Tanár úr: Igen elkeserítő adatra lettem figyelmes a minap. Idén még csak két IndieMix került fel a honlapra. Mi több! Mindkettő Tyrion tollából. És bár távol álljon tőlem, hogy Tyrion írói erényeit kétségbe vonjam – épp ellenkezőleg – az azért mégse járja, hogy egyedül hordozza a hátán a független játékbemutatók terhét. Annál is inkább, mert idén már nekem is a tarsolyomban van pár kevésbé ismert gyöngyszem, amit érdemes lenne körbe hordozni. De minden kezdet nehéz. És minden újrakezdés még nehezebb. Éppen ezért idei első nekifutásra hoztam magammal morális támogatásnak egy Spectrumot. Spectrum, integess a közönségnek. Én pedig ezzel hátra is húzódok pár percre, míg az előzenekar bemelegíti a nagyérdeműt.
Tiny Bookshop
Spectrum: Imádok olvasni. Viszont, könyvekből és tornyosuló lemaradásom van – rengeteg Murakami varázslatos realizmus, Conan barbarizmus és Lovecrafti horror vár arra, hogy bedaráljam, az ebook olvasómon pihenő 15 ezer oldalnyi Warhammert nem is emlegetve. Nagyon nehezen veszem rá magam, pedig legutóbbi könyvem amit májusban olvastam – Telihold kávézó, talán írok róla – nagyon szórakoztató volt.
Éppen ezért, hogy újrakapcsolódjak ezzel a gyönyörű hobbival, úgy döntöttem, nem kerülgetem a forró kását és befizetek a Tiny Bookshopra. Nettó nulla tudásom volt a játékról, se egy trailer, se egy leírás, semmi.
A történet szerint egy meg nem kreált karakter, aki soha nem tűnik fel a képernyőn, azaz mi, mindent hátra hagytunk és egy apró vándor bódéba berendeztünk egy könyvesboltot. Sok ilyet láttam anno Budapest utcáin, így nem is tűnt földtől elrugaszkodott ötletnek. Ez azért fontos, mert az egész játék iszonyatosan életszagúra sikeredett.
A nevesített karakterek érdekesek, változatosak és könnyen tudunk velük azonosulni. Az alkotói válsággal küzdő metalhead, a mindenbe belekóstoló és tudáséhes kisgyerek és a visszavonult könyvboltos nő, aki most jön rá, hogy többet kellett volna pihennie, mert hiába nyugdíjas, az egészsége már nem a régi. És a többiek – őket ismerhetjük meg, miközben könyveket adunk el és ajánlunk.
A játékban rengeteg valós könyv szerepel, amelyeket az érdeklődő megadott preferenciája alapján ajánlhatunk – ha eltaláljuk az ízlését, egy rövid ideig minden könyvet nagyobb eséllyel adunk el. Sajnos ez a mechanika – miszerint amikor nem ajánlasz könyveket, akkor random választanak az érdeklődők és százalékos esélye van minden műfajnak, hogy eladást generáljon – egyaránt összezavaró és hamar kifullad.
Tehát a játékmenet picit tökéletlen és valahogy két szék közé ült: menedzsment játéknak túl sekély, logikai játéknak pedig túl egyszerű.
Azonban a zene, a látványvilág, az érdekesen kitalált helyszínek és a karakterek történetei kárpótolnak mindenért. Nem mellesleg az érzés, amikor meglátod a kedvenc könyveid és sikerrel tudod ajánlani őket, hatalmas dopaminlöketet ad.
Én pl. egy 8 évesnek ajánlottam a Jujutsu Kaisen 1. mangakötetét, és ha eltekintünk a mérhetetlen brutális erőszaktól, aminek ezzel kitettem, nagyon büszke vagyok magamra. Csak ajánlani tudom, ha egy picit le szeretnénk lassítani a rohanó világban, kapcsolódni akarunk a könyvekkel és gyengédségre vágyunk. Ez után tuti, hogy könyvet ragadok, de a játékot se teszem félre. Csak ne várjunk világmegváltó játékelemeket, és nem fogunk csalódni.
Oscuro Blossom’s Glow
Tanár úr: Folytassuk nyári koktélunkat két, hasonlóan relaxáló összetevővel. Az Oscuro egy nyúlfarknyi hosszúságú, kisebb részt ügyességi, nagyobb részt logikai platformer. A narratíva teljes mértékben szavak nélkül tálalt, gyakorlatilag teljes mértékben a játékos interpretációjára bízott metafora-zsákbamacska. De még ebben a ködös sztori-masszában is egyértelműen kitapogatható a kíváncsiság, a bátorság és a megbocsátás, mint központi témák.
Játékmenet szintjén az Oscuro nem tud, de nem is akar hatalmas vállalásokba belebonyolódni. A központi mechanika – a megszokott ugráláson kívül – a fény összegyűjtése és implantálása különböző növényekbe, amelyek megvilágított és sötét állapotunkban más-más viselkedést produkálnak. A legegyszerűbb ezek közül az, amelyik magas indát növeszt fény hatására, amit aztán meg tudunk mászni, hogy új magaslatokat érjünk el. De van vakító ragyogással felvillanó harangvirág, trambulinként funkcionáló tulipán, és esernyőre hajazó gombákat szétnyitó hortenzia is.
Rövid, de csontvelős
Megkockáztatom, hogy a fenti mechanikák nem annyira komplexek, hogy egy teljes logikai platformert elhurcoljanak ah hátukon. Micsoda szerencse, hogy az Oscuro összesen két óra, ami alatt még össze is szedtem az összes achievementet. De ez önmagában nem is akkora probléma. Kimondottan értékelem az olyan játékokat, amik pontosan tudják, hogy meddig képesek szórakoztatóak maradni, és nem nyújtják a saját játékidejüket, mint a rétestészta. Ezen túl a játék hozza a kötelezőt platformer szintjén, bár annyit megjegyeznék, hogy a mozgás kicsit plasztikus, a mászás kicsit lassú, és az ugrás kicsit ragadós.
Mindezt viszont azzal a megjegyzéssel együtt, hogy az ezekhez tartozó animációk kifogástalanok. Mind a látvány, mint az animációs stílus régi, szívmelengetően gyermeki nosztalgiát idéz meg. Hihetetlenül igényes, kézzel rajzolt modellek keltik életre az Oscuro idegen, furcsa, mégis kellemesen befogadó világát. Mindehhez pedig gyönyörű zenei aláfestés és egy meglepően profi hangdizájn tartozik. Valószínűleg a hossza miatt nem ez a játék lesz az, ami elsőnek beugrik majd év végi toplisták készítésekor, de amit el akar érni, azt kimondottan jól hozza, és ha a fejlesztőnek tényleg ez az első komoly próbálkozása, akkor tárt karokkal várom a további munkákat.
Verdikt: 8/10
Is This Seat Taken?
Hasonlóan hátradőlős, nem kevésbé stilizált, és még annyi mechnaikai profizmusra sincs szükség, mint az Oscuroban. Az Is This Seat Taken? egy ízig-vérig logikai játék. Ha nagyon röviden szeretném összefoglalni, akkor azt mondanám rá, hogy „ember-dominó”. Tudom, a legtöbben arra használják a dominókat, hogy egymásra dőlve elborítsák őket, de az eredeti játék lényege, hogy egymáshoz illesszük a téglatesteket úgy, hogy a megfelelő ábrák vagy számok érintsék a velük megegyezőket. Kicsit így működik ez a játék is.
Az alapvető játékmenet különböző igényű és tulajdonságú geometriai formák körül forog. Ezek az antropomorf rombuszok, ötszögek és karikák beszédesek, menők, hangos zenét hallgatnak, és igen, akárcsak az átlag hajnali utas a hetes buszon, némelyikük még büdös is. De ezen kívül mindenféle kívánságaik vannak. Van, aki az ablak mellett akar ülni, van olyan, aki szeretne trécselni valakivel, van, aki nem szereti a gyerekeket, vagy éppen fuldokol az erős parfümtől. Nekünk ezeket az igényeket és adottságokat kell figyelembe vennünk, és különböző helyszíneket megtöltenünk is alakzat-emberkéinkkel úgy, hogy lehetőleg senki ne érezze magát kellemetlenül.
A rombusz előreláthatólag öt percet késik
Lesz, hogy buszra kell őket felültetnünk, vagy vonatkozni mennek, moziba, étterembe, vagy piknikezni. És ahogy halad előre a játék, egyre több és komplexebb igény-és tulajdonság-együtteseket kell szem előtt tartanunk. Szerencsére – vagy sajnos – a játék nehézségét jelentősen csökkenti, hogy milliónyi mankót nyújt a játékosnak. Ha két alakzat egymás mellett szeretne ülni, akkor feltűnő, sárga nyilak mutatnak az éppen mozgatott ember párjára, az igények kényelmes listán szerepelnek, ha a kurzort valaki feje felett tartjuk, és ha még így sem tudnánk fejben tartani, hogy mindenkinek minden kívánsága teljesült-e, akkor az elégedetlenkedők hangosan szólnak, hogy valami nem tetszik nekik.
Egy szó, mint száz, az Is This Seat Taken? nem egy kimondottan bonyolult logikai játék. Ez alapvetően nem akkora baj, de nagyon veszélyes a könnyedség és az unalom határmezsgyéjén táncolni. Én pedig úgy éreztem, hogy a játék a futamidejének második felében már nem tudott túlságosan sok újdonsággal előrukkolni. Ehhez persze hozzájárult az is, hogy egyetlen zeneszám szól végestelen végig – mondjuk ez önmagában nem mentség, a Balatrot ez nem akadályozta -, és a monokróm látványvilágnak is gyorsan elfogyott a varázsa. De még így is azt gondolom, hogy az Is This Seat Taken? egy kellemes, egydélutános kikapcsolódás lehet kevés stresszel, és pár vicces egysorossal.
Verdikt: 5/10