Tanár úr: A fene se gondolta, hogy az idei év egyik nagy durranása végül a Helldivers 2 lesz. Ne értsetek félre, nem nézett ez ki rossz játéknak. A trailerek alapján egy közepesen kommersz, de szórakoztató coop lövöldének tűnt. Végső soron pedig az is lett. És talán ez a váratlan siker titka. Ez egy jól összerakott multiplayer játék egyszerű, de kielégítő játékmenettel, amit észszerű áron kínálnak. És bár vannak fenntartásaim azzal kapcsolatban, hogy mennyi ideig tud szórakoztató maradni a Helldivers 2, azt nem lehet tőle elvenni, hogy amit célul tűzött ki, azt meg is valósította. Még ha a nem várt érdeklődés nyomán kicsit roskadozik is a szerverarchitektúra.
Tyrion: Számomra nemcsak a Helldivers 2 népszerűsége volt meglepetés, de az is, hogy kifejezetten élveztem a beleölt időt. Ha nem co-opban indulunk neki Tanár Úrral, jó eséllyel csak hagyom az egészet a fenébe. Előzetesen nem láttam, miben kínálna ez a játék többet, mint a riválisai, amelyekből viszonylag hamar ki lehet égni. És az az igazság, hogy ilyen értelemben nem is feltétlenül beszélhetünk egy forradalmi játékról. Sőt, könnyen lehet, hogy még pár nap játék után itt is beköszöntenek a monotonitás napjai. Mégis, az alapvető játékélmény és hangulat van olyan erős, hogy egyelőre magával sodorjon, minden technikai és szerverprobléma ellenére.
Nyet-working
Tanár úr: Amikor ezt a rész írom, még mindig nem sikerült teljesen gatyába rázni a Helldivers 2 szervereit. Sokat javult a helyzet. Már nem kell alsó hangon tízszer próbálkoznom, hogy egyáltalán a saját hajómra feljussak, pár napja nem dobott ki a játék, és csapatokhoz is valamivel előbb tudok csatlakozni. Ez a javulás azonban csak relatív. Az első napokban az online szolgáltatások majdhogynem használhatatlanok voltak. Nem lehetett más csapatokhoz csatlakozni, haverokkal is többszöri próbálkozás után tudtunk csak küldetésre menni, és olyan is gyakran volt, hogy a szerver nem mentette el a megszerzett tárgyakat és tapasztalatot.
Most is nagyon messze van a tökéletestől, de legalább a második szerverkarbantartás után két órán belül tudtam menni két kört. Ekkor is produkált vad dolgokat a Helldivers 2. Volt olyan eset, hogy miután csatlakoztam egy csapathoz, és a házigazda hajójára kerültem, valahogy a hajótest és a belső szigetelés közé spawnolt a karakterem. És mivel űrjáró szuperkatonám nem tud diffúzióval falakon átmenni, képtelen voltam elsétálni a missziót kezdő űrkapszulához. Pár perc szenvedés után úgy döntöttem, hogy nem húzom tovább a csapattársak idejét, és szemlesütve visszakullogtam a saját hajómra.
Tyrion: Hallottam róla, hogy elég ramatyul indult a Helldivers 2 pályafutása, és nagyjából öt percet kellett várjak, hogy ennek a realitása is megcsapjon. Konkrétan a tutorial alatt sikerült elvesztenem a kapcsolatot a szerverekkel, hogy végül a rombolóm fedélzetén az egyik emberem gratuláljon a kiképzés elvégzéséhez, aminek maximum a felét láttam. A benyomásom nem is javult az első nap, a Battle Pass helyi megfelelőjéből képtelen voltam feloldani a jutalmaim, a meccsekből pedig ki-kidobált a rendszer.
Az első komolyabb karbantartás után azért sokat javult a helyzet. Mind random játékosokkal, mind Tanár Úrral stabilnak bizonyultak a meccsek, nem tapasztaltam a korábbi problémákat. Azért jöttek helyettük újak, például az egyik napi küldetés a világért sem akarta követni az előrehaladásomat, de a központi játékélményt már nem befolyásolta semmi. Akit eleinte visszatartott a szerverek állapota, annak már nem kell igazán félnie, igaz, semmi garancia nincs rá, hogy a következő frissítés nem hoz új problémákat.
900 demokrácia per perc
Tyrion: A Helldivers 2 egy erősen multiplayer-fókuszú játék, így érdemi történetről beszélni nem nagyon lehet, és nem is feltétlenül van rá szükség. A felütés mindenesetre kellemesen humoros: a Szuperföld katonái vagyunk, akik a géppuskák torkolattüze mellől hozzák el a szabadságot az egész galaxisnak. Lényegében a patriotizmus egy paródiájába csöppenünk bele, amelynek már az első része is ihletődött a Csillagközi invázióból. A játék humora teljes egészében erre épül, és ez egyelőre kifejezetten jól működik. Van annak egy bája, amikor az állig felpáncélozott katona a gránátját “Eat liberty!” felkiáltással dobja el.
Miközben hordozzuk a szabadság véres zászlóit, lesz némi értelme is, hogy elhulljanak legjobbjaink a hosszú harc alatt. Apránként ugyanis halad valahova a sztori, legalábbis a fejlesztők elmondása szerint. Ahogy a többi játékossal közösen oldunk meg nagy, közös célokat, úgy formáljuk át a csillagrendszerek képét. Reménykedtem benne, hogy ez némi kézzelfogható cselekménnyel is együtt jár, de ebben egyre kevésbé bizakodom. Az első nagyobb parancs teljesítése után egy átvezető videó sem érkezett, így pedig kicsit tartok tőle, hogy hamarabb hagyom hátra a Helldivers 2-t, minthogy eljutnánk egy érdemi mérföldkőig. Nem nagy érvágás, de azért örültem volna neki.
Tanár úr: Számomra kicsit gyorsabban kiürült a humorzsák, mint Tyrionnak. A Helldivers 2 nemcsak patriotizmus-, de imperializmus-szatíra is. Valóban humoros, ahogy a nyilvánvalóan felsőbbrendű emberek felszabadítják a csillagrendszert az alsóbbrendű lények irányítása alól. Azért egy kicsit elcsúszik a narratíva a banánhéjon. Ennek pedig elsődleges oka az, hogy itt valóban öntudatlan gépekkel és rovarokkal vesszük fel a harcot. Gyakorlatilag nem sokban különböznek a vadállatoktól, vagy meghibásodott védelmi rendszerektől. Így pedig a húsba vágó humoros cinizmus helyett legfeljebb tompa, performatív vicceskedés marad. Annak viszont jó, és amúgy is hazudnék, ha túl magasan lenne a prioritásaim között egy hasonló játék sztorija.
Hőscincárok
Tyrion: Aki játszott már co-opra felépített külső nézetű lövöldével, az nem fog nagyon zavarba jönni a Helldivers 2 játékmenetétől. Leszállunk egy planétán, és azonnal ömlenek ránk az ellenfelek, akiket egy tekintélyes arzenállal regulázhatunk meg. Lehet nálunk egy elsődleges, egy másodlagos, és egy támogató fegyver, amelyeket a szituációtól függően választhatunk meg. Előbbi kettő viszonylag sztenderd keretek között működik, de a használatuk szórakoztató. Kellő visszajelzést adnak, az ellenfelek is kielégítő pukkanásokkal nyugtázzák a halálos találatokat. Egy-egy darabnak azért megvannak a maga korlátai, de nem is ezeknek a mordályoknak kell átszakítania a közfalat.
Erre ott vannak a támogató fegyverek, amelyek már kifejezetten háborúsbűn-kompatibilisek. Bedarálhatjuk a felszabadításra váró hordákat egy ordas nagy géppuskával, rovarok tucatjait gyújthatjuk fel lángszóróval, vagy robotok szilárdságát kérdőjelezhetjük meg egy lézerfegyverrel. A Helldivers 2 nem fél kíméletlen pusztító erőt adni a kezünkbe, amitől egészen középkori ösztönök szabadultak fel bennem. Mindezt meglepő bizalommal adja nekünk a játék, ugyanis a karakterünk ezzel kontrasztban kifejezetten sebezhető. Nincs sok életünk, pláne, ha beleállunk a csapattársak lövéseibe és légicsapásaiba, hamar elfáradunk, és akár ki is vérezhetünk. Ez az érdekes kettősség a hatalom és halandóság között megköveteli a folyamatos odafigyelést, és tényleg azt az érzést kelti, hogy a technológiai fejlettségre hagyatkozó emberek vagyunk a galaktikus konfliktusban, nem pedig félistenek.
Nem ravasz, hanem elsütőbillentyű
Tanár úr: A fenti játékérzetet csak erősíti, hogy fegyvereink jellemzően igen realisztikusan működnek. Ha például megpróbálunk rovart irtani ólomchemotoxunkkal, miközben rohangálunk, mint a mérgezett egér, akkor jó eséllyel a legközelebbi hegyet sem fogjuk eltalálni. Vannak fegyverek, amik jobban teljesítenek mozgás közben. De mindenképpen ökölszabály, hogy ha húsz méternél távolabbra akarunk lőni, akkor jó ötlet letérdelni, vagy a földre vetni magunkat. Ekkor kisebb a fegyver visszarúgása, és pontosabbak a lövéseink. A földre vetődésnek ráadásul defenzív funkciója is van. El tudunk ugrani felénk rohanó megabogarak útjából, és lapos kúszásban robotok lézerfegyverei is nagyobb eséllyel tévesztenek célt.
Fegyvereink ráadásul nem töltenek újra automatikusan, ha kifogy a tár. Minden alkalommal nekünk kell megnyomni az újratöltés gombot, ráadásul nem is mindegy, hogy mikor. Újratöltésnél ugyanis karakterünk kidobja az előző tárat akkor is, ha éppen csak öt golyót lőttünk el belőle. Egy szó, mint száz, a Helldivers 2 játékmenete úgy tud zsigerien kielégítő lenni, hogy közben azért figyelnünk kell arra, hogy mikor mit csinálunk. Nem lehet ész nélkül berohanni a darálóba, nem lehet agyatlanul újratölteni, vagy büntetlenül elcsatangolni a csapatunktól – ez ugyanis rövid időn belül a hadművelet korai és nemkívánatos végét jelentheti gyalogosunknak.
Minden bogár rovar, de még nem minden rovar halott
Tyrion: A háborút (bocsánat, a demokrácia terejsztését) két frakcióval szemben is viseljük. Az egyik egy halom nagyra nőtt ízeltlábú, akiknek a számaikban van az erő. Ők minden különösebb rendszer nélkül népesítik be a bolygókat, és özönlenek, ha a közelükbe megyünk. Általuk egy klasszikus hordamód-élményt élhetünk meg. Rengeteg könnyen, de kielégítően elhulló ellenfél, akiken átgyalogolhatunk, kivéve, ha hagyjuk magunkat bekeríteni. Ha elárasztanak minket, jó eséllyel nem ússzuk meg ép bőrrel, de éppen emiatt lesznek izgalmasak az összecsapások. Egy idő után fontos a jó helyezkedés és taktika, egy-egy nagyobb rajt feloszlatni, vagy egy komolyabb ostromot átvészelni pedig kifejezetten adrenalinban gazdag élmény.
Eközben a robotok már bekészítették a sóderes dákót, hogy amint leszállunk közéjük, azonnal felhelyezzék nekünk. Hatalmas a kontraszt a két frakció között. Míg a bogarak földjén úgy éreztem, vadászok rájuk, az automatonok országában én voltam a préda. Sokkal többet sebeznek, a lőfegyvereik miatt sokkal hatékonyabbak, és más harcmodort követelnek meg. Ez alapjáraton egy király ötlet, kifejezetten üdvözöltem, hogy változtatni kell a hozzáálláson – fedezékeket kell keresni, és adott esetben inkább kerülni a konfliktust. Más kérdés, hogy gépek lázadását visszaverni objektíven nagyságrendekkel nehezebb, mint a rovarinváziót, és időnként túlzásnak éreztem a ránk zúduló agressziót. Mert azért az eszköztárunk inkább a tömegpusztításra lett kitalálva, és nem annyira a fedezékekben kuksolásra. De szó se róla, ez is eredményezett néhány meleg helyzetet, amely teljesen máshogy volt izgalmas, mint a kártevő-irtás.
Imádom a reggeli napalm illatát
Tanár úr: De a demokrácia védelmében nemcsak kézifegyvereket vethetünk be. Sőt! A különböző lehívható taktikai légicsapások, kisegítő felszerelések és lehelyezett védelmi és offenzív struktúrák a nehézség növekedésével csak még kritikusabbak lesznek a túlélésünk szempontjából. Tudunk hívni orbitális lézert, szőnyegbombázást, napalmot és nagy kaliberű gépágyútüzet is egy kijelölt területre. De van itt hordozható lőszeres hátizsák, pajzsgenerátor és statikus, automatikus mozsárágyú is.
Ezek pedig meglepően sok mélységet adnak a harcnak. Főként azért, mert a legtöbbjüket csak pár percenként tudjuk segítségül hívni. Nem lehet minden felbukkanó hordát lángoszloppal megkínálni, vagy félpercenként új géppuskát kérni a felsővezetéstől – elvégre válság van, vagy mi. Így aztán komolyan meg kell válogatnunk, hogy melyik taktikai opciót mikor vetjük be. Annál is inkább, mert egyszerre csak négyfajtát tudunk egy-egy misszióra betárazni, szóval érdemes ezeket is az ellenfélhez és a terephez igazítani. Külön öröm, hogy ezeket nem sima gombnyomásra idézzük meg. A légi áldás megrendeléséhez sokszor egész bonyolult és hosszú billentyűkombinációt kell bepötyögnünk. Emiatt nem is lehet őket gondolkodás nélkül dobálni. Pár másodpercre meg kell állni, bevinni a megfelelő kódot, majd eldobni a céljelzőt és nézni a tűzijátékot.
Tyrion: Pont amiatt, hogy csak időnként férhetünk hozzájuk, és meg kell dolgozni értük, nem inflálódik a légicsapások és egyéb segítségek szerepe. Sokadik alkalommal is barbár vigyorral nyugtáztam, amint az ellenséges hadtestek atomjaikra hullanak, különösen, hogy a hozzájuk csatlakozó hangeffektek is kiválóak. Van súlya annak, ha ledobunk egy bombát, de annak is, ha csak egy szállítmány megérkezik. Ha nem hiszitek, próbáljatok aláállni. A lehetőségeink számára sem lehet panasz, igaz, egy idő után már csak hajszálnyi különbség lesz két leviatán méretű, számunkra életmentő detonáció között.
Gerilla berek, nádak, erek
Tanár úr: Ha azonban már belehelyezkedtünk a játékba, és nem minden percben a túlélésre játszunk, akkor lesz időnk befogadni az egzotikus idegen planéták látnivalóit. Ez alatt pedig a melléktevékenységekre és a megtalálható extra objektívákra gondolok. Van, hogy egy gázkitermelő-komplexumból kell átirányítanunk a propán-butánt máshová, vagy éppen újra hadi rendbe kell állítanunk egy radarállomást. De az ellenséges erők további megnyirbálására is van lehetőségünk helyőrségek vagy fészkek porig rombolásával. Ezekért a tevékenységért jellemzően a jutalmunk tapasztalati pontok, ellátmányok és medálok.
Szóval mindenképpen érdemes figyelni ezekre, és lehetőségünkhöz mérten a lehető legtöbbet elvégezni. Ugyanakkor a játék figyelmeztet is, hogy minél tovább maradunk egy misszióban, annál több ellenfél fog portyázni, és annál veszélyesebbek lesznek. Így a Helldivers 2 küldetéseiben kialakul egy nagyon izgalmas kockázatértékelési mechanizmus. Mindig érdemes mérlegelni, hogy bír-e még a különítményünk pár percnyi darálást, vagy érdemesebb lehívni egy csapatszállítót, és lelépni az addig megszerzett hadizsákmánnyal.
Tyrion: Utóbbi megoldáson különösen akkor gondolkoztam el, amikor már csak néhány kifüstölendő (frakciótól függően) bázis/fészek volt hátra. Nem feltétlenül ezek a leginkább embert próbáló feladatok, de nem is sok kreativitás szorult beléjük. Menj oda, robbantsd fel, menj tovább. A többi aktivitás viszont tényleg érdekes, a felszerelést rejtő helyszínek pedig a szemünket is ügyesen vezetik. A tartalmuk is kifejezetten hasznos: általunk még fel sem oldott fegyvereket, medálokat, sőt, prémimum valutát is rejtenek. Az pedig mindig becsülendő, ha van alternatívája a valódi pénz költésének.
Ami a mellékfeladatokban, de a kötelező megbízásokban is közös, hogy egészen túl tudnak emelkedni az unalmas, egygombos interakciókból álló objektívákon. Van, hogy egy löveget kell betölteni a környéken elszórt lövedékekkel, amiket mi cipelünk oda, és sokszor kell a már jól ismert kódokat terminálokon is bepötyögni. Itt egyéb minijátékokkal is találkozhatunk, és ezekhez a kijelzőkhöz kötődnek a kooperációra építő feladatok is. Van, hogy a képernyőn látható tartományba kell forgatni egy antennát, vagy megfelelő sorrendben kell csapokat aktiválni. Ezek abszolválhatóak egyedül is, de többen, kommunikálva érezhetően hatékonyabb, így úgy éreztem, hogy van értelme a co-opnak azon túl is, hogy kettőnknek kétszer annyi lesz az ólomkibocsátási sebessége.
Látod azt a hegyet? Fel tudod robbantani!
Tyrion: Két felszabadító tevékenység között nem tudtam megállni, hogy néha ne nyáladdzak egy kicsit a képernyőn felbukkanó tájakra. A látott terepviszonyok egytől egyik remekül néznek ki, és nem csak a csillogó-villogó effektek miatt. Bár igaz, hogy ezek is határozottan segítenek, de a látványterv és a világítás is elsőrendű. A hatalmas rovarfészkek árnyékában terjedő gázok, a ködön átszűrődő holdfény, vagy az égen felbukkanó közeli bolygók fantasztikusan festenek. És ennek igazán ára sincs. Mostanában hozzászoktam, hogy a nagyobb megjelenéseket erősen visszafogott fordulatszámon kell átéljem, de itt egészen korrekt optimalizációról, és egy-két ártalmatlan hibán túl bugmentes élményről beszélhetünk.
A Helldivers 2-ből időnként egy átható, sejtelmes hangulat árad, amelynek súlyt adnak a már említett hangeffektek. Hiába ordít valaki minden második percben a demokráciáról, miközben egy teli tárat enged az opponenseibe, az atmoszféra-építésnél nem vicceltek a fejlesztők. Nem véletlen, hogy amikor a játékmenet is illeszkedik ehhez, egy egészen fenyegető légkör is kialakulhat (lásd az elszabadult terminátorok bolygóit).
Tanár úr: Bizony, amerikai háborús veteránoknak talán nem ez a játék a megfelelő idegnyugtató. A robotok elleni legfontosabb hadszíntér ugyanis egy buja dzsungelbolygón van, ahol szinte mindig sötétség honol. Emiatt gyakori eset, hogy egy nagyobb susnyásból kiérve szembetaláljuk magunkat három tucat vérszomjas kenyérpirítóval. Akkor a Helldivers 2 bepöccinti a hősies harci dobokat, mi pedig levetődünk a legközelebbi fa tövébe, hogy ne csináljanak belőlünk ementáli sajtot. Talán nem annyira jó az OST, mint amilyen Vietnámnak volt, de ezek a pillanatok tökéletesen visszaadják az Acéllövedék, vagy az Apokalipszis most hangulatát.
Mire a falevelek lehullanak, győztes katonáim itthon lesznek
Tanár úr: Szóval összességében a Helldivers 2 játékélménye kiváló, de multi játék lévén felmerül a kérdés, hogy miért járunk ide vissza. Ahogy azt már írtuk, vannak kioldható fegyverek, páncélok és skinek mind az ingyenes, mind a prémium Battle Passben, idővel fel tudunk oldani új légicsapásokat és lehívható segédeszközöket. És az első hétben még tartották is ezek bennem a lelkesedést. Na meg ugye a kiváló játékmenet. De egyelőre nem látom azt a gigantikus húzóerőt, mint amit például a Warframe vagy a Destiny 2 esetén, amiért én majd fél év múlva is rájárok erre a játékra. De ezt innen nagyon nehéz igazságosan megítélni. Elvégre bármikor bedobhatnak valami újat, ami miatt ismét visszajövök a lövészárkokba rovarokat irtani.
Tyrion: A live service kifejezésnek nincs túl jó sajtója mostanában. Ez részben annak köszönhető, hogy a modellt olyan címekre is ráerőltetik, amelyek alapvetően ezt nem igénylik. Ilyenek a klasszikusan egyjátékosnak számító, kampányorientált játékok, amelyeknél erőltetettnek érződik a végjáték és a mikrotranzakciók integrálása. A Helldivers 2 alapvetően nem ilyen. Játékosok interakciójára épít, erősen támaszkodik a közösségi élményre, és folyamatos fejlesztői támogatás várható – már csak a beígért játékmester-szerű mechanika miatt is.
Emiatt el tudtam nézni a Warbond névre hallgató Battle Pass jelenlétét is, amely az ingyenes változatban csak egy inkrementálisan megnyíló boltnak felel meg. Jóval nagyobb a szabadságunk, hogy a megnyitott szinten mire verjük el a medáljainkat, legyen az egy új fegyver, vagy a hiúságunkat tápláló köpeny. Az már már kicsit árnyalja a helyzetet, hogy ennek a fizetős változata még úgy sem kifarmolható az ingyenes verzióval, ha eljutunk az utolsó szintig. Ettől még nem olyan vészes a helyzet, főleg, ha számításba vesszük a pályákon felszedhető krediteket, de még be kell vegye a gyomrunk, hogy egy 40 eurós játékban bőven tudsz költeni, ha szeretnél.
A frontvonalról jelentjük
Tanár úr: Amikor elkezdtem írni ezt a cikket, azzal kezdem, hogy a Helldivers 2 kommersz. Emellett az állításom mellett egyébként ki is állok. A játék nem túl sok mindent tesz le az asztalra, amit ne láttunk volt már előtte. Azonban ezeknek a valóban bejáratott összetevőknek a keveréke valami egészen különleges, zsigerien kielégítő kotyvalékot alkot, ami miatt nagyon nehéz letenni ezt a játékot. Ráadásul idő közben előkerülnek olyan elemek is, amik jócskán felrázzák a formulát.
Az meg szinte már csak hab a tortán, hogy sok más live service címmel ellentétben nem érzem úgy, hogy a Helldivers 2 úton-útfélen megpróbál pénzt kunyerálni tőlem. A prémium Battle Passben lévő felszerelés nem jobb, csak más, mint amit az ingyenes pakkból kapunk. Ezen túl meg csak vizuális tuningot szolgáltat az – amúgy nagyon is baráti áron vesztegetett – fizetős csomag. Ez kombinálva az általános játékélménnyel arra sarkallt minket Tyrionnal, hogy a föld felé erőszakoljuk a kisujjunkat, és megajánljunk a játéknak egy kategóriáját meghazudtoló pontszámot.