Az Afterparty nem szokványos értelemben vett játék, mindinkább egy narratív kaland. A játékmenet szinte teljes hiányának ellenére is egy humoros, és szórakoztató program, amiben le kell inni Sátánt a saját házibuliján.
[h]Vár az örök kárhozat[/h]
A Pokol. A bűn és bűnhődés végtelen kilenc köre, ahol a Mennyekből letaszított angyal, Lucifer a góré. Egy olyan hely, ahol az örökkévalóságig kell sorban állni a postán. Ahol végtelen hosszúságú űrlapokat kell kitölteni, vagy ahol egy laikusnak kell elmagyarázni a számítógépes architektúrákat – aki sosem érti meg. Örök körforgás, és örök szenvedés. A hely, ahol a barátaidnak háromszor mondasz valamit, nem hallják meg, s mikor negyedjére hangosabban elmondod, közlik, hogy első három alkalommal is felfogták, de nem érdekli őket.
Nos, a Pokol mindenkinek mást jelent, akár bibliai, akár profán értelemben. Az Afterparty kicsit vegyíti mindkettőt, és hozzáad egy nagy adag party-hangulatot.
Milo és Lola gyerekkoruk óta jó barátok, és egyaránt szociálisan frusztráltak. Nehezen találnak kapcsolódási pontot más emberekkel, és ezen a kompenzálásból fogyasztott nagy mennyiségű alkohol sem szokott segíteni. Azonban az egyetemi végzős bulin durva fordulatot vesz az életük, és egyik pillanatról a másikra a Pokolban találják magukat. Fogalmuk sincs arról, hogyan kerültek oda, és minden démon csak annyit tud közölni velük, hogy nincs mese: meghaltak és vár rájuk az örök kárhozat.
A pokolbéli bürokratikus rendszer beindul, máris feldolgozásra kerülnek, és megkapják személyes démonjukat, Sister Mary Wormhornt. Utóbbinak a kéti fiatal az első melója, és még nem teljesen biztos abban, hogyan is kéne végtelen bánatot, megbánást és lelkiismert furdalást okozni a rábízott lelkekben. Habár később eléggé belejön, és kimondottan jól végzi a munkáját.
Lola és Milo továbbra is azt gondolják, hogy valami félreértés történt, és tuti nem haltak meg. Céljuk, hogy hazajussanak a Földre, ami egy kibúvónak köszönhetően lehetséges, azonban hatalmas ára van. Sátán minden nap gigászi bulit csap menő kecójában, és mint egy jóravaló ördög, alkukat köt a lelkekkel. Ebben a Pokolban Lucifer ivós versenyeket tart bárkinek, aki van elég merész ahhoz, hogy leigya a Pokol urát. Ha ez akármelyik léleknek sikerül, garantált útja van vissza az élők sorába. Nyilvánvalóan ez még nem sok embernek sikerült, de főhőseink mégis úgy gondolják, hogy próbát tesznek vele.
Azonban az eddig vezető út nem lesz akadályoktól mentes, mert útjukat állja néhány feladat, amiket valahogy meg kell oldani.
[h]Humor és séta[/h]
Dióhéjban, spoilermentesen nagyjából ennyi elég is az Afterparty felütéséhez. Igazából túl sok spoilert nem is lehetne elsütni, hiszen nem is a történeten van az igazi hangsúly. Mindinkább a narratíva áll a központban, és persze főszereplőink kapcsolata egymással. De mindegyik démon vagy emberi lélek – akivel találkoznak – igazi egyéniség,
Az Afterparty legerősebb mozgatórugója a humor. Temérdek szóviccel és poénos szófordulattal találkozhatunk, de alapjaiban is mindent átjár a szellemesség. Akadnak erősebb, kevésbé píszí poénok is, és talán ezek ütnek a legjobban. Amikor hangosan kiabálod a monitor felé hogy „ezt most tényleg kimondták?!”, na akkor tudhatod, mire gondoltam.
A humor számos formájával találkozhatunk, kezdve a fentebb említett szóviccektől a helyzet komikumig, a játék tényleg sokszínűen próbál megnevettetni.
Eljött az idő, hogy szót ejtsek a negatívumokról is. Mivel az Afterparty rohadt jól mutatna egy sorozat, vagy film formájában, eleve nehéz eköré legitim játékmenetet párosítani. Így hát a fejlesztők úgy döntöttek, hogy nem is fognak ezzel bajlódni. Ráhatásunk csupán annyiban merül ki, hogy egyszer balra, máskor pedig jobbra haladunk szereplőinkkel. Néha a párbeszédek során van választási lehetőségünk (az elfogyasztott pia mellékhatásaként egyéb opciók is elérhetővé válnak), de ezek sem tudom mennyire befolyásolják a játék végső kimenetelét. Bizonyos pontoknál Wormhorn összegzi, mit tettünk és próbál a lelkünkre hatni. Akárhogyan is döntünk korábban, simán kihozza belőle, hogy szarul érezzük magunkat.
Ezen felül a kábé ötórás kaland alatt lesz egy pár alkalmunk ivósátékozni más démonokkal, meg letolunk egy táncpárbajt Asmodeus-szal. Az ivójáték minigame annyit takar, hogy a kiürített poharunkat toronyba kell rakni, és ha elérjük a mércét, nyertünk. Akármennyire is imádtam az Afterpartyt, azt a szövegeiért és a remekül adagolt szkript miatt tettem. A játékmenet borzasztó egyszerű, sivár, és emiatt nagyon szomorú vagyok.
[h]Party a túlvilágon[/h]
Audiovizuálisan felemás érzéseim támadtak. Noha maga a grafika nem egy nagy trüváj, a dizájn mégis maradandó, – bár meg nem mondom honnan – az ihletet tuti nyúlták valahonnan. A háttérben az épületek, azok nevei szintén remek humorforrásként működnek. Az alvilági karakterek „szabványos” démonformát öltenek, az emberek pedig simán csak stilizált emberek. Hangok, zenék tekintetében sem sokat tudok hozzáfűzni a programhoz. A zenék egyáltalán nem rosszak, noha nem is kiemelkedők. Passzolnak az adott jelenethez, de ezzel nagyjából ki is fújt.
A szinkronhangok viszont annál inkább emlékezetesek lehetnek. Az egy dolog, hogy remekül illenek a megformálandó karakterekhez, de tényleges pluszt adnak az élményhez, csupán csak hallgatva őket. (Lolát például Janina Gavankar szólaltatja meg, és nagyon érződik, hogy szívből csinálta.) Nagyon jó érzékkel nyomják meg a poénosnak szánt sorokat, kitartják a hatásszünetet, vagy éppen ügyesen rejtenek el egy-egy bújtatott viccet. Mondjuk ennek azért alapnak kellene lennie azok számára, akik szinkronszínészetre hajtják fejüket, de az utóbbi időben láttam/hallottam pár förtelmes szinkront, így ezt is plusznak éltem meg.
Összeségében tehát az Afterparty egy kiemelkedően jó narratív kaland, és egy szörnyű videojáték. A forgatókönyv minden sora arany, a humora fergeteges, karakterei immerzívek, és tényleg egy rohadt jó sorozat kerekedhetett volna ki belőle. Igen, sorozat. Ezt játéknak eladni túlmutat David Cage próbálkozásain is, hiszen még annyi interakciónk sincs, mint mondjuk a Detroitban. De akit nem hangol le, hogy lényegében nem kell játszani egy játékkal, annak alapból tudom ajánlani. Sőt, igazából mindenkinek, aki szereti a jól elmesélt történeteket, és a humort. A Pokol tele van élettel, és a beszélgetések tényleg jól működnek, szinte azonnal be tudott húzni. Engem a végéig lekötött az Afterparty, érdemes bárkinek próbát tenni vele.
[h]Csatlakozz a Geek Világ közösséghez![/h]
[h]Támogatlak[/h]
