Ezúttal négy olyan kisebb játékot mutatunk be, amely idén év elején jelent meg, és csekély komplexitásuk okán nem érnének meg egy-egy saját cikket. Azonban röviden érdemes lehet beszélni róluk, már csak azért is, hogy kiderüljön, ezeket a független gyöngyszemeket műanyagból fröccsöntötték, vagy valódi indie-kagylók sírták ki.
Post Void
A Post Void mintapéldája annak a játéknak, amely egyetlen ötlet köré épül, és ennél többet nem tud, és nem is akar nyújtani. Bár korábban írtam róla, hogy egy nagyobb, összetettebb alkotásnál egy fecske nem csinál nyarat, de egy kisebb indie produkcióban ennyi bőven elég is.
A Post Void eredetileg 2020-ban jelent meg PC-re, de idén márciusban konzolokra is ellátogatott. Ennek örömére vettem szemügyre ezt a roguelite-lövöldét, amely céljai között kifejezetten nem szerepel, hogy megkönnyítse a dolgunkat – nem csak a játékmenet kihívása miatt, de audiovizuálisan sem.
A játék alapvetése, hogy az életünk egy kezünkben tartott koponyában tárolódik, és mivel lyukas a szentem, apránként folydogál el belőle a vitalitás. Ennek visszatöltésére nincs más lehetőségünk, mint ölni, minden egyes felkoncolt ellenfél visszaad egy kicsit az éltető nedűből, amelyet az egyes pályák végén tölthetünk teljesen újra. Ez az ötlet pedig gyökeresen felfordítja az elképzeléseket akár egy gyors tempójú FPS-sel kapcsolatban is. Mivel nemcsak az ellenfelek lövedékei, de az idő is ellenünk dolgozik, nem hibázhatunk, pontosnak, gyorsnak és céltudatosnak kell lennünk, ez pedig már az első pályától kezdve egy lebilincselően izgalmas játékciklust eredményez. Ha például elfutunk egy ellenfél mellett, dilemma, hogy lesz-e elég idő, hogy eljussunk a következő opponensig, vagy forduljunk vissza, kockáztatva a késlekedést és a sebződést – már pedig ezt a döntést gyorsan meg kell hoznunk. És jaj annak, aki elvéti a helyes irányt!
Ebben a játékban halni fog az ember, méghozzá sokat. Eleinte is sietős a tempó, de a későbbiekben ellenfelek egész kavalkádja szabadul ránk, és egyre kevésbé egyértelmű, hova is kell eljutnunk. Ezzel szemben kezdetben mindössze egy pisztolyunk van, a sietősebb haladáshoz egy becsúszásunk, és csókolom. Az egyes, nagyjából fél perc alatt lezajló szintek végén vértezhetjük fel magunkat a következő megmérettetésre, és választhatunk három fejlesztés közül. Ezek között van háromféle új fegyver, egy sörétes puska, egy géppisztoly és egy kés, de olyan bónuszok is, mint a több élet, nagyobb tárak, vagy a falakról visszapattanó golyók. Ezek a fejlesztések viszonylag kiegyensúlyozottak, és az adott helyzetben szinte mindig lesz hasznos opció, de mondjuk késsel a kezünkben érdemes nem a gyorsabb újratöltésre rágyúrni.
A Post Void kihívásainak teljesítéséhez a 11. szint végéig kell eljutni, amely nagyjából 10 percet vesz igénybe, igaz, ez aligha lesz meg elsőre. Ha pedig fűbe harapunk, kezdhetünk mindent elölről, és természetesen a pályák felépítése is változik. A szédítő sebesség viszont változatlan, így pedig nehéz is félórásnál nagyobb adagokban fogyasztani a játékot.
Aztán az sem segít, hogy a Post Void látványa nem éppen szembarát. A 90-es évek elejét idéző, sprite-okból összeálló grafika élénk színeivel és még élénkebb vibrálásával nem csak az epilepsziásoknak lesz jó barátja, de hosszabb távon az előadó szemszögéből tapasztalhatunk meg egy Stevie Wonder-koncertet. Legyünk igazságosak, a villódzás kikapcsolható, ahogy a zene is, amely hiába nem rossz, egy idő után aktívan nehezíti a koncentrációt.
A Post Void amilyen gyakran magával ragad a hihetetlen lendületével, olyan gyakran érződik egy LSD-s tűbe fűzésnek, amely közben a szomszéd garázsban egy külvárosi metálzenekar próbál. Ez nem feltétlenül óriási baj, csak érdemes arra számítani, hogy ez nem a kifáradt esték utáni kikapcsolódás legbékésebb formája. Ezzel együtt talán ez lehet a legjobban elköltött 3 eurótok a Steamen, ha fogékonyak vagytok a pörgős, nehéz lövöldékre, és nem zavar, ha gyakran kell újrakezdeni.
Értékelés: 8/10
Cím: Post Void
Kiadó: YCJY Games
Fejlesztő: YCJY Games
Megjelenés dátuma: 2020. augusztus 6.
Műfaj: FPS, rougelite
Pineapple on pizza
A cím hallatán egy légiónyi olasz kiált fel fájdalmasan, a játék láttán ugyanennyi fejlesztő. A Pineapple on pizza a válasz arra, hogy mi történik, ha egy beszívva kajaflash-en áteső baráti társaságot egy órára a Unity elé ültetsz.
Erre a remekműre azért nehezen sütöm rá a “játék” bélyeget. Kapunk egy szigetet, amely tele van aránylag statikus bennszülött NPC-kkel, és… ennyi. Sétálhatunk körbe, és sétálhatunk egyenesen, sétálhatunk hegyre föl és völgybe le, de azért nem nagyon sokat, mert nem olyan óriási ez a trópusi gyöngyszem. De erre nem is tudunk figyelni, mert minden második másodpercben kapunk egy achievementet valamiről, amiről nem is tudtunk, hogy elkövettük volna.
A nagyjából tíz perces kaland akkor ér véget, ha bemászva a vulkánba azt kitörésre késztetjük, ezután pedig értelmet nyer az egész közízlés-ficamítás célja, egy fárasztó poén. Hasonló koncepciója a The Plan című légy-szimulátornak volt, igaz, ott valamivel hatásosabban és igényesebben jutottunk el a csattanóig. A Pineapple on pizza egy energiatakarékos, érdektelen és eseménytelen játék. Panaszkodhatnék arról, hogy az NPC-k milyen szegényesen reagálnak a körülöttük zajló kataklizmára. Fejtegethetném, hogy ezt tényleg pár óra összedobni Unityben, pláne, hogy a stáblista alapján az assetek többsége nem saját. Kitérhetnék arra is, hogy milyen ocsmány ez a játék. De nem érdemes, így is túl sok energiát fektettem egy ennyire igénytelen alkotásba.
A Pineapple on pizza lényegében értékelhetetlen, valójában ez egy kis erőfeszítéssel készült shitpost, és egyetlen mentsége, hogy ingyenes. Ennek függvényében pedig neki lehet futni egyszer, más kérdés, hogy azalatt azért 2-3 jó számot is végig lehet hallgatni, ami valószínűleg egy felelősebb formája a szabadidő eltöltésének.
Értékelés: 3/10
Cím: Pineapple on pizza
Kiadó: Majorariatto
Fejlesztő: Majorariatto
Megjelenés dátuma: 2023. március 28.
Műfaj: casual
Deck’ Em!
A Deck’ Em! a hivatalos leírás szerint egy pasziánsz-szerű bokszolós kártyajáték, amely egy egzotikus kombinációnak tűnt. A besorolás pedig tökéletesen illik is rá, igaz, a végeredmény egy nagyon is egyszerű, minden különösebb mélységet nélkülöző program, amely azért aránylag szórakoztató.
Főhősünk egy amatőr bokszoló, aki nem is álmodhat arról, hogy megverje a Bajnokot, viszont jó pénzt kínálnak neki azért, ha túlél 12 menetet. A pofozózsák szerepét már kártyákon át tölthetjük be. A koncepció baromi egyszerű: egy fix pakliból körönként négy, véletlenszerű kártyát kapunk magunk elé, amelyet ki kell játszanunk valamilyen sorrendben. Lesznek közöttük az ellenfél ütéseit jelképező kártyák, de olyanok is, amelyekkel gyógyulni, blokkolni, vagy ellencsapásokat osztani tudunk.
Ez utóbbiakat magunk elé három helyre pakolhatjuk le: lesz egy az ütéseknek, egy a blokknak, és egy általános parkolóhelyünk is lesz. A gyógyulást hozó lapokat érdemes azonnal kijátszani, nincs korlátja a 21-ről induló életerőnknek, de a többinek az időzítését érdemes jobban átgondolni. A rendszer lényegében egyetlen turpissága a védekezésben rejlik. Egy ilyen kártya a pontértékének megfelelő mennyiségűt véd ki a ránk zúduló balhorgokból, viszont a lap ezután csak az előző támadóval megegyező, vagy annál gyengébb csapásokat hárít el. Így valamennyire pasziánszosan, csökkenő sorrendben kell kivédeni a támadásokat, ellenkező esetben megkapjuk a teljes sebzést, és a blokkunk is megsemmisül.
Ezzel kapunk némi taktikai lehetőséget, nem lesz mindegy, hogy melyik lapokat gyengítjük ellentámadással, milyen sorrendben játsszuk ki a lapokat, és hogy gyengítjük-e a kártyáinkkal egy kisebb ütés megakadályozásával, vagy csak arcba kérjük azt. Viszont ezt a pár trükköt és taktikát néhány menet alatt ki lehet tapasztalni, és a Deck’ Em! képtelen megújulni. A meccsek ugyanazokkal a feltételekkel zajlanak, és változatosságot csak az visz bele, hogy matematikailag teljesíthetők-e.
A rendszer ugyanis borzasztó igazságtalan. Az első pár körben azért figyeltek arra, hogy ne halhassunk meg egyből, de eléggé lesebződhetünk, ha konkrétan nem kapunk defenzív kártyákat. Utána pedig a limitált választási lehetőségek miatt könnyen meglátszik, ha az optimális lépések mellett is elvérzünk, ez pedig nem olyan kellemes érzés, még úgy sem, hogy ez egy elég nyugodt légkörű szórakozás.
Tehát nincs sok tartalom a Deck’ Em! -ben, de így is pár enyhén kellemes órát töltöttem vele – ennyi idő alatt pedig be is betonoztam magam a globális dobogós helyekre. Lássuk be, sem népszerűség, sem megtartó erő tekintetében nem ez a játék a bajnok, de legalább lehet, hogy néhány fáradt délután után egyszer én leszek egy játékban a legjobb.
Értékelés: 6/10
Cím: Deck ‘Em!
Kiadó: Frosty Pop
Fejlesztő: Frosty Pop
Megjelenés dátuma: 2023. március 7.
Műfaj: kártyajáték
Joe Wander and the Enigmatic Adventures
A Joe Wander and the Enigmatic Adventures alapvetően egy teljesen sablonos 2,5D-s logikai platformer lenne, amely különösebb ambíciók nélkül zakatol el a jól bejáratott receptek vágányán. A biztonsági játék azonban csak akkor működik, ha az alapok rendben vannak, itt azonban hiányoznak a mozdonyról a kerekek.
A játék felütése lehetne az illusztráció az in medias res mellett a szótárban, ahogy a Wish-ről rendelt Indiana Jones-unkat beszippantja egy portál, és egy titokzatos dzsungelben találja magát. Itt további dimenziókapukat talál, amelyeket hatalmas drágakövekkel lehet aktiválni, így Joe neki is lát, hogy ezeket összegyűjtve valahogy (erős kerülőúton) hazajusson. Az egyes helyszínek ennek megfelelően kapnak is egy-egy egészen igényes hub-területet, ahonnan az egyes pályák nyílnak, és nyomon követhetjük, hogy hol is tartunk a kalandunkkal.
Maguk a pályák ügyességi és puzzle-részekből állnak össze. Előbbiek kifejezetten átlagosak, nem igényelnek különösebb pontosságot vagy átlagon felüli időzítést, és a tervezésükbe sem szorult a szükségesnél akár minimálisan is több ötlet. A lasszónk használata eleinte jópofa, és van egy-két izgalmasabbnak eladott, időre történő ugrálás, de az egész inkább ártalmatlanul semmilyen, mint érdekes.
A hangsúly úgyis a fejtörőkön lesz. A legfőbb mechanikánk dobozok tologatása lesz, amelyekkel kapcsolókat aktiválhatunk, vagy felmászhatunk rájuk. Ez később néhány plusz mechanikával is fel van dobva, Egyiptomban például fénycsóvákat kell célba juttatnunk prizmákkal, Japánban pedig óriási ventilátorokkal lebeghetünk. A viszonylag egyszerű feladványok csak lassan bonyolódnak, sok bennük az ismétlődés, de egy idő után azért eljutunk odáig, hogy nem elsőre egyértelmű a megoldás menete, és kapunk tisztességesen összerakott puzzle-öket is.
A nehézség azonban nem is abban rejlik, hogy elméletben meg tudjuk-e fejteni a talányt, hanem hogy ezt a gyakorlatban is meg tudjuk-e valósítani. A ládák hurcibálása például egyenesen vallatási eszköz lehetne, ahogyan ezek a kockák ugrálnak, túlcsúsznak, a legkisebb pöcköléstől métereket korcsolyáznak, és már puszta jelenlétünktől lázasan arrébb akarnak mozogni. A fizikának itt annyi értelme van, mint a nyírmártonfalvai lombkorona sétánynak, és így precíz mozdulatokat végezni egy kínszenvedés.
És ott vannak még az ellenfelek puszta zavaró tényezőnek, akiket az ostorunkkal dönthetünk fel, majd ha rájuk ugrunk, kivonhatunk a forgalomból. Utóbbit azonban el sem mondja a játék, azt meg végképp nem, hogy a múmiákat termelő szarkofágok is ugyanígy elintézhetők, így mire az ember kitapasztalja, hogy működik az egész, jó pár frusztráló pillanaton lesz túl. Egyszerűen feleslegesnek érződnek az opponensek, a gyenge irányítás miatt az ostorcsapás időzítése sem triviális. A főellenfelek cserébe egészen kreatívok, és itt legalább tényleg platformerekdnünk kell.
Nem egyszerű megállapítani, hogy ki a célközönsége ennek a játéknak. Az ihlettelen játékelemek és az idétlen stílusú (helyenként esztétikus, de máskor egészen elnagyolt) grafika miatt az első tippem a kisgyerekek lennének, de őket nem tenném ki a doboztologatás megpróbáltatásainak. Ha ez utóbbi rendesen működne, a Joe Wander lehetne egy közepes, de vállalható családi játék, így azonban a mérleg nyelve hangyányit a negatívumok felé hajlik. 30 eurót biztosan nem ér.
Értékelés: 4/10
Cím: Joe Wander and the Enigmatic Adventures
Kiadó: Frozen Pixel
Fejlesztő: Frozen Pixel
Megjelenés dátuma: 2023. február 3.
Műfaj: platformer