A horrorhónap alkalmából egy borzongásra kihegyezett különkiadást kap az IndieMix, ahol az idei év egyik legnagyobb magyar megjelenéséről is szó lesz.
Ha ehhez a rovathoz vadászok játékokat, általában nem a dedikáltan szar darabokat szoktam csokorba gyűjteni, hiszen mégiscsak kevésbé ismert címek megvilágítása lenne a cél. A mostani epizód olyan szempontból különbözik, hogy itt sejtettem előre, hogy nem fogtam ki a főnyereményt, de valamennyi bizalmam így is volt. Alapvetően igényesnek tűnő független címek csak nem lehetnek olyan rosszak, nem igaz? Nos, bár a végeredmény mindenhol nyugtató nélkül tolerálható, és az átlag indie-címek sivár valóságát képviselik, nem volt sok köszönet ezen „mesterhármas” játszásában.
[h]Az elveszett cirkáló – Dread Nautical[/h]
A Dread Nautical lehetne üde színfoltja a magyar játékfejlesztésnek, hiszen az a Zen Studios ügyködött rajta, akiknek a Pinball FX-játékokat és a tavalyi Operenciát is köszönhetjük. De sajnos a feltételes mód nem véletlen, a Dread Nautical ugyanis egy reménytelenül közepes cím lett, amelyet nemsokára valószínűleg a feledés homálya fog borítani.
Hősünk (akit négy karakter közül választhatunk ki) egy békés óceánjáró utazásra indult a Hope nevű hajó fedélzetén. A vakáció ugyanakkor gyorsan rémálommá fajult, amint egy rakás lovecrafti szörnyeteg vette birtokba a cirkálót. Az incidens túlélőiként nemes egyszerűséggel a kijutás lesz a feladatunk, miközben más menekültekkel karöltve a háttérben rejlő rejtélyre is megpróbálunk valami választ kapni.
Célunkat húsz különböző emeleten vihetjük véghez, amelyek egyesével egy-egy rougelike pályának felelnek meg. Itt akár egyedül, akár egy csapat részeként körökre osztott összecsapásokban mérhetjük össze erőnket a sötétség különböző teremtményeivel, kár, hogy ez utóbbi tevékenységet nem egyszerű élvezni. A taktikai lehetőségeink elég behatároltak, a terepek néha jóformán alkalmatlanok a harcra, és úgy általában körülményes kis csapatunkkal végigirtani a szörnyeket. Ellenségeink között lesz néhány érdekes példány, de így sem élveztem egyetlen csatát sem.
A helyzeten csak ront a műfajra jellemző véletlenszerűség, nagyon nem mindegy, hogy az utolsó összecsapásra melyik irányból érkezünk meg, vagy hogy út közben üvegcserepet vagy kötszert találtunk. Ha már a fegyverek előkerültek, lesznek köztük egyediek, például egy gázpalack, de a többség annyira vacak, hogy nem érdemes rááldozni az értékes férőhelyeket. A folyamatosan roncsolódó eszközök és a kevés tárhely miatt nem egyszerű menedzselni a tárgyainkat, igaz, szükség esetén korábbi szintekre visszatérve is gyűjthetünk ha másra nem, legalább bezúzásra érdemes darabokat. Nyersanyagra ugyanis szükség lesz, ebből tudjuk fejleszteni a bázisunkat vagy fegyvereinket, és utóbbiak javítását is így finanszírozzuk.
Út közben új csapattagokat is toborozhatunk, akiket parázs párbeszédek alatt édesgethetünk magunkhoz… izé néhány finoman kínos dialógus után bezsákolhatunk. Mondjuk nem tudom, miért akadok fenn azon, hogy mind a szereplők, mind az általuk adott küldetések fantáziátlanok, amikor a játék teljes története egy összetett mondatban összefoglalható.
Ettől még nem lesz rossz a Dread Nautical. Aki nálam jobban szereti a műfajt, az egy átlagos élményt kap, pont elegendő mélységgel, hogy legyen értelme újra és újra nekifutni az úszó katakombáknak. A nehézségi beállításokkal egyébként megbocsájtóbb RPG-t vagy hardcore rougelike-ot is varázsolhatunk belőle, így elvben mindenki kihozhatja belőle a legtöbbet.
Az egyetlen tényleg kriminális aspektus a körítés. Nem azt mondom, hogy a Dread Nautical ronda, de kinézet alapján kiszolgálnák egy Nemzeti Dohányboltban. Ezen a sok kényelmetlen ráközelítés sem segít, ahogy a felejthető design sem. A hangok néha vállalhatóak, máskor sértették a fülemet, szóval audiovizuálisan nagyon gyenge a végeredmény. Mindezzel együtt pedig ez a játék ha nem is pusztító, de van annyira középszerű, hogy ne igazán tudjam ajánlani. Az pedig már csak hab a tortán, hogy a horror-atmoszféra sem igazán jön át.
Cím: Dread Nautical
Kiadó: Zen Studios
Fejlesztő: Zen Studios
Megjelenés dátuma: 2020. április 30.
Műfaj: rougelike, szerepjáték
[h]Halál egyszerű – Dead Effect[/h]
A Dead Effect-tel szemben még egészen voltak is elvárásaim, hiszen a második része igényesnek és szórakoztatónak tűnt. Persze utólag látom, hogy nem szabadott volna semmit sem várnom egy 2013-as mobiljáték portjától, még akkor sem, ha bűnös élvezetként egészen megállja a helyét.
A Dead Effect alapvetése, hogy kapunk két fegyvert meg néhány gránátot, szűk folyosókat, illetve több száz zombit, aztán mehet is a menet. Minden vér primitív, csak húzzuk a ravaszt, amíg mozog előttünk akár csak egy élőhalott, meg időnként követjük a nyilakat, ha az abszurdan katasztrofális történet előmozdításhoz szeretnénk alibizni egy keveset. Objektíven minden pillanat egy katasztrófa. Sokszor nincs helyünk manőverezni, kiszámíthatatlan robbanó ellenfelek tördelik a lendületet, egyes fegyverek pedig tíz éve sem feletek meg a korszerű működés feltételeinek (a shotgun újratöltése közben például egy vukit meg lehetne kopasztani).
Az egyes feladványok rendkívül egyszerűek, a pályák egyforma sablonokból állnak, csak elvétve találunk érdekesebb díszleteket, és azok is ocsmányak technikailag. Igaz, agyatlan lövöldéhez képest rengeteg gyűjtögethető kacatot találunk, még ha nem is igazán éri meg a kutatómunka az unalmas feljegyzések és szétlőhető gömbök után.
A mobilos örökség is messziről virít a Dead Effectről. Találhatunk röhejes QTE-ket, halálonként játékbeli pénzért feléledhetünk, vagy a pályák között fejlesztésekre, új karabélyokra költhetjük garasainkat. A mordályok közül némelyik egyébként összehasonlíthatatlanul hatékonyabb, mint a többi, az aprításhoz sokkal jobban tudok egy gépfegyvert, semmint egy sörétes puskát ajánlani.
És hogy miért ajánlani? Mert a Dead Effectnek megvan egy gagyi bája, egy szerethető, tolerálható, de közben iszonyat béna cím. Én is meglepődtem rajta, de nem volt tőle hányingerem, végigvitt rajta a kötelességtudat, és végül egyfajta furcsa mosollyal zártam be a programot. Ilyen egy élvezhetően igénytelen, kellemesen pocsék játék.
Cím: Dead Effect
Kiadó: Badfly Interactice
Fejlesztő: Badfly Interactive
Megjelenés dátuma: 2014. december 17. (eredetileg 2013. szeptember 12.)
Műfaj: akció-horror, FPS
[h]Mélytengeri borzalom – Narcosis[/h]
Nehéz mit mondani a Narcosis-ra, mert látni rajta, hogy ez VR-platformokon sokkal nagyobbat szólt, mint egyszerű PC-s játékként. Most utóbbiról lesz szó, amely sajnos nem tudja megugrani sem a túlélőhorror-, sem a belső nézetű kalandjátékok standardjait.
Egy földrengés után a kutatóbázisunk romjai között hatalmas búvárruhában krúzolunk a tengerfenéken, nehézkesen, lomhán. Csak haladunk az egyetlen irányban, amerre mehetünk, közben időnként egy-egy polip mászik az arcunkba. Ezen kívül néhány ijesztés és hallucináció, és a végére is értünk a palettának. A Narcosis horrorként egyszerűen nem működik, a legkevésbé sem félelmetes. Az ijesztések kiszámíthatóak, az atmoszféra elvétve fenyegető, az ellenfelek kriminálisak. A kisebbek csak belemásznak az arcunkba, és az ezzel járó izgatottsággal csapolják meg lassan fogyó oxigénkészletünket. Viszont ha sok csápot akarnék látni, inkább megnyitnék egy inkognitólapot, és felnőtt kínai mesék után néznék, ebben a játékban maximum zavaró a jelenlétük. A kerülgetni való óriási rákok pedig a lehető legötlettelenebb ellenfelek valaha.
A Narcosis többnyire klausztrofóbiát okozóan lineáris, máskor pedig semmi kapaszkodót nem ad, melyik az egyetlen út, amely irányából a cél nincs elzárva bugok miatt. A kihívás mindeközben messze kerüli a projektet, egymás hegyén-hátán hevernek a világítórakéták és az oxigénpalackok. Egyedül kalandjátékként számolhatnánk hát vele, de ehhez egyszerűen a megfelelő hangulat hiányzik. A helyszínek viszont sablonosak és érdektelenek, a gyűjthető tárgyak sem elég izgalmasak, a látomások pedig egy-két feszült pillanaton túl csak a kiszámíthatóságot szállítják. Mindezt pedig sikerült egy nehézkes platformerkedéssel is megfejelni, amely szintén nem nőtt a szívemhez a lomha irányítás miatt.
Talán a történet érdemes egyedül a figyelemre; a rövid, de velős belső monológ elgondolkodtató, szomorú, és egy fokkal maradandóbb, mint a játék többi része. A befejezés bár nem csavaros, de legalább érzelmeket váltott ki belőlem. Ez utóbbira ugyanis (a frusztrációt leszámítva) mind a közepes látvány, mind az unalmas játékmenet három órája, mind a lapos ijesztgetések kevesek voltak.
Cím: Narcosis
Kiadó: Honor Code
Fejlesztő: Honor Code
Megjelenés dátuma: 2017. március 28.
Műfaj: túlélőhorror, sétaszimulátor
Így hát nem tudom a három bemutatott játék egyikét sem szívből ajánlani. A következő hetekben azért igyekszem remek horrorokról is beszámolni, és talán még egy IndieMix is születik ezúttal a figyelemre méltóbb címekkel.