Játék

Játék

Játék

Guild Wars 2 – az első 3 év

Szerző

Közzétéve

2017. szept. 14.

Kommentek

0

Hamarosan érkezik a Guild Wars 2 soron következő kiegészítője a Path of Fire. Ennek kapcsán készítettem egy rövid összefoglalót magáról a Guild Warsról, és arról miképpen fejlődött a játék az évek során.


Ha azt mondom, az ArenaNet dolgozói tétlenkedtek volna az elmúlt hetekben, hónapokban, sőt években, akkor bizony nagyot hazudnék. A Guild Wars cím kétlem, hogy ismeretlenül csengene az emberek nagy részének fülében: a népszerű mmo még 2005 környékén látta meg a napvilágot, s ezt követően szép kis hírnévre tett szert. Ahogy teltek az évek, 2012-re a fejlesztők úgy ítélték meg, eljött az idő a folytatásra, és ki is adták a játék számozott folytatását. Személy szerint én a második résznél kapcsolódtam be a Guild Wars világába, amit igencsak vegyes érzelmekkel fogadott a nagyérdemű. Az első rész hatalmas sikerei után a folytatást mostohaként könyvelték el, de erről én nem tudnék nagyon mit írni, hiszen nem játszottam az elsővel, így a különbségeket inkább egy veterántól kellene megérdeklődni.
GW2_HoT_10_2015_EliteSpecConcept.jpg
Guild Wars 2 hosszú időre letudott így kötni, annak ellenére, hogy a fent említett veteránok hamar ráuntak, és könnyen repetatívvá vált a játékmenet. Ezt el sem tudtam képzelni, mikor nekiültem anno első karakteremnek, mert egyszerűen nem tudtam betelni a káprázatos látványvilággal, a történettel, a felfedezéssel, és minden apró kis csodával, amikkel Tyria földjén találkoztam. Ám minden csoda három napig tart. Ha nem is három napig, de pár hétig elvoltam vele, aztán mintha kihunyt volna a szikra. A megismert sablon-questek ismétlődtek, hosszúra nyúltak és sokat egyedül már szinte lehetetlen megcsinálni, annak ellenére, hogy zónázós rendszert használt a játék (a különböző zónák szintjeihez viszonyítja a karaktert, így nincs az, hogy 80-as szinten visszamegy az illető 10-es szintű területre, és másodpercek alatt farmolhat dolgokat). Ez betudható annak is, hogy kezdő voltam, és nem értettem a dolgokhoz. És persze a szakmák sem olyan kiélezettek, mint a konkurens játékok esetében, és hamar meg lehet unni: rengeteg nyersanyag kell mindenhez, amit gyártani szeretnénk. És az általunk kraftolt itemek javarészt alig érnek valamit. Az a bevált gazdasági módszer aranyszerzésre, hogy az összefarmolt nyersanyagokat pénzzé tesszük a Black Lion Trading Company felületén. Ahogy észrevettem, exotic itemet fölösleges pénzzé tenni, mert sokkal többe kerül legyártani, mint amennyit lehet kapni érte. Mindemellett saját felhasználásra nyugodtan el lehet gondolkodni szakmák kitanulásán. Annyira azért nem borzasztó.
LrkhOZ.jpg
Azóta eltelt három év. Három hosszú év alatt a fejlesztők eldöntötték, hogy népszerűvé teszik a játékot. Igen, ennyit kellett rá várni. Kampányuk első mozzanata az volt, hogy a borsos árat (nem havidíjas, így egyszer kell megvenni, de a 10.000 Ft kicsit soknak tűnik érte) két akción belül is lejjebb engedték. Az alap verzió így 3000 Ft-ba, a Heroic Edition pedig 4500 Ft-ba került. Ez máris egy szimpatikus mozzanat volt, így elérhető a nagyobb tömeg.
A vásárló csalogatás következő fejezetében bejelentették a Heart Of Thorns kiegészítőt, ami aztán rengeteg újítást tartalmazott. Erről kicsit később.
Harmadik csapó:  bepakoltak egy új kontentet: a First Person kamera módot. Valószínűleg a GTA V példáját követve az ArenaNet is úgy gondolta, jó lesz, ha belső nézetet is tesznek játékukba. Hát láttam már pár teljesen fölösleges dolgot az életemben, de a GW2 FPS módja a top 5-ben biztosan benne van. Noha funkcióját tekintve sincs alapvetően sok értelme, ráadásul rosszul is működik. A felfedezés, sétálgatás ugyan egészen hangulatos lett tőle, de valljuk be, ezt azért elég kevesen használhatják. Illetve valószínűleg ezt a tartalmat nem a harcokra optimalizálták (egy mmo-ban harcolni? Pff), mert ha valami, akkor az igazán hektikus. Mikor kipróbáltam, nagyjából öt percig hányingerem volt. Durvább érzés volt, mint a Playstation VR. Harc közben a kamera állandóan beremeg, nem látjuk fegyvereinket (tudom, ez nem Skyrim, de ha kapunk egy ilyen funkciót, akkor legalább működne rendesen) és össze-vissza dobálgatja a nézetet. Kellemetlen tud lenni, ha nem látunk semmit, csak egy nagy pacát, ami az ellenségünk lenne.
thumb-1920-463542.jpg
Végezetül szeretnék megejteni néhány sort a játék változásairól az évek során. Az új üzletpolitika valóban jót tett a Guild Wars-nak, szép számmal vannak a szervereken játékosok. A küldetések sorra mindig mások, nagyon sok féle-fajta akad belőlük, nem csak a szokványos hozd-ide-vidd-oda-kövesd-öld meg-hozd vissza kategória. Szinte állandóan, a térkép minden szegletében eventek vannak, amik kiválóan összetudják hozni a csapatot a világ minden tájáról. A szakmák még mindig nagyjából értelmetlenek, de legalább jó muri, ad xp-t rendesen, és a begyűjtött nyersanyagokból valamennyi zsebpénzt is lehet megtakarítani. Apropó zsebpénz! Természetesen a mikrotranzakciók itt is bekebelezték a játékot, mint már megszokhattuk ezt nagyjából mindenhol. Viszont itt van egy olyan lehetőség, hogy játékbeli arannyal fizetheti ki a játékos az aktuális gyémánt mennyiséget, amit elkölthet bármire a skinektől kezdve minifigurákon át extra sztori küldetésekig. Azt jelezném, hogy sok, mármint SOK, úgy értem NAGYON SOK arany szükséges ezekhez, de a lehetőség legalább adott.
 
 

Friss

Kapcsolódó

User Review
0 (0 votes)