A horrorba oltott szatíra, aminek bemutatóját két politikailag motivált lövöldözés miatt is el kellett halasztani tavalyról. Majd jött a koronavírus-járvány, de ez már tényleg csak hab volt a tortán. Mindezek után én is úgy ültem le a Vadászat elé, hogy a társadalomkritikára voltam inkább kíváncsi, de a történetnek ez a vonulata csak a film második felét határozza meg, a kezdeti sokkot maga az embervadászat kaotikus, erőszakos és realisztikus megjelenítése adja, izgalmas akciókkal és csípős humorral tetézve.
Osztályharc extra véresen
A Nick Cuse és Damon Lindelof sztorijából Craig Zobel által rendezett Vadászat itthon talán kevésbé ismert, de még a bemutatása előtt kiérdemelte magának az Egyesült Államokban a botrányfilm státuszt, mivel sem a bunkó rasszista sem a sznob liberális szavazókról nem fest túl hízelgő képet.
Az alapötletet sok alkotásban, sok médiumban láthattuk már. Az álhírek és politikai összeesküvés-elméletek korában azonban új jelentéssel is feltöltődik, hogy a gazdag és kiváltságos elit egy elzárt birtokon véletlenszerűen összefogdosott emberekre vadászik sportból. Mielőtt azonban elkezdhetnénk bármilyen jelentést keresni a szereplők motivációja, jelenléte mögött, máris elhullott ezeknek a szereplőknek a jelentős része. Itt egy torokból gejzírként feltörő vér, ott egy lőtt seb, amott egy pár hússzaggató robbanás és még alig kezdődött el a film. Kapkodhatjuk a fejünket, hogyha ilyen ütemben pusztulnak az áldozatok akkor mégis mikor lesz ebből kerek sztori, pláne mondanivalóval. Vagy lehet, hogy rossz filmet nézünk?
Manorgate
Kétségtelen, hogy a véres gyilkolászás sokkal hamarabb elkezdődik, mint hogy annak végrehajtóit vagy áldozatait megismerhetnénk, de ez egy szándékos trükk, a film megcsavart logikájának eredménye. Meglehetősen sok időnek kell eltelnie, mire a főszereplő egyáltalán megszólal, és akkor sem a történet expozícióját jelentő, a nézőt is érdeklő kérdésekre keresi a választ. Ehelyett egy szűkszavú és célorientált menekülést, erdei túlélést mutat be, a hozzá hasonlóan halálra szánt karakterek internetes fórumokról táplálkozó okoskodásai közepette. Humoros és kétségtelenül az aktualitásokra reflektáló például ahogy megjegyzik, hogy „Tudtam, hogy igaz ez a pletyka, hogy a gazdagok szegényekre vadásznak az erdőben. Na de a klímaváltozás az mekkora kamu már!” Ugyanakkor a dúsgazdag liberális cégvezetők is megkapják a magukét, amikor egyszerre felhördülnek az ötlet hallatán, hogy a legyilkolni kívánt emberek közé esetleg egy színes bőrű is bekerüljön. Elvégre ők gyilkosok, de Isten ments, hogy bárki rasszistának nézze őket.
Ők vs. mi
A fentihez hasonló szatirikus mondatok és különböző módokon legyilkolt emberek egész sorozata után Crystal Creasey (Betty Gilpin) végül eljut a vadászat szervezőihez. Ezen a ponton már nem csak megszökni akar, hanem végleg elintézni, hogyha innen megszökik, akkor senki ne is mehessen utána.
SPOILER A végső párharc előtti hosszú monológ sem érdekli az ötletgazda Athena Stone (Hilary Swank) szájából. Inkább szeretné gyorsan megoldani ezt az egész konfliktust amibe belecsöppent. Közben a nézőnek az Athena által elmondott monológ és egy múltba visszatekintő jelenet adhat némi fogódzót arra, hogy mi történik és miért. Jól elhelyezett fordulat amit nem csak önmagáért érdemes kivárni, hanem azért is mert az addig bemutatott horror-akció jelenetek is remekül lettek megcsinálva. /SPOILER
Igazi hullámvasút a néző vélt vagy valós politikai elfogultságaira és ezekből kiinduló elvárásaira apellálva. A végső tanulság talán mindenkinek más, de így is hordozhat mindenki számára egyfajta gonosz meglepetést. A film a polarizált társadalom mindkét magabiztos szekértáborának felteszi a kérdést: „Te tényleg azt hitted, hogy jobb vagy, mint ők?”
