A történelem bármelyik tetszőleges korszakát vehetjük, egy valami mindig örök érvényű igazság marad: felnőni szívás. Ahogy pubertás korba lépünk, testünk és szellemünk brutális mennyiségű hormonális változáson megy keresztül, ami mindenkinél máshogy csapódik le. A Stephen King nagysikerű regénye alapján készült Christine című film egy nagyon furcsa módon mutatja be a felnőtté válás nehézségeit.
[h]Kirepülni a fészekből[/h]
Meghozzuk első önálló döntéseinket, megkezdődik kalandos szerelmi életünk, megszerezzük első járgányunkat, és persze gyökeresen megváltozik hozzáállásunk a világ dolgai felé. Ez is szerves része a tinédzser kornak, amikor elindulunk a felnőtté válás rögös útján.
Stephen King zseniálisan nyúlt mindig társadalmi, vagy pszichológiai problémákhoz, témákhoz. Az ő géniusza mindig a lélektani horror volt, ebben alkot mai napig kiváló műveket. A Christine című, 1983-as regénye egy fiúról szól, akiből nagyon gyorsan kiveszik a naiv csodálat, és átveszi a helyét a szürke, kesernyés felnőttélet, mindez élete első autójának köszönhetően.
Szintén 1983-ban már mozikba is küldték John Carpenter “horrorpápa” vezénylésével a Christine film-adaptációját, amit fogalmam sincs hogyan tudtak ilyen gyorsan leforgatni, kivitelezni. Mármint ahhoz képest, hogy minőségben fényéveket ver egy csomó másik King-adaptációra.
[h]Gázfröccs és pubertás[/h]
A főszerepben itt van ez a szerencsétlen tizenhét éves srác, Arnie, akinek minden percét a szülei osztják be. Nem volt szerencséje még a lányokkal, és a suliban is folyamatosan csesztetik társai. Egyetlen igazi barátja van, Dennis, akivel sülve főve együtt lóg. Egy nap azonban gyökeresen megváltozik Arnie élete, és a szerény fiúból hirtelen macsó férfi lesz. Meghozza első saját döntését, és vesz egy autót, aminek családja nyilván nem örül, sőt kifejezetten tragédiaként élik meg, hogy az esetlen Arnie felelőtlenül, szülői beleegyezés nélkül dönt. Hamar kinyílik a fiú csipája, hanyagolni kezdi egyetlen barátját, becsajozik, és mindene lesz a csodálatos, vörös autója, Christine.
Christine egy ’57-es Plymouth Fury, ami a srác és a “hölgyautó” első találkozásakor nem is nézhetne ki vacakabbul. Egy lepukkant háznál talál rá, ahol egy hasonlóképpen lepukkant férfitől meg is veszi 250 zöldhasúért. Nem a legjobb biznisz, de ha van szerelem első látásra…
[h]Jármű-horror[/h]
Arnie és Christine bensőséges viszonya hamar átesik a ló túloldalára. Miközben a fiú nappal megpróbál normális autót faragni a tragacsból, Christine az éj leple alatt elkezdi szedni a helyi lakosokat. Mármint megöli őket. Igen, az autó. Mai fejjel talán röhejes lehet ez a koncepció, de az okoseszközök korában lehet újra elő lehetne venni a témát (Hollywood, légyszíves ne! Meggondoltam magam, hagyjátok az egész témát békén!).
Christine ugyanis valamiféle elátkozott járgány, aki tulajdonosait teljesen megszállottá teszi és igyekszik mindenkit eltenni láb alól, akik az útjába kerülnek. Még mindig tök fura, leírva is, de higgyétek el, filmen egész szépen működik ez a fajta horror. Ha benézünk a motorháztető alá, akkor láthatjuk, hogy nem arról szól a film, hogy egy piros kocsi embereket gyilkol. Mindinkább arról, hogyan hat a hirtelen jött felnőtté válás a burokban élő tinikre, és környezetükre. Mikor először kell saját döntést hozni, meg kell tanulni pénzzel bánni, tudni kell a másik nem képviselőivel megfelelően viselkedni, és nem utolsó sorban felelősségteljesen kell részt venni a társadalom által elvárt normák alapján az életnek nevezett mókuskerékben. A gondtalan gyermekkornak minden esetben vége kell, hogy szakadjon, csak az a kérdés, hogy mikor és milyen módon ér minket utól a nagybetűs élet.
A ’83-as Christine film még mai fejjel is élvezhető. Abszolút átjön az üzenet, és a korra jellemző lassabb tempó sem vált hátrányára. A magyar szinkron jól működik, és a színészek is teljesen korrektül alakítanak. Nem is tudom, mikor szórakoztam utoljára ilyen jót King-adaptáción. A horror elemek rendben voltak, egy-két effekt pedig simán kiállta az idő próbáját, például amikor az újfent tragaccsá avanzsált Christine újra “kikupálódik”.
Volt néhány üresjárat, és túltolt alakítás, de ezek kevésbé vetettek ki a film által nyújtott élményből, mint egyéb 80-as évekbeli alkotások. A Christine minden hibája ellenére egy szórakoztató popcorn-horror.
Összességében tehát a Stephen King-féle Christine mozi teljesen rendben van. Aki olvasta a regényt, annak is simán nézhető, bár bevallom megvan már 4-5 éve is, mikor legutoljára fellapoztam a könyveredetit. Lehet friss emlékekkel eggyel kevésbé tetszett volna a filmes változat. Egy szó, mint száz, bárkinek tudom ajánlani ezt az alkotást, mai fejjel is teljesen élvezhető, és szuperül kiállta az idő próbáját.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
Az első tematikus hónapunk a horror jegyében telik. Ha van bármilyen érdekes sztorid, hogyan és mikor találkoztál a műfajjal, ne tartsd magadban! Csatlakozz Facebook csoportunkhoz, és beszélgess velünk bármilyen geek témában!
Olvasd el a többi horror cikkünket: HorrorGeek
Ha tetszett a cikk, és szeretnél még többet olvasni tőlünk, akkor kedveld Facebook és Instagram oldalunkat, vagy kövess minket Twitteren, hogy ne maradj le a legfrissebb írásainkról!
