Eddig is így éreztem, de mostanra ki is merem mondani, hogy a 90-es évek előtt készült horrorfilmeket sokkal jobban kedvelem, mint a mostani, modernebb darabokat. Az újak vagy túl művészire veszik a figurát, vagy az olcsó ijesztgetésekre építenek, amik azon kívül, hogy akkut szívleállást okoznak, nem képesek hatással lenni rám. Természetesen akad mostanában is olyan horror-alkotás, ami tetszett, de a századforduló előtti filmek valahogy jobban ütnek. Mondom mindezt úgy, hogy a technika még nem állt olyan fejlett szinten, mint manapság, és annak ellenére is, hogy csomó régi darabon látszik az idő vasfoga, szórakoztatóbbnak találom őket.
Néha pedig szeretek egészen visszamenni az időben, amikor még nem csak a horror, de még maga a filmgyártás is gyerekcipőben járt. Így esett, hogy egészen 1932-ig utaztam, hogy megnézzem a valaha készült talán legelső zombi-filmet, a White Zombie-t.
[h]A zombifilmek ősatyja[/h]
A film azonnal a dolgok sűrejébe csap, szinte azonnal megláthatjuk a haiti élőhalottakat, mikor az ifjú Neil (John Harron) és Madeleine (Madge Bellamy) esküvőjükre igyekszik Monsieur Beaumont (Robert Frazer) nevű úriember ültetvényére. A dolgok azonban nem úgy alakultak, ahogy a fiatal pár eltervezte, hiszen a lányt egy Legendre (Lugosi Béla) nevű fickó Beaumont kérésére zombivá hipnotizálja. Ugyanis az ültetvényes mindenképpen magának akarja Madeleine-t. Mindeközben Neil úgy hiszi, arája meghalt, de a helyi lelkész rávilágít a haiti folklórban szereplő zombik legendájára, és könnyen lehet, hogy Madeleine mégsem halt meg, csupán agyatlan és szívtelen zombi lett belőle.
A White Zombie nem a mára klasszikusnak számító zombikat mutatja be. Azt leszámítva, hogy nem tudják mit cselekednek, és nincsenek tetteik tudatában, semmiben sem hasonlítanak a földből kikelő, agyzabáló élőhalottakhoz. Itt mindinkább a többek között Haitiről eredő voodoo-mágia és afféle hipnotikus varázs az, ami az embereket gondolkodni képtelen zombivá változtatja. Főszerplőink természetesen megpróbálják Legendre-t megállítani, de nem olyan könnyű az ő szorításából kikerülni, mint az elsőre hitték.
A történet sokkal izgalmasabb, mint a film maga. Az alig egyórás játékidő alatt gyakran rendkívül vontatottan halad előre a cselekmény, de ez igazából betudható annak is, hogy közel 90 éves a White Zombie. Ezt leszámítva nem nagyon tudok negatívumokat felhozni, hiszen nehéz is lenne teljesen objektíven viszonyulni ehhez a filmhez.
Összességében a White Zombie a korához képest szórakoztató film, ám illik helyén kezelni. A nagyjából hetvenperces játékidő is gyakran hosszúnak és vontatottnak hatott, de végül megérte az élmény; ha másért nem is, azért biztosan, hogy egy filmtörténeti klasszikussal lettem gazdagabb. A színészek modorosak, az előadásmód is színpadias, de ezzel is csak a kor szellemét hivatottak megidézni. Aki szereti a horrort, és a zombifilmeket, és nem riad vissza attól, ha egy film fekete-fehér, mindenképpen adjon egy esélyt az 1932-es White Zombie-nak.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
[h]Támogatlak![/h]
