Ha akármilyen társaságban szóba kerül manapság a Halálos iramban széria, biztos lesz valaki, aki előlép a szokásos dumával, miszerint az első két-három rész még az autókról szólt, azután ment csak át az egész agyatlan akcióba. Nos ez a közkedvelt monológ több sebből vérzik, de abban igaza van, hogy az amúgy jószívvel is maximum közepesnek mondható Halálos iramban filmek színvonala emelkedni nem igazán tudott, pedig volt rá jó pár résznyi esélye. Most pedig elérkezett a tizedik felvonás, mely a forgatásban résztvevő színészek és egyéb stábtagok szavát igazolja, miszerint a Halálos iramban legújabb epizódja mindenben felülmúlja az elődöket, és ahogy azt sejteni is lehetett, ez a több minden főleg több eszement baromságot jelent.
Még egy utolsó előtti menet
A Toretto klán a világ többszörös megmentőjeként tengeti mindennapjait kertvárosi főhadiszállásán. A kerti partyk és a jéghideg Coronita sörök nyújtotta nyugalmat azonban élvezhetik örökké, hiszen újabb rosszfiú fenyegeti Vin Diesel legféltettebb kincsét, a családot. Hogy megismerjük az ügyeletes rosszfiút a film elején Rióba, az ötödik rész híres páncélszekrény rablós jelenetsorait ismerhetjük meg kicsit másképp. Itt kiderül, hogy a sértett félnek volt egy fia, aki elvesztett mindent az akció során.
A Jason Momoa által alakított Dante masszívan szociopata, célja elérésének érdekében pedig bármire képes. Veszítenivalója nincs, sütnivalója és stílusa viszont annál inkább. Eleinte azt gondoltam, hogy egy könnyen felejthető, egydimenziós figura lesz és bár a végén már sok volt belőle, kifejezetten kedveltem. Monológjai még a legjobb verdáknál is gyorsabban váltottak át bohókásból halálosan komollyá, motivációja érthető és emberi volt (ellentétben a film összes többi szereplőjével szemben) és testbeszéde is hozzátett a szerephez. Egy kicsit olyan volt a karakter és megszemélyesítése, mintha Momoa lenne a szegény ember Jokere.
Érthető okokból nem voltak nagy elvárásaim a filmmel kapcsolatban, de ha már a kellemes meglepetés nem várt irányból érkezett, elbíztam magam. Pedig nem kellett volna, hiszen a figyelmeztető jelek már az első perctől kezdve viharfelhőkként gyülekeztek a mozivásznon. Hiába erősödött tovább a színészgárda Brie Larson csatlakozásával és Charlize Theron visszatérésével, ők már nem tudtak mit hozzátenni a filmhez és ez nem az ő hibájuk.
A többiek szokás szerint agyatlanul mennek előre, miközben úgy dobálóznak világmegváltó gondolataikkal, mintha tudnák, hogy mit beszélnek. Ebben a prímet továbbra is Dominic “Coelho” Toretto viszi, aki csoda hogy könyvet még nem adott ki eget rengető bölcsességeivel megtöltve. Különösen bosszantó pillanatai voltak a filmnek, amikor Momoa karaktere jól megalapozott és felépített gondolatait Vin Diesel gigantikus baromságokkal döntötte össze, majd széles mosollyal az arcán acceptálta saját sikerét. Olyasmi szitu ez, mintha én bemennék a Földrajz és Földtudományi tanszékre, benyögném, hogy a Föld lapos, majd vigyorogva elsétálnék.
Alacsony a léc, de csak átesni sikerült rajta
Követve a mai akciófilmes trendeket, a Halálos iramban 10 sem szerénykedik, ha robbantgatni, lövöldözni vagy éppen bunyózni kell. Már a film elején láthatunk egy hosszabb csörtét Róma utcáin, ahol a tét város megmentése egy rohadt nagy, lángoló golyó alakú bombától. A jelenetsor legalább annyira abszurd mint amennyire elsőnek tűnik, emellett pedig leginkább röhejes és ahogy azt már megszoktuk, a fizika törvényeit teljes mértékben figyelmen kívül hagyja.
Szegény Newton ha látná ezt a filmet, azt kívánta volna, hogy az almával együtt a fa is a fejére essen. Verekedésből is láthatunk jó párat, melyek közül pár felesleges, pár pedig szimplán csak élvezhetetlen a gyenge kamerakezelés és a sűrű vágások miatt. Azt persze ezekből a szegényesen felvett jelenetekből is ki tudtam szűni, hogy a tökig fegyverben feszítő zsoldosok és ügynökségi katonákat még nagyanyám köntösben is le tudná verni.
Apropó Ügynökség, mert ugye szimplán így hívják őket, új szintre emelte a menőzést minden téren. Technikailag annyira fejlettek, hogy ilyet még Lucas a Star Wars megálmodása közben sem mert megengedni magának. Embereik amellett, hogy nagyon képzettek, veszettül jól néznek ki, de azért a Toretto társulat lazán túlszárnyalja őket is.
Dominic Toretto, példakép
Én nagyon szeretném ezek után és úgy minden egyes rész után elhinni, hogy a film nem veszi magát komolyan, de az évek során félistenné avanzsált Dominic Toretto karaktere totál az ellenkezőjét bizonyítja. Olyan érzésem van, mintha egy álomvilág lenne ez Vin Diesel számára, ahol ő az élő legenda. Szavait issza a család és könnybe lábadt szemmel mosolyognak rá, akármekkora közhelyet vagy idétlen baromságot böfögött fel éppen. És hogy uralma tartson még egy ideig, be is jelentette, hogy nem ér ám véget a szórakozás, hiszen a tizedik rész csupán egy trilógia kezdete. Ezt a film vége tökéletesen igazolja is, hiszen több szál lezáratlan maradt. Bizony, élvezhetjük még ezt a csodát legalább két rész erejéig, de sokat mernék tenni rá, hogy a Toretto család számára nem az elkövezendő lesz az utolsó menet.
Az egész filmsorozat körül kialakult helyzetről a Mission: Impossible széria jut eszembe, hiszen mindkét esetben a főszereplő a film fölé nőtt és a világ minden gondját-baját csak ők tudják megoldani. Azonban még az MI tud fejlődni és kellemes csalódást okozni, addig a Halálos iramban nem tud megállni a lejtőn. Tom Cruise kedvelhető karkater, tud logikusan gondolkozni és cselekedni, valamint nem érzünk szekunder szégyent, a feltűnik a vásznon. Vin Diesel ennek ellenére csak azt hiszi, hogy mindenkinél jobb, és egojának tökéletes táptalalajt nyújt a Halálos iramban.
A kevés jó és sok rossz ellenére egyébként pontosan azt hozta a tizedik felvonás, mint amit várhattunk tőle. Így aki eddig is odavolt a Halálos iramban filmekért, az ezt is bírni fogja, aki meg ki nem állhatta őket, nem most fogja megszeretni. Az pedig, hogy ez a vergődés tovább folytatódik abszolút nem kéne meglepő legyen, ugyanis a kasszáknál jól teljesít, a producerként is tevékenykedő Vin Diesel pedig láthatóan nem akarja elengedni Dominic Toretto kezét.