A Devotion a Red Candle Game kitűnő horrorjátéka, amely azóta már nem érhető el a nagyközönség számára. Ezt az elfeledésre ítélt gyöngyszemet vizsgáltam meg.
Mindig is felemás érzelmeket tápláltam a komoly, súlyos témákat feldolgozó, nyomasztó játékokkal kapcsolatban. Bár hajlamos vagyok a videojátékokat művészeti ágnak tekinteni, mégis nehéz túllépni azon az alapvető hozzáálláson, hogy azért ül le az ember egy adott cím elé, hogy jól érezze magát. Ha pedig egy alkotás méla rosszullétet és reménytelenséget vált ki belőlünk, az nem éppen a szórakozás irányába tereli az élményt. Aztán persze rájöttem, hogy nagyon is fontos, hogy ne csak pozitív érzelmek kerüljenek kifejezésre, és igenis szükség van arra, hogy foglalkozzunk nehezen megközelíthető, kényes problémákkal. Ha mindez egy videojáték keretei között történik, az külön jó, hiszen ez az egész ipar megítélését is pozitívan befolyásolhatja.
Ugyanakkor ez nem jelenti azt, hogy ne kelljen valamilyen élményt átadnia ezeknek a címeknek. Ha nincs egy üzenet, ami velünk marad, ha nincs egy kellően magával ragadó atmoszféra, ha nem kapunk egy legalább vállalható játékmenetet, akkor csupán a játékos sivár, öncélú lelki kínzásáról beszélünk. Ez pedig csak még jobban elidegenít a feldolgozott témától, elég csak a tavalyi Lorelai abszurdan negatív képeire, és a szereplők fülledt kallódására gondolni. Micsoda szerencse, hogy a Devotion úgy tud alászállni a lelki mélységekbe, hogy közben korrekten dolgoz fel valós problémákat, és megrendítő, de valóban maradandó emlékeket hagy.
A siker árnyékában
Du Feng Yu egy sikeres forgatókönyvíró, aki feleségével, Gong Li Fanggal, a híres színésznővel látszólag idilli házasságban él. Gyermekük, Mei Shin örökölte édesanyja tehetségét, és énekhangjával sorra hódítja meg a tehetségkutatókat. A családi idillt azonban szépen lassan beárnyékolják a problémák: a sikertelenségbe süppedő apa és a karrierjét a családért feladó anya konfliktusa súlyosan megviseli lányuk egészségét is. Ez után pedig tragikus események lavinája szabadul el, amelyik képes maga alá temetni egy egész családot, legyenek bármilyen jó szándékúak vagy igyekvők.
A játékot többnyire Feng Yu szemszögéből éljük át. Ahogy körbejárunk a 80-as évek Tajvanjának tipikus lakásában, hamar szemet szúr, hogy valami nagyon rosszul alakulhatott a család életében. A főszereplő feje minden egyes képről el lett tüntetve, minden kihalt, a baljóslatú fürdőszoba bezárt ajtaja pedig újra és újra felcsigázza kíváncsiságunkat.
Ismétlés a puzzle anyja
Hogy miért újra és újra? Nos azért, mert a Devotion a cselekmény legnagyobb hányadában ugyanabban a kis lakásban fog játszódni. Ez annyira hangzik izgalmasan, mint egy százhúsz oldalas tanulmány a kafferbivalyok alvási szokásairól, de a helyzet sokkal szerencsésebb. A lakás ugyanis látogatásról látogatásra változik, újabb és újabb kulcsfontosságú részleteket fedve fel előttünk.
Közben számos kisebb feladványt is meg kell oldanunk, igaz, ezek inkább a gyűjtögetés-lehelyezés vonalon fognak zajlani. Ettől még nem rossz érzés teljesíteni őket, a maximalizmusomat mindig jólesően csiklandozzák az összeálló kirakós-darabok, de a megoldásukhoz egy Adam Sandler-film után megmaradó két agysejt is tökéletesen elegendő. Az alapvetően sétálgatásra felépített játékmenetet viszont feldobja néhány ötletes minijáték. Nem olyan kreatívak, mint annak idején a What Remains of Edith Finchben, és nem is annyira olvadnak bele az alapmechanikákba, de így is feldobják az összképet. A kedvencem a tajvani kultúrát is felelevenítő, gyönyörű mesekönyv, amely egy időre platformer-kalandot varázsolt elém.
Apróságokról van szó, de sikeresen megtörik a mászkálás monotonitását, amire pedig szükség is van. Felfedezni nem nagyon lesz motiváció egy idő után, hiszen hiába részletes és informatív a környezetünk, ha ugyanazokat a szobákat járjuk körbe újra és újra. A helyzet akkor javul egy kicsit, amikor szabad átjárást kapunk a lakás három különböző időben létező állapota között. Eleinte az újdonság varázsa, később pedig a feladványok láncreakciója vezet minket végig a játékidő derekán, és így a feledés homályába kerül néhány kicsit laposabb pillanat.
Félelemben élve
A hangulat persze a kevésbé kiemelkedő pillanatokban is hatásos, a feszültség pedig végig tapintható. Nem egy kellemes atmoszféráról van szó, nem fogunk visszavágyni ezekre a helyszínekre, a Devotion mégis beszippant, és egy hátborzongató bizonytalanságba taszít minket. Sokszor csak úgy futkározott a hátamon a hideg. Ezt pedig ki is használták a fejlesztők, és egy valódi horror-élményt adtak nekünk.
A Devotion nem akar folyamatosan terrorizálni minket, de időnként azért erősen ránk ijeszt. A jumpscare-ek hatékonyak, és nincsenek túlhasználva, annyi van belőlük, hogy a biztonságérzetünket újra és újra kiiktassák, amikor kezdenénk elkényelmesedni. Közben pedig a fejlesztők más módokat is találnak a nadrágok átlagtömegének növelésére, elég csak a mindenhol felbukkanó manöken-bábukra gondolni. A borzongás pedig még a nyugalmasabb pillanatokra is elkísér minket, a játék által kínált félelemérzet valamivel a felszín alá is bemerészkedik. Mindezt úgy, hogy valós fenyegetés alig van, mindössze egy üldözős jelenetet kapunk, és az sem nehéz, de legalább kedvenc angol szókapcsolatom, a trial-and-error sem került elő.
Családi (ördögi) kör
A hangsúly mindezek ellenére nem a twitch-közvetítők megijesztésén, és az ebből való profitáláson volt, ez csak egyfajta mellékhatás volt (már ameddig elérhető volt a játék). A fókusz a történeten van, egy család szívszorító tragédiáján, amelyet egy hiteles kulturális korrajz és éretten kezelt, érzékeny témák kifejtése kísér. Mindez persze nincs a szánkba rágva: szépen, apránként kapjuk meg az információkat, egyre több részletre derül fény, hogy végül egy valódi katarzisban csúcsosodjon ki mindez.
A történetmesélés egyik legerősebb eszközei az összegyűjthető feljegyzések lesznek. A családfő egyre gyatrább írásai nemcsak a család problémáit, de saját belső torzulását is tükrözik, bizonyos szövegek a keleti kultúrák kevésbé ismert elemeibe engednek bepillantást, Mei Shin naplójából pedig a kislány kálváriája elevenedik meg. Nehéz erről a történetről spoilerek nélkül beszélni, de az biztos, hogy a konfliktusok megjelenítése rendkívül erős lett, ha kell, képi metaforákon át, ha kell, nyersen, torzan érzékeltetve azokat.
Mei Shin mentális betegségét is sikerült a helyén kezelni. Nincs elbagatellizálva, sőt, a kislány szemszögéből átélt események nyomán a megértés is sokkal könnyebb. A szorongása ellenére gyereksztár szerepébe kényszerített Mei Shin története önmagában is szívszorító, de az akkoriban Ázsia egyes részein kialakult hozzáállás csak ront a sorsán. Amikor pedig az apa egy szekta befolyása alá kerül, már nem sok remény marad egy valóban pozitív befejezésre…
Kiváló és kellemetlen
A Devotion története sokkoló, fájdalmas, és megterhelő. A jól időzített és megrendítő események képesek voltak teljesen maguk alá gyűrni. Az erős szimbolika és az okosan elhelyezett jelenetek együttese már előre sejteti a katarzist, de ez nem vesz el annak érzelmi töltetéből. Az utolsó harmadtól kezdve volt egy elképzelés a fejemben a végkifejletről, és végül meglepetésemre nem egészen valósult meg. Utólag viszont örülök, hogy nem hatásvadász módon, hanem egy korrekt tanulsággal, és megfelelő tartással zárták le a cselekményt.
Persze az eddigiekből már kiderülhetett, hogy nagyon nem egy vidám játékról van szó. Aki kellemes kikapcsolódásra vágyik, az nagyon rossz helyen keresgél. Sőt, bizonyos jeleneteknél a felső vezeték meglocsolása is kellemesebb élmény, így csak erős idegzetűeknek ajánlom. A szituáció pedig még ijesztőbbé válik, ha utánajárunk a kulturális háttérnek. Tajvanban ugyanis a szekták térnyerése és az emberek életét alapjaiban befolyásoló hiedelmek a mai napig törnek derékba életeket. Helyiek kommentárját olvasva/hallgatva nyilvánvalóvá válik, hogy a fejlesztők szinte tökéletesen reprodukálták a közeget (ehhez kifejezetten ízléses látványvilág és hangzás is társul) és ennek fényében még valóságosabb és még lehangolóbb ez a tragédia. És mégis, úgy gondolom, példaértékű az a finomság és érettség, ahogy ezekhez a témákhoz nyúltak (tanulhattak volna belőle a The Suicide of Rachel Foster készítői), nyoma sincs uszításnak vagy propagandának.
Egy eltűnt játék
És hogy utóbbit miért kellett kiemelni, az egy rendkívül szomorú, de a játék világán messze túlmutató história. A Devotion ugyanis mindössze egy hétig volt elérhető a nagyközönség számára, aztán eltűnt, talán mindörökre. Az incidensnek köze van a kínai-tajvani konfliktushoz, a cenzúrához, és mindenki kedvenc „csacsi öreg medvéjéhez” is.
Történt ugyanis, hogy kínai játékosoknak feltűnt, hogy az egyik papíron található felirat az ismert mémet idézi fel, amelyik a kínai elnököt, Hszi Csin-Pinget Micimackóhoz hasonlítja, emellett pedig nem túl szép jelzőkkel illeti. A botrány pillanatok alatt kirobbant, kínai játékosok tömegei estek neki a játék Steam-értékeléseinek, sőt, a review bombing áldozatául esett a fejlesztők előző játéka, a Detention is. A történtek után a Red Candle Games nyilvánosan bocsánatot kért, a Devotion pedig eltűnt a Steamről.
Mi az igazság?
A kialakult helyzet meglehetősen kaotikus volt, így nehéz pontosan megmondani, mi zajlott az események hátterében. Egyes kínai játékosok azt állították, a Devotion nem állt meg ennyinél, és több irányból is támadta a kínai népet, például az egyik negatív szereplő neve a „szárazföldiekre” utal. A vádak az egészen abszurd összeesküvés-elméletekben csúcsosodtak ki, egyes hírforrások mégis kész tényként közölték az elfogult kommentelők véleményét. Jobban utánanézve, és kevésbé elfogult mandarin nyelvű felhasználók segítségével persze kiderült, hogy a legtöbb találgatásnak semmi alapja nincs. Amennyiben ezek egy töredéke mégis igaz, akkor a fejlesztők valóban nem voltak politikailag korrektek, ha viszont ez mind csak konspiráció (ami elég valószínűnek tűnik), akkor az összes bűnük egy mém használata és egy közszereplő “sértegetése” volt.
Persze a kínai cenzúra nem ismer tréfát, hiszen képesek voltak a Barátom, Róbert Gida című filmet is betiltani Micimackó jelenléte miatt. Egy elnyomó vezetőség munkásságának kivetüléseit láthatjuk a Devotion esetében is. Voltak kínai felhasználók, akik a személyes sértettség helyett sokkal érthetőbb szempontokat vettek figyelembe: ha az eset következmény nélkül marad, és a kínai elnök szabadon gúnyolható egy Steam-játékban, akkor az előmozdíthatja az oly nagyon elkerülni kívánt kínai Steam-változat megjelenését, amelyen a Valve már nem keveset dolgozott, és amely behódol a cenzúrának. Közben a fejlesztők is megszólaltak, és elnézést kértek, az esetet azzal indokolták, hogy a szöveg eredetileg helykitöltő szerepet töltött be, és nem szándékosan került be a végső termékbe. Hogy ez igaz-e, nem tudom, de a játék üzenete alapján készséggel elhiszem, hogy nem az egész csapat politikai megnyilvánulásáról volt szó, maximum egy meggondolatlan magánakcióról.
És mi marad végül? A fejlesztők megkérdőjelezhető tette, a felháborodás és a cenzúrától való félelem végén egy igazi vesztes van: maga a játék. Egy ideje már a Harvardon elérhető egy példány, de sehol máshol nem lehet beszerezni azóta sem (nyilván, én is bő egy éves emlékeimből táplálkoztam, ne torrentezzetek, gyerekek). Kár, mert a Devotion megérdemelné a figyelmet.