használ – például pisztolygolyót lövéshez, vagy elemet a zseblámpához. Ez a rendszer egy érdekes döntést állít a játékos elé: a töltényt sebzésre, vagy vásárlásra használjam? A horror csak annyira kacsint be a játékba, hogy megjelenjenek a jól ismert ellenfelek: zombik, óriáspókok, csigák és patkányok – igaz, nehéz is lett volna egy kártyajátékból igazán hidegrázós élményt csinálni – hacsak nem Korda mester kommentálja.
Nos, ennyire volt idő. ennél még sokkal több demó megfordul a kezem alatt, de véges az időm nekem is, és a fesztivál is szerdán véget ér. Remélem azért sikerült kedvet csinálni pár jobb darab kipróbálásához, bízom benne, hogy tavasszal újra egy csomó ilyen indie-gyöngyszem lesz terítéken.